Ha NEFELEJTS-et eszünk, nem megy el az eszünk!

Vannak dolgok, amiket képtelen az ember felfogni. Pl. azt, hogy miért nem lehet klinikai vizsgálat alá venni egy szert, amit Horváth professzor kísérletezett ki és sok-sok ember kipróbálta és szerintük segített rajtuk? Igaz, magam nem adattam be ezt a szert, de Papp Nándor alább leírt szavait annyira hitelesnek találom, hogy csak bámulok a kormány – érthetetlen szemellenzősségén – hiszen nemcsak a hazai magyarok gyógyulását, hanem hatalmas üzleti lehetőséget is elszalasztanak ezzel. Talán nem arról van szó, amit az egyes „bennfentesek” terjesztenek, miszerint a nyugdíjak kifizetése sokkal magasabb életkorig válna szükségessé, ha ezt a szert általánossá tenné az állam? Szerintem viszont éppen kormányprogrammá kellene tenni az életüket végig dolgozók egyészségének a szinten tartását, s ehhez ennek a szernek a klinikai vizsgálata is elengedhetetlen!

Ugyan ez a helyzet Dr. Oláh Zoltán felfedezésével is, s ezt is járjuk most kicsit körbe. Az USA-ból hazatért feltaláló állatkísérleti modellek és bioinformatika meta-analitikai módszereinek alkalmazásával növényekből és B-vitaminokból olyan új étrendkiegészítő kapszulát állított össze, mely katalizálja a felejtést okozó hibásszerkezetű fehérjék kiürítését az agyból.

Táplálkozásunk valójában elegendő lenne az egészséges élethez, ha nem ennénk rengeteg ételnek látszó műanyagot, amit a munltinacionális cégek eladnak nekünk, mint valóságos és természetes élelmiszert. Dr. Oláh termékében megtalálható vitaminok hozzájárulnak a normál mentális teljesítményhez. A neve NEFELEJTS kapszula és a napi szedése teljesen fedezi az idegrendszer normál működéséhez szükséges pantoténsav, B1, B2, B6, B12, niacin, biotin mennyiséget, miközben a pszichológiai funkció fenntartásához a folsav, a biotin és a niacin járul hozzá a növényekben fellelhető hatóanyagokkal – egy életen át. Magam nagyon nem szeretem az erőszakosan tolakodó reklámokat, s biztosan nem dőlők be nekik! Most viszont a kurkumin hatóanyag hatására ezt a rigmust írom le: Ha NEFELEJTS-et eszünk, nem megy el az eszünk!

A NEFELEJTS – Növényi alapú étrend-kiegészítő kapszula B-vitaminokkal megvásárolható a Viva Natura webáruházban!

Ezt a kapszulát tehát már magam is kipróbáltam és valóban tapasztaltam a szellemi frissességet elősegítő hatását, s így valószínűsítem a betegségmegelőzést is. Ezért nekem valószínűleg sokáig fogják fizetni a nyugdíjat. Ha a Horváth István professzor féle szérumot is kipróbálom, akkor természetesen jelezni fogom az olvasók felé. Az első fityiszt tehát már bemutattam azoknak, akik szeretnének gyorsan eltemetni, így jöjjön a második! Ahogy OV szokta mondani a beszédeinek a végén: Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

BG


– Aki nem hallott még róla: egy világraszóló magyar találmányról van szó, mely az egyik vezető halálozási ok – a szív-és érrendszeri betegségek – megelőzését és gyógyítását teszi lehetővé…ezzel milliók életét megmentve.
– Magyarországon vezető helyen áll ez a betegség, szinte mindenkinek előfordul a családjában, környezetében.
Ezért nagyon fontos ennek a zseniális magyar találmánynak a támogatása, ami Nobel díjat érdemelne!
…Ehelyett évek óta igyekeznek nem tudomást venni erről a találmányról hivatalos szinten…sőt!
Dr. Horváth Istvánt megkísérelték minden módon ellehetetleníteni: meghurcolták, perbe fogták, a találmány dokumentációit próbálták megsemmisíteni – hogy kik és miért?………

Kérlek írd alá az alábbi petíciót a találmány engedélyeztetése érdekében!

Join this petition! Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes úr részére: Hogy klinikai vizsgálat alá vessék Dr. Horváth István értisztító találmányát: http://citizengo.org/hu/29692-hogy-klinikai-vizsgalat-ala-vessek-dr-horvath-istvan-ertisztito-talalmanyat?tc=gm&tcid=16433636

Tájékoztatásul néhány cikk, és egy nyílt levél a tapasztalatokról:

Vér és Arany – Dr. Horváth István érelmeszesedés elleni védőoltásának története

Mégis van ellenanyag a szív-és érrendszeri betegségekre?

Koleszterin háború (Prof.Horváth István pere)

Nyílt levél dr. Horváth István orvos-biológus professzor mellett

Hatvanhárom éves nyugalmazott építészmérnök vagyok. Március 31-én volt három éve, hogy túléltem egy szinte túlélhetetlen szívinfarktust. Ugyanis az orvosok által a csak özvegycsinálónak nevezett koszorúér záródott el pár centiméterrel a szívem előtt.

Különös kegyelmet kaptam, ráadásul többszörösen. Először: túléltem; másodszor: négy perc klinikai halál és ötszöri újraélesztés után semmilyen agyi károsodást sem szenvedtem; harmadszor: az eredetileg 40%-os szívizomelhalás 25%-osra mérséklődött, azaz csak hibernált állapotban volt az elhaltnak tűnő szívizom egy része, ami elég ritka, és nagy örömet szerzett zalaegerszegi kezelőorvosomnak, aki akkor kezelt, amikor „égett a ház”. Negyedszer: teljes életmódváltást tudtam végrehajtani; 21 kilót fogytam, minden nap két és fél, három órát mozgok (reggeli torna, kerékpár, intenzív gyaloglás). Azt gondolom, mindennapjaimat tekintve talán ez a legnagyobb kegyelem, hogy a kezdetektől tudok és akarok mozogni.

Az első hat hónapban a fogamat összeszorítva, szédelegve, naponta többszöri rosszullétek közepette is akartam és tudtam mozogni. A terhelési próbám mégis pocsék lett, pedig igyekeztem még a fülemen is levegőt venni. 2012 októberében feleségem jó időben feltett kérdésére egy rendkívül fontos mondatot közöltek, miszerint azért lett rossz a terhelési próbám, mert a hajszálereim meszesek. Utólag be kell látnom, nagyon meszesek lehettek!

Talán négy óra internetes kutakodás után azonnal és haladéktalanul beadattam magamnak Horváth István professzor vakcináját. Azonnali elhatározásomat nagyban segítette, hogy Balatonfüreden sokadmagammal együtt azzal a világstatisztikai ténnyel szembesítettek, hogy akiknek már volt infarktusa, azok közül csupán 5% nem kap újra infarktust. Gondolni való, mennyire lelombozódtam. Akkor ki tudja, hányból lettem a kiválasztott, ezek után vajon mennyi az esélyem arra, hogy sokáig még én legyek a szerencsés „huszadik”?

Utoljára 2012. december 20-a körül szédültem meg, azóta a terhelési próbát úgy csinálom 100%-osra, hogy végig csak az orromon veszem a levegőt. És mindenre elég a levegőm. Nem dagad a bokám, nem fázik a lábam. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani az értisztító vakcina-kúra utáni változásokat, mint amikor a filharmonikus zenekar egyesével hangol az előadás kezdéséig, majd egyszer csak bejön a karmester, és máris értelme van az egésznek.

A kardiológiai osztály a büszkeségének tart, hogy ekkora baj után így rendbe jöttem. Orvosilag is ezt mutatják eredményeim. Valóban. És ami ennél is fontosabb, én is így érzem. Közben megnyertem egy olyan sakkversenyt Lengyelországban 2013. március elején, amit előtte 2000-ben sikerült. Ugyanakkor az a több száz ember is döntően így érzi magát, aki rajtam keresztül jutott el a szerhez. Kétségtelen tény, azok éreztek mindent elsöprő változást magukon, akik hozzám hasonlóan nap, mint nap mozognak, sportolnak.

Ám ezt meg is mondta, akinél beadattam a vakcinát: „Kérem, Önnek az egyéb gyógykezelés, valamint a nyilvánvalóan szükséges életmódváltás mellett erre a beavatkozásra nagyon nagy szüksége van!” Tájékoztattam, hogy az életmódváltás nálam megtörtént. Állapotomat látva feltűnt, hogy ezt nem nagyon hiszi, de azt válaszolta: „Ha így van, akkor Ön rendbe fog jönni!” Micsoda visszaigazolást kaptak nálam utólag ezek az egyszerű mondatok!

És ekkor tudomásomra jutott, hogy Horváth professzort folyamatosan kuruzslás vádjával támadták; aki meggyőződésem és hitem szerint virtuális Nobel-díjas. A világ boldogabbiknak gondolt felén már régen valódi Nobel-díjas lenne, ez nem kétséges. Ehhez képest Magyarországon valakik képesek voltak elérni, hogy még bíróság elé is állítsák őt!

Persze, mindenki tudja, hogy szükségesek a klinikai kísérletek. De mi a manót csinálhat az, aki immár 12 éve nem talál egyetlen felelős személyt sem, aki aláírna egy hárommondatos levelet, amellyel elindulhatnának a dokumentált klinikai kísérletek. Egy olyan klinikán, amely tudomásom szerint már régen jelezte, hogy kész elvégezni a feladatot. A mindenkori hatalomnak tényleg nincs érzéke, hogy az országnak ez mekkora üzlet lehetne?

Hiszen vennék, vinnék, mint a cukrot a gazdag országok szerte a világban! Oroszok, ukránok, németek, osztrákok már eddig is beadatták számolatlanul.

Külön „számnak” érzem az orvosok esetét. Miközben sok száz számra beadatták maguknak a szert, a többség lelkesen ellenzi azt, amiről nincs is valós információjuk, vagy tapasztalatuk. Előadásra nem mennek el, a hiteles tanúkat, mint én is, pedig nem hallgatják meg. Inkább teóriát gyártanak, hogy rajtam azért segített a vakcina, mert fejben elhittem mindazt, amit leírtak. Hiába tudják, hogy az első időszakban bizony nem alakultak fényesen a dolgaim, hiába mozogtam. Fejben persze erős lehetek, hiszen közel 50 éve versenyszerűen sakkozom, de azért ez mégis butaság. Ha ez igaz, akkor miért betegedtem meg egyáltalán? Fejben miért nem tudtam „megbundázni” azt? Pedig biztos, hogy minden ember filozofálni szokott arról, hogy milyen jó lenne sokáig egészségesnek maradni.

A professzort személyesen nem ismerem, telefonon is talán háromszor beszéltünk, összesen körülbelül négy percet. Mégis úgy gondolom, hogy ő segített rajtam a legtöbbet. Ő érte el, hogy töretlenül bízzam abban, hogy az unokáimat látni fogom felnőni.

E levéllel is segíteni szeretnék a professzornak a nemtelen támadások és meghurcoltatások elviselésében, nyilvánvaló igazának bizonyításában. Kérem, minél többen tegyünk hitet azon sok tízezer ember közül a szer hatásossága mellett, bizonyítandó, hogy igenis segített Horváth István professzor találmánya! Emellett szurkolok, hogy a hatalom végre engedjen teret a vakcinában rejlő óriási lehetőség kiaknázásának; ezzel biztosítva a magyar emberek számára a prevenciót és a hatékony utókezelést — nem is beszélve az üzleti lehetőségekről.

Nagykanizsa, 2015. április 24.

Papp Nándor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Reklámok

3 gondolat “Ha NEFELEJTS-et eszünk, nem megy el az eszünk!” bejegyzéshez

  1. És lehetne szólni a ma “ördögtől valónak kikiáltott szerről,a kannabiszból készült olajról is. A benne lévő THC, amit üldöznek a hatóságok,megöli a rákos sejteket! Természetesen(?) felsőbb nyomásra üldözi az orv-os társadalom hitványabbik része . De a számok makacs dolgok! Akik meggyógyultak 3 hónap alatt, mellékhatások nélkül. (Rick Simpson kannabisoil) De ,mint a világon másutt is, itt sem az a cél,hogy egészségesek legyenek az Emberek. A születés,a betegség, a halál,az üzlet. Az egészség az nem !?
    Mellesleg az 1900-as évek elejéig a gyógyszerek alapanyaga kenderből származott,aztán jött a vegyipar. Se természetes gyógyszer,se egészség! Csak a profit van.

    Kedvelés

  2. ‘miért van tiltott listán a B-17 vitamin,vagy más néven amigdalin,vagy laetril? (benne lévő cián megöli a rákos sejtet) Vagy miért vonták ki a forgalomból a “kolloid ásványokat (biopharma),(mert a legtöbb betegség oka a felborult ásványi anyag egyensúly. (Paracelsus)helyette a fytominerál ami alumíniumot tartalmaz,ami az egyik legerősebb idegméreg. Vagy az időseknél bevált “gerovitot!!
    Ébresztő!!

    Kedvelés

  3. Felejtésre, alzheimer kórra, napi 300-500 mg phosphátidylserine,amit szójából vonnak ki.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.