gaudi_gobl001

Van még alább? – Az ügyészség a szemkilövők helyett Gaudit “számoltatja el” 2006 ősze miat

10 évvel a 2006 őszi rendőrterror utáni igazságtételi gyorsmérleg 2016 őszén: Gyurcsány szabadlábon, Gergényiék felmentve, Budaházyék 125 évre elítélve és dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a 2006 őszi igazságtételért folyatott küzdelem miatt a vádlottak padján.

Almási Lajos videós tudósításában hárman elemzik a per második tárgyalásán történteket: dr. Gaudi-Nagy Tamás és védője, dr. Csisztai-Molnár Péter ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat együttműködő partnere, illetve a tanúként meghallgatott Gőbl György, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület elnöke, akit ellen szintén folyt koncepciós eljárás, de a Gyurcsány rendszerben. Ott is elszabadultak az indulatok az ügyészség jogsértő gyakorlata miatt…

A nemzeti jogvédő ellen 2006 őszi rendőrterror igazságtételét célzó országgyűlési képviselői munkája során egy gyalázatos ügyészi cselekménnyel kapcsolatosan tett tényállítása kapcsán még 2013-ban indult koncepciós büntetőeljárás egy “jóhirnevére” kényes, 2006 őszi megtorlásokban részt vevő ügyész feljelentésére . A vád nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás. A vádat a szervezett bűnözés és korrupciós bűncselekmények leleplezésére hivatott csúcs ügyészi szerv, a Központi Nyomozó Főügyészség képviseli, amely buzgó “nyomozati munkával” közel ezer oldalnyi nyomozati iratot termelt ki és most a nemzeti jogvédő vagyoni viszonyainak feltárása érdekében környezettanulmány készíttetését indítványozta. Ha a 2006 őszi megtorlók és korrupt politikusok ügyében lennének ilyen aktívak, akkor nem lenne ilyen sanyarú az elszámoltatás mérlege…

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon zajló büntetőeljárásban 2016. szeptember 20-án tartott második tárgyalás kemény, idegőrlő és érzelmeket felkavaró volt. (Az első tárgyalásról készült izgalmas tudósítás itt látható.) Az akkor még országgyűlési képviselőként három éve nyilvánosságra hozott döbbenetes ügyészi cselekmény áldozatává vált házaspár mostani tárgyaláson tett vallomása igazolta a történteket. A valóságbizonyítás így a nemzeti jogvédő javára alakult. Perbeszédek november 24-én, ítélet jövő január 5-én várható.

Az eljárás törvényesen nem is indulhatott volna meg. A vád tárgyává tett kijelentéseket Gaudi még országgyűlési képviselőként hozta nyilvánosságra, ezért nem büntethető, erről – és nem a lopás-korrupció-politikus bűnözés mentegetéséről – szól a mentelmi jog, amely a mandátum lejárta után is fennáll a képviselőként ebben a minőségben közölt tény vagy vélemény miatt

A fő kérdés: a vádlottak padján miért az igazságtételért harcoló nemzeti jogvédő és miért nem a 2006 őszi rendőrterror felelősei ülnek? Meddig tűrjük ezt ? Dr. Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő és Gonda László Kossuth téri néptribun nem hagyták szó nélkül ezt a szégyenletes eljárást…

Dr. Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő tárgyalásról kiadott közleménye mindent elmond a helyzet abszurditásáról! Köszönet neki és a támogatóknak a szolidáris kiállásért! Követeljük együtt az igazságtételt !

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

9 gondolat “Van még alább? – Az ügyészség a szemkilövők helyett Gaudit “számoltatja el” 2006 ősze miat” bejegyzéshez

  1. a tárgyba nem tudok beleszólni, mert nem ismerem eléggé. Viszont a feltett két kérdésre igen :

    1) “A fő kérdés: a vádlottak padján miért az igazságtételért harcoló nemzeti jogvédő és miért nem a 2006 őszi rendőrterror felelősei ülnek? ”
    <<< miért ? ; hát azért, mert ezt kevesen kérik, követelik. A mai világban a számok, az arányszám döntenek. Ha pl-ul 10 éve a 10-15 ezer tunteto helyett 3-400 ezer lett volna, akkor ma ezen kérdést még csak fel se tennénk. Ezen tényezo miatt a karhatalom lövethetett ezekre, vagy verhette véresre ezeket. Késobb ugyanezért mondhatta
    az, aki ellen tuntetett ezen kis népség azt, hogy ezek csak egy kis
    szélsoséges banda, amelyek nem képviselik a többségi véleményt (±).
    Mint kívül-álló, ezt mindenki így tartaná …
    egy példával, elle^példával ; amikor a Madrid-i merénylet után a spanyol kormány ezt a baszkok hátára sózta … és amikor a nép észrevette, hogy hazudtak nekik …, hát több, mint 4 millió (4 000 000 !)
    spanyol addíg tuntetett, amig nagy nehezen a kormány kénytelen lett lemondani. A spanyolok nem turték azt, hogy azok, akik oket képviselik,
    akiket ok tartanak el …, nekik hazudjon. Ha ott is csak 20-30 ezren
    tuntettek volna, ott sem lett volna változás ….

    a demokrácia alapelve az, hogy a nép a választottjain keresztül képviseli magár és irányítja a sorsát. Egy igaz-szereto nép nem
    hagyhat olyanokat 'fenn', akik nem megfelelok számára (lsd Széchenyi-t) …

    2) a "Van-e még alább ?". Most nincs, de lehetne (mint volt pl-ul az 50-es években odahaza). Lehetne az is, hogy a 15-20 ezer helyett csak 100-200 -an állnak ki az igazért, az igazságért. Akkor még csak az ilyenrol még tudomásunk sem lenne …

    Mo (a csonka) sorsa a magyar nép (az Isten-adta ?) kezében van. Ha akarja az igazat, az igazságot, akkor ezt ki kell nyílvánítsa. Még Isten sem teremtett csak az Igé-jén, a szaván keresztül ! A népnek szólni
    kell, tudatnia kell a választattjainak, hogy mit akar. Ha egy-két képviselot elzavarnak azért, mert hazudnak …, a többiek is tanunak majd ebbol. Az, hogy még a lebukott politikusok továbbra a porondon
    legyenek, az természet-ellenes egy erkölcsös, tisztességes társadalomban …
    nem csak a politikusaitok, de a jogszolgáltatás (ügyészség, bíróság …) az a Ti képmásotok !!!
    szeretettel; Lajos

    Kedvelés

  2. Fegyver nélkül nem fog megváltozni semmi. Tudom hogy nagyon sokan a békés megoldás harcosai. Harcosai? A harcosnak fegyver kell! Mitől erős a mostani hatalom? Van fegyveres testület ami védi őt. Jah! Tehát mégiscsak kell a fegyver?
    Tegyük fel 300 000 ember felvonul a valódi igazságért. A hatalom szét fogja kergetni őket, s amennyiben nem tágítanak fegyvert fognak használni. Megjegyzem a vipera, pajzs, gázspré,szemkilövető puska, kardlap, gázgránát, ez mind fegyver (ha van, aki nem tudta volna).
    A jog eszközével nem fog menni. Ezt borítékolni kell.

    Kedvelés

  3. Egyetértek T.Nagy lajos véleményével. Sajnos ez a keserű igazság. Ilyenek vagyunk most, egyenlőre. A társadalmunk AKTIV RÉSZÉNEK minden rétege TÚLPOLITIZÁLT, AGYMOSOTT, VAKON HISZ A SAJTÓNAK – KI-KI MELYIKNEK. DE A TÖBBSÉG PASSZIV, NEM HISZ A JOG, AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSBAN, REMÉNYTVESZTETT, KÖZÖMBÖSSÉ VALLT A NEMZETÜNK SORSA IRÁNT. TEHÁT MEGÉRETT AZ IDŐ. HOZZÁ KELL KEZDENI EGY ALAPOS, SZÉLES KÖRŰ AGYMOSOTTALANITÁSHOZ…

    Kedvelés

  4. Évtizedk óta “bepalizott” Magyar Testvéreim!
    Mikor akarjátok végre tudomasul venni, hogy maradék Magyarországon, a “demokráciának” nevezett, államformában/köztársaságban, 2 fajta választási jog létezik!
    1) Az “aktiv választási jog”! Vagyis, a választásra invitátált, félrevezetett választópolgárok összességének joga.
    2) A “passziv választhatósági jog”! Amely csak azoknak jár, akik az egykóri kommunista/szocionista szülökkel/rokonokkal és szélesköri “INTERNÁCIONALISTA” korus támogatsával is rendelkeznek!!!
    Vélelelmezni merészeli, az 56-os Veterán és Koppányivadek, Dr.E.Sz.L.

    Kedvelés

  5. Nem kell suszternak lenni ahhoz, hogy az ember tudja, hol szorít a cipő, nem kel jogásznak lenni ahhoz, hogy az ember észrevegye a szakma teljes csődjét, amit ma már szinte az egész jogi ipar ellenkezés nélkül igen jól elvisel ahelyett, hogy legalább megpróbálná megvédeni a szakma becsületét.

    Kedvelés

    1. Tudomásul kell venni, hogy a globális világ fuldoklik, orbánék is ide tartoznak, az összes báb kormánnyal együtt. Húzzák az időt, elképesztő, irreális dolgokkal próbálkoznak, csak azért, hogy legalább még egy kicsit maradjanak hatalmon a megbízóik megbízásai miatt.
      Szerintem ezért vannak ilyen elképesztő dolgok.

      Kedvelés

  6. T magyarok es oreg 56-os veteranok mint jo magma is tanacsolom, hogy a fegyvert mint rend csinalo eszkozt csak haggyatok pihenni mert enek a szerencsetlen tobszorosen megcsonkitot nemzetnek pont erre nincs szuksege, bar a tiltakozok es a rendszert vedok mas es mas okbol vonolnak fel azaert mindketto Magyar es mar nem vagyunk olyan sokan, hogy megengedhetjuk magunknak az egymas elpusztitasat.Igen is van megoldas csak kell hozza az ami sajnos nekunk hirtelen termeszetu Magyaroknak hianycikk, a kitarto egysegben valo hatarozot kemeny tiltakozas ha kell honapokon at.Vegyink peldat GAUNDRIROL aki nepet az Angolbirodalom ellen vezette gyozelemre es ugy hogy meg fegyvert sem fogatott a nepevel.Termeszetes ez egy kiveteles keppesseg es turelemes nemzeti erenyek szuksegessek ami sajnos nekunk nincsenek meg. Sajnos a tortenelmunkben boven akadnak esetek amikor megprobaltunk a magunk modjan tiltakozni minden eredmeny nelkul, miert? Mert magunk altal valasztott vagy elfogadott vezetoink diletans ostoba joertesult johelyen allo hulyek voltak, akik a maguk pecsenyejet sutogettek es nem a nemzetuk problemait igyekeztek orvosolni, csak kihasznaltak a pilanatot lasd orban a 2/3 os tobbsegevel es let ami .Vagy 1956 ameiy dicson indult es becstelen bukas es megtorlas let a vege Magyar tamadt Magyar banta.De irhatnam ugyan ezt 1848-49 rol is vagy 1703-11 ig vagy 1516 rol Dozsa idejebol vagy a mar elfelejtett 1919 rol es kerdezhetnem mi is valtozot nalunk Magyaroknal es feltehetnem a kerdest miert volt mindez es mi let a valtozas amelyre nyugottan azt mondhatjuk megerte az aldozat hozatalt. Maradtunk ott ahol voltunk elnyomottan kilatastalansagban, nyomorban kizsakmanyoltan, jogfosztottan. Nem csodalkozhatunk azon hogy ez a nep mar elvesztette a hitet es az akaratat, batorsagat, a sajat jovojeert valo kuzdelemhez kellene egy ujkori Hunyadi matyas aki onzetlenul keppes lenne vezetni a nepet es hazajat csak ugy mint tette azt Hunyadi matyas az o idejeben es ugy ahogy tette tanum ra a Magyar tortenelem es ezert nem emlekszik ra a jelen.

    Kedvelés

  7. ha megengeditek, egy második hozzászólást, egy tanácsot ;

    egy valami, mondjuk jogi szervezetnek egy internet-es portált (egy komoly bbg-ot) kellene nyitnia és ezt fenntartania, ahol a megoldatlan, ill. rosszul kezelt dolgokat be-, fel lehetne jelenteni …

    tehát egy teljesen nyitott, mindenki által olvasható (akiknek ez megadatott) panasztábla, panaszfal, ahol a belügyminisztérium, vagy a igazságügyminisztérium (globálisan) hiányosságait ki lehetne tálalnia bárkinek …

    talán jobban megértenétek magával ezen blog nevével, amely pl-ul lehetne ez ; “felszántom a császár udvarát, belévetem hazám búbaját”
    lenne …

    hogy ott minden egyes polgár, aki ismer olyan esetet, ahol pl-ul a rendorség tesz, vagy épp nem teszi meg a kötelezettségét, vagy pl-ul
    az igazságszolgáltatás nem teszi meg a dolgát rendesen ….
    példákkal ; amikor az egy ‘kicsit’ nem segíti a rendorség, miközben egy ‘nagyot’ igen. Vagy amikor az igazságszolgáltatás részrehajló, ill. egyszeruen nem teszi meg a munkáját (pl-ul a tett jól ismert és a tettest
    nem ítéli el. Olyant, mint amikor tudva, hogy egy rendor alárendeltként nem tehet semmi buntettet, nem keresi meg a tényleges bunöst. Azt aki ennek parancsolta kimondva, kimondatlanul) …

    egy portálra, egy polgári portálra volna szükség, amelyre minden hiányosságot, rosszat be lehetne, fel lehetne jelenteni …

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.