Valódi konzultáció, leendő kormányprogram

A Jobbik idén tavasszal indította el Valódi Nemzeti Konzultációját az oktatás, az egészségügy és a korrupció témaköreiben. A párt célja, hogy minél több ember álláspontját megismerje, és lehetőséget biztosítson egy széleskörű társadalmi párbeszéd lefolytatására – mondta Hegedűs Edgár pénteki sajtótájékoztatóján.

hegedus-edgar

A nemzeti néppárt választókerületi elnöke kitért rá: Vona Gábor, a párt elnöke a konzultáció során többször ellátogatott Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, ami nem véletlen, hiszen a térség lakói kiemelt elszenvedői ennek a három problémának.

Példaként jegyezte meg, hogy a tavaszi pedagógus- és diáktüntetések a borsodi megyeszékhelyről indultak el, ami a romokban heverő oktatásra hívta fel a figyelmet. A haldokló egészségügy látleleteként a szikszói kórházat emelte ki, aminek a megmaradásáért a Valódi Nemzeti Konzultációhoz kapcsolódóan már több ezer aláírás gyűlt össze. A mindent elárasztó korrupcióval összefüggésben Mengyi „Voldemort” Roland fideszes országgyűlési képviselő több százmilliós botrányát említette, melynek kapcsán a politikus rabosították.

Hegedűs arra buzdított: minél többen küldjék vissza november 30-ig a kérdőíveket, ezáltal is hozzájárulva a Jobbik kormányprogramjának megalkotásához, a jelenlegi maffiakormány leváltásához.

Jakab Péter
Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sajtófőnöke

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

7 című bejegyzés “Valódi konzultáció, leendő kormányprogram” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Valamikor hittem a Jobbikban, mikor Németh Zsolt járt nálunk.

    De az már rég volt.

    Nem kellett volna az a nyári v. mikori puccs Vonától.

    Senkit nem szeretnék befolyásolni.
    Lehet, hogy hülyeséget beszélek.

    De úgy tünik, hogy a Jobbik néhány vezető emberét megvásárolták.

    Nem tudom, nem vagyok a kulisszák mögött, nem értem azt a hátra szaltót, amit látok.

    Van olyan érzésem, hogy őket is kitalálták, mint párt-váltó pártot.
    Ha ezt valaki kitalálta, akkor ebben a soros és sorstársai épitik a homokvárat.

    Nem hiszem, hogy emberek millióira rádől ez az építmény.
    Nem sokan hisznek bennük, legalábbis 60 fölött nem.
    60 alatt pedig nem lehet majd szavazni.

    Ez volt a vicc. Vicc?

    Nagyon kevés (“olyan”) honfitársunk hisz a pártoknak.
    Ez megérzés és beszélgetések eredménye.

    Ez a mai politika folyékony, mint a víz.
    Amerre halad a meder, arra folyik. Nem csap ki. Nem árasz el ismeretlen vidéket, nem éltet halódó életet, életet, és reményt vesz el.

    Nem kellenek ilyen gyilkos patakok. Inkább ölj meg. Korhadt testemen építs új életet. Én a jóért táplalak, de öntsd el ezt a halálra itélt életet.
    Igérem neked, nektek, hogy a halálom halálával is küzdök a lelki szabadságotokért, ami, ha szabad és száguld, repdes a csúcsok között, leereszkedik a friss források csobogásához. Elmerül és felmerül, él, csapong, szeret, mosolyog és imád.

    Ez lenne az életünk. Mikor?

    Kedvelik 1 személy

  2. Ha majd tudatosul a többségben,hogy csak azok kerülhetnek a hatalom közelébe,akiket a “hatalom oda enged. Csak is azokat, akik készek a pénzlobbi érdekeit szolgálni, parancsainak engedelmeskedni,értékeiket megvédeni,akár a többségnek kárt okozva is növelni. Csak is akkor, majd nem pártoktól várják a lehetőséget,hanem egymással összefogva keresik a “megoldást . Mert a jövő függ tőle!

    Kedvelés

  3. Őszintén mondom, Vonát sosem szerettem, az “ide nekem a gumicicát’, amit az alkotmánymódosításnál eljátszott, engem kifejezetten taszított,
    A Fidesz meg már rég nem az, ami lehetett volna, olyan, mint a többiek tükörképe, de, Atilla hozzászólása tetszett, szép, csillogó szavakkal írt, még akkor is, ha egy kicsit pesszimista.
    Gyerekeimmel nézzük a “Felszállott a Páva” vetélkedőt, és csodálatos, öröm látni ezeket a kis gyekőcöket, az életnek vannak gyönyörű oldalai, és egy kedves mosoly, szebbé teszi, sőt alkotóvá varázsolhatja a keservesnek induló napot is. A belső békét senki nem veheti el

    Kedvelés

    1. Kedves Ágnes!

      Köszönöm szavait. Nagyon szép hasonlat: “a többiek tükörképe”.

      A pesszimizmus, az optimizmus szerintem mindig egy pillanatnyi környezeti lenyomat. A pillanat az egész egy része, mely nagyságát a szubjektum határozza meg. Az az én, mely átitatva van az elmúlt életünk élményeivel, jóval és rosszal. Ezek alakítják ki jellemünket. Az én énem kevés olyan inpulzust kapott, mely optimizmusra adna okot.
      Bár ez a pesszimizmus, nem hosszútávú.
      Nagyon bízom az emberiség jövőjében. Mely nem azonos egyes emberek jövőjével.
      Éljünk, és ápoljuk elhasznált levegőnket, itassuk át éltető élettel.

      Kedvelés

  4. Csakhogy ne feledjük azokat akik a hatalomra kerülnek , a nép szavazza meg –, így nemigen van befolyása a pillanatnyilag hatalmon lévőknek —A jobbik meg nagyon is a hatalomra törekszik , szégyen , tehát egyszer elárulom a magyar népet , aztán azt kérem tőle hogy helyezzen a kormányzására , Így ez nem működik .

    Kedvelés

  5. “Csakhogy ne feledjük azokat akik a hatalomra kerülnek , a nép szavazza meg…
    Kedves Szekelyse50!
    Ez így igaz, de ne feledjük, hogy a zsidó hatalom mondja meg, hogy kik közül választhatunk és hát mindegyik választható az ő emberük tehát minden szavazat náluk landol.
    Üdv.
    H.B.
    “a demokrácia túl értékes ahhoz, hogy ezt a nép kezébe adjuk”

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.