Titkolja Schmidt Mária, hogy Soros-ösztöndíjat kapott

Három éves kutatói ösztöndíjat kapott Soros Györgytől Schmidt Mária, mostani önéletrajzában azonban ezt már nem tüntette fel. A tulajdonában lévő Figyelő című lap a múlt héten közölt listát az általuk csak Soros bérencnek nevezett személyekről, Schmidt Mária azonban nem fért fel a listára, amelyről később kiderült: többek között a Wikipediáról ollózták össze.

Március közepén a Magyar Idők írta meg egy hangfelvételre hivatkozva, hogy Soros György amerikai befektetési alapjának korábbi pénzügyi vezetője arról beszél, hogy legalább kétezer ember dolgozik Magyarországon, hogy érvényre juttassák Soros akaratát.

A felvételen azonban az hallható, hogy Soros György alapítványaiban dolgozik kétezer ember, nem csak Magyarországon, hanem világszerte. Ennek ellenére a Magyar Idők csúsztatásához hasonlóan Orbán Viktor is csak Magyarországról beszélt.

Videó ITT megtekinthető

Lelepleződtek. Magyarországon kétezer zsoldos, egy egész zsoldos hadsereg dolgozik Soros Györgynek, és a magyar kormány ellenében – mondta korábban a miniszterelnök.

A kormányfő tévedése azért is furcsa, mert értenie kellett az eredeti szöveget, hiszen kiválóan beszél angolul, köszönhetően a Soros Alapítvány által finanszírozott oxfordi ösztöndíjának.

A nyilvánvaló tévedés ellenére a kormányközeli Figyelő című hetilap múlt heti számában elkezdte összeírni a kétezer – ahogy a miniszterelnök fogalmazott -, Soros-zsoldos nevét. A listára halottak is rákerültek, mint például az 1997-ben elhunyt Hanák Péter történész.

Ezek a nevek nyilvános forrásból származnak, tehát az interneten elérhetők, és ők azok az emberek. Van benne hiba, és ez sajnálatos, és azokat akiket ezzel esetleg megsértettünk, megbántottunk ezekkel a hibákkal, tőlük bocsánatot is kértünk. De azért mégiscsak ezek azok az emberek, akik lényegében úgy politizálnak, és tulajdonképpen ez a listának az üzenete, nem személyekről van szó, hogy olyan emberek, akik egyébként politikát csinálnak, tudva vagy nem tudva, de a nagypolitkába szólnak bele és a legsúlyosabb szuverenitás kérdésekbe szólnak bele, ők, amikor politikai érdekük úgy kívánja, akkor politizálnak, amikor nem, akkor egyet hátralépnek – magyarázta a Figyelő főszerkesztője.

Lánczi Tamás arról nem beszélt, hogy mit szól a nyíltan a Fidesz mellett kampányoló TV2-s riporterekről, ami miatt a csatorna egyébként utólag milliós büntetést kapott. Mint kiderült a Figyelő egyébként a Wikipédia alapján állította össze a listáját, amin szerepel egyébként Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere és Csaba László közgazdász is.

Én azt hinném, hogy semmiféle listázás nem elfogadható. Tessék azt mondani, hogy a Csaba tévedett a költségvetési hiány megállapításában, vagy az államháztartás dinamikája tekintetében, vagy ebben vagy abban. Sok évtizedes pályafutásom alatt sajnos sokszor tévedtem, olvassák a fejemre, ez rendben van. De azt mondani, hogy én bárkinek a zsoldosa lennék, vagy én az óráimon azt tanítanám, amit utasításba adnak, mondjuk azt, hogy ez a tények legalábbis nem ismerete – jelentette ki Csaba László.

A lista miatt a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége is tiltakozott, valamint az ELTE több száz oktatója és diákja is.

Fleck Zoltán, jogszociológus szerint a Figyelő közvetlenül a hatalomhoz van bekötve, ezért is kellett megszólalniuk.

A Figyelő egy néhány nappal azután cselekedett így, hogy miniszterelnök bejelentette, hogy listája van a Soros bérencekről, listája van az ellenségeiről – mondta Fleck Zoltán.

A Figyelő listájáról lemaradt a lap tulajdonosa, pedig Schmidt Mária korábban három éves kutatói ösztöndíjat kapott Soros Györgytől, igaz ezt a tényt már eltüntette önéletrajzából.

HírTv

Reklámok