Utólagos normakontrollt akar a civil-törvényről az LMP

Az LMP utólagos alkotmánybírósági normakontrollt akar kérni a kedden elfogadott “civil-törvényről”, és ehhez várja a többi ellenzéki képviselő támogató aláírását.

    A párt társelnöke a szavazást követően sajtótájékoztatón azt mondta, semmi nem indokolta, hogy a parlament elfogadja a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt. Ettől a jogszabálytól az ország nem lesz jobb hely, sőt a törvény ellehetetlenít olyan civil szervezeteket, amelyek segítettek, amikor feladatokat vállaltak át az államtól – értékelte Szél Bernadett.

    Ikotity István LMP-s képviselő szerint a kabinet súlyos szereptévesztésben van, mert a kormányzás helyett a társadalmi szervezetek szétverésével foglalkozik. A negyvenes évekre volt jellemző, hogy először felszámolták a pártokat, majd a civil szervezeteket, amivel óriási károkat okoztak a társadalomnak – jelentette ki.

    Azt mondta, ha a kormány az átláthatóságon akar javítani, akkor először saját háza táján kellene söprögetni, mert számos olyan “álcivil” szervezetet létezik, amelyeket a kabinet politikai okokból tart fent.

    A két képviselő Külföldről finanszírozott politikusok vagytok! feliratú transzparenst tartott fel, amely Vlagyimir Putyin orosz elnököt és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt ábrázolta.

MTI 2017. június 13., kedd 14:48

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Advertisements

Egy gondolat “Utólagos normakontrollt akar a civil-törvényről az LMP” bejegyzéshez

  1. Ikotity a felmenői révén ilyen tájékozott a ’40-es években történtekről? Vagdalkozás helyett talán elégedjenek meg az 500 ezerig inkognitóban maradó támogatásokhoz. Vagy hármójuknak kevés?

    Kedvelés

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s