Trianon = A sátáni kötés: tépjük szét! (The Satanic Contract: Let’s Shred it to Pieces!)

1921-ben, amikor a magyar Országgyűlés elfogadta, ratifikálta e hazug békediktátumot, a Széchényi könyvtárban kell lennie egy kitételnek, hogy miként lehet idővel hatálytalanítani e döntést, minek következtében, milyen hatással, és milyen lehetőség felidézésével. Ez lenne a legnagyobb bizonyítékunk.

Alapvető jogi elv, hogy ha a vád nincs bizonyítva, a vádlott ártatlan! 96 év telt el, amióta népünk ezt az igazságtalan vádat lelkén viseli. Azóta számos kiváló magyar és külföldi könyv és tanulmány jelent meg, amelyek mind ártatlanságunk és a hamis rágalmak ellen szólnak, de a magyar nemzet és annak népe, a magyar nép, még ennyi idő után sem adott be egy jól megalapozott és jól kidolgozott ellenvádat, illetve védekezést.

Ezt a munkát, a nemzetnek és saját népének kell elvégeznie. Ez önvédelem! Nem várható, hogy az ítélethozók lelkileg esetleg megtisztulnak, és önként semmisítenék meg, beismerve bűnösségüket. A Trianont tárgyaló könyvekben megírt igazságok, ellenbizonyítékok, amelyek az igazság, a méltányosság és a tisztesség nevében íródtak: „a békeparancs megfogalmazói” nem fogják venni a fáradságot, hogy e könyvek alapján felbontják a bűnös kötést, amit kötöttek. E kötést nekünk kell széttörni, vagy elszakítani. Az eszköz a kezünkben van. Minden ránk fogott, alaptalan vádat, cáfolhatatlan ellenbizonyítékokkal tudjuk hatálytalanítani. Feltételezzük, hogy a nemzetközi bíróság elfogadja az igazság, méltányosság és tisztesség elvét. Mert csak így lehet tartós és békés együttélést létrehozni Európában.

1920. június 4-én, amikor a magyar küldöttség a tárgyaláson megjelent, hogy védekezhessenek a vádak ellen, ideiglenesen elkülönítették őket, ezzel nem adva meg a legalapvetőbb minden szabad embernek kijáró, bevádolt, védekező lehetőséget. Csak egy meghatározott időben engedélyeztek védőbeszédet. Ezért a határozat elfogadására annak ratifikálására kényszerítették a küldöttséget, amit gróf Apponyi Albert a valótlan vádaskodás és döntés után elfogadni nem tudott, és így későbbi időben mást neveztek ki erre a lealázó cselekményre. E cselekményt 1921. évi XXXIII. törvény formájában ismert. Ennek első paragrafusa így kezdődik: „Tekintettel a kényszerhelyzetre…”. Vagyis, a békeszerződést ráerőltették Magyarországra, holott a legalapvetőbb jogi szabályok szerint csak szabadon vállalt szerződések érvényesek. Ezért a nemzetközi törvények ismeretében a kikényszerített elfogadtatás (ratifikáció) a magyar nemzet és annak népe nevében semmisek.

Idézetek Botos László: Út a trianoni békeparancshoz c. könyvéből:

Az orosz kormány vakmerő hazugságokkal próbálta takargatni Monarchia-ellenes politikáját, a Romániával kapcsolatos tárgyalásokat és a titkos pánszlávista mozgolódást. Amikor Franciaország megpróbált külön békeegyezményt kötni a Monarchiával 1914-ben, Sazonov közbelépett: „Nem! – mondotta. – Szó sem lehet különbékéről! Semmi áron sem. . . . Soha! Ausztria- Magyarországot fel kell darabolni, és meg kell semmisíteni. . .” [1]

Poincaré írja: „Miklós nagyherceg kiáltványt adott ki, amelyben felhívja a Monarchia népeit, hogy rázzák le a Habsburg-igát, és valósítsák meg végre nemzeti törekvéseiket. Ugyanebben a szellemben azt tanácsolja az orosz kormány Romániának, hogy foglalja el Erdélyt. – Bukovina megszállásához pedig orosz csapatok segítségét ajánlja fel. . . ”[2] Láthatjuk a kidolgozott terveket, amelyek súlyosan estek latba a döntést megelőző időben. Poincaré egy táviratban Maurice Paleologue-nak írja: „. . . Nem engedhető meg, hogy Oroszország önhatalmúlag határozzon, – Anglia és Franciaország előzetes hozzájárulása nélkül.” [3]

1917. januárjában „Az orosz kormány arról értesítette a francia kormányt, hogy a minden fronton győzedelmes Németország különbékeajánlatot terjesztett eléje, amelyben olyan előnyöket biztosított Oroszországnak Közép-Európában, a Balkánon és a Keleten, hogy a cár, valamint polgári és katonai tanácsadói azt mindenképpen elfogadni kénytelenek.”[4] Amikor Clemenceau tudomást szerzett a titkos távirat szövegéről, és így meggyőződött arról, hogy Oroszország átállt az ellenség oldalára, így kiáltott fel: „Csapdába kerültünk! Senkinek sem szabad róla beszélni. Az országnak mit sem szabad a dologról megtudnia!”[5] Az országban valóban senki sem tudott meg semmit. . . .

Sazonov a német ajánlat ismertetésével egyidejűleg tudatta az alku feltételeit Franciaországgal. Kijelentette, hogy Oroszország hajlandó a szövetségesek oldalán tovább folytatni a háborút – sőt győzelem esetén beleegyezik Elzász-Lotaringia visszacsatolásába és a Rajna bal partjának megszállásába, beleértve Koblenzet, Mainzot és a Pfalzvidéket – kiköti azonban az alábbi feltételeket: Franciaország kötelezi magát arra, hogy a béketárgyalásokon – még az angol és olasz szövetségesek akarata ellenére is – biztosítja Oroszországnak a Magyarországhoz tartozó Ruténföldet, az osztrák Galíciát, Konstantinápolyt és a tengerszorosokat, Örményországot, Kisázsiát és a Szentföldet.

E feltételek elfogadása – a többi szövetségessel szemben – az árulással volt egyértelmű, és az orosz egyeduralmat szabadította rá Európára. Bizonyosra volt vehető, hogy ha majd Oroszország – Franciaországgal együttesen – bejelenti ezeket a feltételeket a békekonferenciának elkerülhetetlenné teszi újabb európai háború kirobbanását.[6]

Éles vita után a franciák elfogadták az orosz javaslatot. A választ Philippe Berthelot szövegezte meg. Ugyanekkor Paleologue, az oroszországi francia követ ellenezte a válaszadást: „Franciaország – sürgönyözte Paleologue – nem hódító háborút visel, hanem felszabadító háborút, amely a jog és az igazság nevében fogott fegyvert. . . Angol és olasz szövetségesünk sohasem fog beleegyezni abba, hogy az orosz hatalom a Földközi-tengerig és a Szuezi-csatornáig terjedjen.” [7] Az orosz cár és Sazonov írta alá az egyezményt, amely így szól: „Elzász-Lotaringia feltétel nélkül francia uralom alá kerül. Határai a régi – 1790-es – határok lesznek, nem pedig azok, amelyeket a bécsi kongresszus szabott meg.” (B.L. 158-159)

A francia kormány nem tudatta a néppel az orosz követelést, az orosz háborús felkészülést és az ultimátumot, amit Franciaországnak adtak, amely szerint, ha nem fogadják el az orosz javaslatot, akkor német szövetségessé válnak. A francia politikusok, a kedvezőtlen megnyilvánulástól félve, ezt is elhallgatták, és vállalták a hazugságáradatot, a háború beindításának vádját pedig az osztrákokra és a németekre hárították. Július 20-án az egységes francia sajtó mind az „ártatlan” Szerbiáért szállt síkra, megint csak elhallgatva a Szarajevó-i merénylet okát. (Jel a háborúindításra.)[8] André Tardieu, a Le Temps egykori tudósítója, későbbi francia elnök, tudott az orosz mozgósításról, de hallgatott. Oroszország elérkezettnek vélte az időt, régi vágyának megvalósítására, a nyugati terjeszkedésre. Az utolsó hatvan év alatt már két alkalommal, 1855 és 1878-ban, megpróbált a pánszláv elmélet terjesztésével a Kárpát-medence belsejébe kerülni. E cél megvalósításához, Szerbiának és Oroszországnak szüksége volt a franciák pénzügyi és fegyveres támogatására. Így Franciaországot lehet, és kell okolni azért, hogy belement egy olyan imperialista, hódító háborúba, amely hazugságokra épült, és amelynek következtében emberek millióinak kellett meghalniuk. A franciáknak nem volt annyi becsületük sem, hogy amikor rájöttek, hogy rászedték őket, megálljt kiáltottak volna, megpróbálni javítani a helyzeten, ehelyett folytatták hazug harcukat, vádolva Ausztriát, Németországot és Magyarországot. Beismerik-e valaha bűnösségüket, kijelentve a Trianoni Békeparancs igazságtalanságát és szükségtelenségét? Fogják-e valaha is hirdetni a trianoni határok kiigazításának igényét? (B.L. 165)

Kell beszélnünk a megvesztegetett sajtóról is. A sajtó formálja a közösség véleményét, és tényező a nemzet politikai nézetének kialakításában is. Kezdetben a francia hivatalosok féltek a nagy kockázat miatt, melyet az orosz cár vakmerő mesterkedése idézett elő. Az oroszoknak nagy szükségük volt a francia szövetségre, ezért elhatározták, hogy a francia népet saját oldalukra állítják. (…)

Az 1918-as bolsevik forradalom következtében megismertük a lefizetettek névsorát, akik árulókká váltak. Ezek: Gaston Calmette, Le Figaro; Auguste Gauvin, Radical;, Henri Letellier, Le Journal des Débats; Charles Humbert, Le Journal, La République Francaise, Le Matin, L’Echo de Paris, L’Éclair;  André Tardieu, Le Temps.[9] (…) 1934 óta csak annyi volt a változás, hogy a pénz most nem Oroszországból és Jugoszláviából jön, hanem a Szovjetunióból és a kisantant államokból.[10]

Az 1913. júliusi és augusztusi bukaresti béketárgyalásokon a szerb megbízott Spalaiković kijelentette: „Bulgáriának szövetségre kell lépnie Romániával és Szerbiával, hogy elősegítse a két hatalom nemzeti törekvéseinek megvalósítását a Monarchia rovására.”[11]

Amikor Ausztria tudomást szerzett e fejleményekről nem volt más lehetősége, mint tudatni döntését a németekkel és az olaszokkal. Az olasz követ San Giuliano, augusztus 9-én táviratot küldött az olasz parlamentbe Gioletti-nek bejelentve, hogy Ausztria katonai beavatkozást tervez Szerbia ellen. 1909 óta Olaszország Oroszország szövetségese volt.

Gioletti sürgönyileg felvilágosította San Giuliano-t, hogy tudassa az osztrákokkal, ha megtámadják a szerbeket, akkor az osztrák-olasz egyezmény érvénytelenné válik.[12] Németország kifogásolta Ausztria támadási szándékát, de elismerte Ausztriára nézve a szerb veszélyt, azonban a háború elkerülése érdekében mégis azt javasolta, változtasson elhatározásán. A német tanácsot megfogadva, Ausztria megváltoztatta eredeti határozatát és nem támadott.

1913. szeptember 21-én Spalaiković, Szerbia szentpétervári követe írja:

A hadügyminiszter arról értesít, hogy megtette a szükséges lépéseket Párizsban a számunkra folyósítandó kölcsön érdekében. A pénzt hadseregünk újjászervezésére, felszerelésére és ellátására kell fordítani. Az orosz kormány nyugtalankodik a 200 milliós párizsi kölcsön késedelme miatt, amelyet az orosz vasúti hálózat kiépítésére és a mi fegyverkezésünkre szántak.[13]

1913. október 12-én Spalaiković ismételten táviratot küldött:

Sazonov rendületlenül bízik katonai erönkben és meggyőződése szerint céljaink a közeljövőben megvalósulnak. Megerősítette, hogy minden körülmények között számíthatunk Oroszország hathatós támogatására és azt tanácsolta, igyekezzünk minden áron a legszorosabb kapcsolatokat biztosítani Párizsban.[14]

Spalaiković tudatta Belgráddal, hogy Sazonov meg van elégedve a hatással, amelyet a párizsi Agence des Balkans a francia közvéleményre gyakorolt.[15]

A történészeknek a múltban nem volt lehetőségük tanulmányozni a titkos levéltárakat, okmányokat, táviratokat a háború előkészítéséről, mert ezek mind zároltak voltak; a cári Oroszország és a szovjet kommunizmus felbomlása után azonban hozzáférhetők lettek a titkos adatok, és úgyszintén a háború befejeztével a németországi okmányok is ismertekké váltak. Mi reméljük, hogy rövidesen ezek a még rejtegetett tények is, hogy kik idézték elő a világháborút, köztudomásúvá válnak.

Húsz évvel az első világháború után már voltak adatok, amelyeket akkor lehetett és kellett volna is köztudottá tenni, de a pánszlávisták még mindig takargatták az igazi háborús bűnösöket, mint ahogy védték a későbbi bűnösöket is: Titulescut, Benešt, Masarykot, stb. Pozzi egy cáfolhatatlan bizonyítékot szolgáltat arról, hogy kik voltak a háború előidézésének valódi bűnösei. Stefanović levele Edgár Roels, a Le Temps igazgatójához, 1913. november 29. Belgrád:

            Kedves Uram!

A puskák szállítása nagyon sürgős. Ilyen értelemben intézkedjék. Tudassa velem a legrövidebb határidőt, amelyen belül a gyár teljesítheti a rendelést. A fegyverek ára nem haladhatja meg darabonként a 80 frankot, beleértve a jutalékokat is. Kizárólag 1910-es 7mm-es Mauser-típus jöhet számításba. De Mauser kartellben van az osztrák Steyr-művekkel, ezért nem bíznak nálunk Mauserben, mert végül is Steyr gyárthatná a fegyvereket, és ha a politikai feszültség kiélesedik, nem vehetnénk át a rendelést. Így történt 1908-ban is. . . A szállítmányt a francia kölcsönből fedezzük. Mauserrel semmi körülmények között nem szabad tudatni a valódi tényállást…[16] (B. L.168-169)

Az első orosz-román politikai kapcsolat 1912-ben létesült Take Ionescu jóvoltából, aki havonta 1000 rubelt kasszírozott be az oroszoktól e szolgálatáért.[17] (…) Oroszország már 1913-ban szerette volna az osztrákok ellen megvalósítani a szerb-román szövetséget. A Bratianu testvérek újságcikkei hatására a románok lassan átálltak az orosz politikára.

1914. június közepe felé, öt nappal a szarajevói gyilkosság előtt, már tudott volt, hogy Románia belép az oroszok által izgatott magyarellenes Antant szövetségbe. Ezt már 1913-ban megszervezték, de csak akkor szentesítették, amikor II. Miklós orosz cár, Sazonov kíséretében, meglátogatta a román királyi családot. Ez a szövetség Károly király távollétében jött létre, mert ő, mint tudjuk, német származású volt. Sazonov kérdezte Bratianu-tól, hogy milyen feltétellel üzenne hadat Ausztria-Magyarországnak. “Egész Erdély és Bánát, valamint Bukovina fele és ha Oroszország biztosítaná Romania területének sértetlenségét és a háborús felkészülés költségeinek fedezését”.[18] Június 24-én Take Ionescu titkos sürgönyben tudatta a „sikeres” egyezséget Tardieu és Edgar Roels-szel: „Teljes megegyezés Sazonov és Bratianu között. Tegnap lefolyt beszélgetés alkalmával megkötötték a közös érdekeknek legjobban megfelelő szerződést. Elismerve Románia jogos követelése Erdélyt, Bánátot és Bukovinát illetőleg. Részletes felvilágosítás jelenleg nem adható. Levél követségi futár által megy.”[19] Pozzi szerint a történészek megpróbálták bizonyítani, hogy az oláhok nyelvrokonsági okból és szimpátiából álltak a franciák oldalára, de a másféle szándékosság megvilágosodott. (…) (B.L. 169)

Trianonban sok alkalom adódott a meggazdagodásra, megvesztegetés által. A csábító alkalom Párizsba csalogatta a parazitákat, a becsteleneket és kalandorokat. Párizsban ekkor az értelem, becsület, emberiesség és igazság arculcsapása történt. Tudatlanság, büszkeség és kapzsiság uralt mindent. Trianonban ezeréves határokat szakítottak szét és embermilliók sorsa fölött határoztak. Városok, egyetemek, ősi templomok, történelmi helyek, királyi temetkezési helyek, egy kikötőváros került idegen kézre. Számtalan vár, amely évszázadokon át magyar vérrel védte Nyugatot, mesterséges államok prédája lett. Ezek az államok a múltban sohasem léteztek, népeik, kik Magyarországon leltek menedéket, szabadon, adómentességgel éltek, most ezek lettek megjutalmazva, azért, mert Clemenceau nem ismerte a valóságot és gyors, meggondolatlan határozatot hozott. [20] (B.L. 172)

Tardieu, a francia külügyiminisztérium szószólója nagy hatással volt a románokra, mert rajta keresztül az oláhok támogatást éreztek Ausztria Magyarországgal szemben. Az osztrák-magyarellenes politikát az oroszok szélesítették ki. Tardieu befolyásosnak bizonyult az oroszok és szerbek körében. Tardieu legnagyobb igazi bűne, hogy lapjában, a Le Temps-ben 1914. július 30-án szándékosan elferdített hírt röpített világgá: hogy Németország kihirdette a hadiállapotot. Ez által kikényszerítette a francia mozgósítást, holott a németek ugyanakkor csak fenyegető háborús veszedelemről tettek említést. [21] (B.L. 167)

A Monarchia felosztásának orosz tervét titokban kellett tartani, mivel tudták, ha ez kitudódik, a francia segítség elmarad. Az orosz és francia szövetség csak akkor jön életre, ha Németország megtámadja Oroszországot. Az orosz politikusok jól palástolták tervüket, és csak egy utat találtak ahhoz, hogy Franciaországot saját oldalukon vonják be a háborúba; az egyetlen út volt a franciák tudta nélküli titkos mozgósítás. Abban biztosak voltak, amikor ők mozgósítanak, Németország hasonlóképpen cselekszik. A francia történészek szerint Oroszország csak július 30-a után, a Monarchia mozgósítása után rendelte el mozgósítását. A valóság az, hogy az oroszok már július 24-én elrendelték a balti és a fekete tengeri flotta mozgósítását. Ez azt jelenti, hogy Oroszország kiprovokálta Németország mozgósítását, amely a franciákat hozta mozgásba.[22]

Egyes történészek megpróbálták tisztára mosni az oroszokat, mondva, hogy azért tették ezt, hogy megelőzzenek egy esetleges osztrák támadást. Ez a „magyarázat” nagyon következetlen: egy hajó flotta hogyan tudna ellensúlyozni egy Kárpát-medencei, tehát szárazföldi osztrák támadást? Nagyon is nyilvánvaló, hogy a balti flotta fenyegetés volt a németek ellen. Az oroszok július 28-át ismerik el a mozgósítás hivatalos dátumaként, azonban ez már 24-én megtörtént. E tényt eltitkolták a francia nép és a történészek elől.[23]

Láthatjuk, az orosz mozgósítás négy nappal előzte meg az osztrák hadüzenetet és öt nappal az osztrák mozgósítást.[24] Németország július 25-én már tudott az orosz mozgósításról. Az orosz mozgósítás valóságos ideje még most sem ismert a népek előtt, mert így, az oroszok könnyűszerrel Németországra foghatták a háború beindításának vádját. Nem vitás a július 24-i mozgósítás, a Ferenc Ferdinánd és felesége meggyilkolása Szarajevóban a rác bandita Gavrilo Princip által, a szerbek monarchia-ellenes mozgósítása orosz uszításra történt, ezért a háború beindításának vádja csakis Oroszországot és Szerbiát terheli.[25] Oknyomozó történészek előtt ismert és tudott tény, hogy a pánszlávista cári Oroszország felelős a háború előkészítéséért és beindításáért.

1916-ban, a szerbek Ausztriát és Németországot okolták, hogy azok minden áron háborút akartak előidézni. Beneš, kiáltványában: „Detruiséz Autriche et la Hongrie”, melyet Párizsban adott ki, Tisza Istvánt hibáztatja azért, hogy Ausztria a háborúba keveredett. E kiáltványban említi, hogy a szerbek csak a cseh szövetséges megsegítése végett léptek a háborúba. Továbbá még azt is állítja, hogy Tisza tudott a szarajevói merénylet előkészítéséről, és azt ő segítette elő. E hazugságot a párizsi szerb nagykövet, Veznić híresztelte el a Le Temps hasábjain.[26] Sajnos a tankönyvek, történészek, még annak dacára sem javították ki helytelen adataikat, tanításukat, miután már tudjuk a valóságot. A román párizsi nagykövet, Lahóváry bizonyította, hogy nem a németek, hanem a francia külügyminiszter Berthelot volt az, aki visszautasította az osztrák békejavaslatot. (…)

A felületes figyelő azt a következtetést vonhatja le, hogy Németország kezdte a háborút, csak azért, mert ő támadott először. Nem várta be az orosz támadást, de tanulmányozva a történteket, ma már tudjuk a július 24-i titkos mozgósítás idejét, amely elindította az egész láncreakciót. Mivel Németország támadott elsőnek, a felelősséget a németekre hárították.

Pozzi szerint, Franciaország mozgósított Németország előtt. A francia mozgósítás hivatalos ideje 1914. augusztus 1, négy óra előtt 15 perc, a németeké délután 5.[27] Közép-Európában és a Balkánon, a szlávok és németek évszázadok óta ellenségesen tekintettek egymásra.

Pozzi magyarázata szerint a francia vezetők 1914. augusztus elseje óta tudták, hogy nem Németország, hanem saját szövetségesük, Oroszország és Szerbia felelős a háború kirobbantásáért, míg a félrevezetett francia nép még mindig úgy tudja, hogy a németek voltak az okozói. A Nyugat többi népe ugyanígy vélekedik. Oroszország, Franciaország szövetségese nyilvánvaló, hogy felelős a háború kitöréséért, de ezt a francia sajtó elhallgatta, mivel a bűn, a felelősség oly nagy volt. Franciaország hadba lépésének okát saját sajtója elhallgatta! Ez a magyarázat arra, hogy az úgynevezett francia Sárga Könyvből hiányzik e ténymegállapítás, bár ekkor már tudtak az orosz titkos mozgósításról. Arra nem számítottak, hogy Sazonov maga fogja felfedni a valóságot. (…) (159-160)

„Nem lett volna háború, ha Németország nem akarta volna! Egyedül a németek akarták a háborút!”, kiáltotta Ernest Lavisse professzor 1915. november 15-én. [28] Ez a téves megnyilatkozás széles körben elterjedt. „Franciaország még ma is abban a hitben él, hogy Németország tudatosan idézte elő a háborút.”[29] Az az érvelésük, hogy „ha Németország nem határozta el előre az 1914. augusztus elsejei támadást, mi oka lett volna olyan őrületes iramban fejleszteni katonai hatalmát?” „Miért fegyverkezett olyan lázasan már 1911-ben, amikor még egyetlen más állam sem tette ezt?”[30] (B.L. 161)

Pozzi írja:

Ma már tudjuk, hogy akkor már valóban megkezdődött. Tudjuk azt is, hogy Sasanov, II. Miklós cár nevében, körtáviratban értesítette az összes kormányokat, hogy: „Oroszország előre is visszautasít minden mérséklési közbenjárást, amely Pétervárott megkíséreltetnék.” Most már a magyaroknak nem volt többé módjukban választani: A szükség kényszerítette őket, hogy együtt menjenek Ausztriával, – együtt Németországgal – együtt mindenkivel – aki segíthette őket területüknek megvédésében a fenyegető orosz-szerb betörés ellen. . . A Vörös Könyv-ben közzé tett jegyzőkönyvek tanúskodnak arról, hogy Tisza még így is csak azon feltétel alatt volt hajlandó hozzájárulni az ultimátumhoz, ha az összes hatalmakhoz egy jegyzéket küldenek azzal a kijelentéssel, hogy Ausztria-Magyarország még győzelem esetén sem vesz el semmiféle területet a legyőzött Szerbiától.[31] (B.L. 207)

1914-ben, minden nemzet készülődött egy esetleges háborúra. Franciaország már 1913-ban 1 000 000 000 frankot kölcsönzött Oroszországnak azzal a feltétellel, hogy a francia meglátás szerint erősítenie kell hadseregét. Kihangsúlyozták a németek felé való utak kiépítését. (Bővebben: Századunk Bűnösei, 69) A parancsbéke kihirdetésekor e tényeket elhallgatták, a németeket, és a Monarchiát jelentették ki bűnösnek. A francia történész Raymond Reconly írja, hogy a németek már 1870 óta építették katonai erejüket, háborúra készülve.[32] Semmi kétség afelől, hogy ez valóság, de Pozzi szerint soha senki nem elemezte az okát, hogy miért tette ezt. Pedig a modern oknyomozó történelemírás ezt megköveteli. Pozzi azt állítja, hogy Németország messze le volt maradva a többi nemzethez képest, és ezt a hátrányt akarta behozni. Minden igyekezete ellenére sohasem tudta ezt elérni, mert a háború kitörésekor a fegyverek megosztása a két fél között a következő volt: [33]

Antant Központi Hatalmak
Gyalog-hadosztály 191.5 138
Lovas-hadoszály 46.5 22
Könnű-ágyú 10 482 8640
Nehéz-ágyú 684 743
Géppuska 5476 3900
Repülőgép 336 274
Kormányozható léghajó 5 9

Augusztus első felében:

[34] Francia Német-ország Orosz-ország Szerbia Belgium Anglia Ausztria
Hadsereg teljes létszáma 3 844 000 3 822 000 5 000 000 380 000 180 000 125 000 2 300 000
Sorkatona 1 868 000 2 147 000 3 400 000 380 000 1 340 000
Ebből
Gép-puskával 2 200 2 250 2 800 220 120 140 1 720
Tábori ágyúval 5 124 5 550 400 340 270 3 500
75-ös ágyúval 4 000
65-ös ágyúval 128
Nehéz ágyúval 308 575 300 60 90 168
Repülő-géppel 125 200 100 24 66

 „Szerbia valóban mozgósított 1914. július 10-től augusztus 7-ig, 675 ezer katonát, 550 tábori ágyúval, 75 nehéz-ágyúval, 350 géppuskával, és augusztustól novemberig az osztrákoktól 240 tábori, 30 nehéz ágyút, 220 géppuskát zsákmányolt. (Mindezt a párizsi szerb nagykövet, Veznić adta az Agence des Balkans-nak, 1914 novemberében.)” [35] Az itt felsorolt adatok megdöntenek minden olyan célzatos híresztelést, hogy a háború a Szövetségeseket felkészületlenül érte. Hogy mi késztette Németországot a fegyverkezésre? Meggyőződött arról, hogy diplomáciailag elszigetelődött, és politikailag körbefogták. Ezt az elszigetelést VII. Edward, Delcassé, Sazonov és Poincaré idézték elő. Orosz sugallatra létrehoztak egy német- és osztrákellenes szövetkezést Oroszország, Románia, Szerbia, Montenegró és a Monarchia szláv nacionalistáinak egyesülésével. (A második világháborúban ugyanez volt a helyzet, mert Németország fegyverkezése a következőkben arányult a Nyugati Hatalmak fegyverkezéséhez:)[36]

 

Fegyveres erők,

Fegyverzet

  Nagy-Britannia Franciaország Szovjetunió Németország
Katonai repülőgép db. 1932 445 400-nál kevesebb 2 595 36
1939 7 940 3 163 10 382 8 295
Hadsereg fő 1932 192 000 Kb. 350 000 562 000 100 000
1939 237 000 500 000 1 900 000 730 000

Szerbia 1912-13 évi politikai győzelme és megerősödése nagy veszélyt jelentett Ausztriára. Ha Ausztria elbukott volna a szerbekkel szemben orosz segítséggel, ez veszélyeztette volna Németország jövőjét is. Németország fegyverkezett, de nem Franciaország ellen vagy a világhatalom megszerzése érdekében, mint ahogy ezt állandóan hangoztatták, és hangoztatják még ma is, hanem azért, hogy visszaverhesse a közelgő pánszláv veszélyt. A győztesek ezt is elhallgatják. Erről még most sem szabad szólni, mert kitudódna a győztesek bűnössége. 1913 januárjában nyilvánvalóvá vált, hogy szinte lehetetlen kikerülni a szláv támadást. Az első világháborút megelőző időben a francia szövetséges Oroszország ugyanúgy befolyással volt Franciaország külpolitikájára, mint Ausztria Németországéra. Pozzi kijelenti: sajnálatosképpen ebben a kritikus időben az osztrákoknak nem volt egy kimagaslóan jó vezéregyénisége, és Németország tévedést követett el azzal, hogy megengedte Ausztriának, hogy külpolitikáját diktálja, amely rossz irányba vezette őket. Ugyanúgy, a franciák hagyták magukat az orosz által vezérelni. Népvéleményezést ez időben figyelmen kívül hagytak, ezért nem ellenőrizték a sajtópropaganda valóságát sem. Azok, akik ismerték az igazságot, féltek előjönni vele. Eljött az ideje annak, hogy fény derüljön az igazságra. Újabb kutatások felszínre hozták a korábban zárolt adatokat. A mi feladatunk, hogy végre kitudódjon a valóság, kik okozták milliók halálát.

Az egyik ellenünk felhozott vád az volt, hogy a magyarországi kisebbségeket évszázadokon át elnyomtuk és beolvasztottuk. Erre itt egy cseh ismert történész ellenbizonyítéka:

František Palacký Az osztrák állameszme című dolgozatában így értékelte a magyar alkotmányt: „A magyar országos intézmények magva magában véve oly egész­séges és áldásos, hogy véleményem szerint érdemes volna más or­szágokban is alkalmazni; megvan benne az igazi országos autonó­mia eleven csírája, amely nélkül a polgári és politikai szabadság sehol sokáig és tartósan meg nem maradhat; jelen van benne a re­form és a határtalan tökéletesíthetőség elve is, amely nélkül min­den emberi intézménynek pusztulnia és elpusztulnia kell. Eb­ből lehet megérteni és magyarázni a hungarusoknak (nem csupán a magyaroknak) a maguk ősi alkotmánya iránti közös szeretetét s a rendkívüli energiát, amelyet annak fenntartására és védelmére fordítanak; a hungarusnak bürokrá­cia alatt élnie és boldogulnia nem lehet…”34 Milyen volt hát ez az alkotmány, és mi volt a történelmi jelentősége? Először is állapít­suk meg, hogy a hungarusok ezeréves alkotmányos folytonossá­gukhoz való ragaszkodása alkotta a történelmi magyar állam lét­alapját. Ennek az alkotmánynak a fő előnye a hatalommegosztás volt az uralkodó és a rendek közt, miközben a tulajdonképpeni „demokratikusság” a széles körű decentralizáción, az autonóm or­szágos intézményeken nyugodott. Első helyen említsük meg az országgyűlést, amely minden királyi javaslatot megvitatott, és saját kebeléből választotta a nádort (palatínust), a király helyettesét, s az a Helytartótanács segítségé­vel végrehajtotta a király és a rendek által közösen elfogadott ter­veket. A decentra­lizált országos hatalom voltaképpeni alapjai a vármegyék voltak, a királyság egyes területein illetékes közigazgatási egységek, me­lyeknek élén a comes (főispán), az alispán és a több­nyire alulról választott helybeli tisztviselők álltak. Minden várme­gye két követet küldött az országgyűlésbe. A vármegyegyűlések, melyeken részt vett az egész szabad lakosság, választották a vár­megye ügyeit intéző tisztikart. „Az országgyűlésen elfogadott és a király által szentesített törvényeket ki kellett hirdetni a vár­megyegyűlésen, hogy aztán a vármegyei hatóságok végrehajtsák azokat. A legmagasabb állami szervek intézkedéseit szintén ki kellett hirdetni a vármegyei hivatalok útján, és a vármegyegyűlés­nek jogában állt, hogy az olyan rendeletek ellen, amelyeket sérel­mesnek tartottak, »tiltakozásokat« nyújtsanak be, és végrehajtásukat a tiltakozások elintézé­séig leállítsák. Ha valamilyen népszerűtlen rendeletről volt szó, az egyes megyék közölték egymással tiltakozásuk tartalmát; ez volt az az eszköz, mellyel a történelmi Magyarországon tömegesen fel lehetett lépni a nem tetsző rendeletek ellen, ezek végrehajtását a megyék ellenállása akár meg is akadályozhatta. Ez a széles körű vármegyei önkormányzat volt az a legyőzhetetlen pajzs, amellyel a magyarok megvédték állami önállóságukat, és amellyel győztek az uralkodók egységesítő törekvéseivel szemben.” A magyarok harca a magyar alkotmányért hosszú és véres volt, mint minden harc, amelyet a politikai szabadságért vívnak. Ez a harc a közép-európai történelem legfényesebb lapjaira tartozik, s a jövőben min­den Közép-Európa történetével foglalkozó tankönyv részének kel­lene lennie. Az emberi és polgári jogokért folytatott mai küzdel­münk számára ez olyan hagyományt jelent, amit vállalni kellene, a közép-európai nemzetállamok megalakulásának megalapozat­lan dicsőítése helyett. A nemzetállamok ugyan ideiglenesen meg­valósítottak számos nemzeti törekvést, meghozták némely nemzet­nek a nemzeti szabadságot, másoktól viszont elvették azt, s ami a legfontosabb, nem biztosították tartósan a politikai szabadsá­got, sem a békét nem hozták meg Közép-Európában.[37]

A legjobb megoldás lenne, ha a Magyarok Világszövetség bankszámlájára, Trianon újra tárgyalás címen, világszerte gyűjtést indítanánk perindításra. 

Botos László

  1. június. 1.

[1] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 16.

[2] U.o. 17.

[3] U.o. 17. Poincaré: L’Invasion, 309. Paleologue Telegramme No. 625, Sept . 17.

[4] U.o. 18.

[5] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 18.

[6]  U.o. 19.

[7] U.o. 20.

[8] U.o. 108

[9] U.o. 135.

[10] Bővebben a lefizetett sajtóról: Botos László: Út a trianoni békeparancshoz c. könyvében, 165-167. old. http://www.magtudin.org

[11] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 173. Blondel bukaresti francia követ. 294. számú sürgöny.

[12] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 174.

[13] U.o. 175-176. Szerb miniszterelnökség levéltára. 1913. 247 sz. 16. akta. 5 csomag. M/7 kötet. Milanović láttamozása.

[14] U.o. 176. Agence des Balkans.

[15] U.o. 176. Szerb miniszteri levéltár, 1913. 247 szám. Dossier 16, 5. csomag. M/7 kötet.

[16] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 179.

[17] U.o. 182. Marghiloman: Note Politice, 1897-1924, I. kötet, Bukarest, 1927.

[18] U.o. 189. Sazonov: Hat nehéz év, Berlin, 1927, Memorandum a cárnak, 1914. június 24, Orosz diplomáciai levéltár.

[19] U.o. 189.

[20] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 209. Poincaré: Victoire et Armistice, 68. „Hongrie” Delagrave édit. Paris, 1916.

[21] U.o. 149. „Zustand Drohender Kriegsgefahr” Le Temps. 1914. július 31.

[22] U.o. 25.

[23] U.o. 26. Poincaré: L’Union Sacrée, 293, 391.

[24] U.o. 26.

[25] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 27.

[26] U.o. 29.

[27] U.o. 33.

[28] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 65.

[29] U.o. 65.

[30] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 65,66. Bővebben a fegyverkezésről, Botos László: Út a trianoni békeparancshoz c. könyvében, 161-163 old. http://www.magtudin.org honlapján.

[31] Pozzi, Henri: A háború visszatér, 200-201.

[32] Pozzi, Henri: Századunk bűnösei. translated by Dr. Frigyes Marjay, Budapest, 1936, 1996. 66. old. Reconly Raymond: A nagy háború története.

[33] U.o. 76. Reconly, 7-8.

[34] U.o. 76. Reconly, 34.

[35] U.o. 76. Reconly, 7-8.

[36] Hernádi Tibor: Kiknek állt érdekében a második világháború, Baja 1998, 54.

[37]  Kučera Rudolf: Közép Európa története egy cseh politológus szemével. Budapest. 2008. 70-71 o.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

English version:

The Satanic Contract: Let’s Shred it to Pieces!

 

In 1921, when the Hungarian National Assembly accepted and ratified this falsified Peace Treaty, there must have been some provision in the Széchényi Library about how this decision could be nullified in the course of time, under what conditions, and with what effects and possibilities. This would be our greatest argument for the revision of the Dictate.

It is a basic legal premise that, if the accusation is not proved, the accused is innocent! 97 years have passed and the Hungarian people still suffer under this unjust accusation. Since that time, numerous excellent Hungarian and foreign books and studies have been published, which refute the false calumnies and prove the innocence of Hungary, but the Hungarian nation, that is to say, the Hungarian people, even after so many years, have not been able to present a well-founded and well-composed counter-accusation, in a solid defense.

This is a task that the nation and its people must do for themselves. This is self-preservation! We cannot expect the judges to have a change of conscience and, recognizing their mistake, voluntarily nullify the judgment.  Those, who composed the „Peace Dictate” will not take the trouble to break this criminal contract on the basis of the truths and counter-accusations that are presented in books dealing with Trianon, written in the name of justice, honor and integrity. We, Hungarians, have to tear apart and break this contract. We have the means in our possession. We can override every unfounded accusation against us with irrefutable counter-evidence. Let us presume that the International Court accepts the principles of justice, honor and integrity, because it is only in this way that a peaceful and lasting co-existence can be established in Europe.

On June 4, 1920, when the Hungarian delegation arrived at the peace-negotiations, expecting to present their defense against the accusations, they were isolated, and denied the most basic opportunity, which is due to every free person, the opportunity to defend themselves. They were allowed only a speech in their defense, which was time-limited. Therefore, they were forced into accepting and ratifying the decision, which Count Albert Apponyi, after the false accusations and the decision, could not accept and so, later, others were appointed to execute this humiliating action. This action is recognized as Law No. XXXIII of the year 1921. The first paragraph of this law states: „Taking into account the emergency situation…”. In other words, Hungary was forced to sign the Peace Treaty, although, according to the most basic legal laws, only freely accepted agreements are valid. Therefore, according to International Law, this forced acceptance (ratification) by the Hungarian nation and its people is null and void.

Quotations from László Botos: The Road to the Dictated Peace:

            The Russian Government used bold lies to cover up their anti-Monarchy politics, their negotiations with Romania and their support for the secret Pan-Slav movement.  When France tried to create a separate Peace Treaty with the Monarchy in December 1914, Sazonov said, „Not at any price, never.  Austria and Hungary have to be carved up and must cease to exist.” [1]

Poincaré writes: „Grand duke Nicholas of Russia made a declaration to the people of the Austro-Hungarian Monarchy, in which he encouraged the people of the Monarchy to shake off the Hapsburg yoke and establish their own nationality goals.  In the same spirit, the Russian Government advised Romania to occupy Transylvania and it offered the help of the Russian Army to Romania in its occupation of Bukovina.” [2]  As we can see, these plans had to be well thought-out because they carried great weight in important decisions which preceded the decision of the Trianon Peace Treaty.  Poincaré, in a telegram to Maurice Paleologue, stated, „We cannot allow Russia to decide on her own without the acknowledgement of England and France.” [3]

Pozzi says that the actions of Czarist Russia, at the beginning of January 1917, caused the French to freeze. The Russians informed France that Germany, which was superior in every way, had offered Russia territories in Central Europe, the Balkans and the East, an offer so favorable that the Czar, as well as his civil and military advisors were forced to accept it. [4]  When Clemenceau found out about the text of the secret telegraph he shouted: “We have been led into a trap” Nobody should speak of this. The country must not learn about this.” [5]     It is still not known by the public.  When he informed the French of the German proposal to Russia, Sazonov at the same time informed them that Russia was willing to remain on the side of the Allied Forces on certain conditions.  If the Allied Forces won the war, Russia would propose the return of Alsace-Lorraine to France and also the left side of the Rhine River, Koblenz, Mainz, and the Pfalz territory.  In exchange, even if the British and Italians were to oppose it, France would commit herself to assuring that Russia would receive Ruthenia, Galicia, Constantinople, the Bosporus, Armenia, Asia Minor and the Holy Land.  By agreeing to this, France made Russia the greatest power in Europe and betrayed the rest of the Allied Forces. It was certain that if Russia—together with France – announced these conditions to the Peace Conference, it would make the outbreak of a new European war inevitable.[6] (L.B. 249)

Philippe Berthelot, the French Foreign Minister accepted the Russian proposal.  At the same time, Paleologue, the French Consul to Russia, objected, giving this answer to the Russians: „France is not involved in a conquering war, but a war of liberation, which should take place in the name of right and justice.  Our British and Italian allies will never accept the expansion of Russian power to the Mediterranean Sea and the Suez Canal.” [7] The Russian Czar and Sazonov signed the Treaty which reads:  „Alsace-Lorraine will go to France without any conditions.  Its border will be the old 1790 border and not that border created by the Vienna Congress.  (LB.250)

The French government did not inform the public of the Russian demands, the Russian preparedness for war and the ultimatum which they gave to France that if France did not accept the Russian proposal, then Russia would become the ally of Germany.  Because they were afraid of the unfavorable reaction from the public, the French politicians remained silent, accepted the lies and put the blame for the start of the war on Austria and Germany.  On July 20, the French press all at once went to the defense of the „innocent” Serbia and avoided mentioning the reason for the assassination in Sarajevo, which was the signal for the start of the war. [8]  André Tardieu, former Foreign Correspondent for Le Temps, who became President of France, knew of the Russian mobilization but he was silent about it and Russia realized that the time had come to fulfill her long-desired dream of expanding to the West, by breaking into the Carpathian Basin and preparing it for the spread of Pan-Slavism, which she had attempted twice in the previous sixty years, in 1855 and 1878.  To fulfill this goal, both Serbia and Russia needed the French money and arms.  This is why France should take the blame for an imperialistic war, which was based on unjust lies and caused an enormous amount of bloodshed and destruction.  When they realized that they had been deceived, instead of calling a halt and correcting the injustices, they continued on their path of deception, and perpetuated the lies about the Austrians, the Hungarians and the Germans.  Will they ever admit that they were wrong and that the Trianon Peace Treaty was unjust?  Will they ever advocate a correction of the injustices committed at Trianon?  (LB: 257)

We have to mention the role of the bribed press.  The press forms the public opinion and is of decisive importance in the formation of the nation’s political view. At the beginning, the French were worried because of the great risk caused by the Russian Czar’s reckless maneuver.  The Russians badly needed the French alliance, so they decided to influence the French public to their side … (LB 257)

Now we know the full list of the names of those who were bribed to commit treason. Because of the „good will” of the Bolsheviks, the secret archives were opened and nobody was spared.  This was done during the Commune of 1918. These are the names:  Gaston Calmette of Le Figaro; Auguste Gauvin of the Radical; Henri Letellier of the Journal des Debats; later Charles Humbert of Le Journal; La République Francaise; Le Matin; L’Echo de Paris; L’Éclair and André Tardieu, of Le Temps. [9]  (LB. 258) (…) Since 1934, the only change has been that the money has come not from Russia and Yugoslavia, but from the Soviet Union and the states of the Little Entente. [10]

            In July and August 1913, at the Peace Conference at Bucharest, Spalaiković, the leader of the Serbian delegation, declared: „Bulgaria had to become the ally of Romania and Serbia so that she could help these two powers to attain their nationalistic goals against the Monarchy.” [11]

            When Austria learned of these developments, she had no other choice but to inform Germany and Italy of her decision on August 8.  The Italian ambassador, San Giuliano, on August 9, sent a telegram to Gioletti in the Italian Parliament that Austria would make a military attack on Serbia.  Italy had been an ally of Russia since 1909.

            Gioletti sent a telegram to San Giuliano instructing him to tell Austria that if she attacked Serbia, the Austrian-Italian agreement would no longer be valid.[12]  Germany objected to Austria’s intention to attack Serbia, and acknowledged the danger of Serbia to Austria but considering the involvement of war, suggested that Austria change her mind. Accepting the German advice, Austria changed her mind and did not attack.

            On September 21, 1913, Spalaiković, the Serbian ambassador to St. Petersburg, sent a telegram: „The Minister of War notified me that he had taken the necessary steps in Paris in the interest of the loan that Russia should receive.  The money would have to be used up to reorganize and rebuild the army and armaments.  The Russian government feels uneasy because the French loan of 200 million, which has to be used for our armory and the building of railroads is late.” [13]

            On October 12, 1913, Spalaiković sent another telegram: „Sazonov has no doubt about the strength of our army.  He is convinced that we will realize our goal in the near future.  He has reassured me that we can count on the effective support of Russia and he advised that we try with every means to develop the closest connections with Paris.” [14]  Spalaiković informed Belgrade that Sazonov was satisfied with the effort of the Agence des Balkans to influence the French public in Paris. [15] 

            Historians in the past had no chance to study the secret archives, documents and telegrams of the war because they were all locked up. After the fall of Czarist Russia and the Soviet Communism, the secret data have become available.  After the War, the secret German documents also became available. We hope that it will soon become public knowledge as to who were the true war criminals.

            Already, twenty years after the First World War, there were official data which could have been made public, but the Pan-Slav supporters, even at that time, were protecting the real war criminals, just as they did the later criminals, Titulescu, Beneš, Masaryk etc.  Pozzi informs us of an indisputable proof about who started the war.

             This is a letter from Stefanović to the director of Le Temps, Edgar Roels:

 „Belgrade, November 29, 1913

Dear Sir:

The shipment of the guns is very urgent.  Please make arrangements to have them shipped as soon as possible.  Let me know the earliest date that the company can fill the order.  The cost of the guns cannot be more than 80 francs per gun, including the commission.  (After the annexation of Bosnia, Serbia intended to attack Austria.) Only the 1910, 7mm. Mauser guns can be considered.  The Mauser Company is in a cartel with the Austrian Steyer Company.  We do not trust the Mauser guns because they are actually manufactured by the Steyer Company.  If the political stress increases, we will not be able to receive the order.  This is what happened in 1908. The order will be paid from the French loan.  We are not allowed to inform the Mauser Company under any circumstances of the real situation.” [16]  (LB. 262-263)

The first Russian-Romanian political connection began in 1912, from the efforts of Take Ionescu who received 1,000 rubles monthly from the Russians for his services.[17]  The receipts for this money were found in the Russian Embassy in Bucharest. Russia, already in 1913, had tried to effect an alliance between Romania and Serbia against Austria.  The newspaper columns of the Bratianu brothers slowly influenced the Romanians to accept the Russian politics. (…)  (LB. 264)

Around the middle of June 1914, five days before the assassination in Sarajevo, it became clear that Romania would join with the Russian instigated anti-Hungarian Entente.  This was already planned in 1913 but materialized when the Russian Czar Nicholas II., accompanied by Sazonov, visited the Romanian Royal Family.  This alliance took place in the absence of the Romanian King Carol, who was of German origin.  His nephew Prince Ferdinand and Ferdinand’s wife, Princess Marie represented Romania.  Sazonov asked Bratianu what conditions the Romanians would ask for declaring war against Austria-Hungary.  Bratianu stated that they would demand the whole of Transylvania, the Hungarian territory of the Bánát and half of the Austrian Bukovina. They also demanded that Russia guarantee the territorial integrity of Romania and pay the cost of the war preparations. [18]     On June 24, Take Ionescu, in a secret telegram, informed Tardieu and Edgar Röels of the success of the negotiations with Romania: „Complete agreement between Sazonov and Bratianu.  At yesterday’s meeting, the agreement was effected in the best mutual interest.   Romania’s rightful claim to Transylvania, the Bánát and Bukovina was acknowledged.  We cannot give detailed information right now.  A letter is following with an envoy.” [19] Pozzi says that the historians try to prove that Romania joined France because of linguistic relationship and a matter of sympathy.  Now we can see the real reason that Romania entered the war.  (LB. 264-265)

In Trianon, it was possible to become rich from the bribes of money and land.  This opportunity attracted the parasites and dishonest adventurers to Paris.  In Paris, intelligence, honor, humanity and justice were slapped in the face.  Ignorance, pride, and greed ruled.  In Trianon, the thousand-year-old borders were changed and the fate of millions of people was decided.  Cities, universities, harbors, ancient cemeteries, historical places, the burial place of kings all fell into foreign hands.  Many of the castles which had stood in defense of the West for centuries, were given to artificial states which had never before existed.  People who found refuge in Hungary, who had lived in freedom and free of taxation in Hungary, were given away to other countries because Clemenceau did not know the facts and made abrupt decisions which were not properly considered. (…) [20]  (LB. 269-270)

Tardieu, who was the spokesman for the Quai D’Orsay, was a big influence on Romania because, through him, the Romanians felt a support behind them against Austria-Hungary.  These anti-Austria-Hungary politics were spread by the Russians.  The speech of Tardieu had a big effect on Russia and on Serbia.  Tardieu’s real guilt came out when, in Le Temps he made a false announcement that Germany had declared war on July 30.  This prompted the French mobilization.  The actual truth was that the Germans had only written about the danger of the threat of war. [21]  (LB. 261)

The Russians had to keep secret their plan to dissolve the Monarchy because they knew that France would not help them achieve this goal.  The alliance between Russia and France would only be activated if Germany attacked Russia.  The Russian politicians hid their secret well and found only one way to pull the French into the war on the Russian side, and that was a secret mobilization without the knowledge of the French. They knew that when they mobilized the Germans would also mobilize.  According to French historians, the Russians only mobilized after July 30, after the mobilization of the Monarchy.  However, as early as July 24, the Russians had secretly mobilized the Baltic and Black Sea fleets.  This meant that they provoked the Germans to mobilize.  As soon as the Germans mobilized, the French did too. [22]  (LB 250-251)

Some historians have tried to explain that the Russian mobilization took place because of a possible Austrian attack but this explanation is quite illogical.  How could a fleet have opposed an Austrian attack on the Carpathian Basin?  It is obvious that the mobilization of the Baltic fleet was an open threat to Germany.  The known Russian mobilization was on the 28th, but the actual, secret mobilization was on the 24th.  This fact was hidden from the French people and the historians. [23] (LB 251)

As we can see, the Russian mobilization was four days before the Austrian declaration of war and five days before the Austrian mobilization. [24] Germany knew of the Russian mobilization on July 25.  Even now, the Russian mobilization is not public knowledge because, by keeping this secret, the Russians intended to put the blame on the Germans for the start of the war.  It is clear that the Russian mobilization on July 24, the assassination of Franz Ferdinand and his wife in Sarajevo by Gavrilo Princip, the Serb bandit, and the Serb mobilization against the Monarchy on the encouragement of Russia are to blame for the start of the war. [25] Pragmatic historians are well aware that the Russian Pan-Slavists are responsible for the outbreak of the war.

In 1916, the Serbs accused Austria and Germany of using every opportunity to start the war.  Beneš, in his proclamation: „Detruisez Autriche et la Hongrie” published in Paris in 1916, blames Hungarian Prime Minister István Tisza for causing Austria to enter the war and states that the Serbs only entered the war to help their allies the Czechs.  Furthermore, he says that Tisza knew of the Sarajevo plan to assassinate Franz Ferdinand and helped it to materialize.  These lies were spread by Veznić, the Serbian ambassador to Paris, for the first time in Le Temps. [26] Unfortunately, the school books and the historians, although we now know the truth, have still not corrected the lies.  The Romanian ambassador to Paris, Lahováry, proved that it was not Germany but the secretary of the French foreign minister, Berthelot, who rejected the Austrian suggestion to accept peace. (…)  (BL. 251)

The superficial observer would make the conclusion that Germany started the war because she attacked first.  She did not wait for the Russian attack.  But after studying the data, we now know for sure that the secret Russian mobilization of July 24 started the whole chain reaction. But because Germany attacked first, the responsibility for starting the war was put on Germany. 

According to Pozzi, the French mobilized before Germany.  France mobilized on August 1, 1914, at 3:45 pm.  The Germans gave the order to mobilize at 5:00 pm. [27] In Central Europe and the Balkans, the Slavs and the Germans for centuries had been facing each other with hostility.  According to Pozzi’s explanation, France had known since August 1, 1914, that it was not Germany, but her allies, Russia and Serbia who were responsible for the war but the misled French people even now believe that the Germans were responsible.  (This is still the belief in the Western world.)  Russia, who was the ally of France, was obviously responsible for the outbreak of war but the French media was afraid to mention it because it was so great a crime.  With this silence, France omitted to publicize the real reason that she entered the war.  This is why the French omitted that fact from the so-called French Yellow Book although they knew of the secret Russian mobilization.  They did not expect that Sazonov himself would reveal the truth(…)[28] (LB. 252-253)

„There would not have been a war if Germany had not wanted it.  Only the Germans desired war!” shouted Professor Ernest Lavisse on November 15, 1915. [29]  This mistaken view was announced and soon became public knowledge. “France still believes that Germany purposely started the war.” [30] They question: „If Germany had not planned her attack of August 1, 1914, for what reason did she develop her military force at such a furious pace?” „Why would she have armed herself so feverishly already in 1911, when no other state was doing this?” [31]  (LB. 250)

Pozzi writes:

Now we know that at that time the Russian mobilization had taken place.  The Russian troops had surrounded the borders of the Monarchy.  Sazonov in the name of Czar Nicholas II., in a circular telegram, informed the governments: “Russia rejects in advance every intervention which comes to the knowledge of St. Petersburg, which attempts to prevent the war.”  Hungary as a partner in the Dual-Monarchy, was drawn into the war and forced to fight with Germany and all those who would have helped her to defend her territory against the threatened Russian-Serb invasion…[32]  According to the information in the Red Book, in the ultimatum which the Monarchy sent to Serbia, on July 19, Tisza added the stipulation that, in case of Austria’s victory in the war, Hungary would not take territory from Serbia. [33]   (LB. 328)

In 1914, every nation was preparing for a possible war. Already in 1913, France lent Russia one billion francs with the condition that they strengthen their army according to the French stipulations. They emphasized the building of roads toward Germany (Read more in Századunk Bűnösei, 69.)

At the time of the Dictated Peace Treaty of Trianon, these facts were silenced and the decisions were made according to this view.  Germany and the Monarchy were found to be responsible for the war.  The French historian Raymond Reconly writes that Germany, since 1870, had been building her army and preparing for war. [34] Pozzi says there is no doubt that this is true, but nobody has studied the reasons that Germany had to do that.  He suggests that Germany was lagging behind the other nations in war preparedness and wanted to catch up to them.  In spite of every effort, she was never able to reach the preparedness of the other nations because at the time of the outbreak of war, the distribution of arms was as follows: [35]

Entente Central Powers
Infantry 191.5 138
Cavalry 46.5 22
Light guns 10 482 8640
Heavt guns 684 743
Machine guns 5476 3900
Airplanes 336 274
Dirigibles 5 9

At the beginning of August

France Germany  Russia   Serbia Belgium England Austria
Entire military 3 844 000 3 822 000 5 000 000 380 000 180 000 125 000 2 300 000
Regular troops 1 868 000 2 147 000 3 400 000 380 000 1 340 000
From these
With machine-guns 2 200 2 250 2 800 220 120 140 1 720
With field guns 5 124 5 550 400 340 270 3 500
With 75- guns 4 000
With 65-guns 128
With heavy-guns 308 575 300 60 90 168
With airplanes 125 200 100 24 66

The facts mentioned here prove that the Entente was well-prepared when the German attack began in spite of the fact that it is generally written that the Entente was not prepared.  What caused the Germans to prepare for war? They were convinced that they had become diplomatically isolated and politically encircled.   This situation was caused by Edward VII, Delcassé, Sazonov and Poincaré.  On the suggestion of Russia, these people created an anti-German and anti-Austrian coalition.  The following countries were also in the coalition: Russia, Romania, Serbia, Montenegro and the Slav nationalities inside the Monarchy.

 „Serbia actually mobilized from July 10 to August 7, 1914, with 675 thousand soldiers, 550 field-guns, 75 heavy artillery and 350 machine-guns, and from August to November, 240 field-guns, 30 heavy artillery and 220 machine-guns that they had siezed from the Austrians. (This information was given to the Agence des Balkans by the Serbian Ambassador to Paris in November, 1914.)” [36] These facts refute all the propaganda that at the outbreak of war the Allies were unprepared. (In World War II,  the situation was the same, because the proportion of Germany’s armaments  to those of the Western powers was as follows.:) [37]

 

Armed military force, armaments   Great Britain      France Soviet Union Germany
Military planes 1932 445 Less than 400 2 595 36
1939 7 940 3 163 10 382 8 295
Number of soldiers 1932 192 000 around 350 000 562 000 100 000
1939 237 000 500 000 1 900 000 730 000

Serbia’s political victories in 1912 and 1913 posed a great threat to Austria.  If Austria were to fall to the Russian supported Serbs, that would endanger the future of Germany.  Germany was arming herself, not against France or to obtain world rule as it is often advocated, but rather to be ready to repel the approaching danger of Pan-Slavism.  The victors do not mention this either. It is not possible to talk about it even now, because the criminality of the victors would be revealed. In January 1913, it became obvious that it would be impossible to avoid the Slav attacks.  In the time before the First World War, the measures taken by France’s ally, Russia, influenced the French foreign policy in the same way that Austria’s actions influenced those of Germany.  Pozzi says that the misfortune here is that, in this critical time, Austria did not have an outstanding head of state and it was a mistake on the part of the Germans to let the Austrians dictate their foreign policy which led them in the wrong direction.  In the same way, the French let themselves be led by the Russians.  Public opinion at that time was unconcerned and they did not find it important to check the validity of the propaganda in the media.  Those who knew the truth were afraid to come forward and announce it.   Finally, it is time make it known to the public and correct all the injustices.  Many facts, which were not allowed to come out until now, are finally available.  We have to make sure that people learn the truth about those who caused the death of millions. (LB. 254)

One of the accusations against the Hungarians was that for centuries they oppressed the minorities in Hungary and made them assimilate. Here I present a quotation from a well-known Czech historian which refutes this accusation.

„František Palacký, in his book: „Idea státu rakouského” (The Austrian concept of state) evaluates the Hungarian Constitution in the following way:  ’The Hungarian state institution is, in its essence, so sound and blessed that, in my opinion, it would be beneficial for other countries to adopt it.  In it is the living seed of true autonomy, without which civilian and political freedom cannot last long anywhere.  Within it is also the concept of reform and boundless perfectibility, without which every human institution must perish and be destroyed.  From this, we can understand and explain to the Hungarians, (all citizens of Hungary, not just the Magyars) their common love for their own ancient constitution (constitutio avitica) and the unusual energy they expend in upholding and defending it. The Hungarians cannot live happily in a bureaucracy.” [38] 

What then was this constitution and what was its historical significance?  First of all, we have to state that the Hungarians’ insistence on the continuity of their thousand-year-old constitution created the basis for the existence of the historical Hungarian state.  The main advantage of this constitution was the sharing of power between the rulers and the estates, while as a matter of fact, the actual „democracy” lay in the broad decentralization and the autonomous state institutions.  First, let us mention the State Assembly, the Parliament, which debated every proposal of the King and elected the Palatine, the King’s vice-regent, from its own ranks, who, with the aid of his council (consilium locumtenentiale) carried out the plans that the king and the estates had together agreed upon.  His deputy, the Lord Chief Justice, presided over the royal courts of appeals, which were called „tabula septemviralis”.  The actual basis of the decentralized state power rested in the counties, the authorized units of public administration in various territories of the kingdom, which were headed by the Lord Lieutenant („comes”), the Deputy Lieutenant and other locally elected officials.  Every county sent two representatives to the State Assembly.  The County Assemblies, in which the free local population took part, elected the body of officials who took care of county business. 

                        ’The laws that were accepted by the State Assembly and sanctioned by the King, were to be announced at the County Assembly, so that the county authorities might execute them.   The measures taken by the state’s highest organizations also had to be announced by the county officers, and the county assembly had the right to protest against those laws which they considered to be offensive (gravaminalis).  They had to submit their objections (representacio) and suspend their execution of these laws until the matter was decided.  If it concerned an unpopular law, the various counties conferred with each other about the substance of their objection.  This was the way that, in Historic Hungary, the people were able to object to unpopular laws and prevent them from being carried out.  This widespread system of county self-government was the invincible shield, with which the Hungarians defended their state self-determination and with which they overruled the unifying endeavors of the rulers. [39]

The struggle of the Hungarians on behalf of their constitution was long and bloody, like every struggle in which they fight for their political freedom.  This struggle belongs in the most glorious pages of European history and, in the future, it should be a part of every school-book that deals with European history.  It has traditions that apply to our struggle for human and civil rights today and which we should adopt instead of the unfounded glorification of the formation of the Central-European nation-states.  The nation-states, in any case, have only temporarily achieved their numerous national endeavors; they have brought freedom to some peoples, while taking it away from others and, what is most important, they have not secured long-term political freedom, nor have they brought peace to Central Europe – which, according to Saint Augustine, is the goal of human society: ’People first of all love peace and this love for peace unites them in a society.’” [40]   

Dr. Magdolna Töttössy has written a study about the educational system of the denominations in Hungary, during the past several hundred years, entitled: The Role of Denominational Education in Preserving the Hungarian Nation and the Hungarian Language in the Country of the Holy Crown, in Historic Hungary. This can be found on the webpage of the Institute for Hungarian Studies: www.magtudin.org at the following link: http://www.magtudin.org/Tottossy_Magdolna_The_role_of_denominational_education.pdf

The best solution would be for a collection to be made world-wide, to be sent to the bank account of the World Federation of Hungarians, under the name of the Renegotiation of Trianon, in preparation for a legal action.

László Botos

June 1, 2016.

Translated by Margaret Botos, May 18, 2017

[1] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei, translated by Dr. Frigyes Marjay, Budapest, 1936,1996.  16.

[2] Ibid. 17.

[3] Ibid. 17. Poincaré: L’Invasion, 309. Paleologue Telegramme No. 625, Sept . 17.

[4] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 18.

[5] Ibid. 18.

[6] Ibid. 19

[7] Ibid. 20.

[8] Ibid. 108

[9] Ibid. 135.

[10] More about the bribed press in: Botos László: The Road to the Dictated Peace, 258-260. old. http://www.magtudin.org

[11] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 173. Blondel French envoy to Bucharest. Telegram No. 294.

[12] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 174.

[13] Pozzi, Op. Cit.  p. 175-176; Serb Ministry Archives, 1913. No.247. Dossier No.16; Package No. 5.; Volume No. M/7; Milanovics signature

[14] Ibid. 176. Agence des Balkans.

[15] Ibid. p. 176; Serb Ministry Archives. 1913. No. 247; Dossier No.16; Package No. 5. Volume M/7.

[16] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 179.

[17] Ibid: 182; Marghiloman: Note Politice 1897 – 1924 Vol. I. Bucharest, 1927

[18] Ibid. Pozzi, Op. Cit. p. 189;  Sazonov: Sechs Schwere Jahre,  Berlin, 1927,  Memorandum to the Czar, June 24, 1914, Russian Diplomatic Archives.

[19] Ibid. 189.

[20] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 209. Poincaré: Victoire et Armistice, 68. „Hongrie” Delagrave édit. Paris, 1916.

[21]Pozzi, Op. Cit. p. 149; „Zustand Drohender Kriegsgefahr”, Le Temps, July 31, 1914

[22] Ibid. 25.

[23] Ibid. p. 26;  Poincaré: L’Union Sacrée, p. 293, 391

[24] Ibid. 26.

[25] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 27.

[26] Ibid. 29.

[27] Ibid. 33.

[28] Pozzi, Op. Cit. p. 53; II. D. S. Sazonov: Sechs schwere Jahre

[29] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 65.

[30] Ibid. 65.

[31] Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 65,66. More on the armaments in Botos László: Út a trianoni békeparancshoz , 161-163. http://www.magtudin.org.

[32] Pozzi, Op. Cit. p. 200

[33] Pozzi, Henri: A háború visszatér, 200-201.

[34] Pozzi, Henri: Századunk bűnösei. translated by Dr. Frigyes Marjay, Budapest, 1936, 1996. 66. old. Reconly Raymond: A nagy háború története.

[35] Ibid. 76. Reconly, 7-8.

[36] Ibid. 76. Reconly, 7-8.

[37] Hernádi Tibor: Kiknek állt érdekében a második világháború, Baja 1998, 54.

[38]  Palacký, František: Úvahy a projevy, Melantrich, Praha, 1977, p. 376

[39] Palacký, František: Česká politika, Praha. 1907., Vol.2. Part 1, p. 159

[40]  Kučera Rudolf: Közép Európa története egy cseh politológus szemével. Budapest. 2008. 70-71 o.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Nation Internet Observer (NIF)

Advertisements

8 gondolat “Trianon = A sátáni kötés: tépjük szét! (The Satanic Contract: Let’s Shred it to Pieces!)” bejegyzéshez

  1. Egy kicsit olyan érzésem van,mintha ez az írás a vitathatatlan igazságok mellett, mentegetné a franciákat, hogy szegények milyen kényszerben voltak, nem tehetek róla, de itt a háttérben egyfajta ködösítést is érzek, mindent az oroszokra tolni, hm.

    Kedvelés

    1. kedves “Kiáb…” !

      az ezen két fél között a különbség, hogy Oroszo.-ban nem volt olyan politikai kisebbség, amely ellenezte, ellenezhette volna ezen háborús célokat, miközben Fr.o.-ba volt. Na ezért az oroszok állandóan követelték a franciák garanciáját (ketto ílyenrol kimondottan tudunk).
      Attól féltek ezek, hogyha ok beleugranak egy valami balkáni eredetu
      háborúba, a franciák nem követik majd oket (a foként szocialisták
      ellenkezése miatt). Na mindketto a hábor♪ra készült. Maga az
      ultimátumot megvizsgáló társaság ez a francia Külügyminisztériumban tette (állítólag) meg …

      mindketto egyaránt bunös volt, de a franciáknak nagyobb titoktartásra
      volt szükségük (a belso ellenzék miatt). Na ezért nyílvánvalóbb az oroszok hozzáállása …

      na amirol mi mindíg elfelejtkezünk;, az a Nagy Británia hozzáállása mindezekhez ? Allítólag épp ez volt a ‘karmester’ ebben !!
      egy mondat erejében ez fennmaradt írásban is. Ez egy levélben
      található meg, amelyet egy bizonyos House ornagy írt barátjának,
      fonökének (W. Wilson-nak). Ebben ezt írta : “amint Anglia megadja
      az engedélyt, Oroszo. és Fr.o. megsemmisiítik Németo.-ot és
      Ausztriát” (az Operencián túl még a Mo neve sem volt ismert, ill.
      elismert) …
      ha ezen House-nak igaza volt, akkor minden Anglián múlott.
      Mégha Oroszo. meg is kapta Fr. o. részérol az igéretet, Anglia
      engedélyére volt ezeknek szükségük …

      szeretettel, L

      Kedvelés

  2. kiváló, részletes (persze azért még rengeteg más is felhozható) tanulmány, vádirat ez a bunösökkel szemben …, viszont ez csak
    akkor lehetne használható, ha ezt valakinek, külso, kompetens személyeknek àt tudnánk passzolni. Tehát ehhez a körülményeket kellene megváltoztatni elobb …

    ezek ;
    – egy kompetens nemzetközi fórumot (‘bíróságot’) találni ehhez …
    – egy ‘felperest’ találnunk …
    – egy (esetleg több) használható jogi érvet ehhez … és csak
    ezen utóbbihoz jönnének ezek, mint ügyvédi érvelések …

    elobb egy, a leheto legjobb elokészítést ennek megtenni. Az
    egyik ilyen pl-ul (amelyet a magyar politikum kihagyott 3 éve !).
    Azt, hogy az ezen békeszerzodést okozó háborús feleloséget
    tisztázza !!! Kihasználva azt, hogy ezen I. VH.-ra csaknem az
    egész világ figyelme terelodött …, a magyar oldal (a Magyar
    Királyság) ebbeni 100 évvel elotti tevékenységét tisztázza.
    Saját országában és amennyire lehetosége van, az EU-ban,
    vagy még esetlegesen az ENSz-ben is (a nemzetközi fórumokon).
    Azt tudatni a magyarsággal és a világgal, hogy a magyarok,
    Mo ellenezte és mindent megtett azért , hogy ezt a szörnyu
    háborút a világ (persze ott elsosorban saját maga) elkerülje …

    néhány tanáccsal ezen kérdésben;
    – a magyar politikumot ehhez felkészíteni (belekényszeríteni) …
    – mégha Mo nagy gazdasági csodben is van …, a lehetoségei
    szerinte fegyverkeznie …
    – egy valami állami intézményt megalapíttatni (a politikummal),
    hogy ez kidolgozza a beadványt, az érvelést … egy használható
    jogi formátumban …
    – mégha nincs is egy kimondottan kompetens fórum/bíróság
    ehhez … ezt a világ-politika legmagasabb fórumára, az ENSz-elé
    készítsék el (ahhogy kell, ahhogy ezt nem tudnák kikerülni ott) …
    – végül is jól beszélni (írni). Nem sokat, hanem fontosat és úgy ahogy ezt a nemzetközi jogászat megért, ill. egyetért evvel …

    egy kimondott tanáccsot a békeszerzodés (*) újravétele
    jogi okára ;
    Mo (a Magyar Királyság) nem viselt háborút, nem kért fegyvernyugvást,
    fegyverszünetet és nem vált semmi békeszerzodést az Entent hatalmakkal. Nem a Mk. volt háborúban, hanem a (dupla-)Monarchia.
    Ha a Monarchia nem bízta Mo-ra a jogi felhatalmazását arra, hogy
    o képviselje a Monarchiát … a Magyar Királyság nem köthetett semmi
    békeszerzodést a Monarchia nevében !!!
    na most, ha az ellenfeleink, saját maguk mondták volna ki ezen
    jogi feleloséget, még akkor is kellett volna ehhez a Monarchia
    beleegyezése …

    még egyszer; az I.VH -t befejezo békeszerzodést a Monarchia irányában CSAK a Monarchia képviselete tehette meg. Vagy ha
    ezt az pl-ul Bécsre és Bp-re örökôltette …, errol ezeknek tudniuk
    kellett (volna). Mivel errol nem tudunk …, ilyen soha sem történt meg.
    A st.Gemain-i, majd a Trianon palotában (Versailles) megtörtént
    békeszerzodések ezért érvénytelenek épp !

    “*” ; ha a világ ezt egy “békeszezodésnek” mondja ki, akkor nekünk is annak. Azt hiszem volt valami olyan megjegyzés is az ott aláírt
    szövegben, hogy ezt minden kényszer nélkül lett megtéve …
    az, hogy ezt a magyarok odahaza mégis egy kikényszerítettnek mondanak ki …, azt tartsuk mi meg magunk között. Az, hogy
    bennünket ‘kivül’ meghallgassanak, ott ebben semmi akadályt nem szabad nekünk neki adnunk …

    szeretettel, L

    Kedvelés

  3. Azért nagyon jó érzés olvasni , hallani a keserű Trianonról . Közel száz esztendő elteltével , bizony talán ha előbb elkezdenek tárgyalni róla , akkor sok szenvedést elkerülhető lett volna , sajnos megfizettünk érte duplán mi kint rekedt magyarok —
    –Ami ma is szomorú , hogy egyes politikai pártok a saját céljukra szeretnék fordítani — ez már viszont szégyen részükről —

    Kedvelés

  4. Már 27 éve, mióta nyiltan lehet beszélni Trianonról, kettős érzés szaggatja a szívem. A düh és a keserűség. Érthetetlen, hogy Dunát lehetne rekeszteni jogászainkból, mégsem hozott létre egyetlen polgári kormány sem egy olyan csapatot, akik megfelelő fórumokon véghez tudnák vinni Magyarország határainak teljes visszaállítását. Már a könyökömön jön ki, hogy 1990-ben s utána hány ország bomlott fel, szakadt ketté stb.stb. Míg mi, még a kiszakított területeken élő magyarság autonómiára törekvését sem kezeljük kellő hatékonysággal, határozottsággal. Naponta síránkozunk, hogy Felvidéken milyen sanyarú a totálisan elnyomott, egyre kevesebb számú magyarság sorsa, Délvidéken csak a jó kapcsolatokkal bíró magyar szervezetek kapnak ilyen-olyan támogatást, miközben a többiek, akiknek pénzük sincs Budapestre utazgatni, a lelküket teszik ki a magyar hagyomány továbbadásában, a megmaradás reményében, Kárpátalján szintén tudjuk milyen a helyzet, akár az itt megjelent írásokból is. Erdély, a csodaszép Erdély, ahol mint már írtam, Istennek adnak hálát a magyarok, amiért a napot megélhették. De Őrvidéken sem jobb a helyzet, csak látszatra. Annyi szomorú szemű magyarral nem találkoztam, mint ott.
    S hogy mi a megoldás? Csak és kizárólag az, hogy kormányszinten kellene lépni. Méghozzá jó nagyot és erőteljeset, hogy beleremegjen a Föld. (Megjegyzem, ez az, amiben már nem hiszek.)

    Kedvelés

    1. ehhez, erre egy hosszú elokészítés kellene elobb … és már ott nagy akadályaink lennének …

      egy példával ; a 90-es évek elején Mo kérte, hogy megvehessen néhány Kelet-Német tankot (amellyek megsemmisítésre ítéltek voltak.
      Na ezt NEM engedték meg Mo-nak …

      ehhez még azt (egy még elobbi cucc), hogy Mo. 90-ben még
      a ‘szabadulás’ élharcosaként elég nagy tekintéllyel rendelkezve …,
      az elso komoly látogatója a francia államelnök, Mitterrand volt.
      Ha jól emlékszem két napot töltött ott és akkor (1990 január 19.-én)
      a legfontosabb kérdést feltette Antall-éknak (szerintem ezért
      jött csak Mo-ra). Elobb bevezetoként ezt mondta ; igen sajnálatos
      az, hogy Mo. a területének 2/3 -át elvesztette. Majd jött a
      kérdés ; “van-e még Mo-nak területi igénye ?” …
      erre a magyarok ezt ; Nincs, ugyanis mi egy határok nélküli EU-ban
      remélkedünk (±) …

      légy figyelmes Anna ! Még annak ellenére is, hogy a magyarok
      ‘jól’ (az elvárt módon !) válaszoltak …, még akkor is (kb másfél-két
      év mulva) késobb nem engedték meg a hadsereg felfegyverezését.
      Nem bíznak bennünk …, pedig a politikusaink nagyon megbízhatóak
      (számukra !!) …

      na épp ezért … kellene nekünk készülodni mégis. Befogni csorünket,
      fegyverkezni és közben gazdaságilag is rendbe-hozni az országot.
      Mindezeket az ár ellen …

      persze van sok más dolog, ahol még ezek nélkül is tehetnénk valamit.
      Az az, hogy a történelmünket tisztességesen, igaz módon … és következetesen a nemzeti érdekek szerint … oktatnánk ….
      az európai történelemben is egy fehér folt a középkor elejei ‘magyar’,
      ill. kárpátmedencei történelem. Ugyanis azzal csak mi foglalkozhatnánk … és mi nem tesszük ezt meg. Az elodeink hatalmas
      hányada élt ott akkoriban (hun, avar nevek alatt). Arpádék csak
      az összlakosság 10-15 %-a volt. EGYETLEN szó sincs azokról, akik
      nagyrészben az elodeink voltak. Egyszeruen ‘letagadjuk’ még a
      létüket is …
      ez azért nagyon tragikus, hogy pl-ul a szlávok érkezése a Balkánra
      épp ekkoriban történt, mint ahogy a szlavonok (és a tótok) betelepedése hozzánk akkor történt …

      senki (mi magunk sem !!) nem érti, tudja azt, hogy mi is történt
      akkor. Ez onnan jön, hogy mi magunkat Arpádékkal azonosítjuk.
      Elotte mi máshol éltünk, nekük ahhoz, hogy mi történt ott elotte,
      semmi közünk. MI VAGYUNK az elso történelemhamisítók épp !!

      szeretettel, L

      Kedvelés

      1. Tisztelt Nagy Lajos!
        Hozászólásának első(!) mondatához annyit, hogy sajnos tudom… Saját véleményemet, ami érzelemtől vezérelt, pusztán a hozzászólás valamennyiünknek szóló jogával írtam meg, afféle szelepként.
        Ettől még nem változik, nem változhat a világ…

        Kedvelés

  5. “S hogy mi a megoldás? Csak és kizárólag az, hogy kormányszinten kellene lépni. Méghozzá jó nagyot és erőteljeset, hogy beleremegjen a Föld. (Megjegyzem, ez az, amiben már nem hiszek.)
    Kedves Anna!
    Már én sem hiszek benne.
    Csak akkor lesz rá esély, ha MAGYARORSZÁGON MAGYAR KORMÁNY KERÜL HATALOMRA.
    H.B.
    “Végül pedig mindazon magyar vagy emellett közel-keleti állampolgársággal is bíró egyedek és hazai szekértolóik, akik a magyar közélet állandó és aktív szereplőiként élvezve a státuszukkal együtt járó előjogokat, melyekkel rendre vissza is élnek, és akik minden erejük és képességük latba vetésével országunk és nemzetünk legyengítésén, népünk létszámának a lappangó népirtás alattomos módszereivel történő rohamos csökkentésén mesterkednek, előkészítve egy idegen faj tömeges térnyerését és betelepedését hazánkba, nemhogy magyaroknak nem számítanak, de esküdt ellenségeink, akik ellen minden -, ha kell erőszakos – eszköz is bevetendő, mert a jogos önvédelem nemcsak az egyes egyén, hanem minden nemzet alapjoga és kötelessége!!!”
    (Lajdi Péter)

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.