Meddig tartható még Hazánkban a következmények nélküli közállapotok fenntartása?

VISSZATEKINTŐ !
KÜLÖNÖSEN A DK-ra SZAVAZÓ ÁLLAMPOLGÁRAINKNAK AJÁNLVA !
TOVÁBBÁ, AZ ÜGYÉSZSÉG VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐINEK !

Meddig tartható még Hazánkban, a következmények nélküli közállapotok fenntartása, a vétkesek és bűnösök elleni intézkedések szőnyeg alá söprése ?

Milyen erkölcsi alapon tartózkodhat a T. Házban s alapíthatott pártot és rombolhatja a társadalmi közérzetet, hosszú évek óta, egy olyan ember, akinek egészen más helyen lett volna már rég a helye, mint a Parlamentben, vagy a TV és Rádió Stúdiókban, visszaélve a demokrácia eltorzításával, annak ilyetén túlkapásaival ?

Miért nem érvényesítették vele szemben ez idáig, az érvényben lévő törvényeinket ?

Aki ugyanis a saját népe ellen fegyvert fogat, felelőtlenül, meggondolatlanul, vagy éppen jól kitervelt módon, szándékosan, lovasrohamot indíttat az utcai rendezvényről hazatérni szándékozókra, gumilövedéket zúdíttat békés emberekre, súlyos sérüléseket okozva a vétlen áldozatoknak, dicső forradalmunkra való emlékezés napján, annak 50. évfordulóján, az bizony eskü- és szószegőnek minősül, amely nem maradhat büntetlenül és soha nem évülhet el !

Kíváncsian várjuk, hogy a folyamatosan harmadszor hatalmon maradó Orbán kormány, mikor döbben rá erre ? Meddig érzik helyesnek, ezen megtörtént állapotok elnézését, mikor várható radikális fordulat jó irányba, a társadalmi megtisztulás előmozdítása érdekében, annak komolyan vevése által ? Mikorra tervezik átgondolni és megtenni a szükséges lépéseket a célból, hogy elismerik maguktól is, mely szerint a múlt hibáinak eltussolása, manapság már tarthatatlanok és azok mielőbbi kijavítása, a tettek útjára lépéssel, igazságosságért kiáltanak ?

Minden jó érzésű állampolgár nevében, javasoljuk, hogy ne folytassák a demokráciával való visszaélést, ne alkalmazzák a kettős mércét és térjenek vissza a tisztességen, becsületen, az erkölcsi alapértékek megtartását tántoríthatatlanul védő és azt alkalmazó gyakorlati lépések megvalósításának útjára. Nyíltan, bátran, őszintén, komolyan véve önmagukat és az ország építő törekvéseiket tettekkel is bizonyítva. Ez legyen az első állomás, ahonnan útjára bocsátják az ÉLHETŐ MAGYARORSZÁGÉRT beindítani szándékozó programjukat! Ezek nélkül ugyanis a szavaik üres szófordulatokká silányulnak, hitelesség nélkül, hiteltelenekké válva, az ország nyilvánossága előtt !

Sok sikert és eredményes cselekvést kívánunk, minden választott és kinevezett tisztségviselő számára, a HAZA üdvéért és felemelkedéséért.

Ne hozzanak szégyent a több, mint ezer év alatt sok nehézségen, eredményes és kevésbé oly küzdelmeken túljutott, azokat átvészelt eleinkre, dicső nagyjainkra !

Péteri Attila Árpád
nyugdíjas népművelő
internetes koordinátor
MJB elnökségi tag

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Reklámok

9 című bejegyzés “Meddig tartható még Hazánkban a következmények nélküli közállapotok fenntartása?” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. a demokrácia alapvetoen egy népuralom. A nép (ma választópolgárok összessége) önmagát, sorsát … a választottjain kereszül képviseli, azok álltal intézi …
    (az, hogy ez esetleg nem jól muködne, az teljesen más tészta !) …

    Mo.-nak szégyene az, hogy a hazudozásain elbukott kormány fojét a helyén hagyta (ilyen az EU-s országok egyike sem tett volna meg). Na
    itt az ország szégyene persze a népé magáé. Ha ezek nem hazugok
    (a többségükben), akkor nem engedhetik meg azt egy hazugnak, a
    hazudozásain lebukottnak az országot, a kormányt, oket (OKET !!!)
    képviselnie . Na Mo akkor ki is nyílvánította, azonosította magát. Mégha
    volt is egy kis része a népnek, akik Gyurcsány urat meneszteni akarták, az ezek kis számaránya miatt úgy kívül, mint odahaza ezzel egy látleletet, a hazugság-melletti kiállásuknak adták jelét …

    (nemhiában kezelhették ezeket, mint valami szélsoséges pici kisebbséget a hatalmat bírók. Ha az egy jó 2 milliós városban, ahol
    50 évvel azelott 300 ezren tüntettek az életüket kockáztatva azért,
    hogy a nép akaratát, a többségit tudassák és akkor, amikor ezt
    teljesen szabadon tehették volna, csak olyan 15 ezren lehettek.
    Na ez a nagyon fontos !!!. A többség, a nép hatalmas többsége nem helytelenítette a hazugságot a politikában !!)

    ma az Orbánékat szapulni a miatt, hogy ezen lebukott személyiség még ma is károkat okoz …, ez egy BAROMSAG !! Orbánék már 2006 oszén
    sem álltak ki az igaz mellett. Lehet épp ezért is voltak, lettek volt megválasztva. Ha a magyar nép az igazhoz ragaszkodik, azt önönmagán kell kezdje … és utána ezt mindenben (szóban, tettben …) tudomására is kell hoznia a külvilágnak (kb.; úgy nálunk a hazugság
    buntetendo). Na ha ezt a nép többsége így akarná, akkor ezek képviselete, politikusai … is ezzel tisztában lennének, mint a külvilág is …

    ma hozöngeni az ellen, hogy Gyurcsány úr még mindíg ‘rosszalkodik’, amiért épp a magyar nép a felelos !!! Persze ott nem azon ici-pici kisebbség, amely kiállt az igaz mellett csaknem 12 éve. Viszont ezeknek is tudniuk kell, hogy a demokrácia többséguralmat jelent. Meg kell értenük ezt és ezzel élniük !!! Ha a többségnek a hazugság kell, ezt ezeknek a pici kisebbségnek el kell fogadniuk …

    a magyarságnak önön magában, belülrol kellene megváltoznia. Az
    igaz nélkül nincs jövoje. Tehát ahhoz kellene önmagát elkötelezze.
    Amint ez jól elterjedne Mo-on (a csonka Mo-on), minden meg is változna ezzel (kötelezoen meg kellene változzon) …

    nem az ostor végét, amely a fájdalmat okozza kell harabdálnunk, hanem azon kezet, amely ezt hasznája, azon fejet, amely ezt irányítja.
    Ezt, az ilyent az igaz és persze ezzel a tisztánlátás adja meg …
    egy orvoslást mindenek elott a helyzet jó, helyes ismerete engedheti csak meg. Ahhoz meg az IGAZ kell …

    nem a következményekkel kell ellenkezzünk, hanem az ezeket
    hozókkal. Ha mi (Ti, odahaza) azt mondva ; bennünket egy hazug nem
    képviselhet … lemondattátok volna a kormányfotket akkor, akkor
    ma Mo helyzete, a hazátoké egész más, jobb is lenne. Nem a
    politikusaitok vezetik az országot, hanem Ti, a nép ezeken keresztül,
    ezek álltal …

    ha 2006 oszén megint valami 300 ezren követelték volna az bunös
    lemondását …, abból MINDEN politikus is tanult volna. Ha 300 ezren lettetek volna Bp utcáin ezt követelve …, egyetlen karhatalom nem mert
    volna ellenetek fellépni. Maga az Országgyulés mondatta volna le a
    személyt. Hogy is merte volna a TH ezt nem-megtennie …, amikor ezt a nép, amelynek ok csak képviselete akarja !?
    itt, ebben ha valaki ténylegesen felelos, az maga a nép (az Isten-adta ?).
    Sem akkor és azóta sem (kivülrol úgy tunik) nem adta tudtára azoknak, akik oket szolgálják, mint politikusok, hogy kötelezo számukra az IGAZ

    szeretettel, L
    ps.; egy anekdótát (borzasztó !) : egy belga fiatalember (unokaöcsém)
    azt mondta nekünk, akik panaszoltuk azt, hogy a magyarok nem mondatják le Gyurcsányt ; “jó az nekik” (“il est bon pour eux”). Na
    errol van szó. Ez azért tragikus, mert ebben neki van (mint szerintem
    csaknem mindenkinek is) igaza

    Kedvelés

  2. Hogy MEDDIG ?
    Újabb 4 évig biztosan. Engedje meg kedves cikkíró, hogy kifejezzem a csodálkozásomat, hogy még létezik olyan ember Magyarországon, akinek még eddig nem tünt fel, hogy a fidesz(helyesen fityesz), és az u.n. baloldal (gyurcsótány hol elváló, majd egyesülő komcsijai) egykutyák.
    Vagy ezen írása csupán provokáció ?

    Kedvelés

  3. T.Péteri Úr!
    Önnek,mint népművelőnek tudnia kell, hogy gyurcsányferenc is ,ahogy a többi választott tisztségviselő,bizonyos vallási csoportok bábja. Persze ez nem menti fel a felelősség alól,de megmenti a számonkéréstől. Mert parancsra cselekedett,gazdáinak engedelmeskedve. Ha nem így lenne,már megérdemelt börtönbüntetését töltené, vagy Ember és Nép ellenes cselekedetért a legsúlyosabb ítéletet kapná. De mivel egy fészek aljhoz tartoznak,így holló a hollónak nem vájja ki a szemét.”
    Az erkölcsi alapot hagyjuk,nem most kellene rajtuk számon kérni,és nem csak rajtuk, azzal elkéstek vagy ötven évet. Szüleiken,tanáraikon,és azokon,aki “diplomához juttatták őket. Mert amelyik “iskolából ilyen tanítványok keverednek ki,az SZÉGYEN mindenkire nézve,aki asszisztált ehhez!
    Ha az ország valamikor a Magyaroké lesz,és Magyar Szívű vezetők lesznek,akkor az ilyen paraziták eltűnnek az idő szemetes ládájába. De ezer éve az ilyen félék grasszálnak a Magyarok földjén,ellehetetlenítve a becsületesen dolgozó Magyarokat. (“akár az annyit érsz amennyid van”)

    Kedvelés

  4. T. nagy Lajos Úr!
    Göbbelsnek volt egy mondása,”ha elmondom egyszer,elhiszi tíz ember,ha elmondom kétszer,elhiszi száz ember,ha elmondom harmadszor, elhiszi ezer ember,ha negyedszer,akkor elhiszem én is.”
    Ilyen ez a “demokrácia maszlag is. Mindenki beszél róla,de még senki nem látta!! Tömegek hülyítésére találták ki,de nagyon bevált,mert azóta is ezt szajkózzák a hatalom szimpatizánsai, és az elme roggyant politikai pockok,akik ebből kellemesen tengetik(?) életüket(?). Bizonyos vallási csoportoknak elemi érdekük,hogy hülyítsék vele a Népet. Bármivel,csak eltereljék a figyelmet a valós helyzetről.
    Cionisták jelmondata. A demokrácia, a globalizáció, egy és ugyanaz, a glóbusz és a hatalom a miénk. Szerintük!!

    Kedvelés

  5. kedves Ferenc !

    nem-tetszo és szerintem káros az embereket kategórizálni. Mint pl-ul a magyarokat is kollektív bunösként elítélni és tartani. Egy etnikai, vallásfelekezeti de még valami társadalmi osztályok szerint (gazdag-szegény) sem szabad ezt megtennünk. Amit Ön sugall a két levelében, az az lenne, hogy a rossz állapotokat odahaza a magyar zsidóság okozza. Na ez nem lehetséges (ne lehet igaz !), mert a demokrácia (újra és újra !!!), az a többségi uralom. Egy kis Mo-i kisebbség nem tehet
    semmit, ha a többség ezt nem akarja, ill. engedi meg …

    az, hogy a magyar nép magát az igaz mellett elkötelezze, hogy ezzel
    a politikai vezetoit is arra kötelezze …, ezt tole senki (SENKI !!!) nem veheti el !!!

    az, hogy valaki keresztény, zsidó …, vagy bármi más vallásfelekezetu
    (az ateista is az !), az ot nem menti fel, sem nem ítélheti el azért ami.
    Nem az ami valaki, hanem az amit tesz (önön maga és nem más !),
    na csak azt lehet elítélni …

    egy párhuzammal (az egyik ott csak feltételezés) ;
    Mo. (egyik) Köztársasági Elnöke hivatalos útja alkalmából Prágában
    a kollégájának azt mondta (az MTI hitele szerint) :”A Benes dekrétumok nem lehetnek akadály a két ország (magyar-cseh) jó kapcsolatában …”.
    Na a másik (erre fejemet tenném !), az egy Horthy soha sem mondott
    volna ilyent Hitlernek (hogy az o vallási-faji megkülönbözteto törvényeik nem lehetnek akadály a két ország jó viszonyában) …
    senki nem kényszeríthette volna Horthyt erre, mint a köztársasági Elnököt sem egy jó 12 éve …

    na itt nem azért (lehetséges) mert az egyik ‘jó’ volt és a másik ‘rossz’,
    hanem azért, mert ezért a magyarság ot megróta volna. Amikor Horthy
    védte a ‘zsidóit’ (sot még rengeteg hozzánk menekültet is) …, azt nem
    tehette volna meg a nélkül, hogy a magyarság nagy hányada ezt ne engedje meg neki …
    ma az, ha egy Köztársasági Elnök, aki minden magyar állampolgárt személyében képvisel megteheti ezt (szó, ellenkezés nélkül) az nem
    azt jelenti, hogy egy valami sötét bujkálló ellenség kényszeríti rá, hanem azért mert önmaga erkölcstelen. Hogy lehet az, hogy a magyarság
    tudva, hogy az EU befogad két országot a fasiszta kollektív bunösség elvével … és mégis bekéredzkedett oda !? Vagy nem tudnátok odahaza,
    hogy sehol a világon az ilyent nem fogadnak el !? Valakit azért jogtalanítani, kifosztani, elítélni …, mert ilyen, vagy olyan vallásfelekezetu, vagy ilyen-olyan etnikumú … azt sehol nem fogadják el.
    A magyarság ebben cinkos. Nem csak a politikusai, hanem a nép is !!
    Mert a nép az úr, az eteti azokat, akik oket képviselik …

    tudjátok Ti azt, hogy Romania még ma sem adott vissza csak néhány
    egyházi javat a nyugati keresztény egyházaknak (egy olyan 16 éve
    ez az egy valami 1850 -ból csak 3 volt), miközben a görögkeleti egyházak csaknem mindenüket visszakapták. Ez nem csak az EU-ban,
    de magában az ENSz elott is tíltott (a vallásfelekezeti káros megkülönböztetés). Amikor a magyar Országgyulésnek meg kellett
    szavaznia Románai belépéséhez az engedélyt ; tudta-e ezt az akkor ?
    Ha nem, tudta-e akkor valaki Mo-on ? Ha nem, tudja-e ma ezt valaki
    odahaza ? Ha tudja …, miért nem tesz ez ellen !?

    ha a magyarság erkölcsös, tisztességes … lenne, akkor ma (MA !!!)
    kimondaná azt, hogy ahol a fasiszta szellemo jogszabálynak (a Benes
    dekrétumok kollektív …) helyük van, ott nekik nincs !!!
    ha csak legalább annyira tisztességesek lennénk, mint voltak nagyszüleink … megtennénk …
    nekem pedig senki se mondja, hogy ezt nem lehet, mert hogy “a sötétben bujkálló ellenforradalmárok” ezt nem hagyják megtenni …,
    mert az HAZUGSAG !!!
    szeretettel, L

    Kedvelés

    1. És mindez egy ,,élhető Magyarországért ! Túl szép lenne , hogy igaz legyen , annyi idő után , viszont megérdemelné a magyarság , reméljük ebben a zavaros világban eljön az az idő is

      Kedvelés

  6. T.nagy Lajos Úr!
    Az embereket Pedig Itthon kategorizálni KELL! Legalább tudjuk,hogy kitől mi várható !
    Vannak a MAGYAROK,és vannak a magyarul beszélők. A Magyaroknak nem kell a Tisztességet, az Igazságot,vagy a szövegértelmezést magyarázni. Ők “ezt zsigerből vágják! Az utóbbiaknak meg teljesen felesleges,mert úgysem tudják miről van szó. Ahogy azt sem értik,hogy mit jelent a HAZA fogalma ! Nekik teljesen mindegy,hogy hol élnek,csak valakik biztosítsák a megélhetésüket és komfort zónájukat. Közben ajvékolnak, antiszemitáznak. A vámpírok a vámpírokon nem tudnak élősködni, nekik egy olyan “gazdatest kell,mint a MAGYAR. Szorgalmas, dolgos, béketűrő, akibe következmények nélkül bele lehet rúgni.? (Wass Albert,patkányok honfoglalása)
    A magyarul karattyolók állandóan kárognak a saját “médiájukban, ahová Tisztességes MAGYART nem igen hívnak, teleharsogva azt vélt sérelmeikkel, hamis bűntudatot kreálva, fenntartva a tisztességes MAGYAR Emberekben. De ez már lejárt,avétos lemez! Ami benest és a többi hozzá hasonló elme roggyantat illeti, a MAGYAROK kollektíve nem bűnösök SEMMIBEN ! A saját aljasságáért mindig az egyén vállalja a felelősséget. Hogy a magyarul böfögő politikusok mit hordanak össze-vissza, ahhoz a MAGYAR Embereknek semmi köze,hiszen nem az Ő érdekeiket, véleményeiket,akaratukat képviselik,hangoztatják.
    “sötétben bujkáló ellenforradalmárok?”
    Ugyan olyan ócska,demagóg szöveg volt,mint amit most is nyomnak kormányoldalon. Mert ” a hatalom csak úgy tudja fenntartani azt a hamis látszatot,hogy szükség van rá,ha folyamatosan rettegésben tart.”

    Kedvelés

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s