veres_csutortok_-_emleklap_2

1956. október 25. a „Véres csütörtök”

Részlet: Orbán Éva: Amit ’56-ról mindenkinek tudnia kell.c. könyvéből

1656-okt-25

25-én komoly harcok voltak többek között az Illatos úton, ahol a szovjet rohamlövegekre tüzet nyitottak a felkelők. Harcok voltak a Jászai Mari téren, ahol szovjet és esztergomi erők többször csaptak össze a felkelőkkel, a Déli vasúti összekötő hídnál, a Corvin köznél, a Tompa utcában, az Üllői úton, a XVIII. kerületi pártbizottságnál, Soroksáron, Csepelen, Újpesten a rendőrség épületénél.

Többezres tüntetések voltak Budán a Zalka Máté laktanya előtt, a Deák téren a BM épülete előtt, ahol a politikai foglyok szabadon bocsájtását követelték, valamint a Jugoszláv Nagykövetség előtt.

Jelentős esemény ezen a napon, hogy Maléter Pál ezredes parancsot kapott, hogy 5 harckocsival és 100 tisztiiskolással foglalja el a Kilián laktanyát, és számolja fel a Corvin közi, Tompa, Tűzoltó és Práter utcai felkelők ellenállását. Maléter ezredest a növendékek cserben hagyják, és bár segítségükre siettek a szovjetek, a Tűzoltó utcai csoport visszaverte őket. Maléter ezredes mindössze két tankkal ért a Kilián laktanyához, egyik a kapuba szorult, majd ezt rövid tűzharc követte. Az ezredes még a tankban értesült arról, hogy tűzszünetet hirdettek, és elrendelték, a címer nélküli nemzeti zászló kitűzését, aminek azonnal eleget tett. Ez félreértést okozott, mert a felkelők és az utca népe is úgy értelmezte, hogy Maléter ezredes átállt a felkelőkhöz, ami nem felel meg az igazságnak. Délután az ezredes a Corvin közi felkelőkkel tűzszünetet kötött, ami 28-áig nem bizonyult tartósnak.

1956. október 25-e “Véres csütörtök” néven ismert ’56 történetében, és meghatározó volt a további történésekre.

A polgári lakosság békés, fegyvertelen tüntetést szervezett, 25-én a Parlament elé, 10 órára a Kossuth térre a nemzeti követelések érdekében. A 25-i véres csütörtök a legszörnyűbb mészárlások egyike volt. Szemtanúk elmondása alapján ez a következőképp rekonstruálható:

Reggel fél 8 tájban a pesti rakparton déli irányból mintegy 50 szovjet páncélos haladt a Parlament felé. Egyik-másikukon magyar zászló lengett. Elfoglalták állásaikat a Parlamentnél. Fél 10-10 óra tájban értek a tüntetők a Astoriánál hozzájuk csatlakozó két szovjet tankkal és két pácélkocsival a Kossuth térre. Itt barátkozni kezdtek a téren felsorakozó tankokban lévő szovjet katonákkal, ennivalóval és cigarettával kínálva őket, miközben próbálták oroszul megértetni velük, hogy ők nem fasiszták, hanem a magyar szabadságért harcoló egyszerű, becsületes emberek. Folyt a barátkozás. Küldöttséget szerettek volna bejuttatni a Parlamentbe. A Parlamentből kijött egy asszony, aki az egyik tankhoz ment, s mondott valamit.

Egyszerre, mint derült égből a villámcsapás a Földművelésügyi Minisztérium (FM) tetejéről lőni kezdték a fegyvertelen tömeget. A szovjet tankok tetejei becsapódtak, és a csövek az FM-re és a tüntetők felé fordultak. A Kossuth tér két oldalán lévő épület tetejéről is lőtték a téren összegyűlteket, de máig sem tisztázott, hogy kik. Az Akadémia és Nádor utca felől egy-egy szovjet páncélos érkezett, az egyik a házasságkötő terem előtt megállt, és géppuskával lőtte a tömeget, majd megfordult és elment. Eszméletlen, őrült menekülés kezdődött, halottak, sebesültek voltak mindenütt. A menekülőket nem akarták beengedni a minisztériumba, mert megtiltották. A szó igazi értelmében patakokban folyt a vér, amit másnap a tűzoltóságnak kellett eltakarítani. Ott nem volt segítség. A menekülőkre is lőttek. Többszáz halott maradt a téren, van aki a halottak számát több, mint nyolcszázra becsüli, és többszáz volt a sebesültek száma. A térről kiszorult tüntetők a minisztérium és a Nemzeti Bank közötti részen is szembe kerültek az ávós sorkatonákkal, majd az Amerikai Követség elé vonultak, és segítséget kértek. Ma már tudjuk, hogy hiába.

A sebesülteket teherautókon, autóbuszokon vitték el rendelőkbe, segélyhelyekre, legtöbbjüket a Koltói kórházba, és nyílván közülük sokan voltak, akiket már nem tudtak megmenteni.

A halottakat katonák szedték össze, és a Parlament Duna parti oldalán a fal mellett oszlopsorokban egymásra rakták a tetemeket, majd késő délután teherautókkal folyamatosan vitték el a sortűz áldozatait.* (lj.A Kerepesi úti temetőben a halottakat időrendben a nagy ravatalozó és a krematórium körül tették le. A 25-i áldozatokat 50 fős máglyákba rakták. Mikes Tamás és társa megszámolták. 820 25-i áldozatot regisztráltak, akik között sok női halott volt, valamint az áldozatok kora is igen különböző volt, ellentétben a harcokban elesettekkel, akik zömmel férfiak és hasonló korúak voltak.).36./

Kik lőttek az FM tetejéről?

Hihetetlennek tűnik, de tény, hogy mai napig sokkal inkább ködösítik, ami a Kossuth téren történt, ahelyett, hogy hivatalosan is feltárnák az igazságot.

A tüntetők között volt Barber Noel, angol újságíró, a Daily mail tudósítója, aki a téren filmfelvételt is készített. Ezek a filmkockák bizonyíték erejűek. Azt erősítik, hogy az FM tetejéről lőnek, és 8 sorozatfegyver kilövéseit lehet megfigyelni, amelyek hosszú sorozatok leadására alkalmasak. 36./

Az FM tetejéről sortüzet leadók az FM hátsó kijáratán át a mai Honvéd utcán futottak a Szabadság tér felé, ahol IFA teherautók várták őket, amin elhajtottak. A környező minisztériumok és középületek védelmét nagyobb részt ávósok biztosították, de zöldávós, határőr kiskatonákat is felrendeltek a középületek védelmére.

A 8.orosházi határőrkerület parancsnoksága jelentésében szerepel, hogy a 24-én Orosházáról felrendelt csoport a Kossuth téren Sz. magas beosztású ávós alezredes vezetésével részt vett a bevetésen, és „rajával tüzet nyitott az ellenforradalmárokat támogató harckocsikra.” *(lj.8.OHP 1957.márc.3-i jelentése a harcok során meghalt ill. sebesült katonákról.) Az alezredest távozásakor az Akadémia utcában elfogták, a népítélet elől azonban ismeretlen személyek megmentették, és átöltöztették, majd rendőrök az V.ker kapitányságra vitték.**(lj.Ezt látszik igazolni az V.ker.kapitányság 1957.jan.23-i jelentése, valamint Fónay Jenő 1995-ben – a szerzőnek – adott interjúja.** Fónay, aki jelen volt az elfogásnál, látta, hogy az FM Kozma Ferenc utcai hátsó kijáratán távoztak ezek az ávósok, akikre a két IFA teherautó várt.)45./

Sokáig az volt a köztudatban, hogy az FM tetejéről is kizárólag az ÁVH követte el ezt a szörnyűséget. Később a szovjetekre próbálták áthárítani a felelősséget.

A legújabb kutatások és visszaemlékezések. 37-39./ azonban mást is bizonyítani látszanak.

Ezekből az tűnik ki, hogy a Parlamentet körül vevő, azt védőknek, a tűzparancsot már korábban kiadták. Szinte elő volt készítve, ami bekövetkezett. Az egyetemistákat O.L.né erre kora délelőtt, telefon figyelmeztette is, kérte, hogy az egyetemisták akadályozzák meg, hogy a tüntetők a térre menjenek. Sajnos sikertelenül.

Október 25-én reggel sokan jelentkeztek a Partizán Szövetségben fegyverért, és Földes László az október 24-én alakult 9 tagú katonai bizottság egyik tagja átvitte őket a HM-be, ahol katonaköpenyt, géppisztolyt kaptak. Csoportok alakultak, hogy a környező házak padlástereit átvizsgálják. „Majd felmentek a tetőre.” 37.b./ *(lj.Kéri Edit id.mű. A szerző az 5 B.VII.24118/94 sz.peranyag kapcsán 33 résztvevő nevét is említi.)

Kopácsi Sándor, Budapest főkapitánya is kitér emlékiratában arra, hogy egy Júlia nevű rendőrszázados nőtől értesült telefonon a történésekről, majd felhívta Nagy Imrét. 39./

„…a szociális osztály vezetője, egy rendőrszázadosnő, kétségbeesve hívott telefonon: Kopácsi elvtárs! A tömeg ezt kiáltja: Vesszen Gerő! Ebből nagy baj lesz!

– Ugyan Júlia. A tömeg fegyvertelen. Fél órája láttam az ablakom alatt őket. Sok nő és gyerek van közöttük. Ez békés tüntetés… Egyöntetű volt a vélemény, hogy az ÁVH nem lövethet fegyvertelen emberekre, akiket ráadásul páncélosok kísérnek. Három perccel később Júlia kétségbeesetten hívott:

– Kopácsi elvtárs! Tüzet nyitottak a tömegre

– Lehetetlen! – De most már én is hallottam a fegyverek ropogását. Júlia zokogni kezdett:

– Kopácsi elvtárs! Ez nem lehet igaz! Az ÁVO-sok minden tetőről lőnek a tömegre! És most… Képzelje, a szovjet tankok az ÁVO-sokat lövik. Védik a tömeget…Ez szörnyű, ez elképesztő. Az emberek kiáltoznak és hullanak, mint a legyek százával… Asszonyok, gyerekek… Hallja a sebesültek sikolyait? Ez iszonyatos…

Közben óriási nehézségek árán sikerült összeköttetést kapnom Nagy Imrével… csak annyit mondott:

– „Azonnal megteszem a szükséges lépéseket. Ez szörnyű. Szégyenletes.” (I.m.128.p.)

Hegedüs András volt miniszterelnök a sortűz idején az Akadémia utcai PB és KB ülésen vett részt, melyen szovjet vezetők is jelen voltak. Így emlékszik vissza a történtekre:

„Az október 25-i PB-ülés közben került sor a Kossuth téri sortüzekre. A mai napig nem lehet pontosan tudni, mi történt. Mi, ott, akik a tett színhelyétől alig pár száz méterre voltunk, hallottuk a sorozatlövéseket. Mikor döbbenten megtudtuk, hogy hogy békés tüntetőkre lőttek a Földművelésügyi Minisztérium tetejéről, vizsgálatot követeltünk. Nincs tudomásom arról, hogy ez később megtörtént-e. (…)

Az FM tetejét – úgy tűnik – vegyes összetételű csoport szállta meg – ÁVH-sok, volt partizánok -, és a tűzparancsot bárki illetéktelenül kiadhatta.” 40./

Kéri Edit könyvében, párt-jegyzőkönyvekkel bizonyítja, hogy a pártvezetés 25-én Apró Antalt bízta meg a Katonai Bizottság vezetésével. Ezen az ülésen Apró Antal többek között a következőket mondta:

„Elvtársak, én a megbízást elvállalom azzal a felhatalmazással, hogy a Központi Vezetőség az intézkedéseinket tudomásul veszi. Azzal a felhatalmazással, ahogy a határozat megszövegezi. Nem szeretném, hogy komolyabb akció után a felelősség kérdése úgy merülne fel, hogy miért ezt meg ezt tette, „miért adott ilyen vagy olyan intézkedésre parancsot.” Teljes felhatalmazást kérünk!”

Egy szemtanú így vall a megtörténtekről:

“Amit akkor láttam, azt soha nem fogom elfelejteni.

A tömeg összeállt, összekarolt. Húsz-harminc ember két karját a mellette lévőébe fűzve sort alkotott. Az első sort így követte a második és a többi. Megindultak a Minisztérium és a Nemzeti Bank közötti részre, ahonnan jöttek, és azt kiabálták:

“Gyilkos az ÁVO! Vesszen az ÁVO!”

Rendkívüli erővel zúgott, ahogy a Parlament elől jöttek. A zöld sapkás, zöld parolis határőr kiskatonák álltak a tömeggel szembeszegezett fegyverrel. Amikor egészen közel kerültek, rákiabáltak a tömegre:

“Állj! Állj vagy lövök!”

A tömeg nem állt meg. Gyerekek, nők, öregek, férfiak, fiatalok kart karba fűzve fegyvertelenül, mentek neki a géppuskának és a géppisztolynak.

A kiskatonák dermedten álltak, rémülten nézték a tömeget, és nem mertek lőni. Hátrafutottak egy pár métert, szembefordultak a felkelőkkel. Megint kiáltották:

“Állj, vagy lövök!”

Ez kétszer-háromszor megismétlődött. Az emberek meg csak jöttek és zúgott a “Gyilkos az ÁVO, vesszen az ÁVO !”

Akkor katartikus, életeket meghatározó események kezdődtek.

Az elől haladók kigombolták a kabátjukat. A nők, ami volt rajtuk. Szembeszegezték a mellkasukat a fegyvereknek és azt kiáltották:“Ide 1őj, ha magyar vagy! Merj ide lőni, ha magyar vagy!”

Csak jöttek és jöttek, és ezt kiabálták. Akik az első sorban voltak asszonyok, fiatalok, öregek, gyerekek – két kezükkel széttárt kabátban:

“Ide lőj, ha magyar vagy…!” Hátulról zúgott:

“Gyilkosok, gazemberek! Gyilkos az ÁVO, vesszen az ÁVO!”Féltem, hogy mikor lőnek.

Az ávósok akkor nem lőttek, hanem a Minisztérium faláig hátráltak, tovább nem tudtak. A tömeg körbefolyta őket. Elszedték a fegyverüket, egy embert bántottak, azt is csak megpofozták: a parancsnokukat, egy ávó főhadnagyot, aki nem akarta a pisztolyát odaadni és nem engedte a sapkájáról a vörös csillagot levenni. A többiek nem vitatkoztak, nem is esett semmi bajuk. A tüntetők szabályosan elzavarták az egész ávós társaságot. Azok szaladtak, amerre tudtak, ki erre, ki arra.

…Az ablakokból figyelmeztették az embereket, hogy az ávósok autói itt vannak félreállítva. Gyorsan megszállták a három teherautót. A kocsik emberekkel zsúfolva “Gyilkos az ÁVÓ! Vesszen az ÁVÓ!” – felkiáltásokkal elindultak és elhagyták a teret. A tömeg közben az USA-követség elé vonult. Hatalmas kórus kiabálta:

“Segítséget kérünk! Segítséget kérünk!”

Közben dél lett, mire ezek az események lezajlottak, pedig a tömeg csak háromnegyed tíz körül kezdett felvonulni. Miután nem hallottam lövéseket, lementem és eljutottam odáig, hogy rálássak a térre. Én is láttam ezt a rettenetes, nem is tudom, minek nevezzem: “hullahegyet”, a fekvő emberek mozgó lábait és karjait, akik ott kiabáltak, segítséget kértek. Jó 50-100 méterre lehettem tőlük, jobban nem mertem őket megközelíteni. Láttam azokat a páncélosokat, amelyek ezt a tömeget szétlőtték.

Ki mert odamenni? !

Ez a látvány azóta is kísért engem.

Visszamentem a Minisztériumba, mert tovább nem mertem ottmaradni. Délután 3-4 óra között jöttek az első teherautók, amikre feldobálták a halottakat, meg a sebesülteket és elvitték őket. Aki még élt, azt bevitték a Hold utcai orvosi rendelőbe. Akik nem fértek be oda, azokat tovább vitték más kórházakba. A halottakat pedig nyilván – a temetőbe.

Öt óra is lehetett, mire a “szállítás” befejeződött és az utolsó teherautó is elment.

Ez történt 25-én a Kossuth téren és környékén.

Közben délben megtörtént az őrségváltás: Nagy Imre vette át a kormányt. Megszűntek a harcok, az egész városban kitűzték a fekete zászlókat, azonnal, amikor megtudták, mi történt. Az egész város gyászolt.

Másnap, 26-án reggel gondoltam egyet, és mielőtt a Minisztériumba bementem volna – 26 évesen – meggondolatlanul -, elmentem a Parlament előtti térre.

Akkor már nem lőttek, de 30-40 páncélos még ott állt, csatárláncban. Némaságba burkolózva, behúzva a tető, sehol egy a1ó1a kikandikáló parancsnok.

A Parlament fe1ő1 nézve, a bal oldali saroktól, átlós irányban mentem át a téren. Amit én ott láttam, még azok után is, hogy előző nap elvitték a halottakat, az valami iszonyat volt.Állkapocsdarabok, végtagmaradványok, ruhadarabok, cipők, kesztyűk, réklicskék – és mindez csupa-csupa vér… Ott hevertek még, a téren.

Én – egyedül – háttal álltam az orosz páncélosok ágyú csöveinek, de végig néztem jobbra és balra. Mindig arra gondoltam, hogy no, most fognak a hátamba lőni egy sorozatot. Mert aki ezt látja, az nem maradhat életben: tanúnak. Akkor már se visszamenni, se elfutni nem lehetett. Azt végig gondoltam magamban, hogy futni nem szabad, mert akkor… És mentem, egyre gyorsuló lélegzettel a téren. Az utolsó métereket már nem bírtam tovább, rohanni kezdtem, amikor megláttam az első kapualjat, ahová bemenekülhettem.

Nem lőttek utánam.

Én ezt láttam a Parlament előtt, a téren …” (Részlet Bálint Jánossal készült interjúból)**

A Kossuth téri sortűz hatása

Ez a 25-i mészárlás olyan felháborodást és ellenállást váltott ki a lakosságból, hogy ott, ahol netán még nem volt szervezett ellenállás, ott is alakulni kezdett. Azt is mondhatnánk, hogy a Széna téri csoport ekkor vált szervezetté, valamint a többi, spontán létrejött csoport ekkor kezdett igazán komoly erővé válni, mert sokan csatlakoztak hozzájuk. Ilyen embertelen kegyetlenségre, ilyen mészárlásra nem lehetett másképp felelni.

Az egész város gyászolt. Mindenütt kitűzték a fekete zászlókat. Még aznap “Véres-zászlós” tüntetést szerveztek a szovjet beavatkozás ellen. A tüntetők elfoglalták a Vörös Csillag Nyomdát, ahol röplapokat nyomtattak. Itt Értavi József “ellenkormány” megalakítását jelentette be. Nagy Imrével akartak tárgyalni, de letartóztatták őket.

A “fejetlenségre” és pánikra jellemző, hogy a Parlament közelében lévő Pártközpont körül (Akadémia u.) is összecsapás volt. Tévedésből tűzharc robbant ki a Pártközpontot védő kormányőrök és az erősítésükre érkezett pécsi határőrkerület karhatalmi zászlóaljának egyik százada között, mivel az érkezők járművein nemzetiszínű zászló volt, s ezért az ávósok támadóknak vélték őket.

Ehhez a naphoz fűződik Obersovszky Gyula: Igazság című lapjának a megjelenése is.

Orbán Éva

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

5 gondolat “1956. október 25. a „Véres csütörtök”” bejegyzéshez

  1. Régen jártam erre, csak most az utóbbi napokban, és azt mondom, hogy dicséretére válik a NIF-nek az 1956-os jubileumi összeállítás, amely drámai és lelkesítő is. Én ezt a cikket megkönnyeztem, mert a család ismerősei haltak ott meg.
    Hallottam a rádió egyik műsorában a részleteket a baloldal 56-os gyűléséről, és meg kell mondjam, nő létemre gyilkos indulat támadt bennem ellenük, miben különböznek ezek a Véres Csütörtök mészárosaitól? 2006-ban ugyanezt tapasztalhattuk, s ha ma ők lennének hatalmon, a helyzet ugyanez lenne.
    Szomorú vagyok, mert nem látom biztosnak a gyermekeim jövőjét, és most nem kifejezetten a felelősök megbüntetésére gondolok, de olyan dolgokra is, mint a bevándorlók, és a kanadai szerződés, ami ellen én is tiltakoztam. Most pedig a kormány aláírná, ez végtelenül elkeserítő.

    Kedvelés

    1. “2006-ban ugyanezt tapasztalhattuk, s ha ma ők lennének hatalmon, a helyzet ugyanez lenne.”

      Téved, mamika. Ma azok vannak hatalmon, akik 2006-ban titokban éles lövedék – sortűz – alkalmazását javasolták a szociknak és Gyurcsánynak gumilövedék helyett.

      Éles lőszerrel lövetett volna a tüntetőkre a fideszes Nyitray András 2006-ban:

      Úgyhogy adj hálát gyúrcsóknak, hogy nem lőttek szitává a felcsúthy lókupec ajánlására😀

      Kedvelés

  2. A taxisblokád idején többnyire ugyanazok akarták megismételni a leírt eseményt, amit rá lehetett volna “kenni” az akkori kormányra, különösen dr. Horváth Balázsra, s az “elveszített” hatalmuk bármi áron visszakerült volna hozzájuk. Így viszont a vörös róka “jóvoltából” vértelen négy évet kellett várniuk… Különleges (vacak) anyagból vannak gyúrva, sohasem változnak.

    Kedvelés

  3. “Különleges (vacak) anyagból vannak gyúrva, sohasem változnak.”

    Szarból lettek szarrá lesznek.
    Azoknak a gyilkos férgeknek a leszármazottai a mai napig ott ülnek a “magyar”parlamentben és uralkodnak az áldozatok hozzátartozóin.
    H.B.
    …A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja. ”
    (Alekszandr Szolzsenyicin)

    Kedvelés

  4. Mottó: “bejelentetlen hazaér Grün, benyit s mit lát? Az ágyban nejét, Zálit a Kohnnal. Felkiált nem szégyelitek magatokat? Mire Záli megszólal: “remélem nem hiszel a szemeidnek! Grün!”
    Valahogy így vagyok ezzel a Véres csütörtökkel én is. Ott voltam, túléltem a Földművelődési Minisztérium árkádja alatt, megsebesültem, számosan estek áldozatul. A lövések nem a háztetőről, hanem a a Dunapart felől, egy szovjet tank löveg tornyából jöttek. Az árkád falain nyomot hagytak. A lőnyomokba késöbb (hatvanas évek) saját kezűleg bronzgolyókat, mintegy 150- et, helyeztem el, Ezzel emlékeztem meg az elesettekről. Gondolkozzatok, a tetőről hogyan lehet az árkád alá belőni? A lövéseket Szuszlov parancsára szovjetek, és nem magyarok adták le. Ennyit, dr. vitéz Callmeyer Ferenc építész túlélő.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.