Kis kiegészítés a rádió Vasárnapi Újságban megszólaló “Gyömrői áldozatok hozzátartozói” című adáshoz

Hátha valaki nem tudja …

Gyömrő, csendes kisváros kőhajításnyira Budapest határától, a főváros központjától pedig alig harminc kilométerre, délkeletre, a 31-es műúton. Ma tizenhatezren lakják.

Gömrő és környéke azonban nem volt csendes 1944-1945 fordulóján, amikor a szovjet Vörös Hadsereg 49-es Gárda Hadosztálya elfoglalta, úgymond „felszabadította”. A szokásos harci zaj elültével, 1944 november 15-e után, azonban az eddig rejtőzködő kommunisták aktivizálták magukat. Úgy látták eljött az ő idejük, bosszút lehet állni az 1919 után elszenvedett sérelmekért. Megalakult az önmagát „Direktórium”-nak nevező testület, mely egykori vöröskatonákból, a tanácsköztársaság egykori helyi vezetőiből, a második világháború során munkatáborokat megjárt személyekből alakult meg.

Ez a testület, hogy ne tétlenkedjen, saját hatáskörében megalakította a maga „demokratikus rendőrség”-ét. Ez a szerv lett aztán élet-halál ura Gyömrőn és környékén (Mende, Ecser, Maglód, Tápiósüly, Tápiósáp, Péteri, Uri, stb.). Mindenütt szadista módon gyilkoltak, öltek: golyóval, akasztással, agyonveréssel, agyonkínzással, kinek mi jutott.

Az elkövetett atrocitások még a szovjet hadseregen belül is szemet szúrtak. Még a szovjet alárendeltségben harcoló, egykor hősként tisztelt Steinmetz Miklós kapitány is, akinek máig tisztázatlan halálakor egy egyoldalas levelet (1944. december 23-ról keltezve) találtak Rákosi Mátyásnak címezve, melyben a parlamenterként (állítólag saját aknatalálattól) elesett kapitány szót emelt a Gyömrőn és környékén uralkodó állapotokért. A levél, írója eleste folytán, természetesen nem jutott el a címzetthez, de ez azonban nem menti az atrocitások elkövetőit, még akkor sem, ha működésüket a már említett 49-es Gárda Hadosztály pecsét megadásával is támogatta.

De kik is voltak az elkövetők, s kik voltak az áldozatok. Nehéz ennyi év távlatából a két névsort összeállítani, de kíséreljük meg történész munkák (Földesi Margit, Szerencsés Károly: A megbélyegzés hatalma, 72-73. oldal) felhasználásával. Az elkövetők, akiket egykor a környékbeliek jól ismertek: Schwarzstein (később Sásdi) Tibor, Krupka Jakab, Eiser Károly, Deutsch (később Deáki) Imre, Balczer István (aki önmagát „rendőrkapitánynak” tekintette), Horcsák Lajos, Tucsai Mihály, Gér Ferenc, Bacher Károly, Kürtös Károly, Tamási András, Vámos Lajos, Lassán István, Jeney Jenő, Hornyák József, ifj. Boroncsok János, Hunka János, Kónya József, Duráz István, Denkovics Pál, Huszák Mihály, Hajdú István, Kreiczár István, Fabók Ferenc. Az áldozatok felsorolásával viszont bajban vagyunk. Még a fent említett, s forrásként felhasznált, a történész házaspár által írott könyv is bizonytalan, s az internet sem ad kellő támpontot. A korabeli források húsz és nyolcvan közötti áldozatról beszélnek, de abban egyetértenek, hogy az első áldozat Czövek János gazdálkodó volt. A többiek, akiknek nevét sikerült azonosítani: Bognár József, Moóri István, Pinyei Reichard Lajos, Zambelli Béla, Bajnóczi András, Mikla Pál, Soponyai Gyula, gróf Corini János Ferenc (olasz állampolgár!), gróf Révay József, Diószeghy István, Staub János, dr. Bellus János, Juhász Sándor, Eper József, Pálfi József, Nádas Béla, Csala Gyula, Aczél Károly. A többiek neve ismeretlen.

A gyilkosságsorozatot nem lehetett sokáig titokban tartani. Futó Dezsőt, az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagját, a Kis Újság egyik szerkesztőjét gyászruhás özvegyek csapata látogatta meg 1945 áprilisában támogatását kérve, azonban az ügyből igazán nem lett „ügy”, mert az eseményekben érintett kommunisták (MKP) és a nekik falazó szocdemek leállították a vizsgálatot. Bizonyítja ezt Ries István (szocdem) igazságügy miniszter 1946. január 3-án kiadott 534/946. I. M. VI. számú rendeletének 2. bekezdése, miszerint: „Ebben az ügyben további rendelkezésemig sem letartóztatást, sem bármilyen nyomozási cselekményt nem szabad foganatosítani.”

Hát ennyit a szocialista törvényességről!

A gyilkosságsorozat csak a rendszerváltás után vált kutathatóvá, igaz ennyi év távlatából igen nehezen. Erről a felháborító és szomorú esetről 2002-ben dokumentumfilm is készült „Gyömrői gyilkosságok” címmel (63 perc). A film rendezője Kisfaludy András, operatőre Nemescsói Tamás, producere Kisfaludy András, a vágó P. Kovács Gyula volt.

Azóta csend, néma csend, pedig az ország több pontján, településén is voltak hasonló esetek, de elkövetőik nem lettek megbüntetve, áldozataik, vagy azok leszármazottai pedig azóta is félnek, reszketnek.

Dobai Miklós

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Advertisements

Egy gondolat “Kis kiegészítés a rádió Vasárnapi Újságban megszólaló “Gyömrői áldozatok hozzátartozói” című adáshoz” bejegyzéshez

  1. Mindaddig, amíg nincs elszámoltatás, esély van a megismétlődésre.
    A mindenkori hatalomnak ez utóbbi kedvezőbb, ha a “szűkség”
    megkívánja. Lásd: Budaházy, MNA,…

    Kedvelik 1 személy

Hozzászólások lezárva.