Chichen-Itza

Kiderült, hogyan múlt el az ősi maja civilizáció

Amikor hirtelen válik elégtelenné a vízellátás, a magasan fejlett társadalmak is hirtelen tűnnek el. A kutatók szerint azok élhették túl az ősi maja városok katasztrófáját, akik eleve úgy éltek, hogy nem voltak valamelyik nagyváros központi vízellátására utalva, és nagyobb víztartalékkal sem rendelkeztek.

Egy a Water Resources Research újságban megjelent elmélet szerint éppen az vezetett az ősi maja városok gyors eltűnéséhez, ami gyors növekedésüknek is kulcsa volt. Azok a víztározók és alagutak, melyek lehetővé tették a városi lakosság esetében nagy létszám elérését, függőséget is teremtettek; a víztartalék hirtelen megcsappanása ahhoz vezetett, hogy a nagyvárosok lakossága is egyik pillanatról a másikra “tűnt el”.

A maja civilizáció több évszázadon át létezett, majd számos elhagyatott várost, műemléket hagyott maga után a Yucatán-félszigeten; a társadalom az elmúlás martalékává lett, miután az emberek elhagyták a városokat. A tudósok régóta vitatták a maja civilizáció felemelkedésének és gyors hanyatlásának körülményeit, mígnem 2012-ben víztározók és alagutak komplex hálózatát tárták fel, ami igazolta azt a hipotézist, miszerint a maja civilizációval az aszály végzett. Később számos arra mutató bizonyíték is előkerült, miszerint az innovatív, mesterséges vízhálózat, ami lehetővé tette Tikal metropolisszá növekedését, csak súlyosbította a szárazságot mint csapást.

Az járt jól, aki kerülte a nagyvárosi életet

A Bécsi Egyetem kutatói tanulmányozták a vízellátás szűkössége és a maja társadalom eltűnése közti összefüggést. Modellezték egy 80000-100000 fős lakosságú tipikus maja város működését; ebben a modellben számos eltérő aspektus szerepet kapott, többek közt a vízszint és túlélés közti kapcsolat, a lakosság növekedése és az élelmiszer/víztartalék mennyisége közti kapcsolat, stb. Kiderült, hogy

ez a rendszer csak akkor volt sikeres, ha bőséges volt a vízellátás.

Már a vízellátásban bekövetkező legkisebb mértékű csökkenés is drámai lakosságcsökkenéshez vezetett. A kutatás szerint a nagyobb esőzések, a nagyobb készletek lehetővé tették ugyan a lakosság gyors növekedését, de a víztöbbletre utaltság egyben szoros függést is kialakított; kiszolgáltatottá tette őket a vízellátás tekintetében, fogékonnyá téve ezeket a társadalmakat a gyors létszámcsökkenésre. Linda Kuil szerint így a tartalékok nem csak a túlélést jelentették, hanem a halál okává is váltak a hosszú aszály idején.

A szegénység volt a túlélés kulcsa

A kutatás szerint azok a városok, melyek kiterjedt tározó-rendszereket és alagúthálózatokat építettek ki, gyorsabban növekedtek és komplexebbé váltak, de éppen emiatt túlzó mértékű ráutaltságban is léteztek, hiszen a komplex rendszer működtetése hamar lehetetlenné vált egy hosszabb száraz időszakban. A vízszint esésekor ezek a városok nagyságrendekkel több embert veszítettek, mint a kevésbé komplex rendszerekkel működő, kisebb városok, vagy azok a városok, melyek egyáltalán semmilyen tartalékkal nem rendelkeztek.

Ez az elmélet arra szolgál magyarázattal, hogyan lehetséges, hogy a nagyobb maja városok pillanatok alatt eltűntek, miközben a kisebb települések túléltek. Ugyanakkor, ez az elmélet vonatkoztatható – sőt, fokozottan ajánlott vonatkoztatni – a mai társadalmakra is, hiszen épp a napokban a német kormány arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalom a modern infrastruktúra viszonylatában teljes ráutaltságban létezik, emiatt kezelhetetlen katasztrófa lenne egy a központi vízhálózat elleni terrortámadás.

http://www.hidfo.ru