72 éves korában örökre távozott a kiváló újságíró, Lovas István

A hírt Bayer Zsolt közölte blogjában.

Reggel nem küldte el a nemzetközi sajtószemléjét sem az Echo TV-nek, sem a Magyar Időknek.

Egész nap kerestük telefonon, de nem vette fel.

Aztán nem jelent meg a ma esti Sajtóklub felvételén. – Meghalt a Pista? – kérdezgettük egymástól még a stúdióban, és nevettünk, mert úgy voltunk ővele, hogy nem hal meg soha. Lovas Pista nem az az ember, aki csak úgy meghal. Ugyanis lényegesen erősebb a halálnál.

Este aztán megtudtuk a felfoghatatlan hírt. Lovas Pista nincs többé.

És most nem is tudok mondani semmi többet. Majd később. Isten nyugtasson csöndesen, barátom.

NIF

Reklámok

7 című bejegyzés “72 éves korában örökre távozott a kiváló újságíró, Lovas István” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Az Úr legyen Vele!
    Felfoghatatlan,hogy erejük teljében lévő Emberek , minden előzmény,vagy ok nélkül, meghalnak. Ahogy szegény Grespik László Úr is fiatalon. Valami nagyon nem oké “itt.

    Kedvelés

  2. ” Én halni indulok, ti élni:,de hogy kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van,kivéve az Istent.
    Honnan tudjátok,hogy nem lesznek e ott jobb barátaim,mint itt voltak.”

    Kedvelés

  3. Az Úr adjon neki békét és legyen könnyű számára a föld.
    Egy olyan, nagyszerű újságírót veszítettünk, akinek volt saját véleménye és soha nem fordította ki a köpenyegét.Magasan képzett, intelligens ember volt, aki sok-sok újságíró számára etalon lehetne. Nem sok ilyen ember van, aki észrevett olyan dolgokat, amin mások simán átsiklottak. Valóban független, igazi újságíró, aki nem állt be soha a mainstream szolgálatába. Egyszerűen leírta az igazat.
    Isten nyugosztalja!

    Kedvelés

  4. Nagy veszteség (mint Csurka István után) érte azon szűkülő csoportot, amit erős karakterű, nagy tudású, művelt emberek alkottak/alkotnak – kínlódva, megfelelő erkölcsi és anyagi megbecsülés nélkül.
    E jellemvonásokat – miután nem ismerik – pusztító, undorító dühvel adják elő nem egy helyen azok a kommentelők, akik a bokájáig nem érhettek Lovas Istvánnak.
    Undorító gyávaságuk, amit vélt bátorsággal fednek nem marad büntetlenül!
    Lovas István nyugodjék békében!

    Kedvelés

    1. Nagyon nagy élvezettel hallgattam minden megszólalását, véleményét. Nagyon váratlanul ért, és fájdalommal tölt el hogy elment. Természetesen elmegyek a temetésére, hogy el tudjak búcsúzni tőle.

      Kedvelés

  5. Meglátogattam Brüsszelben. Épp a Tovares jelentés EU parlamenti vita napján. Hihetetlenül gyorsan dolgozott otthon, a kertvárosi bérház méretes földszinti lakásában. Fél nyolcra beszéltük meg a randevút. Pontosan érkeztünk. Avval nyitott ajtót, hogy befejezte és hazaküldte a tudósítását. Nem akármit jelentett ez aznap!!!! Mi- kislányommal és vőmmel- Hollandiából érkeztünk. OLyan derűs és szerény házigazda volt, hogy meglepett bennünket . Az egész napi hazánk elleni hazugság áradatot nem vette félvállról, de tudta, hogy erőben egészségben túléljük. Lakása tágas termeiben Afrikából hozott nagy méretű faszobrok, totemek és távol -keleti népek jelképei mellett állatbőrök és csontfaragások, íjak is voltak láthatók. Felesége akkor nem volt kinn..
    Az utóbbi napok láthatatlan összefüggéseiről beszélt és kérdezett, merre dolgozom. A rendszerváltás előtti ÉS-ből ismerhetett, és sziklaszilárdságú állásfoglalásai- a ” libarálisokkal” szembeni ellenszenve marad meg bennem legtovább. Tudtam, hogy jóval fiatalabb nálam, ám idegennyelv tudása elkápráztatott. Szerette a jó italokat, kinált is volna,de mi már nem ittunk töményet. Azt gondolta, addig küzd az UNIO vezetőinek személyes “tájékozatlanságát” kihasználó szervezetek ellen, amig lépre nem csalja őket és az interjukkal, el nem árulják egyazon forrásból való informáltságukat. Leleplezés!. Ez volt a célja hazánk érdekeinek megvédése mellett. Nem titkolta fenntartásait és a teljes egyetértés hiányát sem a hazai dolgokkal összefüggésben.
    Nem gondoltam volna, hogy utolsó találkozásunk.
    Meg akartam hivni pulai ünnepünkre szónoknak. Emléke ne maradjon nyom nélkül a fiatal generációban. Erről gondoskodjatok!.Odaátról is bizonnyal biztató derűvel néz le ránk.. Példája erősit mindannyiunkat.

    Kedvelés

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.