Nem is tudják, hogy mit cselekszenek?

Az illegális bevándorlók mögött olyan erők állnak, akik Európát szeretnék megtörni és az eddig viszonylag egységes fehér népeket akarják vallásilag iszlamizálni, s ezzel tovább szalámizni.

Maga a gond a vallási fanatizmusban rejlik, legyen az keresztény, zsidó, buddhista, vagy akár iszlamista. Mind a Tóra, mind a Korán tartalmaz olyan elemeket, amelyek sértik a másvallásúakat. Sőt a Korán olyan fejezeteket is tartalmaz, amelyek parancsolják a hívő muszlimnak, hogy megölje a hitetleneket. Sajnos az EU illetékesei nem az európai népeket, hanem az illegális bevándorlást szervező és pénzelő bankárkasztot képviselik, s így nincsenek tisztában a valósággal, sőt a jelenlegi cselekedeteik következményeit sem képesek még felmérni.

Nagyon távol vagyok a hazai „narancsos liberalizmustól”, sőt még az időközben konzervatívvá vált „polgári pártoskodástól” is, ám ebben a kérdésben teljes mértékben egyetértek Orbán Viktor bevándorlással kapcsolatos intézkedéseivel. Talán azt vethetjük a szemére egyedül, hogy a hazai titkosszolgálat előrejelzései ellenére későn kezdett a határzár kialakításába, így az sokkal többe került, mint amennyibe normál helyzetben került volna.

Ha józan magyar szemmel szétnézünk a nagyvilágban, akkor bizony jól látható mi készül. Az USA egy faji háború előtt áll, hiszen a lakosság már majdnem 50 százalékban afro- vagy latin-amerikai, ami persze más habitust, munkakultúrát és szokásrendet képvisel, így állandó ütközés forrása. Maga az állami rendszer próbál bürokratikus eszközökkel rendet tenni, de a liberális irányzat miatt a médiával együtt szítja a tüzet. Remélhetőleg Trump megpróbál oldani a helyzeten, de nem lesz könnyű dolga.

Az ún. Európai Egybesült Államok (vigyázat: ez egy sajátos megnevezés!)vezetése megpróbálja mindenkire rákényszeríteni a liberális bevándorlási politikát, mert azt hiszik, hogy ezzel megoldható az alacsony népesedési mutató, amit már régóta csak a bevándorlás tart egyensúlyban. Az egyre hamisabb liberális tételek alapján, szinte mindenütt a világban támogatják a faji-vallási kisebbségek jogainak erősödését és a hamis, a már „Merkel szerint is megbukott” multikulturalizmust. Ennek a hamisságnak a haszna minden időben a bankárkasztnál csapódik le, de eddig még soha nem az aljasul és jogtalanul szét darabolt magyarságnál.

Pozitív diszkriminációról papolnak a pénzpórázra vett politikusok, jogászok és megmondóemberek. Miközben az tagadhatatlanul, negatív megkülönböztetés a társadalom többi tagjával szemben. Mi nem is szeretnénk ha pozitívan megkülönböztetnék a hamisan elcsatolt véreinket, helyette pl. az 1918 december elsején megszületett román elszakadási nyilatkozat ígéreteit kellene csak megtartania a kétszeresére nőtt “romaniának”!

Az ún. polkorrekt beszédmód miatt nem szabad beszélni és írni a fontos és nagyon is aktuális témákról, helyette a gondok szőnyeg alá söprése folyik. Viszont így, soha nem lesznek kibeszélve a dolgok, ami permanens társadalmi feszültséget okoz. Ám ez egyúttal a bankárkaszt érdeke is, mert addig sem vele fog majd foglalkozni a közbeszéd. Pedig ha egyszer előkerülnének azok a kérdések, amelyek a társadalmat legjobban érintik, össze is roppann a hamis beszédre – tehát a polkorrektre – épülő pénz és médiaszisztéma. Sokan beszélnek ma a háttérhatalomról, s ezt a polkorrekt hamisság azzal védi ki, hogy ezt egyszerűen „összeesküvés elméletnek” bélyegzi, így nem létezőnek állítja be. Pedig ez nem egy elmélet, hanem nagyon is tapasztalható gyakorlat!

Akik most Európába jönnek keletről, valóban nem menekültek. Inkább a bankárkaszt lobbistái által becsapott szerencsétlenek, akik közül legtöbben nem is tudják, hogy milyen sorsra szánták őket. Ők lesznek ugyanis azok a „hitvédő katonák”, akik majd szétzilálják Európát és egy új vallásháború ágyútöltelékeiként fognak elpusztulni. Sajnos úgy fognak majd harcolni a keresztények ellen, hogy soha nem ismerik fel a felbujtóik valódi szándékait. Európát a muszlimok már akarták párszor megtéríteni, s eddig minden alkalommal fegyverrel jöttek. Most azonban nem látható fegyverekkel érkeztek. Az európai gyarmatosítók utódai azonban valami furcsa humanizmus alapján, mintha most szeretnének törleszteni az őseik gyarmati bűnei közül – a rabszolgakereskedéstől az erőforrások kisajátításáig – mindent.

Pedig ha valóban segíteni akarnának a régebbi gyarmataiknak, akkor pl. el kellene Franciaországnak engednie azokat az óriási befizetéseiket a volt gyarmat államoknak, melyek mostanában a francia költségvetést egyensúlyban tartják. Illetve segíthetnének az ivóvíz gondok, vagy a munkahelyteremtés megoldásában. Ám az sem lehet véletlen, hogy miért nem ismerik fel az EU vezetői, hogy ha az úton lévők valóban menekültek lennének, akkor miért ne mehetnének Szaúd-Arábiába, az emirátusokba, Katarba? Vagyis azokba a gazdag országokba, amelyek dúskálnak az olajdollárokban.

Ám ahogy már említettem: az Európai Unió – amit én Európai Egybesült Államoknak nevezek – illetékesei sajnos nem az európai népeket, hanem az illegális bevándorlást szervező és pénzelő bankárkasztot képviselik, s így nincsenek tisztában a valósággal, sőt a jelenlegi cselekedeteiknek a következményeit sem képesek felmérni. Mert Európa – ha minden ebben a mederben folyik tovább – 20-30 éven belül iszlám többségűvé válik, ami nemcsak a jelenlegi muszlim invázió miatt fog megtörténni, hanem a születésszámok drasztikus csökkenése okán. Ez ma a fehér európai népeknél 1,2 és 1,7 közötti rátát jelent, amíg a muszlimoknál ez 4.3 és 5, 8 között van.

Ha pedig az európai életszínvonal legalsó peremén élő muszlim család el tud tartani 6-12 gyermeket is, akkor bizony ne csodálkozzon senki, hogy az unokáink már rabszolgának, vagy talán másodrendű szolganépnek fognak megszületni. Sajnos biztosan ez történik, ha nem adják fel a kereszténységet és nem illeszkednek be a hódító iszlamisták közé. Ezért támogatom 3,3 millió magyar társammal együtt, hogy ne adjuk fel a nemzeti szuverenitásunkat, hanem keményen lépjünk fel az EU és a hazai elvetemültekkel szemben, akik talán nem is tudják, hogy mit cselekszenek!

Szeged, 2016-12-01 Dr. Bene Gábor

Advertisements

8 gondolat “Nem is tudják, hogy mit cselekszenek?” bejegyzéshez

  1. Szerintem nagyon is jól tudják mit cselekszenek s mi lesz a végeredmény. Viszont a végrehajtóknak a felelősségérzete nulla. Meggyőződésük, hogy nekik mindig jó lesz, akár vész esetén a több évtizedre luxus szinvonalon élhetővé tett bunkerekben. Ettől függetlenül, valóban nem szabad feladni nemzeti szuverenitásunkat sem, de a kemény fellépés alatt mi értendő?

    Kedvelés

  2. Minden tiszteltem a szerzőé, de mindig azt gondoltam, hogy nagyon is tudják, mit cselekszenek, A “nem tudják, mit cselekszenek” formula kisebbíti a bűneiket. Hogy csendben mi zajlik, ld. ezt a riportot: Színlelt menekült: Európa muzulmán lesz (http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=99473). Hogy mifélék özönlenek ide, arról ezt sem árt megtekinteni: https://en.wikipedia.org/wiki/File:National_IQ_per_country_-_estimates_by_Lynn_and_Vanhanen_2006.png

    Kedvelés

  3. Dehogynem tudják ,mit csinálnak!!
    Ugyanúgy beáldozzák őket,mint anno a “szegény zsidókat,akikre nem volt szükség,hogy visszatérjenek Palesztínába. Aztán írnak hozzá egy hazug történelmet,és szajkózzák a médiában(?) éjjel nappal mint a “hollókosztot. Előre megírt forgatókönyv szerint történik minden,ami kizárólag a profit és még több profitszerzésre irányul. Ezt a tömeget valamiből mozgatni kell(?) és ennek a számláját már most nyújtják be,de a jövőben is búsásan megfizettetik a szegény emberrel. Még akkor is,ha ebbe tömegek pusztulnak bele. Ami a gyarmatosítók lelkiismeretét,vagy annak furdalását illeti,az meddő oktalanság, mert a történelem során százmilliók haltak meg,hazug,hamis ideológiák,eszmék miatt,de mindig is a profit motivált mindent, könyörtelenül. A forradalmak,háborúk, és a mostani invázió mögött is ,ugyanazok keverik a sz.rt, lefizetve az általuk hatalomba helyezett,jellemtelen, gerinctelen,csúszómászó európai politikusnak nevezett, férgeket,akik odadobják gyerekeiket,anyjukat,testvéreiket,egy darabka haszon fejében. Nem mismásolni kellene, hanem kimondani,hogy a mindenkori zsidó pénzlobbi viszi pusztulásba európát,mint a Magyarságot már annyiszor,és a fejénél kellene kezdeni a tisztogatást,de nem szentelt vízzel.

    Kedvelés

  4. Nagy részük szerintem sem tudja.
    Véleményem szerint azzal etetik őket a cionisták, hogy ezek a hülye európaiak hajlandók eltartani titeket és mivelhogy a szemiták élősködők harapnak rá.
    A fennmaradó rész pedig azért jött/jön, mert leakarják gyűrni a keresztényeket és az európai nemzeteket.
    Kössünk üzletet Kalasnyikovval és jöhetnek!!!
    H.B.
    “Nem szeretnénk fehér indiánok lenni Európában!!!”

    Kedvelés

  5. Szerinten orbánostól, lázárostól…a kicsi ááá..á rogánkáig mindenki tudott mindenről. Mert, ha nem, akkor pláne nem ott a helyük, ahol éppen vannak. Ne etessük legalább egymást.
    Ha ez az akármi, de ám kormány, nevezzük inkább vonatnak.
    Arra mennek, amerre megy a sín, néha a főnök vált egyet, vagy jobbra, vagy balra. Nincs jelentősége. Mindig a sínen kell, egyenesen menni, ahogy a szabályzat előírja.
    Néha lemegy a vonat a sínről. Sokan meghalnak.
    Ekkor van forradalom.
    És jön a daru, kiemeli a vonatot.
    Jön a zsidó tőke, hogy ami ellett kefélve, azt kijavítsák.
    Új baráti vezetőket kell kijelölni, ez a hiba még egyszer nem fordulhat elő. Ez is rengeteg pénzünkbe került.

    Az új főnök vigyáz, felügyeli a hálózatot, emberekkel együtt.
    Néha kicsit félrefordul, hogy ne lásson. Ekkor ő a jó főnök, a kecske és a káposzta esete.
    A főnök tudja mit cselekszik, nagyon is tudja.

    Tolatja a szekereket. Addig lehet főnök.

    És persze áruló.

    Orbánék is árulók.

    Lehet, hogy a sínen kell tartani a zsúfolt vagonokat, mert ezt írja az utasítás.
    De ember milliók viciznek.

    És az ő életük?

    Persze azt nem garantálják. Egy kicsi kis váltás, bizakodás, de amit letettek az állomáson, azt a következőn visszaveszik.

    Már évezredek óta.

    Mikor tanulunk? Mikor vesszük észre, hogy birkák vagyunk? Az a birka is birka, aki nem birka.

    Kedvelés

  6. Tisztelt Bene Gábor! A cikk elején olvasom, hogy az EU illetékesei nincsenek tisztában a bevándoroltatás következményeivel. Ezt gondolom viccnek szánta mert hogy a szomszédom a 87 éves Ilonka néni nincs tisztában vele az tény, de hogy ezeknek a báboknak Merkellel az élen fogalmuk sincs semmiről (Kalergi terv) az azért nagyon naiv feltételezés. Szeptember 11-el kezdődött ez a nagy ívű “program” ami nálunk az öreg kontinensen Eurábia néven kellene megvalósulnia amihez 160 millióra tervezett bevándoroltatott létszám elérése a cél! Remélem nem fog megvalósulni ez a terv és az EU jóléti államainak polgárai előbb utóbb felébrednek az altatásból.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.