Az állatvédelem megoldása még várat magára! – Győzött az igazság!

Szerkesztőségünk tegnap és ma az alábbi két KÖZLEMÉNYT kapta Egyed Zsolt úrtól, a Jobbik országgyűlési képviselőjétől:

Egyed Zsolt, a JOBBIK országgyűlési képviselője

1.)

K Ö Z L E M É N Y

Az állatvédelem megoldása még várat magára

A parlament szerdai ülésnapján került napirendre a Semjén Zsolt által benyújtott  Állatvédelmi Törvény módosítása, amely a Jobbik szerint semmilyen szinten nem viszi előrébb az állatvédelem ügyét.

Frakciónk nem támogatja az állatokon végzett kísérlet technikai szabályozását, mint ahogy elutasítjuk azt is, hogy a Fidesz ebadót vetne ki az állattartókra, amelynek összege akár a 20 ezer forintot is elérheti. Ez elviselhetetlen terhet róna a magyar emberekre, ráadásul csorbítja az állatvédők jogait is.

A Jobbik nemzeti néppártként felszólítja a kormányt: a Semjén-féle zavaros ötletelés helyett inkább arra fordítson figyelmet, hogy az állatkínzók tényleges szabadságvesztést kapjanak elrettentésül tettükért. Emellett vegyék figyelembe a Jobbik költségvetési módosító javaslatát, amely biztosítaná az állatok ivartalanításának fedezetét.

Egyed Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője

2.)

K Ö Z L E M É N Y

Győzött az igazság!

A Fidesz az elmúlt napokban ismét a magyar állampolgárokat hátrányosan érintő, az állatvédőket és az állatokat pedig semmibe vevő törvénymódosító javaslatot nyújtott be.

Örömünkre szolgál, hogy a Jobbik hatására a kormány meghátrált, és visszavonta többek között az ebadó bevezetését szolgáló javaslatát.

Ismét bebizonyosodott, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elkötelezett híve az állatvédelemnek, kiállunk a magyar emberek mellett szemben azokkal, akik semmitmondó, értelmetlen ötleteléssel, megszorításokkal kívánnak csupán politizálni.

Egyed Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Advertisements