Semmi se biztosan végleges, s nem is visszafordíthatatlan!

Az alábbi levelet kaptam, s ezzel egy nagyon fontos vita kezdődött el végre.

Kedves Stratégák: Az ellentmondásos szóértelmezések alapján belátható, hogy az “alázat” szó MSZ-NN stratégiához javasolt alapulvétele a stratégia megértését és elfogadását is akadályozó zavarkeltés lehetne.

A szerző tehát egyenesen azt állítja, hogy zavarkeltés az, ha egy ellentmondásos szóértelmezést megpróbálunk rendbe tenni? Nem. Ezt szerintem nem akarhatja senki sem. Mert épp az a fontos, hogy végre magyar szavaink jelentését azonos értelemben próbáljuk használni, mert az vinné előre ügyünket. A szavak átértelmezése, a „nyelvek összezavarása” az, ami egymás közötti félreértéseket, sőt saját önmegosztásunkat előidézi. Ám ha sikerülne ezt rendbe tenni, talán képesek lennénk javítani valamit az elaljasult világon. Pontosabban először: a nemzet tudati alapjait lennénk képesek visszaépíteni, s közben az egyéni életünk hétköznapjai is, a helyes életből fakadó lelki békében, a közjót szolgáló alázatban telnének el. Ehhez pedig sem Kant, sem Luther, sem Kálvin, de főleg nem Marx adhat nekünk alapot, csak kizárólag Jézus szeretetvallása.

Íme, amivel teljesen egyetértek:

VARGA CSABA: „Természetesen az odaadás, vagy pontosabban a szeretettel teli odaadás gyönyörű életgyakorlat. Az alázat viszont semmilyen értelemben nem egyenlő az alázatossággal, önmagunk lebecsülésével.Az alázat fontos eleme a befogadásnak, az átadásnak, a megértésnek. Ha valaki nincs odaadó alázatban, akkor az elme, az egó, a hamis én uralkodik rajta, ezért haragos, ítélkező, gyűlölködő, minimum indulatos. Ezért érzelmileg-lelkileg elfogult, elutasító, sőt korlátozott szellemileg is.”

A Nemzetet építs, ne pártot! c. előadásomban talán túlságosan is leszűkítve csak ezt írtam:

Az alázat: annak felismerése, hogy saját korlátainkon túl is létezhet igazság, s azt el kell fogadnunk! Ha ezt most kicsit kibővítjük, akkor talán mindenki számára elfogadhatóbb lesz.

Az egymással való viszonyunkban alapvetően szükséges az alázat, amit persze felfoghatunk a gőg ellentétének – tehát szerénységnek is -, mely azonban nem kötelezően jár együtt a jelentéktelenségünk tudatával, hanem a reális helyünket – az emberként meg nem határozható helyünket – tudatosítja csupán számunkra a nagyvilágban. Hiszen ahhoz, hogy a saját valódi helyünket képesek legyünk megállapítani, olyan bölcsességre lenne szükségünk, amit egy emberélet alatt nem szerezhetünk meg. Így csak az utókor, vagy az Isten tudja a valós helyünket jól látni és megállapítani. Azért szerencsésebb a szerénység szó helyett az alázatot használni, mert az így feltételezi annak a tudását is, hogy mennyire vagyunk jelentéktelenek itt a földön.

Ez persze nem álszerénység, hanem a realitás, a teremtett világ bonyolultságának és az isteni akarat vagy a természet nagyszerűségének a helyes ismerete, felismerése, s ezzel a saját kicsinységünknek bölcs és természetes elfogadása.

Jézus példabeszédeiben szépen megfogalmazta a lényeget, ha „valaki felmagasztalja magát, az megaláztatik, és aki alázattal viselkedik, felmagasztaltatik.”

Ma, a liberális – önzés szabadságaként jelentkező, az egyéni önmegvalósítás hamis kultuszának idején, sokat beszélnek egyesek az emberi méltóságról, s az alázat minden formáját szégyenletes megalázkodásnak, önérzetes lényünknek a megcsonkításának látják. Pedig koránt sem erről van szó. Mi mégis mégis azt hisszük, hogy a Teremtőtől kapott szabad akaratunk feljogosít minket, arra, hogy gyarló énünket helyezzük életünk központjába. Pedig ilyenkor öntetszelgésünk gőgössége ural el bennünket.„Jézus az elfogatása estéjén térdre borult, és úgy imádkozott az Atyához. Mint egész életével, ezzel a cselekedetével is az alázat példáját mutatta nekünk.Egyre többen vannak, akik a Teremtőt teljesen ki is zárnák az életükből. Nem tudják, hogy mit cselekszenek. Ahhoz, hogy vakon ne botorkáljunk, hogy tudatosan járjuk a magunk útját, meg kell értenünk, hol is van a helyünk a teremtés rendjében. Ez az ismeret szükségszerűen alázattal tölt el bennünket…”,

Alázat hiányában elzárkózunk Isten és a józan eszünk elől is. Ez azután a belső iránytűnk meghibásodásához vezet, ami így nem vezérel többé, s miközben elménket hamis tartalmakkal tömködjük, képtelenek leszünk valóban autonóm emberként a szeretet napjait az alázat által megélni.

Ezzel pedig a média-manipulált közvélemény rabságába csúszunk, sőt így valóban irányítottakká és tehetetlen kiszolgáltatottakká leszünk. A keresztény filozófia ezt vallja:„Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból. Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak.” Ez egyébként az ősi szkíta erkölcs alapja is, ahol nem gyilkolták egymást a testvérek, hanem Hunor-Magor lelkülettel segítették egymást. Lelkünkben magunk fölé csak olyan embert emelhetünk, aki tiszteletre méltó, akit jól ismerünk és erkölcsi tartása, tudása, közjóért való tevékenysége közismert. Az igazság (vékony ösvénye) valóban létező, a hazugság (széles útja) azonban csak – egyre inkább általánossá váló – kitaláció. S ez a gyermekeink által oly gyakran használt és nagyon kedvelt mai virtualitásban, egyre sűrűbben jelentkezik.

Minden embertársunkhoz szerető alázattal kell tudnunk közeledni – még ha rossz véleménnyel is vagyunk róla –, ám feltétlenül olyan teremtménynek kell tekintenünk őt, aki még nem játszotta el tisztességét, lelke Istennel való találkozásának lehetőségét. Ám az alázat azt is tartalmazza, hogy nem szabad kapcsolatba kerülnünk a gyilkosokkal, a mai politikai haramiákkal.

A választóvonal a tisztességes és tisztességtelen ember között húzódik, így a tisztességes embert a“gyümölcseiről ismerszik meg a fa” gondolatkör alapján tudjuk kiválasztani, s ezzel együtt ki is tudjuk szűrni a tisztességteleneket is. Ám az is természetes, amit a címben adtam meg: Semmi se biztosan végleges, s nem is visszafordíthatatlan! Ezért ha távolságot is kell tartanunk azoktól, akik eddig tisztességtelenek voltak, nem tagadhatjuk meg tőlük a változás, a tudati felszabadulás útját. Ám ehhez cselekedniük kell. S ennek a változásnak a lelkükben is végbe kell menni, nem csak a felszínen!

Dr. Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

4 gondolat “Semmi se biztosan végleges, s nem is visszafordíthatatlan!” bejegyzéshez

  1. Van, ami végleges és visszafordíthatatlan, és ez a halál. Ciceró szerint semmi sem bizonyosabb a halálnál, de semmi sem bizonytalanabb a halál órájánál. Vattay Szabolcs

    Kedvelés

  2. Én Bene Gáborral értzk egyet! Sajnos nekünk Mohács kell és sajna még az sem elég, hogy észre térjünk. Leghálátlanabb felaqdat a tespedés idején a nemzetébrsesztésért fellépni, de egy emberért is érdemes tenni, aki továbbii tíz embherre lesz képes hatni

    Kedvelés

  3. Tisztelt Bene Gábor úr!

    ,,Ezért ha távolságot is kell tartanunk azoktól, akik eddig tisztességtelenek voltak, nem tagadhatjuk meg tőlük a változás, a tudati felszabadulás útját. Ám ehhez cselekedniük kell. S ennek a változásnak a lelkükben is végbe kell menni, nem csak a felszínen!”

    Mit tegyünk tehát, elhatárolódjunk, vagy együttműködjünk velük, a tisztességtelenekkel (milyen szép fogalmazás)? Itt van mindjárt Orbán Viktor az állítólagos 205 milliárdos vagyonával:

    http://index.hu/belfold/2016/05/14/egyutt_orban_a_leggazdagabb_magyar/

    Vele mi lesz, Orbán lelkében lehetséges olyan változás, hogy vissza adja a 205 milliárdot? Ha rajtam múlna, Orbán már a börtönben rohadna mindhalálig.
    Papi hivatást kellett volna választania.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.