Röviden a Nemzetegyesítő Mozgalomról

„A pártoskodás megosztja a Nemzetet!” (gróf Széchenyi István)

Mit akar a NEEM párt?

Egy mozgalmi mintát és eszközt akar adni az Erkölcsi Rend megteremtéséhez!

 

Nem egy újabb megosztószervezet, vagy pénzéhes bizniszpárt, jelentekezik, hiszen  a közhatalmat nem magunknak akarjuk!

Helyette másokat – a helyi közösségek hiteles, tisztakezű és nemesen gondolkodó egyéniségeit– szeretnénk a pártképviselőkkel szemben, valódi népképviselethez segíteni.

Nemet mondunk a pártoskodásra, viszont össze akarjuk toborozni a pártonkívüli, jó magyarokat:  vagyis Nemzetegyesítő Mozgalom vagyunk, amely csupán egy fontos, választási ernyőszervezet !

Az egyesített nemzet azokból áll, akik tenni akarnak a haza és a nép

felemeléséért! Ám a pártok nemzetromboló marakodásának csak Te

vethetsz véget, ha felismered most a NEEM lényegét, s cselekvően segíted a kampányt!

Mi  nem (csak) a kormányt akarjuk jó irányba állítani, hanemrendszert akarunk végre váltani: tisztességtelenből, tisztességesre!

 Mondjunk IGENT a NEEM-re!

“Köztünk nincsenek ügynökök és párttagok, helyette másokat, a helyi közösségek által kiemelt megbízható, becsületes, hiteles, tisztakezű jelöltjeit hozzuk, független népképviselői helyzetbe.

Nem pénzelnek se külföldiek, se gazdag magánérdekű lobbisták minket, sőt még közpénzt sem pocsékolunk, de nemzeti Alternatívát ajánlunk az igazi Rendszerváltás mielőbbi eléréséhez. A médiában ezért nem szereplünk!”

Jelentkezz Önkéntesnek!

Cselekedjük meg, amit megkövetel a haza! +3670/360 3595  – elybeke2@gmail.com  –  NEM párt.hu


A NEMZETEGYESÍTŐ MOZGALOM – NEM PÁRT, ezért nem enged az alábbi alapvetésekből!

1./ Mivel 38 %-nyi választópolgár nem talált a mai politikai palettán pártot, vagy már csalódott bennük, elsősorban ŐKET hozza helyzetbe a NEmzetEgyesítő Mozgalom! Ők vállalva a kényelmetlen szolgálatot, felvettek „szerelőruhát”, hogy a választók érdekében átszereljék a társadalom működését! Ez az egyetlen párt, amely csak a törvénytelen törvények okán lett párt, illetve:  NEEM párt.

Ez azt is jelenti, hogy az eddigi párt-stílusok, beszédmódok és programok nem használhatók számunkra, mert az „egyéb” pártok 1-4 %-ot jelentenek csak!!     2./ A NEEM kommunikációs stratégia legfontosabb eleme a Nemzetegyesítés segítése. A határokon belül és kívül élő magyarság lelki és tudati összetartozását erősítő pártonkívüli politikai erő, mely nem átlátható a törvénytelen hatalomnak!  Hisz a hatalom demoralizál, tehát ellenőrzésre szorul– még Bibó szerint is!

a/ A Nemzetegyesítők nem támadják az egyes pártokat – helyette  kritizálják a pártokráciát  és a pártok tetteit. Főleg azt, hogy soha nem tartják be a választási ígéreteket. Ki kell mondani: minden pártnak maga felé hajlik a keze, kivéve ha NEEM párt!  E párt NEEM használ közpénzt, s a működését csak a tagdíjak biztosítják!  S a pártokkal szembeni 38%-nak fogja felmutatni az egymondatos pártprogramot, ami: nem a hatalom megszerzése, hanem annak visszaadása a Nemzet, a magyar emberek számára! Nem fog egyetlen pártkatonát se indítani!

b./ A pártonkívüli képviselőiket csak a közösen elfogadott értékrend, a történeti  alkotmányosság, a közjót kereső józanész, a hagyománytisztelő zöld gondolat és az erkölcsös előélet alapján fogja kiválasztani a Bölcsek Tanácsa (BT) úgy, hogy a jelölt által elkészített program-pályázatát kiértékeli, majd szerződést köt vele. A „kötelező jelöltvizsga” letétele után, eskütétellel pecsételi meg a szerződést!

3./ Mivel csak pártonkívüli személyt tud a BT elfogadni, így a kispárti tagoktól azt kéri, hogy a képviselői időszakra függessze fel a pártagságát, s nyilatkozzon írásban a NEEM pártnak, hogy bár X pártnak tagja volt, de jelenleg már nem az!

4./ A Nemzetnek közösen kell megfogalmazza majd azt az esküszöveget, mely elmondásakor  videofelvétel készül és azt az interneten hozzák nyilvánosságra a parlamentbe kerülés napján. (Ez erős erkölcsi fék lesz, de az anyagi fék is kell!)

5./ Közösen kell kidolgozni azt is, hogy a Nemzetegyesítők  Bölcsek Tanácsa milyen módon és jogosítványokkal ellenőrizze a listáján bejutott képviselőket, s mikor lesz arra joga, hogy az értékrenddel szembe menő képviselőt a szerződés aktivizálásával visszavonja a parlament munkától! (Ebben várnak javaslatokat!)

6./ Meg kell fogalmazni közösen: a nemzet, közjó, joguralom, közbizalom szavak meghatározását, mert a demokrácia, Szentkorona, királyság szavak nem szerencsés használata visszaüthet a Nemzetegyesítés választási eredményére.

7./ Fontos igazság, hogy a 2 magát nemzetinek nevező párt (?) viszálya, nem jó az országnak, nem előre viszi az ügyeket. A nemzet NEEM akarhat belviszályt! Ezért elfogadják a választók döntését. S ha nem adja a nép vissza a pártonkívüli nemzettagoknak a közhatalmat, akkor csak 4 év múlva lehet jó irányú változás.

8./A 106 egyéni képviselőjelölt regisztrálása után ők és csak ők kerülnek fel a NEeM párt listájára. NEeM párttagok csak ellenőrző hatalmat gyakorolhatnak!

9./ Céljuk: a szervesség és rendszerváltás! Pártkatonák helyettesítése a nemzet legkiválóbb és legönzetlenebb tagjaival, a harmónia képviselete, az erkölcsös joguralom és igazságosság visszaállítása úgy, hogy az közbizalmat szüljön!

A gyerekeink és a haza üdve, minden előtt, ezért jelentkezzetek önkéntesnek!

+3670/360 3595  – elybeke2@gmail.com  –  NEM párt.hu

 

NIF

Reklámok

6 című bejegyzés “Röviden a Nemzetegyesítő Mozgalomról” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Az elmélet jó,hiszen ez már régen ki lett találva,hogy aztán a gyakorlati megvalósítása miképpen, az már egy másik kérdés.
    A meritokrácia nem az ördögtől való, hogy a legnagyobb tudással bírók közül kiválasztani az arra legrátermettebbet,miután mentesítve lesznek a különböző ideológiáktól, eszméktől,vallásoktól. De akkor mi lesz a sok parazitával,ingyenélővel,akik mindig mással akarják eltartatni magukat és a sleppjüket, és abban a hiszemben élnek,hogy ez neki alanyi(?) jogon(?) jár. Ezért ragaszkodnak a hatalomhoz tűzzel,vassal,mert életképtelenek. Csak lopni ,rabolni,gyilkolni tudnak. A történelem a tanú rá.

    Kedvelés

    1. T.T.F.
      Minden lényeges meg lett említve.
      Szeretném látni a kezdeményezőket a rossz tapasztalatok miatt.

      „Isten azért adott nekünk arcot, hogy felismerjük, kivel állunk szemben!”

      Kedvelés

  2. Az indulásnál nem rossz a gondolat,azonban az arisztokrácia felé nyílik a lehetőség. Ismétlődne a háború előtti állapot modern változata,(monarchia)
    Római jog) Egyenlőre nem a Szentkorona tan és a királyság van néven nevezve de ez érezhető belőle. Nem jó a sokféle párt rendszer mert a nemzet megosztott, szétzilált szemléletű és félre vezetett. Sokan reménykedtek a Jobbikban de keserűen csalódtak mert a hatalom éhes Vona pelőről oszlatja fel a pártját. Voltak hazafias érzelmű tagjai a Magyar gárdának,amit ő fel oszlatott! Végül csalódnak hol az egyik hol a másik pártban. Pl. a Csintalan Sándor aki mindenhol felbukkan mint egy szélkakas. Ha mégis a szentkorona tan valósulna meg akkor pedig a róm.kat vallás lenne nyeregben mert ő adta István fejére a koronát és ő koronázta,iktatta be a királyi minőségbe mint a korona alatt valója. Akkor viszont ezek az újonnan lett földesurak vagyontalanok lennének mert a korona tulajdona VISSZA JÁR,mert nem lehet eladni sem ki sajátítani! Gondolok itt a több száz hektárral bíró új gazdagokra,pl. Mészáros Lőrinc,stb. Ki tudja mivé fejlődik a NEEM?! Így nem maradhat ahogy most van mert nagy a belső ellenségeskedés is és a háttérhatalom nyomása valamint a migráns veszély fenyegetése is gyengíti a nemzet anyagi és politikai erejét.

    Kedvelés

  3. “Gyerekeink és a Haza üdve ,minden előtt.”
    A szlogen jó,de a “nagy elődök lejáratták már ezt is! Minden valamire való(?) párt a zászlajára tűzte,ahogy a magát keresztény,demokrata,ráadásul néppártnak(?) is valló lenin fiúk tömörülése is. Mégis ennyi éhes szájú gyerek,felnőtt az utóbbi 50 évben nem volt. Az iskolák állapotát is meglehet nézni, vagy akár a füredi ökölvívók edzőtermét(?). (bezzeg a kéziseké) Szánalom és egyben merénylet,amit a gyerekek,és a haza nevében folytatólagosan elkövettek.
    Bőven elég lenne csupán csak annyi, hogy a Tisztesség, Igazság, Etika, “minden előtt”.

    Kedvelés

  4. Tisztelt hozzászóló Uraim ! Ne legyünk annyira szkeptikusok, kishitűek! Ilyen hangulattal nem lehet elérni semmilyen változást(se jó se rossz oldalra). Csak az optimistáknak köszönhetjük az előre haladást. Ne feledjük, minden újítást, változást(akár jóra, akár rosszra) egy kisebbség kezdeményez, annak van igaza, és az viszi győzelemre. A kételkedések helyett inkább karoljuk fel , támogassuk, csatlakozzunk, szerezzünk minél több megértőt, szövetségeset. A Honlapunkra, vagy a címeinkre várjuk az építő jellegű ötleteket, hozzászólásokat.
    Tisztelettel: KGy.

    Kedvelés

  5. Tisztelt V. Kövér György Úr!
    Jó magam nevében engedtessék meg egy rövid válasz, ha “a farkasokat is megilleti a védelem. Talán “szkeptikusnak,kishitűnek” tűnhet a válaszom , ez részben annak tudható be,hogy vajmi keveset tudok a NEEM-ről és alapító tagjairól ( pótolni fogom a hiányosságaimat) ,másrészt egy negatívnak tűnő véleményben is feltételezhető némi jó indulat. Természetesen minden olyan kezdeményezést,mely a köz javát, az Igaz nevében szolgálja,csak támogatni lehet.
    A magam részéről sok Erőt és Kitartást kívánok Önöknek és mindazoknak,akik a MAGYARSÁG “Ügyét a Szívükön viselik.
    Tisztelettel,Tóth Ferenc.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.