Vegyünk részt a népszavazáson, és szavazzunk NEM-mel! – Morvai Krisztina EP képviselő közleménye

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”- erre a kérdésre kell válaszolnunk október másodikán, a népszavazáson.

A kérdés tartalmát lehet csűrni, csavarni, a lényeg azonban mégis a következő. Tény, hogy az Európai Unió a “menekültkérdés” kezelését saját hatáskörébe kívánja vonni, s arra akarja kényszeríteni a tagállamokat, hogy saját lakosságuk tiltakozása ellenére is fogadjanak be, telepítsenek le és tartsanak el távoli országokból, idegen kultúrákból érkezőket, egyre növekvő, beláthatatlan számban. Ezt akarják, be is vallják, le is írják, s aki mást állít, az hazudik!

Más megfogalmazásban: az EU jelenleg jogot formál arra, hogy a nemzetállamokat menekültek egyre növekvő tömegeinek befogadására kényszerítse. Ha nem tiltakozunk, ha nem mondunk határozott nemet, akkor Magyarország sem lesz kivétel. Tény az is, hogy a háborúk és a nyomorúság miatt százmilliók kelnek útra és szeretnének új otthonra lelni Európában. Minél többeket fogad be az Unió, annál többen érzik úgy, hogy érdemes felkerekedniük.

Bármekkora áldozatokat is hoznak az európai emberek, az nem lesz elegendő még a rászorulók csekély hányadának megmentésére sem, hiszen a jobb és biztonságosabb életre vágyók sok száz millióan vannak. Következésképpen akármennyire is szeretnénk segíteni a nálunk nehezebb helyzetben lévőkön, nem az a megoldás, hogy saját földrészünket és saját hazánkat feláldozzuk, “átengedve a terepet” tőlünk idegen szokásoknak, vallásoknak, kultúráknak. Így annyit érhetünk el, hogy se nekik, se nekünk nem lesz olyan hazánk, ahol otthon érezhetjük magunkat. Európai parlamenti képviselőként az elmúlt évek során semmiféle jelentős erőfeszítést nem tapasztaltam az EU részéről arra, hogy a tömeges migrációra okot adó körülményeket gyökerükben orvosolják, az okokat feltárják és kezeljék. Gazdasági szemléletük nem felszámolja, hanem tovább mélyíti a “harmadik világ” szegénységét. A nyugati világ döntései nem megelőzik, hanem okozzák és fenntartják a háborúkat, fegyveres konfliktusokat. Titkosszolgálati eszköztárukat, technikai lehetőségeiket nem az emberek millióit menekülésre kényszerítő “Iszlám Állam” és a terrorizmus, valamint ezek finanszírozóinak leleplezésére és felszámolására használják, hanem – mint Edward Snowden-től az egész világ megtudhatta – saját polgáraik magánéletének önkényes megfigyelésére.

Mély sajnálattal, de meggyőződéssel vonom le a következtetést: az Európai Unió semmiféle valós erőfeszítést nem tesz a világ nyomorúságának megváltoztatására… Ehelyett az európai polgárokban, így bennünk, magyarokban kíván lelkiismeret furdalást kelteni azért, mert nem tudjuk magunkra vállalni a világ sorsát meghatározó politikai és gazdasági vezetők gyalázatos döntéseinek következményeit. Márpedig nem tudjuk! Befogadhatunk ezer, tízezer, vagy még több menekültet, az is csak csepp lesz a tengerben.

Most, a folyamat elején kell határozottan nemet mondanunk a kötelező betelepítésre, ami a világ nyomorúságán nem segít, Magyarországot viszont hosszú távon katasztrofális helyzetbe hozhatja. Hazugság, hogy a népszavazásnak “semmiféle következménye nem lesz”. Ellenkezőleg! Elindíthatunk egy folyamatot, s más európai uniós tagállamok lakosságát is arra bátoríthatjuk, hogy ne csak otthon a konyhában merjenek őszintén beszélni a tömeges migráció tapasztalatairól, Európa egyre növekvő kiszolgáltatottságáról. Ne elszenvedői, hanem alakítói legyünk a saját sorsunkról szóló döntéseknek!

Fontos még a következő szempont figyelembevétele. Környezetemben azt tapasztalom, hogy sokan a Kormánnyal, a korrupcióval, illetve a népszavazási kampány színvonalával kapcsolatos elégedetlenségüket kívánják kifejezni otthonmaradásukkal, a baloldali szavazók pedig a pártjaik otthonmaradásra felszólító üzenetét fontosabbnak tartják, mint saját meggyőződésüket a tömeges migráció veszélyeiről, lakókörnyezetük s egész hazánk sorsáról. Meggyőződésem azonban egyfelől, hogy pártok és párthűség feletti, az egész életünket és sorsunkat meghatározó, nemzeti kérdésről van szó, másfelől pedig, hogy ha kellő számú szavazat híján érvénytelen lesz a referendum, nem kevesebb, hanem több problémánk és nehézségünk lesz.

Ezért vegyünk részt a vasárnapi népszavazáson, szavazzunk NEM-mel, és biztassunk erre minél többeket!

Morvai Krisztina

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Reklámok

14 című bejegyzés “Vegyünk részt a népszavazáson, és szavazzunk NEM-mel! – Morvai Krisztina EP képviselő közleménye” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Gratulálok, és kézcsókom Krisztinának!

    Én is elmegyek, és NEM -mel szavazok!!!

    Kedvelés

  2. T Morvai Krisztina kerem vegyen vissza a fellengos toditasaibol es a 100 milliok kijelentesebol mert azert anyian megsem mert nem mindenki akkar azert ide jonni. Es annak ideen on is tapsolt annak hogy beleptunk az eu-ban es azt is tudja hogy az egy bizonyos megkotesekkel jar minden tagallam fele, on dolgozik az eu-nak es nem is alacsony jovedelemert most koponyeget fordit vagy cserel es hogyan bizzak onben azok utan es mi lessz ha ennek a valasztasi cirkusznak vege lessz akkor johet az eu megint es az eu-s penzek , miert nem arra buzdit hogy lepjunk ki az eu-bol akkor talan el is donthetnenk hogy jojenek vagy sem a betelepitesre varok de igy ez csak szelmalom harc ezt on is tudja ott el koztuk a eu=s szekhazban Bruszelben, latja ez a csunya tolunk magyaroktol a pillanatnyi elonyert siman utunk arra a kezre aki enni ad ezert nem neznek minket es neztek eggyenlo partnernek mert megbizhatatlanok vagyunk es voltunk valaha is.Akkor hat jojon a cirkusz es mar nem is sokat kell ra varni csak 1 napot kivanom hogy sikeruljon a majdnem lehetettlen.aztan lehet tapsolni ujra a eu-nak.

    Kedvelés

    1. Még ennyi hazudozást egy fél oldalon mint ez a nimcsovics összehordott, azért már komoly IQ-ra vall.

      Csak kiemelten:
      1. Mi lennénk a megbízhatatlanok? Már elnézést, az utóbbi 1000 évben is minden, mégegyszer leírva, minden esetben a nyugati indoeurópaiak árulták el Magyarországot. Kezdve az ellenünk folytatott háborúkkal, a TRIANONI eseményeken át, az 56-os forradalom elárulásáig, most pedig a migránsok betelepítési szándékukkal.
      2. Arra a kezekre aki enni ad? Hát még ilyen agytolulást nem olvastam mostanában. Bizony ma is, a tőlünk a kiszivattyúzott jövedelmeinkből, a nyugatiak jólélét mi tartjuk fenn. Ha nem tudnának tőlünk eleget rabolni, akkor a nyugat, és közte az oda kivándorolt megélhetési magyarok, életszínvonala bizony a búvár béka segge alatt lenne. Magyarország lenne a leggazdagabb ország, ha ezek a nyugati paraziták nem lennének.
      3. Jöhetnek az EU-s pénzek! Hát tudja már meg, megközelítő pontossággal, mi magyarok, minden évben 4-szer, mégegyszer NÉGYSZER annyi jövedelem megy ki nyugatra a kis hazánkból, mint amit mi onnan visszakapunk. Érti már nincsovics úr! Maga, a rossz magyarságából adódóan nyugati emigráns, mégis a mi adóforintunkból él jobb életszinvonalon, mintha itt a hazában a saját munkájával járult volna hozzá nemzetünk felemelkedéséhez.
      Boldogítsa új hazáját, és minket hagyjon békén.

      MI magyarok pedig menjünk szavazni, és a NEM kockába.

      Kedvelés

  3. Krisztinának tökéletesenn igaza van, és merem remélni hogy a MAGYAROK nem lesznek lusták, okt. 2.-án felkelni hogy NEM-et mondjanak. Minden szavazat számit !

    Kedvelés

  4. „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”- erre a kérdésre kell válaszolnunk október másodikán, a népszavazáson.?”

    EZ NEM UGYANAZ, MINT A QOTA (a kvóta) !!!

    a kvóta az, hogyha az EU csaknem 30 tagállama többségében azt döntené, hogy egy bizonyos számú menekültnek hazát ad és akkor ezeket igazságosan, a tagállamok (anyagi) képessége szerint szétosztja …

    nekem az a gyanúm, hogy itt valaki nagyon keveri a s.art !!!!

    aki a qota-megosztás, szétosztás ellen szavaz, az még lehet épp azért, hogy korlátlanul lehessen Mo-ra betelepíteni idegeneket …

    az, hogy a magyarság nem kivánja azt, hogy az EU befogadjon, ill. túl sokat befogadjon …, azt az EU felé-való képviselete, a kormánya, az országgyulésén keresztül tudathatja. Viszont itt valami teljesen érthetetlen, félrevezeto szavazásról van szó !!!

    szeretettel, Lajos

    Kedvelés

  5. A hírekben most mondták be, hogy a franciaországi kisvárosban Allex-ben a közigazgatási bíróság betiltotta a népszavazást, amit Gérard Crozier polgármester kezdeményezett arról, hogy akarják-e, hogy az állam erőszakkal telepítsen a kisvárosba illegális bevándórlókat Calais-ból.
    No, ez az a sokat emlegetett európai demokrácia, és a nagy uniós érték, ahol csak a multik és a globális politika érdekei számítanak. Ez a csőcselék, amely százezer forintos mobil telefonokkal, papírok nélkül lerohanta Európát, és azt követeli, hogy tartsák el, hogy vegyék le a keresztet a templomokról, vezessék be a shariát, és összeverik a kamionsorfőröket, megtámadják és megerőszakolják a nőket, egészen kislányokat és kisfiúkat is, szóval ezek nem menekültek.
    Én nem akarok Allex-et és Calais-t, sem no-go zónákat. Azok, akik másként gondolják, azok legyenek szívesek takarodjanak már végre el ebből az országból Callais-ba, és egyéb frekventált helyekre, ahol robbantanak, késelnek és erőszakolnak, s élvezzék az elmebeteg EU értékeket, amit olyan nagyon ajánlgat a kampányában az a liberálfasiszta Fodor Gábor.
    A magyar élet a magyaroké és azoké is , akik, mint Bem, és még sokan mások, felvállalták kultúránkat, azonosultak a történelmünkkel, és életüket is adták a Magyar Hazáért.

    Kedvelés

  6. Aki egy országban akar élni a migrókkal,az szedje a sátorfáját és költözzön ki közéjük és hivatkozzon arra,hogy ő támogatta a betelepítésüket hátha úgy életben hagyják – bár ismerjük a szemita köszönetet.
    H.B.

    Kedvelés

  7. meg egyszer de csak onnek t istvan ur, nem szemelyeskedni akarok sem mocskolodni,csak szeretnem onoket figyelmeztetni az onok alltal sarazot nyugat mar akkor talponvolt mikor mi meg a bomba godroket lapatoltuk es akkor meg onok kozul sokan nem is eltek. Szoval igaz ok meg kaptak a marsal terven kert es kapot anyagiakat amit vissza is fizettek, nem tudom csak sejtem hogy hazszamot tevesztettek a joleti allam felfogasukkal sajnos a tortenelem soran tobbszor atvertek es megloptak minket a nyugatiak, de azert annyival nem hogy on azt mondhatsa hogy belolunk elnek ez durva es csak azokat lehet palira venni t istvan akik hagyak magukat mint most ezzel az ostobba valasztasi cirkusszal, ez az en velemenyem es azt hiszem szabad velemeny es szo szolasi szadasag van Magyar honban mibol gondolja hogy nekem az on velemenyet kell elfogadni, ES valoszinu azert menekultek a Magyarok nyugatra es mennek ma is mert ott rosszabb eletre tudnak akadni mint othol, nem ellenmondasos ez egy kicsit az on szamara es kulomben is mi szeretunk mindig is szarul vagy meg annal is rosszabbul elni, ezert mentunk es megyunk nyugatra. Viszont figyelmeben szeretnem a tortenelmunket ajanlani, tanulgassa raero edejeben, hatha. Ami pedig a kezet ami enni ad ha most az eu kirugna magyarokat t istvan mi a francbol is elne meg ha szabad megkerdeznem, hisz nalunk jelenleg annyi az alacsony berezesu munkahely hogy csak na de senki sem akarja a magas allami jovedelmu meg megtobb mint a dog azert is dolgozik annyi allamtitkar. Mibol is fizetik oket talan cask nem az egekig ero allami adossagbol. TUdja az onhoz hasonlo elfogult embereknek irni konyude gondolkozni azzal meg varni kell meg 10000 evet.Es remmelem es ezzenel a vitat fejezzuk Is be mert nincs semi ertelme,de ugye azt on sem hisszi hogy a mi ipari fejletsegunk volt az amibol etudtuk tartan a nyugatott es cask ugy vittek a termekeinket. a mezogazdasag az mas ott mar lehetett vinni de annyi meg nem volt es a keletet is el kellet tartan a kgst–tes orszagokkal eggyut mit is tudot a nyugat el lopkodni, ebbol a 96 ezer nkm-es orszagbol ebredjenek mar fel t Istvanok.

    Kedvelés

  8. Ja es majdnem elfelejtettem Bemm azert nem volt Magyar meg akkorsem ha itt harcolt velunk, es szeretnem felhivni a t nemzet figyelmet, hogy Bem azert is let Torok pasa mert nagyon Magyar volt, es azert mert neki teljessen mindegy volt hol harcol cask harcolhasson, el kellene olvasni az eletrajzat es a tortenelmet ezert nem szalitottak talan meg most sem haza Lengyel honban.NO es kik is azok az indo?? europai nepek, kicsit bovebben ha lehetne hatha ra jovok kiletukre, azert nem mindenki indo ha nem haragszik T Isvan. meg ha onek anyira tetszik is ez az indo.

    Kedvelés

  9. Bar nem akartam de nem tudok megnem felelni az on suket dumajanak T kis ur es mivel en Australiaban elek es ott is kegyetlenul megdolgoztam az en dollarjaimert es nem on adja nekem az en dollarjaimat igy buszken megyek haza mert en ott is kegyetlenul megdolgoztam minden filleremert akkor meg en 210 orat dolgoztam 1150 ft es masik 220 at a masik 2500 ft de akkor meg volt hol es lehetett orverzesig hol is dolgozik most on ahol az endollarjaimat keresi nekem es kuldi ki nyugatra mint ahogy on irta ezt az emeletes baromsagait, ha en haza megyek en viszek mert van halla az istenek a nyugati istenek van, es hiszi nem nekem es a tobbieknek akkor sem volt mikor eleredt az orrunk verre a melotol, hogyan is kuldozgette es kuldozgeti a mi szegeny koldus nemzetunk a milliardokat nyugatra on szerint, irjon mar rolla hatha elhiszem. akkor ha nem tud nem baj nalunk sajnos mindig a diletans allam ferfiak dontottek es kertek kolcsonoket, nem FIZETTEK A NYUGATNAK KERTEK ES KERNEK KOLCSONOKET es azt fizetgetjuk vissza evtizedek ota.A ketto az nem az amit on a fejemhez vagot meg akkorsem ha magyarorszag lenne a leggazdagabb ha nem lenne sok ezer milliardos adosaga igy mar kisse hihetobb. DE azert koszonom hogy felhivta a figyelmemet a hibaimra es ha haza megyek megint felkeresem es kerni fogom a dollarjaimat ontol mert ami jar az jar es ugy szeretnek mar eggy kicsit eloskodni valakin ne cask rajtam eloskodjenek valakik. Maradok tisztelettel ebbol a szegeny es a Magyarok alltal eltartott nyugatbol tisztelettel onhoz Kis valoszinu Tibor ur es a viszont latasra sporolja a dollaraimat legyen szives mert szeretnek onnon eleskodni egy kicsit. Uvozlettel Gregory Nimcsovics, egy piszok idegenben szakadt magyarokon eloskodo, Austral es Magyar allampolgar.

    Kedvelés

    1. Ez egy hazaáruló flúgos alak. Ahelyett, hogy itt építette volna a hazát a többi 10 millió honfitársával, gyáván idegenbe menekült meggazdagodni, és parazitálni a szegényeket.

      Ráadásul a feje mint egy beton, abba semmi igaz gondolat sem képes megfoganni!

      Kedvelés

  10. Cseppet sem tisztelt nimcsovics gergely,
    szakadjon el már ettől a laptól is, mint a hazájától is, és élje boldogan életét Ausztráliában, s kíméljen meg minket az ostoba hablatyolásától.

    Kedvelés

  11. nem hiszem hogy osztotam lappt onek kezdi elod ,hogy oszinte legyek en szivbol utalom ont nem hogy akar egy cseppet is tisztelnem, es azert mert on szellemi fogyatekos azert en boldogan elek mindket helyen es nem az onok nem letezo dollarjaibol hanem a sajatombol, es onok is mind ket mese mondo onok is kimeljenek meg de ne csak hanem a tobbi ertelmes embert is es duguljanak mar el , az agyalagyult baromsagaikal eggyut., es azert en epitettem a hazamat a tobbi 10 million Magyarral egyt akkor mukor on valoszinu az ajaba bujkalt es csa azert mentem innen el mert nem birtam az onokhoz hasonlo gyenge elmeju honfi tarsaim szagat akik nem nagyon jeleskedtek es jeleskednek ma sem azert vagyunk ill vannak ott a hol vannak es azert ilyen az atlag intelegencia hanyadosa szegeny kis orszagunknak, ezert irjak onok azokrol akik mostansagis azt az utat vallasztjak hogy elmennek, a job sors remenyeben , cask sajnos onok es az onokhoz hasonlo elhetettlenek eloskodok sajnos nem mentek es mennek el hogy mi othol tudtunk volna maradni hatha kobb lettvolna nekunk es a hazanknak is ennyit a hivatlan szemelyeskedesert es a pofatlan hazug megjegyzesukert .

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.