A Szentkorona Eszme igenis alkalmazható a XXI. században (3. tétel)

Jelen írásom egy sorozat része, mely sorozatnak a célja bebizonyítani, hogy a Szentkorona Eszme az élet minden területén alkalmazható, és Magyarország, de talán egész Európa egyetlen esélye a túléléshez, ha időben elkezdi alkalmazni, használni úgy, ahogyan azt eleink is tették, méghozzá sikerrel! Sorozatom minden fejezetének végén olvasható két felhívás, kinek van füle, hallja!

  1. Ki az alkalmas fő, ki az alkalmas választott vezetőnek?

Már a Szentkorona Eszme ősváltozata, a Vérszerződés és említést tesz az alkalmas fejedelemről. Azóta az államfejlődésünk során elveszett a jobbágy, elveszett a nemes, és elveszett a fejedelem kategóriája is. Jobbágyok azok lettek a vérszerződések előtti korban, akik megtagadták a hadi szolgálatot, és ezért alkalmatlanok voltak hazafias tettekre, csak az otthoni – nyilván alacsonyabb társadalmi-értékű munkák ellátására voltak alkalmasak. Ezekből az emberekből alakult ki a jobbágyok csoportja. Értelemszerűen, akik haditettekkel, dicsőséget szerezve sikereket értek el a csatában, azokat a fejedelem (fő) jutalmazta a köz nevében eljárva, címekkel – nemességgel – és vagyonnal – birtokkal. A fejedelem (fő) megválasztása volt a legnagyobb feladat, egyben a legfontosabb a nemzet, nemzetség megmaradása szempontjából is. A Szentkorona Eszme igenis alkalmazható a XXI. században (3. tétel) Tovább olvasása