Elég az örökös vádolásból! – Magyarország és az antiszemitizmus

ZETÉNYI-CSUKÁS FERENC (a Horthy Társaság elnöke) nyílt levele Ronald Lauder úrnak, a Lauder Javne Iskola alapítójának!

Bevezető:

Az alábbi írást a minap olvastam egy közösségi oldalon, s megragadta figyelmemet. Mivel igen aktuálisnak találtam, elküldtem a NIF szerkesztőinek, akik utána jártak a levél keletkezésének. A levél eredetileg 2013. ‎május ‎8-án jelent meg a Hunhír.hu oldalán. Lauder ominózus nyilatkozata a Szombat.org „Lauder, Orbán és a Zsidó Világkongresszus – Tájkép szolid csata közben” című cikkében is olvasható. A 2013-as Zsidó Világkongresszus 2013. május 5.-én kezdődött.

Bár a most közzétett levél az akkori eseményekre reflektált, sajnos, ma is időszerű, Orbán Viktor Horthy Miklóst méltató szavai okán.

A levél világosan bizonyítja, hogy Horthy Miklós negatív megítélése, melyet egyes körök még ma is terjesztenek, nyilvánvaló hazugság, de úgy tűnik, ezek a körök időt, pénzt és fáradtságot nem kímélve továbbra is hangoztatják ezeket a hazugságokat, és igyekeznek lejáratni Hazánkat, jogot formálva a belügyeinkbe való beavatkozásra.

Elegünk van a minket érő gyalázkodásból, és abból, hogy más országbeli személyek, szervezetek akarják megszabni, hogy kiket és milyen történelmi eseményeket ünnepelhetünk, méltathatunk, és kiket engedhetünk be országunkba. Kikérjük magunknak ezt a viselkedést, és határozottan visszautasítjuk!

Tudjuk, és világosan látjuk az efféle viselkedés hátterében meghúzódó valódi okokat, de nem engedhetünk ennek a nyomásnak, és ezúton felszólítunk minden hazai pártot, szervezetet, magánszemélyt, hogy nemzetünk érdekében tegyék félre önző politikai érdekeiket, s együttesen, egységesen, összefogva lépjenek fel a minket ért rágalmak, támadások ellen!

Itt az ideje a valódi nemzeti összefogásnak! Nem babra megy a játék, hanem ez valódi harc, Hazánk és a magyarság fennmaradása érdekében.

Czakó István

Következzen Zetényi-Csukás Ferenc eredeti nyílt levele. (NIF szerkesztők)

Tisztelt Lauder Úr!

Meglepve és mérhetetlen csodálkozással olvastam a sajtóban megjelent nyilatkozatát, de leginkább az a kép döbbentett meg, ahogyan, és amilyen érvek alapján állította pellengérre az egyik legnagyobb nemzeti hősünket. Vitéz nagybányai Horthy Miklósról Magyarország egykori kormányzójáról vont értékítéletet, olyan színben feltüntetve a néhai államfőt, amelynek valójában alapjai sincsenek.

Tudja, Lauder úr, mi maroknyi nép vagyunk Európában. De vagyunk, és soha nem akartunk nagyobbak lenni annál, mint ami járt nekünk. Sok éve lakjuk ezt a földet és több mint ezer esztendeje létezik a magyar államunk. Ennek a hosszú időnek egyik, egy 24 éves, időszaka volt az Önök által Horthy-éraként elkeresztelt időszak.

Furcsa érzésekkel tölt el az álláspontja, mely szerint a kormányzó úr zsidóellenes lett volna. Valójában, azért is, mert Horthy Miklóst a szélsőjobb, mindig zsidóbarátnak tartotta. Kérem, engedje meg, hogy segítsek Önnek az egykori magyarországi zsidó-helyzet bemutatásában!

Nem is én magam teszem, mert bizony az én esetemben – mint több Horthy Miklós és Horthy István szobor állítója és leleplezője – az a bizonyos nagyító üvege itt-ott torzítana talán. Még azt is elképzelhetőnek találom, hogy ez a fránya nagyító olyan részleteket nagyítana ki, amelyek az Ön számára jobb lenne, ha a homályban maradna. Megjegyzem, hogy az elmúlt időszak valamennyi Horthy-szobor avatásán tevékeny szerepet vállaltam, de állami tisztviselőkkel soha nem találkoztam.

Hát, akkor forgassuk vissza az idő kerekét Lauder úr!

Peter Meyer zsidó író, a magyarországi zsidók sorsáról így írt:

„ …Nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarország legalább két nemzedéken át, egészen a 2. világháború végéig az ellenállás szigetének bizonyult a Kelet- és Közép-Európát elárasztó mindkét nagy antiszemita hullámmal: a cári Oroszország fél-ázsiai és feudális antiszemitizmusával valamint Németország és Ausztria középosztályának szocio-ökonómiai és nacionalista antiszemitizmusával szemben. Ezen a szigeten a magyarországi zsidók veszély, elnyomás, sőt akadály nélkül éltek és boldogultak; életük a kisebb aggodalmak és alig észrevehető változások között folyt, s úgy látszott, biztonságban van a történelmi események zajlásai közepette. A földbirtokos arisztokráciától vezetett és ellenőrzött magyarok a magyarul beszélő zsidókat „államalkotó’ magyaroknak tekintették, s megengedték nekik, hogy a kereskedelemben, az iparban és az üzleti világban tevékenykedjenek és boldoguljanak…

…A zsidóellenes törvények (1941-ben és 1942-ben) nem jelentették a zsidók teljes gazdasági tönkretételét Magyarországon. A zsidó lakosság jelentős része folytathatta tevékenységét, hivatását, foglalkozását. A zsidó vagyonok, ezek jövedelmei általában érintetlenek és hozzáférhetőek maradtak. Ezek a törvények kiszámított kompromisszumot képviseltek: a náci tömegnek odadobták azt a sok ezernyi munkahelyet csillapítóként, amelyet egyes zsidóktól elvettek, a zsidó közösségnek azonban lehetővé tették, hogy tulajdonjoga megmaradjon, s kivárja Hitler vereségének napját. A magyar antiszemita törvények viszonylagos enyhesége nyomán a szomszédos országokban már tomboló zsidóirtás alatt, az ottani zsidók Magyarországot valóságos mennyországnak tekintették.”
(The Jews in the Soviet Satellites, 1953., Syracuse University Press, 379-385. o.)

A.W. S. Randall leírása szerint: „Namier professzor a zsidó képviselettől (agency) tegnap közölte velem, hogy az ő emberei nagyon aggódnak, ha netán a magyar kormány idő előtt cserbenhagyná Németországot, ami Magyarország megszállását eredményezné, és veszélyeztetné az ott élő 800.000 zsidót, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak. A zsidók itt – mondta ő – úgy vélik, hogy Németország nem engedi a magyarok háborúból való kilépését mindaddig, amíg a német hadsereg azt meg tudja akadályozni, sőt nyomban megszállná Magyarországot, amely a legnagyobb számú Európában még meglévő zsidóság megsemmisítését eredményezné. „Azt mondtam, hogy a lehetőség már elő lett terjesztve (lásd a Tablet legutóbbi cikkét) mint ok, amiért Magyarország ne kezdeményezzen korai átállást a Szövetségesek oldalára. „Namier professzor azt mondta, hogy az egyetlen remény, ahogy a zsidóság látja, ha a magyarok nem mozdulnak, amíg gyakorlatilag biztosítva nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni.” Kézírás) „E kérdést megkülönböztetett figyelemmel kísérjük, és nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely a német megszállást eredményezné. Úgy véljük, hogy e kockázat jelenleg kicsi.”

(A fenti angol külügyminiszteri jegyzék részben megjelent Juhász Gyula: Magyar Brit Titkos Tárgyalások,1943. Ez a bizonyíték 1943. október 14-i dátummal C12035 szám-jelzéssel, és 1943. október 15, F.O.371/34498 számmal van nyilvántartva.)

Ne felejtsük el! A zsidó nagytőke nem Horthy Miklós ideje alatt szállta meg az országot, hanem korábban, a kiegyezés után, még a Habsburgok alatt. A kormányzó úr, csak megörökölt, egy helyzetet, amiből próbálta kihozni a tudása szerinti legjobbat. Hiszen: Horthy antiszemita nézeteit nem csak a „jó” és a „rossz” zsidók közötti megkülönböztetés jellemezte. Fontosnak tartotta a zsidóság politikai, gazdasági, közéleti stb. befolyásának fokozatos visszaszorítását.

Elnézését kérem Lauder úr, hogy egy pillanatra megszakítom ezt a képzeletbeli időutazást, de meg szeretném kérdezni, hogy Ön tud arról, hogy az Amerikai Kongresszus köszönetet mondott Horthy Miklósnak az 1944 – es zsidó lakosság megmentéséért?

Ben Cardin demokratapárti szenátor a washingtoni Capitoliumban durván megtámadta Magyarországot. Felszólalásában a Fideszt és a Jobbikot azzal vádolta, hogy mindkét párt a II. világháború fasiszta ideológusait és vezetőit rehabilitálja, Horthy Miklóst is név szerint említve.

Homlokegyenest ellentétesen ítélik meg Horthy Miklós, Magyarország volt kormányzójának II. világháború alatti és a zsidókkal kapcsolatos szerepét éppen azok, akikre azok hivatkoznak, akik Magyarországot és kormányát a „Horthy-kultusz reneszánsza” ürügyén nevezik antiszemitának. Mint Tom Lantos néhai amerikai kongresszusi képviselő és John Flournoy Montgomery, az Egyesült Államok legfőbb képviselője az akkori Budapesten.

Horthy kormányzónak a zsidókkal kapcsolatos negatív szerepére sokan hivatkoznak a magyar kormányt is antiszemitizmussal vádlók közül. Sőt, a néhai Tom Lantos kongresszusi képviselőre is, akiről elnevezett intézet működik Budapesten, azt állítva, hogy ha Lantos ma élne, ugyanazokat a véleményeket fogalmazná meg Horthy Miklósról.

A tények azonban mást mutatnak. Tom Lantos ugyanis Horthy Miklósról és a parancsnoksága alatt a budapesti zsidóságot a végső pillanatig mentő Koszorús Ferenc ezredesről egészen más véleménnyel volt, mint akik ezt ma róla állítják, netán ugyanabban a washingtoni épületben.

Lantos értékelését teljes mértékben alátámasztja az Egyesült Államok részéről az akkori kor legilletékesebbje: John Flournoy Montgomery, Washington budapesti nagykövete Adolf Hitler emelkedésének korszakában.

Ideje szó szerint idézni Tom Lantost és Montomgery nagykövetet Horthyról és arról, milyen szerepe volt a budapesti zsidók egy részének megmenekülésében.

Lantos képviselő oly mértékben érzett hálát a magyar zsidóság egy részének megmentéséért, hogy Horthy Miklós parancsnokát – és így rajta keresztül a kormányzót – külön méltatta az Egyesült Államok törvényhozásában.

Erre 1994. május 26-án került sor, amikor a demokratapárti képviselő ezzel kezdte méltató beszédét:

„Elnök úr, az idén van a magyar holokauszt 50-ik évfordulója. Azért emelkedek ma szólásra, hogy a magyar holokauszt egyik nagy hősének adózzak. Koszorús Ferencnek, aki saját életét is súlyosan veszélyeztetve több ezer magyar zsidót mentett meg a náci haláltáborokba történő deportálástól. 1944 nyarának viharos idején a szövetséges erők Berlinhez közelítettek, míg Hitler felgyorsította a végső megoldás, a zsidó faj elpusztításának végrehajtását. Sok hősi együtt érző és emberséges tettet hajtottak végre abban az időben. El szeretném mondani Koszorús Ferenc ezredes történetét, ami az akkori idők bátor tettei közül az egyik leginkább figyelemre méltó.

1944 júniusában a nácik Európa zsidó lakosságának legnagyobb részét bezárták és likvidálták. Budapesten, Magyarország fővárosában mintegy negyed millió zsidó maradt élve. Budapest még mindig a magyar rendőrség irányítása alatt állt. A nácik úgy vélték, hogy ez az erő nem elég kegyetlen és brutális ahhoz, hogy Budapest jelentős, még élő zsidó lakosságának teljes elpusztítását megfelelően el tudja végezni.
Koszorús Ferenc a magyar hadsereg ezredese volt és alá tartozott a Budapesten és körülötte állomásozó első magyar páncélos hadosztály. Megtudta, hogy Baky László államtitkár, a hadseregen kívül valamennyi biztonsági erő vezetője államcsínyt akart végrehajtani, hogy a náciknak teljes mértékben lojális rendőri erővel váltsa fel. Ők azután gondoskodtak volna róla, hogy Magyarországot megtisztítsák az összes, még életben maradt zsidótól. (…)

Felmérve a helyzetet, Koszorús ezredes tanácskozott a kormányzóval és megkezdte az előkészületeket Baky és csendőri zászlóaljainak megállítására. 1944. július 5-én 11:30-kor Koszorús ezredes az első páncélos hadosztály egységeit Budapest stratégiai pontjaira parancsolta, lezárva a városba vezető valamennyi utat. 1944. július 6-án 7 órakor már valamennyi egység a helyén volt és Koszorús ezredes tájékoztatta Bakyt, hogyha csendőrsége nem távozik és nem oszlik fel, megsemmisítik őket. 1944. július 7-én Baky kapitulált és kiürítette erőit.

Koszorús ezredes páratlan tette az egyedüli ismert tény, hogy egy tengelyhatalom katonai erővel akadályozta meg a zsidók elhurcolását. Ennek a rendkívüli bátor erőfeszítésnek eredményeként – amire egy különlegesen ingatag helyzetben került sor, nagy kockázat vállalása mellett – Budapestnek a nácik által történő későbbi átvételét 3 és fél hónappal késleltették. Ez a rés több ezer zsidónak tette lehetővé, hogy Budapesten biztonságot találjon és így megmenekültek a biztos kivégzés elől. Lehetővé tette a híres Raoul Wallenbergnek – aki 1944. július 9-én érkezett Budapestre -, hogy sikeres és hatékony mentő küldetését teljesítse. 1944 októberében, miután a németek elfoglalták Budapestet, Koszorús ezredes bujkálni kényszerült, mert ellenkező esetben a Gestapo feltétlenül kivégezte volna.”

Ezek voltak a néhai Lantos képviselő szavai.

Most pedig lássuk, miként látta Horthy Miklós kormányzót az egykori budapesti amerikai nagykövet.

Bevezetőként Montgomery rövid jellemrajza a kormányzóról, mint az „Magyarország, a vonakodó csatlós” címen magyarul először 1993-ban megjelent könyvében is olvasható.

  1. március 15-én a budapesti Királyi Operaházban ünnepséget rendeztek. Hitler éppen ezen a napon foglalta el Csehországot, ami miatt erős feszültség volt érezhető Budapesten, írja az amerikai nagykövet, ott volt az operai rendezvényen, amikor az ünnepséget megszakították az ütemes „Igazságot Szálasinak!” kiáltások. A nyilaskeresztes tüntetés Horthy és Teleki ellen is irányult. A kiabálás egyre hangosabb lett és ekkor Montgomery vejével megdöbbenve látta, hogy az a kormányzó páholyából jön. Belépve döbbent meg, hogy „ketten vagy hárman feküdtek a padlón. A kormányzó egy másik embert a torkánál ragadott meg, pofozta és azt kiabálta, mint később lefordították nekem: ’Képes lennél elárulni a hazádat?’ A kormányzó egymaga volt, de uralta a helyzetet. Amikor földre dobta a férfit, valamit mormolt magában, kezével leporolta ruháját és egy szó nélkül haladt el mellettünk”. (A Rákosi időből ilyen vagy bármilyen más, hasonló hőstettről – fordított előjellel – az akkori budapesti amerikai nagykövet nem számolt be, ami mutatja.)

Montgomery nagykövet így emlékezik Horthy Miklósnak a zsidók iránti érzéseiről:

„Szemében a zsidók emberek voltak, mint ahogyan példaképének, Ferenc József császárnak is, akinek uralkodása idején zsidó szülők gyermekei lehettek a vezérkar tagjai, tábornokok és tengernagyok. A kormányzónak az antiszemitizmussal szembeni ellenállását Magyarország prímása, Serédi bíboros és mindkét egyház osztotta. A parlamentben a kormányzónak a kérdésben elfoglalt nézetét nagy hangerővel osztották az arisztokraták is, akik exkluzív klubjukban, a Nemzeti Kaszinóban olyan dalt énekeltek, amelynek refrénje így hangzott: ’Nem, nem vagyunk árják…’ Ez arra utalt, hogy a magyarok turáni származásúak.”

A zsidótörvényekről ezt írja emlékiratában az Egyesült Államok egykori budapesti nagykövete:

„Magyarországon a zsidók biztonsága nagymértékben annak volt köszönhető, hogy milyen törvényeket hoztak korlátozásukra. Ezek a törvények ugyanis azt a látszatot keltették, hogy Magyarország eleget tesz a zsarnok követeléseinek, de valójában éppen ezeknek a törvényeknek a segítségével tudott fenn maradni, mint menedéket nyújtó oázis. Ha megtagadta volna, hogy bármilyen törvényt is hozzon a zsidók ellen, a zsidók tényleges biztonságának időszaka kétségtelenül sokkal gyorsabban véget ért volna, mint a valóságban.”

Montgomery így ír a Horthy-korszak azon döntéséről, hogy zsidó menekülteket fogad be:

„Hősi tett volt a kormány részéről, hogy igen sok külföldi, főként lengyel, szlovák és osztrák zsidót engedett be. Már az is elegendő bizonyítéka lett volna bátorságának, ha a kormány – a német nyomással dacolva – saját zsidó polgárait védte volna meg, és ugyanakkor lezárja határait. De Magyarország többet tett, mint amit morálisan el lehetett várni tőle azzal, hogy sajátjain kívül külföldi zsidóknak is menedéket nyújtott.” De még akkor is, amikor már engednie kellett, „Magyarország azt lassabban és méltóságteljesebben tette szomszédjainál.”

Az amerikai nagykövet itt idézi Anne O’Hare McCormicknak a New York Times 1944. július 15-i számában megjelent írását:

„Magyarország javára szól, hogy ameddig Németország meg nem szállta, az ország a Németországból, Ausztriából, Lengyelországból és Romániából menekült zsidók utolsó mentsvára volt Közép-Európában.”

Montgomery könyve egy másik részén ismét idézi a Budapestről tudósító McCormick-ot, aki lapja 1945. november 26-i számában azt írta:

„A zsidók nem szenvedtek annyit, mint a szomszédos országokban élő zsidók, mert a legrosszabb üldözés csak azután kezdődött, hogy a németek 1944-ben teljes mértékben a markukba kaparintották az országot. Az előtt zsidó vállalkozásokat ’árjásítottak’, de az átvevők közül sokan a tulajdonukból megfosztottak barátai voltak és a vagyonukat őrizték számukra.”

Ha tehát Tom Lantos néhai amerikai kongresszusi képviselő – a washingtoni törvényhozás egyetlen holokauszt túlélője, mint gyakran mondták róla – így látta Horthy szerepét, teljes összhangban Montgomery amerikai nagykövettel és azon zsidókkal, akik a volt kormányzót portugáliai emigrációjában anyagilag segítették, akkor nem világos, hogy milyen kifogás emelhető az ellen, hogy a volt kormányzó emlékének a legnagyobb tisztelettel adózzanak e hon polgárai?”

Tisztelt Lauder úr!

Egészen bizonyos vagyok abban, hogy nem olvasta az „Az elsodort falu” c. könyvet. A figyelmébe ajánlom! A II. Kötet közepe táján kerül sor a regény főszereplője Böjthe János és zsidó barátja, Gyöngyi Oszkár emlékezetes beszélgetésére:

Miklósból fekete lobogással törtek elő a szavak:

-„ És az én fajom? Én nem félhetek a fajomért!? Az én fajom nem szenvedett eleget?! A háború folyamán elvetődtem Magyarország minden pontjára. Voltam a fronton, a front mögött, falun és városban. Láttam mindenféle embert, mindenféle viszonyokat. Voltam nyáron a fürdőkben, a Tátrában, a Balatonon, mindenütt, ahol egészséget isznak és örömet élnek. Kik voltak ott? Zsidók, zsidók, zsidók. Menj a színházba, a mulatóhelyekre, mindenüvé, ahol élvezetet zabálnak. Kik élveznek? Zsidók, zsidók, zsidók. Menj a városokba, kiket emelt fel a sárból a háború, kiknek csordult teljes dézsával a háború emlője? Kik lettek az élet urai? Zsidók, zsidók, zsidók. Nézd meg, hova omlik a föld, kik veszik meg a fejős birtokokat, kik lesznek gazdái az elbitangolt udvarházaknak, kiké lesz a szőlő bora, a kalász magva, kik állják körül a föld csecseit? Zsidók, zsidók, zsidók. Menj a bankokba, ahol uralkodik a pénz, a szerkesztőségbe, ahol uralkodik a betű, az üzletekbe, ahol összetorlik a másoktól végzett munka, a központokba, kirendeltségekbe, a trénhez, a gazdasági vállalatokhoz, mindenüvé, ahol biztos az élet és könnyű a haszon. Kiknek folyik pénzt az egész megbomlott élet? Zsidóknak, zsidóknak, zsidóknak. És hol van az én fajom, az én megrabolt, kihasznált fajom? Menj Tirolba, Palesztinába, Flandriába, mindenüvé, ahol hősen, gyermekkedvvel kell meghalni. Kik halnak ott az első sorban? Magyarok, magyarok, magyarok. Menj a kishivatalokba, ahol becsülettel kell éhen halni, postához, vasútra, iskolába, törvényszékre és ezer más helyre, ahol buta becsületesen vacogó foggal kell megállni a végsőkig a sarat. Kik nyomorognak hatszoros munkával, kik fáznak, kik döglenek napról napra éhen? Magyarok, magyarok, magyarok. Magyarország most egy mesebeli óriás koca, millió éhes szájjal, millió csorduló emlővel. A szájak magyar csontot, magyar húst, magyar velőt, magyar szívet rágnak, magyar könnyet, magyar vért, magyar verejtéket isznak, az emlőket ti markoljátok, ti szívjátok és bitang grófi rablók. Hát az én fajom nem szenvedett a múltban? Igen, a tiétek is szenvedett, de most részeg kedvvel fizet a jelen. Mi a fizetése az én fajomnak? És ezt nem szabad kiüvölteni? Oláh, szerb, tót, zsidó beleordíthatja faja jogait a történelembe, ha mi megmukkanunk, az barbár sovinizmus, elfogultság, antiszemitizmus. És te, te sem akarod ezt látni és érteni?”

Igazgató úr!

Higgye el, hogy a végtelenségig tudnám sorolni az érveimet, de azt gondolom, hogy felesleges lenne folytatni a sort. Amennyiben nem győzték meg a fentiek, úgy nincs olyan, amivel Önt meggyőzhetném. Kérem, élvezze ki Magyarországon a vendégjogot, ízlelje meg borainkat, kóstolja meg finom ételeinket, és csodálja meg gyönyörű leányainkat, majd menjen haza és mondja el az igazságot rólunk!

Itt a levél végén szeretnék Önnek mondani valamit:

Nem vagyok fasiszta, nemzetiszocialista, rasszista és nem vagyok tagja egyetlen pártnak sem. Pontosan tudom, hogy Ön provokál bennünket!

“A Horthy rendszerben erős és működő Magyarország volt, minden veszélyt jelent, ami erre emlékeztet.”

Soha nem akartam foglalkozni a zsidó, vagy más faji kérdésekkel, de a napokban történt események kényszerítették írásra tollamat.

Én azt a zsidót hazafinak tartom, akinek szíve magyar és a magyar hazáért tesz, gyarapít, dolgozik. A vallása legyen személyes ügye. Viszont, aki először zsidó a lelkében és csak utána magyar, azt nem fogadom el. Haza és magyar szív, csak egy lehet!
Önnek azt mondják zsidó polgártársaim, hogy gondolkoznak azon, hogy elhagyják Magyarországot az itt meglévő antiszemitizmus elől.
És tudja, hogy mit tesznek a magyar honfitársaim, a magyar gyűlölet ellen?
Egymásnak adják a szót:

Mikor sötét fellegek gyülekeznek hazád egén, mikor gúnyt űznek nevedből és szitokszóvá válik a magyar…
Mikor ellened az egész átkozott világ…
Akkor jusson az eszedbe!

A magyar, Európa legszebb országában, a legkiválóbb földrajzi, gazdasági, hadászati egységében, a Kárpát-medencében őshonos. Nincs ehhez fogható természetes és állandó határ, mint a Kárpátok koszorúja. Gyönyörű ország, dolgos, becsületes emberek. Valamennyien testvéreid.
Légy rá büszke, hogy magyarnak születtél és büszkén vállald fel! Nem harsogva, csak csendesen, mint a szellő, vagy akár, mint apró csermely, mely hegyeken át emészti magát. Magyarnak lenni nem kiváltság, sokkal inkább súlyos felelősség. Erős a vállad, hogy vigyed! Hát vidd!
Nincs okod panasz szavára!
A legédesebb terhet kaptad.
Köszönd meg Atyádnak és Édesanyád csodás méhének!
Nem féltelek, legyen bárki ellened.

Bírni fogod magyar!

Látja Mr. Lauder, ezt jól megcsináltuk! Szívja a méregdrága szivarját és márkás öltönyében feszeng.

Ugye, hogy milyen furcsa is az igazság? Csak a valóság keveredett össze a látszattal.

Én meg ülök a szakadó esőben a tornácon, és bohócnak érzem magam –a manézs mellett, a zenekari árokban …

„A bohócnak gyermeke halálos ágyától kell a cirkuszba mennie,
hogy felöltse az álarcot és tréfáival, mozdulataival szórakoztassa, kacagtassa a közönséget. A bohóc bukfencet vet, az álarc komikusabb, mint valaha:
grimasszá torzult arcon könnycsepp gördül végig.
A közönség tombol, a bohóc rekedten kacag s közben
majd meg szakad a szíve az aggodalomtól és tehetetlenségtől.
A bohóc, bukfence, grimasza, jókedve: látszat,
kínja, gyötrelme, vergődése: valóság. És a cirkuszban mindenki meg van győződve arról, hogy a látszat a valóság. Ilyen látszatot és valóságot összekeverő cirkusz az élet is.”

Bocsásson meg Lauder úr, hogy feltartottam és a magyar történelmi valóságot próbáltam átadni Önnek, és nem a látszatot!

Köszönöm, ha olvasott!

Zetényi-Csukás Ferenc
magyar

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Reklámok

2 gondolat “Elég az örökös vádolásból! – Magyarország és az antiszemitizmus” bejegyzéshez

  1. Azt hiszem, hogy ez az írás, olyan, mint a falrahányt borsó!
    Nem akarom megsérteni a levél íróját, hiszen igaza van, de az elvakult és ostoba, kifejezetten és tudatosan aljas emberekkel szemben nem hatnak az érzelmek, sőt azt gyengeségnek veszik.
    A meggyőző részek az eredeti cikkek szó hiteles értelmében való lefordítása lett volna, az eredetivel összefűzve, egy regényrészlet sem nem oszt, sem nem szoroz.
    Már régóta tudom, hogy unintelligens emberekkel, akiknek a gondolkodása olyan alacsony szinten van, mint egy pajornak a föld alatt, nem lehet eszmét cserélni, sem érvekkel vitatkozni, ezeknél egyedül a gyűlöletük az érv.
    Az 1956-os forradalomban zsidók is harcoltak az ávósok ellen, Kiemelkedett közülök az a nő, akit, azt hiszem a fedőnevén, párducnak, vagy vadmacskának hívtak, a Szél Kálmán téren harcolt.
    Ahogy Ion Coja írja, vannak az erős, cionista zsidók, akik a gázkamrába küldték a hasznavehetetlen, és integrálódott, gyenge zsidókat, mert azok gyengítették volna Izraelt.
    Én neki hiszek és nem ennek a Lauder nevű izének, aki minden csak nem úr.

    Kedvelés

  2. Laudert és a többit sem győzik meg az érvek, mert nem akarják tudni, tudomásul venni. Annak ellenére, hogy anyja révén van mit aprítania a tejbe, valóban anya disznónak nézi ő is a magyarságot, miközben egész Európában szinte csak a MAGYAROKNAK köszönhetnek mindent. Nekünk emlékezni sem lenne szabad – szerintük -, miközben ők abból (is) élnek, nem is rosszul. Beleszólnak belügyeinkbe, mai hír szerint Horthy kormányzó úrra tett pár dicsérő és igaz szó miatt Netanjahu bocsánatot várna el, különben nem jön hazánkba. Ne jöjjön, sőt éljen mindenki a sajátjában, úgy, hogy csak és kizárólag saját dolgaikkal foglalkozzon. Szól ez azoknak is, akik nagy pofával, ide köpködve alijáztak, majd egy év sem telt el és visszasuttyonkodtak. Vajon miért is?!
    Fenti írásokért elismerésem a szerzőknek, s Nekik jó egészséget kívánok, de csak Nekik.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.