Minden magyar embert arcul csaptak

Szerkesztőségünk ma az alábbi nyilatkozatot kapta, amit most szívesen meg is osztunk. Így kellene viselkednie a mai magyar ellenzék többi pártjának és tagjainak! Akkor lehetne valódi nemzeti összefogást kialakítani Hazánk védelme érdekében! Nyilvánvaló, hogy Thürmer Gyula a kormánnyal ellentétes ideológiai oldalon áll, de azt is láthatjuk, hogy a Fidesz-Kdnp koalíció is több olyan intézkedést tett, ami közelebb áll a Munkáspárt elképzeléseihez, mint a magukat szocialistának mondó Mszp által hirdetett nézetek. Ebből is látható, hogy normális esetben a két ellentétes oldal nem megölő ellensége egymásnak, hanem ellenfelek, vetélytársak, mint egy jó sport versenyen szokott lenni, s mindkettő célja a jobb eredmény elérése, nem pedig a hatalom és a pénzes láda kulcsának megszerzése. (Híradmin – NIF)

NYILATKOZAT

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke az alábbi nyilatkozatot tette:

Az Európai Parlament döntése minden magyar embert arcul csap. Semmibe veszi a magyar emberek jogát arra, hogy saját maguk döntsenek országukról. Azt akarják, hogy Magyarország úgy táncoljon, ahogy az EU nagy országai fütyülnek.

Bennünket, magyar embereket akarnak zsarolni, ők akarnak helyettünk dönteni arról, hogy milyen kormánya legyen Magyarországnak. Az EU diktátuma sértő és elfogadhatatlan.

A Munkáspárt elítéli azokat a magyar szocialista és liberális EP-képviselőket, akik saját országukkal és nemzetükkel szemben az EU liberális körei mellé álltak.

A Munkáspárt üdvözli, hogy az EP Magyarországot elítélő döntését a görög, cseh és portugál kommunista párt EP-képviselői nem szavazták meg, tartózkodtak.

Budapest, 2017. május 18.

Fehérvári Zsoltné

Munkáspárt Sajtóiroda

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Advertisements

16 gondolat “Minden magyar embert arcul csaptak” bejegyzéshez

  1. Ez valóban helyes meglátás ., viszont szomorú azok jövője akik mint képviselők a haza ellenségei lettek , eljön az idő hogy vissza kell térniük a falujukba -és mit válaszolnak majd a szomszéd kérdéseire —

    Kedvelés

    1. Remelem Thurmer Ur is tisztaban van a korulmenyekkel amik formaltak ezeket az aljas arulo kis goreny partokat. Ezeket csak a hatalom megszerzese es az onnan eredo lehetosegek tuzelik. A realitas, hogy ezeknek semi koze a magyarsaghoz, a Nemzet eletben maradasahoz, csak a sajat, vagy idegen erdekek, kepviselete futi oket abban a remenyben, hogy a becstelen viselkedesuk, majd elismerest nyer a tobbi hazaarulo gazember kozt. Koszonjuk megjegyzeset, velemenyet es ont elismerem, mint egy Magyarelzelmu embert. Kerem maradjon meg egy Konstruktivan kritizalo es reallisan nemzetunkert es jogainkert felszollalo hang. !

      Kedvelik 1 személy

    2. Türmer Gyulát mindig értelmesnek tartottam. Sajnos úgy van, hogy csak úgy tud tenni anépért, ha együtt harcol a jelenlegi kormánnyal, mert – ismétlem én is – Ők állnak közelebb az emberekhez, az mszp nagyrésze napraforgó és a penészes fajtából Olga

      Kedvelés

  2. Tiszta sor – ha a cél közös mindenkinek össze kell fognia annak eléréséért – aki ellene beszél nem a magyar érdeket képviseli – ha a cél Orbán maffia kormányának eltávolítása akkor senki ne keressen kifogást, hogy ezért meg ezért nem közösködik a másikkal!

    spartakusz
    – 2017. május 19. 17:20:10
    Szerkesztés | Törlés
    Imrének egy jó hír – aki közérdekű bejelentést tesz nem vonható felelősségre , még akkor sem ha valamilyen jogsértéssel párosul – a jövőben hivatkozási alap Horváth úr eredményes jogerős ítélete — hasonszőrű meghurcoltaknak —

    itt terjesztem:

    László Kiss;
    ;
    László Kiss
    6 perce ·

    Akkor amikor egy rendszerben saját intézményei is ellene fordulnak, nagy a baj – csak azt kérem mind többen legyenek akiknek kinyílott a szemük és a maffia rendszer ellen tenni akar – két link olvassátok és terjesszétek – köszönöm!
    1.http://inforadio….e34074ea00

    2.
    http://www.atv.hu…/hirkereso

    Kedvelés

  3. A Hazaárulás nem főbenjáró bűn ??? Évezredeken keresztűl a legszégyenteljesebb bűnnek tartották, és a legszigorúbban büntették !!! – mióta változott ez meg ? Aki a Hazáját, és a Népét képes elárulni, az minden aljasságot el fog követni ami csak létezik a Földön !!!!!

    Kedvelik 1 személy

  4. Thürmer Gyulát nem szeretem, azonban tisztelem, mert a rendszerváltás óta magyar össznemzeti ügyekben soha nem fúj egy követ az mszp és csürhe társaival. Azt nem tudom, milyen szerepe volt az elmúlt kommunista diktatúrában, de most pozitív módon nyilatkozik a fontos témákról, és nem egy nagytőkés és hataloméhes bagázs szószólója.
    A maffiarendszer szlogenről meg az a véleményem, hogy ezerszer visszasírnák ezt az úgynevezett maffiarendszert, ha azok a az aljas kreatúrák lennének kormányon, akiket most egyesek összefogásra buzdítanak. A zsigeri Orbán-gyűlölet sehova nem vezet, a soros féle ellenzék a görögöknél is mélyebb szakadékba vinne minket, rengeteg buzival, transzvesztitával és egyéb deviánssal és magyargyűlölővel árasztva el az országot
    Tele van a hócipőm a momentummal és társaikkal, meg a tőlük ájuldozókkal, Szerencsére még van itthon szólásszabadság, ez az én véleményem, a többiek meg csak dícsérjék nyugodtan azt a sűrű sötétséget, amit az ellenzék áraszt magából.

    Kedvelik 1 személy

    1. Nagyon egyetértek Önnel!

      Éppen ezért is közöljük az ilyen híreket, mert nem szeretnénk, hogy a deviánsokat éltető balliberális csorda hatalomra kerüljön.

      (Híradmin)

      Kedvelik 1 személy

  5. Thürmer Gyula legalább vállalta a múltját nem mondta azt, hogy csak azért volt tagja az MSZMP-nek, hogy belülről bomlassza azt.
    Így kellene hozzáállni minden magyarországi zsidó embernek az ország biztonságát, jövőjét veszélyeztető kérdéshez.
    H.B.
    “A belső ellenség mindig kíméletlenebb, aljasabb, becstelenebb, könyörtelenebb, galádabb, erőszakosabb és véresebb, mint a külső. És mindezt a tulajdonságait nem nyíltan hordja, hanem burkolja vallásosságba, nacionalizmusba felebarát-szeretetbe, hazaszeretetbe, mindenbe, csak hogy célját elérje. A külső ellenség mindig nyílt.”

    Kedvelés

  6. Minden magyar és magyar
    érzelmű embernek ki kell állni a HAZA megmaradásáért és MEGVÉDENI A MAGYAR EMBEREK JOGAIT ÉS ÉRDEKEIT ! Ez a POLITIKUSOK legföbb feladata szerintem is ! Aki nem ezt teszi az HAZA és NEMZETÁRÚLÓ !

    Kedvelik 1 személy

  7. Tisztelem Thürmer Gyulát,nem tudom,hogy ők miért kapnak olyan kevés szavazatot,hogy nem jutnak be a parlamentbe!Pedig ők inkább megérdemelnék,mint az LMP,Szocialista párt, Gyurcsány párt,.Kérem a médiát,hogy többször szólaltassák meg a műsoraikban Thürmer Gyulát!

    Kedvelés

  8. Igen! Ha össznemzeti kérdésről van szó, nem lehet a nemzetnek széthúzni, ellenkezőleg össze kell fogni. Nem ellenségek a pártok, hanem ellenfelek, mint a sportban. Más a játékosokon a mez. Nemzetünket érintő kérésben mindenkinek piros-fehér-zöld mezben a pályán focizni!!!!

    Kedvelés

    1. Kedves Kerekes úr!

      Sajnos, ma annyira elaljasodott a politika (mert a becsületes emberek egy félreértett nézet miatt kivonultak a politikából és teljesen átengedték a terepet a mocskos gazembereknek!), hogy ma egyes pártok nem ellenfélként, vetélytársként tekintenek egymásra, hanem megölni, megsemmisíteni való ellenségként!

      Kár, hogy a becsületes hívő keresztyén emberek nem vállalják fel a közjóért való munkálkodást, a közösség ügyeivel való foglalkozást, és az alapján a sátáni hazugság alapján, miszerint “hívő ember ne politizáljon” (ami a Sátán egy aljas félrevezetése), valóban kivonultak a politikából, mert ez látszik meg a közállapotokon. Pedig szerintem ezért is számot kell adni az Isten előtt, hiszen mit is mond a Szentírás: “Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jak 4:17)

      (Híradmin)

      Kedvelik 1 személy

  9. Egyetértek Kiábrándulttal! Nem kellenek ide a ballibek! Thürmer mindig is normálisan gondolkodott. Ő talán az egyedüli aki nem gazdagodott meg a politikából. De vonatkoztassunk most el a sok lehetetlen politikai párttól. Nézze csak mindenki saját,gyerekei és hazája érdekét! Máris arra a következtetésre jut, hogy nem kellenek ide dologtalan felfordulást, zavargást, lehetetlenséget hozó migránsok ! Nem kellenek a megélhetési politikusok, akik nem az ország érdekét, hanem saját zsebük teltségét szorgalmazzák, nem kellenek a Soros féle migráns simogató civilek sem!

    Kedvelés

  10. “hívő ember ne politizáljon”
    Anno a Görögök is óva intették a tisztességes embereket a politizálástól, mert “valaki vagy tisztességes ember,vagy politikus, a tisztességes ember távol tartja magát a politikától,mert a becsületességéből kifolyólag,a párt harcok előbb,utóbb a halálát okozzák”. Jelenlegi helyzetben “ezektől csak besározódni lehet,hiszen ha megjelenik egy Tisztességes Ember ,abban a pillanatban “összezárnak és minden eszközzel,akár igaz,akár nem, lejáratják,bemocskolják,vagy a halálba kergetik. Egy frissen érkezett “civilre beindul a hatalmi gépezet, az összes hatóság,hivatal, örömest ráugrik. De ez nem jelenti azt,hogy egy igazságtalanság mellett szó nélkül ellehet menni,mert az cinkosságot vesz magára. Ma az emberiség legalja van hatalomba(?),a kutya evők kasztja!

    Kedvelik 1 személy

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s