Csöbör Katalin választókörzetében egyre nagyobb gond az éhezés

Az idei évben Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő körzetében Felsőzsolcán, Alsózsolcán és az Avason is népkonyha nyílt, sokan ugyanis már a napi betevőt sem tudják megvenni.

Alsó- és Felsőzsolcán a lakosság 10 százaléka, az Avason pedig naponta 1500 fő kaphat ingyen meleg ételt, egyre többen vannak ugyanis olyanok, akik már az élelmet sem tudják megvenni maguknak, mondta Jakab Péter, a Jobbik választókerületi elnöke csütörtökön Miskolcon. Szerinte mindez a terület kormánypárti képviselőjének, Csöbör Katalinnak a szegénységi bizonyítványa, aki hat év alatt sem tudta enyhíteni a megélhetési problémákat. Eközben a Jobbik munkahelyteremtésre irányuló javaslatát a parlamentben, a térségben élők fizetésemelésére vonatkozó indítványát pedig a miskolci közgyűlésen szavazta le a Fidesz. Utóbbit ősszel az Országgyűlés elé is beterjeszti a legerősebb ellenzéki párt, közölte Jakab Péter.

Bodnár Józsefné, a Jobbik alsózsolcai elnöke az ételosztás körüli visszásságokra hívta fel a figyelmet. Szerinte a segítséget jórészt azok kapják, akik a segélyt szeszes italra és cigire költik, miközben a valóban rászorulók jelentős része nem tudja igénybe venni a támogatást, az ételt ugyanis a cigánysoron osztják, ahol a rendbontások miatt gyakori a rendőri intézkedés. A népkonyha ebben a formában nem segítséget, hanem közbiztonsági kockázatot jelent, ezért azt be kell zárni – nyomatékosította Bodnár Józsefné. Véleménye szerint a megélhetési problémákat nem ingyen konyhával, hanem munkahelyteremtéssel és béremeléssel kell enyhíteni, a Jobbik erre vonatkozó javaslatait azonban a Fidesz eddig elutasította.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

3 című bejegyzés “Csöbör Katalin választókörzetében egyre nagyobb gond az éhezés” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. PEDIG MILYEN EGYSZERŰ VOLNA MUNKA HELYET LÉTESÍTENI !! OTT VANNAK A BÁNYATELEPEK JUKÓ–PERECES STB CSAK MEG KELL NYITNI ÉS HA ÖNKÉNT NEM MEGY DOLGOZNI A KISEBBSÉGI ELVTÁRS AKKOR KÉNYSZERÍTENI KELL . A MUNKABÉR PEDIG A KITERMELT SZÉN BIZONYOS SZÁZALÉKA !!!
    NEM KONYHA KELL NEM SEGÉLY —–HISZ ŐK AZOK A 13 KISEBBSÉGBŐL AKIK SOHA A BÜDÖS ÉLETBE NEM FOGNAK DOLGOZNI !!! CZEYZLER MEGÍRTA !! A GÉNJEIKBE HORDJÁK A LUSTASÁGOT !! MEDDIG ETETI MÉG A FEHÉR NÉP ????

    Kedvelés

  2. Éhezés a XXI században Böszmeisztánban? Balog Zoltán! Hogy is van az a bizonyos felzárkóztatás?

    Kedvelés

  3. ” Hogy is van az a bizonyos felzárkóztatás?”
    Csak a lecsúszott fajtársait akarja felzárkóztatni .
    H.B.
    “A törzsbeliek pöffeszkednek, fölényeskednek, gyűlölködnek, ócsárolnak, gúnyolódnak a házigazdákon. És ami ennél sokkal lényegesebb, saját érdekükben, külhoni fajtestvéreik érdekében, vagy egyszerűen csak a talmudi gyűlölködés által késztetve, rendszeresen a befogadó nemzet érdekei, létérdekei ellen cselekszenek.
    Mindez, így együtt, sok. Messze túllép az elviselhetőség, az általuk annyiszor hangoztatott tolerancia, határain. Azért is, mert nem egyszerűen adott állapotokról (status quo) hanem folytonosan romló helyzetről van szó.”

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.