Terrortámadás Londonban

UK

Tizenötször szúrtak meg egy lányt, miközben segítségért könyörgött’: Ahogy a londoni hídon történt támadásról beszámoltak

London forgalmas központjában szombat éjjel néhány perc alatt halálos őrjöngés söpört végig meggyilkolva hét embert és megsebesítve közel 50 másikat. A szemtanúk részletesen leírták, ahogy a halálos tragédia kibontakozott a brit főváros utcáin.

Friss fejlemények itt: LIVE UPDATES

Brutal, dreadful, cynical’: World leaders react to London attacks

A szemtanúk elmondták, hogy a három támadó egy közönséges, bérelt kisteherautóval hajtott át a londoni hídon, amikor kb. “kb.50 km/h,” sebességre gyorsult fel a BBC újságírója, Holly Jones szerint, aki elcsípte támadás pillanatát.

“Azt gondoltuk, hogy egy autóbaleset történt, de ahogy közelebb értünk már láttuk a sok vért és a testeket. Jobboldalon volt egy állapotos nő, aki súlyosan megsérült, balra volt egy éledező férfi, kezdett lélegezni. Nem tudjuk, hogy a nő túlélte-e,” – mondta egy tanú a Guardian-nak.

Egy másik tanú, Eric Siquenza azt mondta a BBC-nek, hogy három férfi “ugrott ki a furgonból és rátámadtak az emberekre az úton.”

“Amint elindultak le a lépcsőn és az emberek felé rohantak, azt üvöltötték, ’ezt Allah-ért,’” – mondta.

Mindössze néhány méterre voltak a Borough Market-től, egy népszerű éjszakai hely.

Mindez este tíz után történt, percekkel később, hogy a Bajnokok Ligája döntője befejeződött, és az utcák tele voltak ünneplőkkel.

Az erőszaknak több százan voltak szemtanúi.

“Láttam egy embert vörösben egy meglehetősen nagy pengével, nem tudom a méretét, de úgy sejtem legalább 25 cm volt. Megkéselt egy embert. . ..háromszor szúrta meg, teljes nyugalommal,” – mondta a Telegraph-nak egy szemtanú, aki Ben néven mutatkozott be. “úgy tűnt az az ember, mintha meg próbált volna közbe lépni, de túl sokat nem tehetett, hidegvérrel megkéselték és földre zuhant.”

“Ezt a lányt tízszer, tizenötszőr szúrták meg. Könyörgött, ’segítsen nekem, segítsen nekem,’” mondta egy Gerard nevű szemtanú a BBC-nek, elmondta azt is, hogy egy palackot hajított a támadókra, hogy elijessze őket.

Sokan kerestek menedéket a kávézókban a piactéren. De az sem volt biztonságos, mivel a támadók bementek a kávézókba, és válogatás nélkül késeltek.

“Nyakon szúrta a nőt,” – mondta a szemtanú, Elsebeth Smedley, a CNN-nek, felidézve a pincérnő elleni támadást. “Egy férfit a hátán késelt meg, és azután kirohant az étteremből.”

A rendőrség azt mondta, hogy az első hívást a támadásról körülbelül 22::8 kor kapta.

Egy fegyveres egység küldtünk azonnal. A szemtanúk felidézték a fegyverropogás zaját. A három késelő nyolc percen belül meghalt. A bádogdobozok, amit a terroristák a testükre erősítettek csak hamis (golyóálló mellény) utánzatok voltak.

A támadás helyszínéhez közeli kocsma vezetője elmondta az RT-nek, hogy fegyveres rendőrök rohanták meg az épületet és “lényegében felszólítottak, hogy távozzunk.” Egy hölgy a kocsmában azt mondta, hogy “rémisztő” tapasztalat volt, és hogy látott az ablakból egy személyt a földön feküdni.

Egy másik szemtanú, egy fiatalember elmondta az RT-nek, hogy ott volt a hídon a vérontás idején, és látta, hogy a rendőrség letartóztat egy férfit, pont őmellette, de nem tudta leírni az illetőt, akinek kapucni takarta el az arcát.

“Valóban nem láttam, próbáltam megpillantani, de azt mondták, hogy szaladjak el,” – mesélte.

Röviddel a támadás után, a rendőrség kiadott a civilek számára egy ’Fuss. Rejtőzz, Mondd el figyelmeztetést, amit a nyilvános helyeket érintő tömeges támadások esetére terveztek.

A helyi metróállomást bezárták, a kórházakat leállították, és a teljes körzetet kordonnak vették körül. Az embereknek tarkóra tett kézzel kellett járniuk. A rendőrség megállította és átvizsgálta a gyanús csoportokat, a turisták körbe, körbe bolyongtak, nem tudtak visszatérni a szállodáikba.

Fordította: Urthvas Bethad

Forrás: Russia Today (RT) hírek

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Reklámok

3 című bejegyzés “Terrortámadás Londonban” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Ha a magyar nép gonosz lenne , akkor nyugodtan kimondhatná ,, meg is érdemlik az angolok — de ma már nem gonosz a magyar , mint ahogy ők ’18-ban nevezték

    Kedvelés

  2. Gonoszság, vagy nem gonoszság Európa rabló nemzeteit részben nem véletlenül támadják a kiraboltak – bár nem a bűnösök kapják a törlesztést.
    A lényeg az, hogy kik a felbujtók.
    Az elkövetőktől meg lehetett volna tudni csak hát ugye lelőtték őket – lehet, hogy nem véletlenül.
    H.B.
    “A világ egy veszélyes hely, nem azok miatt, akik gonoszságokat követnek el, hanem azok miatt, akik ezt tétlenül nézik.”
    -(Albert Einstein)

    Kedvelés

  3. Kiderült, hogy tudtak az elkövetőkről a rendőrségen szinte mindent, hogy radikális imámot hallgattak, az egyik szerepelt egy radikális iszlámról szóló dokumentumfilmben is, képben voltak, csak a liberális és elmebeteg emberi jogi f***** miatt kussoltak. Theresa May most azt mondta, hogy az emberi jogi törvényeket felül kell vizsgálni, rögtön a torkának ugrott a liberális csürhe

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.