Mit mondtak a fideszes és jobbikos képviselők a „Budaházy-amnesztiáról”? (videóval)

(Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának a Budaházy György és a Hunnia csoport tagjai elleni büntetőeljárással összefüggő ülésének teljes, vágatlan anyaga)

Belátható közelségbe került Budaházy György és a Hunnia csoport tagjainak szabadsága! Felismerve annak a ténynek az égbekiáltó (elviselhetetlen) igazságtalanságát, hogy Gyurcsány és társai szabadok, miközben Budaházy és a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai rendszerrel szembeni nemzeti ellenállás más tagjai börtönben vannak, az Országgyűlés többségét adó Fidesz és Jobbik képviselői támogatják az eljárási közkegyelmet, amelynek eredményeként a Hunnia csoport tagjai akár azonnal szabadlábra helyezhetők és az ellenük hét éve folyó büntetőeljárás megszüntethető.

Tekintettel arra is, hogy a közkegyelmet általában valamilyen kiemelkedő nemzeti eseményhez kapcsolódóan adják, az lenne a legmegfelelőbb döntés, ha még az idei évben, azaz a hatvanadik évforduló tiszteletére kerülne sor a közkegyelem megadására.

Fontos, hogy mind a fideszes, mind a jobbikos szavazók megismerjék képviselőik álláspontját az amnesztia kérdéséről, ezért közreadjuk az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának a témában tartott üléséről szóló felvételt vágatlanul. Az ülés időpontja: 2016. november 2-a volt.

Tisztelettel:
Dr. Morvai Krisztina

A felvételt Almási Lajos készítette

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

9 című bejegyzés “Mit mondtak a fideszes és jobbikos képviselők a „Budaházy-amnesztiáról”? (videóval)” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. A rákos daganatoknak két fajtájuk van, az egyik a rosszindulatú, a másik a “jó indulatú’ daganat, s ez utóbbinak is fokozatai vannak, pl. éppen hogy csak jóindulatú, s ez bizony veszélyes lehet a szervezetre.
    Hallgatva ezt a bizottságot, erősen úgy érzem, hogy a Fidesz ennek az éppen hogy jó indulatú daganatnak a megtestesítője, ugyanúgy agresszíven megterheli a szervezetet, a nemzetet,.
    Egyenesen szólva, ha Gyurcsányék a mai napig szabadon ott ülhetnek a parlamentben, sőt a gyűléseiken ez a csőcselék ellenzék, arról beszélhet, hogy erőszakkal lehet csak kormányt váltani, akkor valóban nagy baj van, hogy ezek szabadon járnak kelnek, míg azok akik senkinek nem lőtték ki a szemét, csak erőteljesen tiltakoztak egy undorító rendszer ellen, azok meg fegyház büntetésre ítéltettek, a Fidesz meg szőrszálhasogatásba bonyolódik, mindez lehangoló, felháborító.
    Lehet, vitatkozni Budaházyékkal, mint mondtam is már, nem ismerem, és sosem ismerhetem meg az összes tényt, pro és kontra, így korrekt véleményt sem tudok mondani, de ez a látható igazságtalanság égbekiáltó,mindenképpen

    Kedvelés

  2. Ide kapcsolódik egy ’50-es évek béli vicc is. Mint köztudott azokban az időkben egy vicc elmondásáért is börtönbe lehetett kerülni.
    — A Markó utcai bíróságon éppen ebédszünet van. Az egyik bíró, aki egyedül ebédel egy asztalnál váratlanul egy hatalmasat nevet. A többiek kérdően néznek oda, hogy mit nevet ott magában és erre magyarázatként mondja:
    “Ma délelőtt hallottam életem legjobb politikai viccét, de sajnos nem mondhatom el nektek, mert három évet adtam érte valakinek.”
    Nincs új a Nap alatt. A bíró jót nevet a viccen, de 3 évet ad elmondójának. A bírók akkor is kiszolgálták és most is kiszolgálják az éppen hatalmon lévő rendszert. A 2006 október 23.-a utáni bírósági tárgyalások is ezt bizonyítják. Ez az ügyészségre is ugyanúgy vonatkozik.
    Lévay Atilla
    Zsámbék, 2072, Dózsa Gy. u. 6. Tel.-23-342198

    Kedvelés

    1. Kedves Attila!

      Nem szabad általánosítani. Amit írt az nem igaz.
      Vannak erkölcsös családban nevelkedett bírók is.
      Ha egy százalék, akkor is van.
      Igaz annak az egy százaléknak ezer százalékot v többet kell teljesíteniük, hogy tiszteljék őket.

      Ha politikai értelemben vesszük, akkor igaza van, ott semmi sem számít.

      Kedvelés

      1. Kár, hogy az elmúlt 10 év alatt ebből az 1 EGY %-ból eggyel sem találkoztam.
        Egy olyan ország, ahol a törvény és jog segítségével milliárdos vagyonokat lehet összelopni, hazudozni; ártatlan embereket összeverni és utána még hamis vádakkal, amelyekről a hamisan tanúskodó “rendőröktől”, akik ugyan azt „látták”, hogy én „feléjük dobtam egy üres boros, vagy sörös üveget”, de azt nem, hogy kik vertek és rugdostak engem össze; a hamis vádat képviselő “ügyészektől” és az ilyen alapon ítéletet hozó “bírókig” mindenki tudja, hogy hazugság,
        HALÁLRA VAN KÁRHOZTATVA!
        Lévay Atilla

        Kedvelés

  3. T.kiábrándult!
    Jók a hozzászólásai,de a rákkal kapcsolatban inkább,új medicina.hu. Már több mint harminc éve!

    Kedvelés

    1. természetesen ez csak egyfajta hasonlat, s meglehet, hogy sántít.
      Egy ismerősömnek azonban jóindulatú, ahogy mondta az orvosa, azaz majdhogy jóinmdulatú daganata volt az agyában, amit megoperáltak, de most újra előjött ugyanazon a helyen, és rettenetesen megterheli szegényt, muszáj megint operálni, hát innét van ez a hasonlat.
      A linket köszönöm, ellátogatok a lapra

      Kedvelés

  4. Kedves : Lévay Atilla
    2016/11/05 – 13:47 valóságod van!

    Miért jut eszembe a videót végig hallgatva – SHAKESPEARE:
    William Shakespeare 1564. április 23. (?) (keresztelési dátum: 1564. április 26.) – 1616. április 23. (Juliánus-naptár) / 1616. május 3. (Gergely-naptár); angol drámaíró, költő, színész….”

    AKI AZT ÍRTA MONDTA MÁR AKKOR RÉGEN:
    SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG…”
    NEM KELL KEGYELEM – NAGY IMRE TERMÉBEN JÁTSZÓDÓ DARAB
    VALÓBAN EGY DRÁMA – DRÁMA A MAGYAROK DRÁMÁJÁBÓL EGY SZELET!
    SZÍN—-TEK ÉRTELMEZÉSÉBEN!
    HAZUDNÁK HA NEM TÖLTENE EL ÖRÖM, HA VÉGET VETNÉNEK ÁRTATLANOK, PÉLDA STATUÁLÁSÁNAK DRÁMAIAN VALÓ BEFEJEZÉSE ELŐTT EGY POLITIKAI AKARATTAL!
    Feloldása megoldása csak ezzel az eszközzel lehet,
    HOGYAN-ja: A VÁLTOZÁS – ÚGY, HOGY NE CSORBULJON A JELENLEGI HATALOM BÜSZKESÉGE ÉS NE CSORBULJON AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS SEM!
    MIRE GONDOLOK?
    AZONNALI SZABADLÁBRA HELYEZÉSE A VALLÁSI ÉS POLITIKAI FOGLYOKNAK, VELE PÁRHUZAMOSAN ORSZÁGGYŰLÉSI DÖNTÉS ALAPJÁN SORON KÍVÜL GYORSÍTOTT ELJÁRÁSBAN A TERRORIZMUS ÉS STB. VALÓTLAN VÁDAK ELVETÉSE VÁDIRATA – II.FOKÚ TÁRGYALÁSA HÁROM BÍRÓI TANÁCS DÖNTÉSÉVEL! ÉS EGY SIMA RONGÁLÁS É STB. SZABÁLYSÉRTÉS VAGY BŰNCSELEKMÉNY JOGERŐS ÍTÉLETTEL VALÓ GYORS LEZÁRÁSA!

    ÍGY SENKINEK SE CSORBUL BÜSZKESÉGE ÉS NEM TŰNIK, ÚGY HOGY POLITIKAI ELŐNYT KOVÁCSOL BELŐLE – BÁRKI A MAGYAR NÉP NEM HÜLYE TUDJA MIND EZT! TI IS TUDJÁTOK!
    HÁT TEGYÉTEK MEG!
    ÉS A MÁSODIK FELVONÁS FÜGGÖNYE FELNYÍLHAT AZ ÜGYBEN FOLYTATÁSKÉNT!
    TISZTELETTEL ID. KISS LÁSZLÓ
    KELT BÁZAKERETTYE 2016.NOVEMBER 6-ÁN

    Kedvelés

  5. Kedves L. Attila!

    Nem azt mondtam, tudjuk, ilyenek a mai jogosok, én csak azt mondtam, hogy létezik fehér holló is. Márpedig vannak.

    Ami önnel történt, együtt érzek Önnel. Higgye el, rettenetesen felháboírtott a gyurcsányi rendőr terror, mint, mindenkit.
    Megmutatták, hogy azt tesznek, amit akatnak.

    Soha ne beszéljünk demokrációról, ilyen fogalom nem létezik.
    Az fikció. Etetés, az elnyomók találták ki. A maguk szennyes ügyeik, dolgaik leplezése miatt.
    Élni mindig erkölcsös társadalomban kell élni. Őseink több ezeréves tapasztalatai alapján. Ezek az erkölcsi normák mindenkiben léteznek, mindenkinek vannak angyalkái. Van aki érzi és lelkiismeret furdalása van. Van aki még akkor is áthajt az akadályon, ha a lelke figyelmezteti.

    Nem voltam jelen az eseményen. De a történtek mindenkit felháborítottak. Ez a mondat nem jó. Végtelen bosszúságot, elgondolkodást, tehetetlen dühöt, szomorúságot váltott ki.

    Azóta tudom igazán, hogy milyen a politikai hatalom. Aki ellenük van annak az életét, megnehezítik, tönkreteszik.
    A hatalom tudja melyik bíróság, melyik bíró nyalja a seggüket. Ezeket a kényes ügyeket ők kapják. Ez az egész bíróságosdi, nem csak felháborító, nevetséges is.
    Mindenki tudja, hogy a hatalom gyakorlóinak, pereputtyuknak, mindegy mit tesznek, felmentésben lesz részük.

    Ez is az egyik vesztük.

    Kedvelés

    1. Ez az egész bíróságosdi, nem csak felháborító, nevetséges is….”

      Fájdalmas a magyarnak kedves Atilla, de akkor is meg kell próbálni velük mindent békésen, hisz tudjuk, ma már, hogy a közélet szereplők túlnyomó többsége zsidó vagy annak valló személyek!
      Ezért elképzelésemet írásban folytatom A HOGYAN OLDHATÓ MEG témát szerintem:
      JAVASLAT ORSZÁGGYŰLÉS ELÉ BETERJESZTETT TÖRVÉNY SZÖVEGÉRŐL:
      000 § /1/ BEK AKIT BÍRÓI TÉVEDÉSBE EJTÉS ÉS ABBAN TARTÁSA RÉVÉN ELÍTÉLNEK , MINDEN IDŐBEN MINDENKOR VISSZAHATÓHATÁSSAL IS HÁROM BÍRÓI TANÁCS GYORSÍTOTT ELJÁRÁSBAN AZONNAL FELMENT.
      A. PONTJA
      AKIT POLITIKAI INDITATÁSBÓL HAMISAN HAZUG MÓDON KREÁLT BIZONYÍTÉKOK ALAPJÁN MEGVÁDOLNAK, ABBÓL A CÉLBÓL, HOGY ELÍTÉLJÉK ELRETTENTÉSÜL, AZT GYORSÍTOTT ELJÁRÁSBAN HÁROM BÍRÓ TANÁCS HALASZTHATATLANUL AZONNAL FELMENTI.

      B. PONTJA
      AKI VISZONT A FENTI HELYZETET ELŐIDÉZTE MEGBÜNTETI, BÜNTETÉSE TELJES VAGYON ELKOBZÁS ÉS 10 ÉV FEGYHÁZ SÚJTSA!

      C.PONTJA
      AKI ELSZENVEDŐ ALANYA VOLT A HAMIS HAZUG VÁDON ALAPULÓ ELJÁRÁSNAK TELJES KÁRTÉRÍTÉS ÉS REHABILITÁCIÓ ILLETI, AZ ELKOBZOTT ELKÖVETŐ VAGYONÁBÓL!
      D. PONTJA = még megfontolandó
      AZ aki érintett mind család tag az elkobzáskor, és veszélyezteti életkörülményét fennmaradását korlátlanul figyelembe vehető!

      mert valóban csak annak jár kegyelem aki bűnős – kádár rendszer is alkalmazta 56-után rá 7 évre! Ezért a fenti megoldás a mérvadó ismétlem szerintem mert a jogászok akik értenek hozzá kitudják dolgozni!
      tisztelettel id. Kiss László

      Kedvelés

Hozzászólások lezárva.