Nemzeti jogvédők Marosvásárhelyen március idusán

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) – Nagyvárad és Bánffyhunyad után – erdélyi-székelyföldi emberi jogi monitorozó körútjának  újabb állomására, Marosvásárhelyre (régi nevén Székelyvásárhely) érkezett március 14-én dr. Morvai Krisztina független EP képviselő és dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője vezetésével. A misszióról az erdélyi magyar sajtó is előzetes  hírt adott.

A szolgálatos román hazugsággyár sem késlekedett, tüstént beindult. Sovinisztáék boszorkánykonyháján nagy lett a sürgés-forgás. A magyar és a román nép  együttélésének ellehetetlenítésében, a magyarság beolvasztását célzó és az egyenjogúságot az erdélyi magyaroktól megtagadók (például a magyarellenességét már többször kimutató Bogdan Diaconu, az Egyesült Románia Pártja vezetője, akinek nevéhez fűződik a román képviselőház által nemrég elfogadott diszkriminatív román nyelvtörvény) máris minősíthetetlen hangvételű és szóhasználatú sajtóförmedvényei megelőzték a nemzet szolgálatában érkező jogászokat és követelték Erdélybe való belépésük megakadályozását. 

Persze azért a csattanós és kemény magyar válaszok (és itt) ezúttal sem maradtak el.

De a legcsattanósabb válasz az volt, hogy a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tényfeltáró csapata március 13-án a szűkölés ennek ellenére bejutott – bár azért, nem teljesen zökkenőmentesen – Erdély és Partium földjére.

Tervezett szakmai megbeszélésüket helyi jogvédőkkel, majd az azt követő több órás nyilvános fórumot jogsértettekkel, jogi aktivistákkal valamint a közösségük sorsa iránt érdeklődőkkel a székelyek fővárosában a Vártemplom gótikus termében tartották meg.

Dr. Morvai Krisztina és dr. Gaudi-Nagy Tamás ismertették útjuk és a találkozó célját: a magyarság egyéni és közösségi jogainak érvényesítésének népszerűsítését, a székely-magyar közösség önrendelkezési küzdelmét gátló körülmények felderítését, a magyarellenes román hatósági intézkedések kivizsgálását és a jogokért való kiállás erősítését.

A csonka országból, sőt a tengerentúlról (Los Angelesben élő, Kézdivásárhelyről elszármazott ügyvéd, Jánossy Mária) érkezett jogászok szívmelengető jelenléte és hozzászólásai igazolták, hogy másutt, messze földön is figyelnek ránk, hogy nemcsak lélekben vannak velünk, és hogy mindenféle határoktól függetlenül egy a nemzet.

A  megjelentek teljesen megtöltötték a rendezvény helyszínéül szolgáló termet, és a felszólalók érzelemdús, értelmes és egészséges gondolkodásról tanúskodó beszámolói és javaslatai bizonyítják, hogy Marosvásárhelyen a regnáló helyi és központi hatalom magyarüldözése, minden eddigi intézkedése, igyekezete és vágya ellenére sem haltak el a nemzet önvédelmi reflexei, sőt az egyre fokozódó hatalmi – nemcsak román  – elnyomástól, a megfélemlítésektől, a mindennapos jogtiprásoktól szenvedő, az emberi jogaitól megfosztott és emberi méltóságában folytonosan megalázott székely-magyar közösség tagjaiban nem tört meg a megmaradni akarás!

Ismertette szívós és eredményes jogvédő munkáját Szigeti Enikő, a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) elnöke , Barabás Miklós  tanár (kétnyelvű utcanévtáblák ügyéről), Árus Zsolt, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT)  gyergyói alelnöke, (blogja) és beszámolt közösségi, önrendelkezését folytatott munkájáról László György, az SZNT marosi elnöke és Szabó Nándor, a HVIM marosvásárhelyi vezetője.

Mindannyian kiemelték, hogy egyetlen jogsértést sem szabad annyiban hagyni és a jogaival tisztában levő, azért kiállni kész és képes közösség ereje hatalmas eredményekre képes.

Szó esett természetesen a nemzetközi jogi standardok szerint is politikai fogolynak tekintendő, közel négy hónapja,  önkényesen és bizonyíték nélkül fogva tartott kézdivásárhelyi vármegyés Beke Istvánról és Szőcs Zoltánról: mindenki egységesen kiállt mellettük.

Köszönet minden fáradságot nem kímélő, helyi, közeli és messzi földről érkezett nemzetének elkötelezett jogász szakembernek, jogi aktivistának, minden őszinte, jóakaratú résztvevőnek, és végül de nem utolsósorban a rendezvény házigazdájának Eötvös József református tiszteletes úrnak, hogy ez a hiánypótló, nagyon fontos és tartalmas találkozó létrejöhetett!

Isten áldása legyen mindannyiuk önzetlen hozzájárulásán, munkáján, küzdelmén!

SZÉKELYVÁSÁRHELY, 2016. március 14. Osváth Attila

http://www.gaudinagytamas.hu

NIF

Reklámok

Egy gondolat “Nemzeti jogvédők Marosvásárhelyen március idusán” bejegyzéshez

  1. fantasztikus és talán logikus is …, hogy azon állandóan már csaknem egy évszázada el-, megtiport Erdély különb magyarokat képes nekünk
    még adni. A csonka Mo. … csak csonkákra (±) képes …

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.