Jobbik – MTI levélcsörte: Újabb Jobbik közleményt tiltott le az MTI

Az MTI az elmúlt hónapokban számtalan alkalommal (csak október 28-án, háromszor) utasította vissza jobbikos közlemények közzétételét. Ma ismételten megtagadták az Áder János köztársasági elnök és Györkös István között fennálló rokoni kapcsolat felderítésére reagáló közleményünket. Az átláthatóság jegyében és a hazai szólásszabadság látleleteként, az állami cenzorokkal folytatott levélváltásunkat alább olvashatják.

Jobbik Sajtóosztály

K Ö Z L E M É N Y

Lesz-e nemzetbiztonsági vizsgálat Áder János és Győrkös István családi kapcsolatának ügyében?

Mint az Alfahír tényfeltáró cikkéből kiderül, a köztársasági elnök és a Magyar Nemzeti Arcvonalat vezető Győrkös István között okiratokkal bizonyított rokoni kapcsolat áll fenn. Németh Szilárdnak tehát inkább ezt kellene kivizsgálatatnia.

A hazai titkosszolgálatoktól választ várunk arra, hogy Áder János államfő, korábbi EP-képviselő jelezte-e nekik ezt a családi összefonódást. A nemzetbiztonságért felelős hazai hatóságok feltártak-e bármilyen kockázati tényezőt ennek kapcsán? Hozzáférhetett-e az MNA vezetése ezen rokoni szál mentén minősített adatokhoz? Katonai kiképzések, fegyverhasználati tanácsok stb. szóba kerültek-e az Áder és Győrkös család tagjai között egy családi összejövetel alkalmával?

A Fidesztől és kézivezérelt médiájától pedig arra várunk választ, mikor kérnek bocsánatot a Jobbiktól hazug sugalmazásaik és rágalmaik miatt.

Jobbik Magyarországért Mozgalom

Tisztelt Jobbik Sajtóiroda! Tisztelt Pál Gábor!

A Jobbik parlamenti frakciója „Lesz-e nemzetbiztonsági vizsgálat Áder János és Győrkös István családi kapcsolatának ügyében?” című, az MTI OS-hez mai napon eljuttatott közleményével kapcsolatban tájékoztatom Önöket, hogy közleményük az OS Szabályzatának (http://os.mti.hu/szabalyzat ) 14.7 pontjába ütközik, ezért azt nem áll módunkban kiadni.

Felhívom továbbá a szíves figyelmüket arra, hogy a Szabályzat 15. pontja értelmében az MTI jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, a közlemény közzétételének megtagadásáért semmilyen felelősséggel nem tartozik.

Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásul vételét!

Üdvözlettel, Gubonyiné Bakos Gabriella
OTS, OS szerkesztő
MTI IGAZGATÓSÁG – Hírszerkesztési Központ

Tisztelt MTI!

Most már minden határon túlmegy a kádári időket idéző cenzúrájuk és a kormánypártok irányába tanúsított elfogultságuk, amit képileg csak 18 karikás jelzéssel ellátott, meglehetősen gusztustalan ábrázolásmóddal lehetne hűen szemléltetni. Önök Győrkös Istvánt az elmúlt napokban hat különböző hírben hozták összefüggésbe a Jobbikkal. Még a Ripost nevű mélyigénytelen heccportált is idézték – az MTI anyag címében is – , valamint előszeretettel tudósítottak a fideszes és KDNP-s politikusok hazudozásairól, a valóságot a legkevésbé sem ellenőrizve. Ezek esetében föl sem merült az OS Szabályzat 14.7-es pontjának vizsgálata, vagyis, hogy “nyilvánvaló valótlanságot” nem adhatnak közre.

Kérdéseink:
– Miből gondolják, hogy a Fidesz rágalmai igazak, valósak, tényszerűek, amikor a Jobbik többször is leszögezte: az MNA-val és Győrkössel semmiféle kapcsolata nem volt soha.

– Hogyan volt merszük leírni az alábbi mondatot: “Vona Gábor kapcsolatot tartott a bőnyi rendőrgyilkos fiával”, amikor ez tényszerűen nem igaz.

– Miből gondolják, hogy Győrkös feleségének és Áder János közti rokoni kapcsolat nyilvánvaló valótlanság?

– Miért mindig csak az egyik álláspontot mutatják be, miért csak a Fidesz vádaskodhat, más miért nem írhatja le véleményét sem?

– Tegnap miért készített külön hírt az MTI Németh Szilárd M1-beli fellépéséről, ahol egy alákérdezésre adott válaszában Németh azt mondta: “Vona Gábor, a Jobbik elnöke felsorakozott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke mögé.”
Mi volt ebben a hírérték? Esetleg az, hogy Németh Szilárd pályafutása során először érthetően el tudott mondani egy tőmondatot?
Ha a tartalmát találták Önök hírértékkel bírónak, akkor miért nem kértek reakciót erre a magasröptű eszmefuttatásra a rágalmazott féltől?
Ezen eljárás alapján Vona Gábor Kossuth Rádiónak adott reggeli interjúját miért nem szemlézték, abból miért nem emeltek ki mondatokat, miért nem készítettek hírt?

– Miért dolgozták fel az IKSZ nevű képződmény vádaskodó közleményét tegnap, s az arra adott jobbikos reakciót miért nem?

Várom megtisztelő válaszukat:

Pál Gábor, a Jobbik kommunikációs igazgatója

Jobbik.hu – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)