In Memoriam Grespik László

“Az igazság nem attól függ, hogy hányan mondják,

hanem az Igazság mibenlététől függ.”

Nagy veszteség érte a nemzeti jogvédelmet. Olyan Ember távozott közülünk, aki a példamutató bátorságával, az igazságért folytatott munkásságával lett közismert a nemzeti érdekek jogvédelmében. Ötvenkét évesen tragikus váratlansággal hunyt el. Végtelenül szerette a Hazáját és a családját. Dr. Grespik László kiemelkedő munkássága mellett szerény, sokak által szeretett és tisztelt közéleti személyiség volt, aki a mindenkori hatalmon lévőktől nem kapta meg azt az elismerést, ami elkötelezett magyar nemzeti érdekvédőként megillette volna.

Sajószentpéteren született 1964. augusztus 14-én keresztény, magyar családból. Már diák korában kitűnt felkészültségével és olvasottságával. 1982-ben Miskolcon osztályelsőként kitűnően érettségizett, majd előfelvételivel vették fel 1983-ban a Miskolci Jogi Egyetem híres 1984-89-es évfolyamára. Előfelvételisként egy évig volt sorkatona Nagyatádon, a lövész ezredben.
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1989 februárjában szerzett diplomát. Egyetemi tanulmányai alatt a kötelező tárgyak mellett fakultatív, az ügyvédi munkával kapcsolatos speciálkollégiumra, valamint más, választható tanulási lehetőségeket – filozófiai, politológiai és szociológiai – is választott, melyeket pályája során gyümölcsözően alkalmazni tudott. Ügyvédjelöltként kezdte pályafutását. Legfőbb szakmai mesterének dr. Zétényi Zsolt ügyvédet vallotta. Zétényit helyettesítve járt el az 1956-os mosonmagyaróvári sortűzperben, mely a legtöbb áldozatot követelő sortüzek közé tartozott. In Memoriam Grespik László Tovább olvasása

Medvegyev: Oroszországnak nem kellene reménykednie abban, hogy a külföldi választások megalapozzák a szankciók feloldását

Függetlenül bármely külföldi nemzet választási kimenetelétől, Oroszországnak azt kell várnia, hogy a nyugat által kiszabott szankciók változatlanul érvényben maradnak, mondta az orosz miniszterelnök, Dmitrij Medvegyev

“Itt az ideje, hogy felszámoljuk azt az illúziót, hogy bármelyik szankciót is eltörölnék, amit országunk ellen hoztak. Ezek érvényben vannak, és nyilvánvaló, hogy maradnak is még hosszú ideig, és nem alapozhatjuk reményeinket valaki más megválasztására,” mondta vasárnap a felszólalásában az Egyesült Oroszország Párt moszkvai értekezletén.

Time for Trump to remove US sanctions against Russian banks – VTB head / Itt az ideje, hogy Trump megszüntesse az orosz bankok elleni szankciókat Medvegyev: Oroszországnak nem kellene reménykednie abban, hogy a külföldi választások megalapozzák a szankciók feloldását Tovább olvasása

Jászokról és a Jászságról a Kossuth Rádióban

A Kossuth Rádió Arcvonások c. műsorában Cservenka Judit mikrofonja előtt a jász értékőrzésről, a mai Jászságról, a jászok sikerének titkáról beszélt Dobos László, a Jászok Egyesülete ügyvivője.

Szó esik a hideghónaljú jászokról, a redemptióról, a Jászság nagy
szülötteiről, a leggazdagabb magyarról. Megtudjuk, mi fűzi össze a
jászokat és a székelyeket?

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2017-01-17

A műsor 14,05 órai időpontra kattintva indul.

A Jászok Egyesülete közösségi oldalán
(http://www.facebook.com/jaszokegyesulete.hu) az interjút Jászágó
községről készült fotóalbum gazdagítja.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Példás büntetést a vörösiszap-katasztrófa felelőseinek !

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat szerint minden jogi feltétel adott, hogy a 2010-es vörösiszap-katasztrófáért felelőseire példás büntetést szabjon ki a Győri Ítélőtábla a fellebbezési eljárásban jövő héten tartandó tárgyalásainak végén. Ez nemcsak a társadalom jogos elvárása, de a büntetőjogi szabályok helyes és törvényes alkalmazásából fakadó követelmény.

A tíz halálos áldozatot, 150 sérültet követelő, világviszonylatban példátlan katasztrófa során 2010. október 4-én a MAL Zrt. által üzemeltetett tározó falát áttörte a benne tárolt, kívánatosnál több, hígabb és lúgosabb ipari folyadék, amely három településen (Kolontár, Devecser, Somlóvásárhely) és környező területeken hatalmas pusztítást okozott természetben, köz és magánvagyonban. Közel 40 milliárd forint közpénzt emésztett fel a tragédia következményeinek elhárítása. A károsultak jóvátétele teljes körűen még mindig nem történt meg. A Veszprémi Törvényszék tavalyi elsőfokú ítéletével felmentette mind a 15 vádlottat minden vádpont alól (halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése) alól is. Az ítélet indoklása szerint a katasztrófát a kilencvenes években elkövetett tervezési hibák okozták, és nem a MAL vezetőinek és dolgozóinak gondatlansága. Példás büntetést a vörösiszap-katasztrófa felelőseinek ! Tovább olvasása

Beiktatás és kiiktatás!

Beiktatás

Részt vettem a pesti Szabadság terén – a Szovjet emlékmű mögött és az USA nagykövetséggel szemben – rendezett nagygyűlésen. Igaz a kiírt előadók közül csak Bayer Zsolt jelent meg, de a hideg ellenére szép számú tömeg jelent meg, kb. 100-120 fő. A kivetítőn láthatta mindenki a beiktatás folyamatát és hallgathatta a közvetítést, természetesen amerikai angol nyelven. Gonda Lacinak és nekem egyszerűbb volt a helyzetünk, mivel a nem tökéletes angol tudásunkat, egy nagyszerű magyar hölgy, az Atlanti Tanács alelnöke, a neves Szentiványi Domonkos özvegye kisegítette és folyékonyan fordította a szöveget. (Mennyivel jobb lett volna a tömegnek is, ha ezt a mikrofonba teszi Ágnes. Ám nagyon vigyázott rá a főrendező, nehogy minden spontán és profin sikerüljön)

Közben a szeretet üzenetét is elolvastattam egy régi Kossuth téri bajtársammal – csak úgy magunknak, mert a színpad üressége jó hatással volt a megjelentekre. Mivel ott nem olvashatta fel senki a mikrofonba, így most közreadom: Beiktatás és kiiktatás! Tovább olvasása

DON KANYAR…Visszatekintés és emlékezés – Hun Tv: Aktuálpolitikai kerekasztal (2017. január 18.)

Az adásban résztvevő beszélgető társak;  Lantos László, Győrey Attila, Boda Róbert

DON KANYAR…Visszatekintés és emlékezés az 1943. január 12.-i nemzeti tragédiára, amely a II. Magyar Hadsereg Voronyezs környékén vívott hősies, élet-halál harcban rendkívül súlyos,megsemmisítő vereséget szenvedett.

Elemezzük a vereség előzményét, a gyenge felszerelés és taktikai felkészítés okait, az eredeti harcászati feladat megváltozását, a német parancsnokság alá helyezés okait és következményeit, és a rettenetes kínszenvedéseket, amelyet a hős honvédeinknek ki kellett állniuk a mínusz 40-fokos hidegben esetenként 300km hosszan gyalogolva felszerelés fegyver, táplálék nélkül kellett kiállniuk. Szót ejtünk az 1943. Január 24. Jány Gusztáv vezérezredes hírhedt igazságtalan hadiparancsáról, amelyet  a rendkívüli felháborodás miatt Horthy visszavonatta a vezérezredessel. Az elesettek, és fogságba esettek, munkatáborba elhurcoltak számát csak becsülni lehet, de bizonyosan meghaladhatja a 300 000 főt. Nagy szégyen a Magyar Nemzet mindenkori  vezetőire, hogy a hős honvédeinknek  nem hogy emlékművet nem állíttattak, de még a róluk való csendes megemlékezés is tiltva volt évtizedekig! DON KANYAR…Visszatekintés és emlékezés – Hun Tv: Aktuálpolitikai kerekasztal (2017. január 18.) Tovább olvasása

Trump: A pénzhatalmi világelit által felvásárolt Egyesült Államok visszaszerzése – A Nemzet fontosabb, mint a globalizmus

Hatalmas médiagépezet dolgozott azon, hogy sem az amerikaiak, sem mi, európaiak ne ismerjük fel az Egyesült Államokban zajló elnökválasztás valódi tétjét. Ez sok tekintetben sikerült is nekik; éppen ezért kell hangsúlyosan kimondani: Donald Trump elnökké választása történelmi esemény, óriási esély arra, hogy a globális elit uralma megtépázódjon, és az amerikai társadalom újra talpra álljon – mind gazdaságilag, mind szuverenitásában. Ez a valódi tét, amely a következő négy évet meghatározza Amerikában.

A globális erők, amelyek az Egyesült Államokat is a markukban tartják, pontosan érezték és tudták a veszélyt, amely Trump esetleges megválasztásában rejlett. 1. Éppen ezért tettek meg mindent, hogy Trump úgy tűnjön fel az emberek előtt elsősorban a hazájában, de a nemzetközi közvéleményben is, mint egy totális kőbunkó, aki agresszív, modortalan, erőszakoskodik a nőkkel, buta, mint a tök, és nem ért semmihez.

2. Ezzel szemben áll Hillary Clinton, a megfontolt, tapasztalt asszony, az igazi szakértő, akinek a kisujjában van a bel- és a külpolitika. Vagyis Clinton a bennfentes, a „klub” tagja, akiben bíznak a piacok és a befektetők (vagyis a globális pénzügyi elit szereplői), míg Trump egy igazi kívülálló, egy alulról jött senki, akit az elit soha nem fogad be maga közé, és ezért el kell kergetni jó messzire a hatalomtól. Trump: A pénzhatalmi világelit által felvásárolt Egyesült Államok visszaszerzése – A Nemzet fontosabb, mint a globalizmus Tovább olvasása

Ha beledöglünk is… – „Szeletek” az Orbán éra környezetéből

A III. Orbán kormánynak 8 minisztere van. Emellett miniszterelnök helyettes Dr. Semjén Zsolt, Lázár János a miniszterelnökséget vezető miniszter, és Rogán Antal kabinetfőnök.

A miniszterhelyettesek és államtitkárok száma 55-, a helyettes államtitkároké további 107 fő, s mellettük „dolgozik” még 15 kormánybiztos. Elvileg ebből a 177 főből kellene kikerülnie annak a szakértői gárdának, akik az ország irányításáért, jövőjéért felelősek.

Közülük kettő életébe teszünk rövid bepillantást.

A két úr kiválasztására azért esett a választásom, mert életútjuk a kormányon belül tipikusnak mondható „gyökértelenek”, alulképzettek, felülreprezentáltak. Emellett a felsőirányításban néhányan kiváló munkát végez(het)nek, hiszen az ország „működik”. Ők azok, akiknek a létszáma a tapasztalatok szerint fogyatkozik.

Emellett sok olyan felsővezető van, akiknek a személye (ennek megfelelően a munkája) is teljesen rejtve marad (ami többféle szempontból is lehet előnyös).

Tállai és Németh urak viszont ahhoz a körhöz tartoznak, akik napi rendszerességgel tesznek nyilatkozatot a kormány nevében a maguk értelmi szintjén, elrettentve még a kormányban vakon megbízókat is. Ha beledöglünk is… – „Szeletek” az Orbán éra környezetéből Tovább olvasása