vagi01

Egy eddig még soha nem látott dokumentumfilm: 1990. október 23. – Az Első Szabad Ünnep

Az alábbi dokumentumfilmet Vági László a Finn Televízió részére készítette 1990. október 23-án és 24-én. Az itt látható felvételeket eredetileg további anyagok egészítették volna ki, melyeket  a rendező az Egyesült Államokban forgatott ’56-os magyar szabadságharcosokkal. Így például Pongrátz Gergellyel a Corvin köziek főparancsnokával és Lassan Györggyel, a Práter utcaiak parancsnokával. A velük készült felvételek nem kerültek a rendező birtokába, így sajnos ebben a dokumentumfilmben sem láthatóak.

Vági Lászlótól megtudtuk, hogy  a Pongrácz Gergellyel készült interjúban esik szó először  – ne feledjük, 1990-et írunk ekkor – Charles E. Bohlen emlékiratairól. Bohlen1956-ban az USA moszkvai nagykövete volt és személyesen vitt táviratot Hruscsovnak két alkalommal is.

Először 1956. október 28-án Moszkvába, majd másodszor november 3-án, már Brioni szigetére, ahol összegyűltek a Varsói Szerződés vezetői. Ez utóbbi távirat mintegy megerősítése volt a korábbinak, vagyis, az USA nem avatkozik bele a Varsói Szerződés tagállamainak belügyeibe, a kelet-európai régió továbbra is Moszkva érdekszférájába tartozik. Ezzel a két távirattal lényegében az Egyesült Államok szabad kezet adott a szovjet hadsereg magyarországi beavatkozásához.

Ezek az információk a Finn Televíziónak készült dokumentum nyersanyagban hangzottak el először. A Finn Tv2 intendánsa a szerkesztési munkálatok közben közölte a rendezővel Vági Lászlóval, hogy a Bohlen emlékiratairól szóló rész, valamint Horváth Tamás szerkesztő-riporter monológja, mellyel a film zárul, nem kerülhet bele a kész anyagba. Vági László ezek után felfüggesztette a további munkálatokat, hiszen ezzel drasztikus beavatkozással a kordokumentum lényegi értelmét vesztette.

A film eredetileg 16mm-es celluloid nyersanyagra készült 1990-ben, majd ezeket a nyersanyagokat íratta ki a rendező analóg videó formátumba.

26 év után most láthatóak először ezek a képkockák.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)