NsK: KOSSUTH TÉRI KÖZLEMÉNY, 2006 okt. 23.

NIF: A korábban itt olvasható szerkesztőségi önméltatást és egyes 2006-os Kossuth téri szereplők megnevezését a főszerkesztő törölte, tekintettel arra, hogy a korábbi szöveg alkalmat adhat valamennyi megnevezett jó hírnévhez való jogának megsértéséhez.

Az alább olvasható anyag Takács András egykori Kossuth téri koordinátor leírása az akkori eseményekről az ő meglátása alapján.


A Kossuth Tér kiürítése

  1. Írásos megállapodás nem volt a rendőrséggel a tér kiürítésére.
  2. Lapid Lajossal az volt a szóbeli megállapodás okt.22-én 23 óra körül több ember is ott volt velem, – Soha nem tárgyaltam egyedül. – hogy a fegyvernek számító eszközöket mi összegyűjtjük, a sátorgazdák ott maradhatnak az átvizsgálás alatt,  és ha elmentek a tűzszerészek, akkor visszamehetünk. Ezt, elmondtam a színpadon és azt javasoltam, hogy a megegyezés alapján vonuljunk ki. Az ott lévő kb. 500 fő között több órás vita alakult ki. Végül úgy döntöttek, úgy két óra körül, hogy kimennek. Amikor majd mindenki kiment a Garibaldi sarkára, akkor kommandósok lezárták az utat és hangosbemondón bemondták, hogy a demonstrációt feloszlatták. Később tudtam meg egy barátomtól, hogy 2000 rendőr volt a hátunk mögött készenlétben éles lőszerrel.
  3. A Legfelsőbb Bíróság 2010-ben kimondta, hogy a rendőrség törvénytelenül járt el. Ez annak volt köszönhető, hogy végig az adott törvények ismeretében tárgyaltam velük. Ezt ma már nem lehetne eljátszani velük, mert jogilag felszámolták a folyamatos tüntetés lehetőségét.
  4. Mellékelten csatolom a 2006 okt. 23-i Kossuth-téri közleményt.
    Takács András

KOSSUTH TÉRI KÖZLEMÉNY

2006 október 23.

A Kossuth téri demonstráció résztvevői a rendőrséggel kötött előzetes megállapodásnak megfelelően teljesítették, hogy a Rákóczi szobor előtti füves területet kiürítették, annak fejében, hogy oda fél óra elteltével a tüntetőket a tűzszerészeti vizsgálat befejeztével visszaengedik. Ormos Attila rendőr ezredes ajánlatát, miszerint a sátorgazdák bent maradhatnak – Lapid Lajos rendőr dandártábornok felülbírálta, ami további zavart okozott.

A tér füves részéről saját akaratunkból távozó közel másfélezer főt a rendőrség körbefogta és kiszorította a Garibaldi és Akadémia utcán át egészen az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkáig. A téren saját felelősségére ottmaradt emberekből 11 főt a rendőrök brutálisan megvertek majd előállítottak.

A médiák által fegyvernek titulált konyhai eszközök és a peták nevű játék (amit harci golyóknak minősítettek) előre össze voltak készítve a konyhasátornál a korábbi megbeszélések szerint, mivel a tüntetők életvitelszerű ott-tartózkodása miatt ezek mindennapi használatban lévő eszközök voltak.

A gyúlékony anyagok nem voltak mások, mint a főzéshez szükséges PB gázpalack, illetve az aggregátor üzemeltetéséhez szükséges 95-ös benzin.

A rendőrség mozgásából és viselkedéséből kikövetkeztethető, hogy nem is volt szándékukban a beléptetős biztonsági sáv kialakítása, így a tüntetők térre való visszaengedése sem.

Azért alakulhatott ki feszült helyzet, mert korábban a rendőrség a kettős kordonon túl egy külön paravánt is felállított. A Kossuth tér tüntetők által 37. napja jogszerűen elfoglalt területet (had)műveleti területnek  minősítették – ezzel jogszerűvé és megindokolttá téve alantas tetteiket. Megállapítható, hogy a rendőrség jogszerűnek nevezett akciója nem más, mint a hatalom által megrendelt békés tüntetők elleni politikai tisztogatás, mellyel a tüntetők alkotmányos jogát sárba tiporva, hazugsággal és csalással csalta tőrbe a békés megoldásra törekvő demonstrálókat. A rendőrség többé nem a népet szolgálja, hanem egy hazug kormány cezaromán miniszterelnökét!

Teljesen világos számunkra az is, hogy a tüntetők bármit tehettek volna, akkor is végrehajtották volna alattomos akciójukat. Ha a tüntetők nem hagyták volna el a füves teret, akkor feltételezhetően a karhatalom valóságos vérfürdőt rendezett volna a békés tüntetők között, hiszen miért is készültek volna ekkora túlerővel?!

A demokráciába vetett hitünk áldozatai lettünk! Magyarországon nincs demokrácia! Ezt a rendőrség sokadszorra bizonyította! Demokratikus eszközök hatástalanok a diktatúrával szemben!

Amennyiben a magyar nép 1956 szellemét feledve nem fog össze, úgy ez a diktatórikus hatalom ismét olyan megtorlásba kezd, mint amit Kádár János indított el a forradalmárok ellen 50 éve! Ezt most már nyugodtan kijelenthetjük! 2006. Október 22-23-a éjjelén – ismét emlékeztettek rá! Ízelítőt kaptunk belőle, hogy visszajöttek azok az idők!

Magyarok! Ilyen országban akartok élni, ahol hazudnak és verik a magyart?! Ahol köpnek az alkotmányra, kirabolnak minket és bárányok bőrébe bújva éjszaka érkeznek, hogy felzabálják a hazafiakat? Magyarok! Most kell összetartani! Úgy, ahogy ’56-ban tartottak össze szüleink! Meg kell valósítanunk azt, amit ők kezdtek el álmodni! Méltóbb emlékezést adhatunk ezzel nekik, mint amilyet ez a képmutató kormány drága pénzen vesz magának, hogy abban kéjelegve érezze magát magyarnak! A magyarok mi vagyunk! Védjük meg a magyarságot! Ne hagyjuk eltiporni többé magunkat!

Ismételten felkérjük a Köztársasági Elnök Urat, hogy állítsa meg Gyurcsány Ferenc és bandája garázdálkodását, ne hagyja még jobban elmérgesedni a helyzetet, ne provokálják a népharagot!

Isten óvja Magyarországot, a magyarokat!

 

Takács András                                                                Gyökös László

Szabad Magyarországért Mozgalom                      szervező

elnöke, felelős szervező

Budapest, 2006. október 23. 12:04

MTI OS

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Advertisements

10 gondolat “NsK: KOSSUTH TÉRI KÖZLEMÉNY, 2006 okt. 23.” bejegyzéshez

  1. Remélem András tanultál belőle! A diktatúrát valódi demokráciára úgy alakítom át – békésen, hogy az 5. pontot megvalósítom!
    1. nincs vezetője /azaz titkos/
    2. a népek megosztásának a leküzdése!
    3. az erőszakszervezet fegyveres erőit maga mellé állítja!
    4. ellenállás az erőszakkal – spontán hangosan az erkélyen szóljon valami – zengjen az egész város pl. és stb. ötlet – reklám!
    5. Elérni a politika öngólrúgását és magától összeomlik, mert tartó pilléreit elveszítette!
    Na ez az egyik formula!
    A másik az titkos és a spartakuszoké – azaz a rabszolgáké, fizikai és szellemi munkásoké!
    tisztelettel:
    id. Kiss László

    Kedvelés

  2. Tisztelt nifadmin!

    Úgy tűnik, elvesztette az irányt azzal, hogy engedett Orbánék irányából kiinduló, megalapozottan feltételezhető támadásnak. A NIF oldalán megjelent két bejegyzésem is oka lehetett ennek, bár nem látok be Orbánék kártyájába.

    A két bejegyzés:

    https://internetfigyelo.wordpress.com/2016/07/12/nyilt-level-polt-peternek/

    https://internetfigyelo.wordpress.com/2016/07/20/miert-kert-20-evet-budahazy-gyorgyre-orban-ugyesze/

    Ha így volt, akkor szeretném felhívni a figyelmét néhány dologra.

    – A két bejegyzés – főleg a Lezsákot és Borosst érintő vádaskodásom miatt – miatt perbe foghatnának. Nem tették és nem is fogják. Minden más elképzelhető, akár az ellenkezője is.

    – Orbánnak hatalma kizárólag a hiten alapszik. Ha híre megy, hogy valakin bosszút állt, az erősíti a hatalmát egy olyan országban, ahol még nem tűntek el a feudalizmus megfélemlítésre építő beidegződései. Orbán kormányzásának több köze van a cigány-mentalitásának, mint a tudásának. És ez a mentalitás nálunk még hasznosítható.

    Orbán tehetségére íme a legújabb példa:

    http://mno.hu/tusvanyos/orban-viktor-teljes-beszede-1239645

    ,,Levezető elnökünk is úgy mutatott be bennünket, mint rendszerváltókat, és úgy tette ezt, hogy megidézte a rendszerváltást. Ez jól mutatja, hogy a mi nemzedékünk számára a rendszerváltás az a nemzedéki élmény, amihez mindent mérünk, amiből kiindulva mindent értelmezünk, ami körülöttünk zajlik.”

    Milyen rendszerváltásról beszél Orbán? Aztán az értelmezhetetlen lózung, ,,amihez mindent mérünk, amiből kiindulva mindent értelemezünk…”

    ,,…a XX. században volt három nagy világrendszerváltás. Az
    I. világháború végén, a II. világháború végén és 1990-ben.”

    Ami 1990-ben történt, az nem világrendszerváltás volt, hanem csak Közép-Európa országait érintette, de ez sem rendszerváltás, hanem a cégér cseréje volt, amely az érintett országok kirablását vezette be.

    ,,Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország.”

    A kínai elérte lehetőségei határait, és várható az a lassú összeomlása. környezetszennyezést eddig félvállról vevő ország nem képes gyors váltásra, és a lassúra már nem lesz ideje. Remélem Viktor beengedi Kína ,,üzletembereit” a semmiből teremtett dollárjaikból itt vegyenek kézzel fogható értékeket. Mert ebből az idiótából ki lehet nézni. Rabszolgarendszert csinált az országból csak azért, hogy a nép kelendőbb legyen a munkaerőpiacon és a választási ígéretük az egy millió munkahelyről részben megvalósuljon. Két öngól egy rúgással.

    Még feléig sem olvastam el. Addig hozta Orbán formáját a semmit vagy a hülyeséget mondásról. Ez kell magának?
    Ön neki áll ügynöközni, amikor csak a csőlakók nem vádolhatók meg vele. Kiktől indultak ki a vádaskodások? Akiktől szokott, akik a leginkább vádolható személyektől.

    Ha tartja az irányt, nem fog jutni sehova, legfeljebb oda, ahová a kuruc.info meg a Jobbik jutott.

    Kedvelés

  3. Takacs Andras gondolatai/felhivasa, ma ugyanolyan aktualisak, mint 10 evvel ez-elött!
    Ugyanis, a 2006-os, es a 2016-os politikusaink, ugyanazon kommunista szülök gyermekeiböl, es KISZ-esekböl, ill. “SOROS-ÖSZTÖNDIJASOKBOL” tevödnek össze, mint akiknek a szülei, mar 1956-ban is , az INTERNÁCIONALISTA PLUTOKRACIA ES A SZOCIONIZMUS be-betonozasa vegett/erdekeben, mar halomra gyilkoltattak, es emigracioba kenyszeritettek a magyar nepet!!!
    Amiert is, az en meglatasom szerint, ezt a “nep-es nemzetidegen”, gatlastalan, öntömjenezö es haracsolo “vörös-verü” bandat, a “Magyar Husosfazek” mellöl, –“demokratikus ra-beszelessel, es kesztyüs kezzel”–, eltavolitani/zavarni, soha nem lehet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Csak, egy 2016-ban megismetelendö , “1956-os forradalommal, Magyar szabadsagharccal” !!!
    Velelmezi az 56-os Veteran es Koppanyivadek

    Kedvelés

  4. Pontosan ki vádol, kit és miért? Ha valaki vádol valakit, azt bizonyítani is kell. A III/III-as ügynökvádat sima C-tipusú vizsgálattal el lehet oszlatni. De minek vádaskodni, amikor mindent meg lehet beszélni, tisztázni. Lassan, de biztosan összedől köröttünk a világ, s összefogás helyett meddő viták kereszttüzében pusztulunk el?
    Kinek jó ez? A köröttünk 26-28 éve bizonyítottan, de büntetés nélkül szaladgáló tényleges ügynököknek, akik minden nekik nem tetszőre rásüthetik a bélyeget?

    Kedvelés

    1. A legtöbb esetben bizonyítható az ügynökvád. Éppen abban van trükk, hogy ezt komolyan is veszik. Amióta léteznek titkos szolgálatok, léteznek beszervezések is. Van akit csak azért, hogy zsarolható legyen.
      Boldog -boldogtalant beszerveztek már Magyarországon is. Olyanokat is, akiknek az NsK-nál helyük lenne. Ezt csapdát egyszerűen úgy lehet kikerülni, hogy az ügynökvádat mérlegelés után figyelmen kívül kell hagyni. A nép meg Kádárt tapsolta.

      Kedvelés

  5. 68 éves vagyok, ’83-óta küzdök írással, érdekvédelemmel, társadalomszervezéssel a magyar nép sorsának jobbra fordulásáért, sajnos nem sok sikerrel. Most úgy látom, hogy a belpolitikai és külpolitikai helyzet lehetőséget adhat arra, hogy helyes irányba fordítsuk az ország szekerét, amennyiben a nemzeti oldal apró szerveződései össze tudnak fogni. Ezt az összefogási kísérletet tekintem politikai pályafutásom legfontosabb, de egyben utolsó befejező fázisának. Elszántságom nem engedi, hogy az engem lejárató alattomos rágalmak kisiklassák a Nemzetstratégiai Kerekasztal sikerét. Tíz éve hallgatok abban a reményben, hogy a nemzeti összefogás megvalósuljon, hogy személyes sérelmeim felemlegetésével ne okozzak zavart. De mint látható a nemzeti oldal még inkább töredezett. A társadalom, jelentős része elfordult a politikától, utálják a politikusokat, utálják a pártokat függetlenül attól, hogy az adott pártnak mi a célja. A nemzeti érzelmű civil szervezetek, az érdekcentrumok csak a problémáik megfogalmazásáig jutottak, de a megoldásról nem beszélnek, a hogyanról meg még inkább hallgatnak. Várják a sült galambot! Azt hiszik, hogy politikai, törvényhozói képviselet nélkül megoldódik a problémájuk? Tévednek! Mint láthatják a devizahitelesek is, hogy mint a kormány, mint a parlament, mint az igazságszolgáltatás a háttérhatalom szorításától fuldoklik. Lásd a Kúria Wellmann-ügyét.
    Köszönöm a NIF-nek, hogy teret adnak a NsK anyagainak. Tudom, nincsenek könnyű helyzetben, mert állást kell foglalniuk, ami zavarja a parlamenti pártok pártérdekeit. Szoktuk volt mondani: GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA! Milyen igaz! Ez vonatkozik a társadalom minden szintjére, egyénre, politikusra, értelmiségre, újságíróra. Én nem félek, mert hiszek abban, amiért eddig is küzdöttem! A kérdés az, hogy még hányan vannak így?
    Takács András
    http://www.ömp.hu

    Kedvelik 1 személy

  6. Az ellenség mindig álmatlanságban szenved és nem felejt.. Ez jellemző a Gyurcsány-Bajnai féle Bourbonokra is.Takács András, mint rendszeres résztvevő, tanúsíthatom, hogy a Kossuth téren.egyike volt azoknak, akik akkor a nemzeti eszméért, nemzetünk becsületének megörzéséért a legtöbbet tett.Voltak ott ügynökök, akik a szinpadról lelépésem uitán megkörnyékeztek, szélsőséges rasszista, antiszemita kijelentésekre akartak bírni. Ott voltak az ügynökök a 2006. okt. 23-i tüntetésen is. Mobil telefonon érintkeztek egy személlyel ( valószínüleg a fölöttünk cirkáló helikopterben ülővel) Hozzám és másokhoz is odalépett egy személy és bizalmasan közölte, hogy honnan lehet fegyvereket beszerezni. Róluk nem beszélüónk?! Csak Takács Andrást sározzukl? Takács Andrásnak része volt abban, hogy a Kossuth téren megfelelő szinpad álljon, kellő jhangosítással Orbán Viktort várva.Naivitás volt őt várni. Az önkormányzati választások után Orbán megjelent, de nem hozzánk jött. Külön szinpadot ácsoltak, ahonnan mindent tulharsogó zene szólt. Felvonultak a fideszesek, magukaqt rendfenntartókkial körülvéve, hogy keveredéss ne legyen. Orbán már nem a Gyurcsány kormány menersztésérőúl beszélt, hanem a fő mondaqndója a “GYŐZTÜNK’ volt Utána a hangos zene addig szólt, míg az utolsó fideszes elhagyta teret A fideszesek nem hallhatták, hogy mi zajlik a másik szinpadon. Ekkor Takács András fogott mikrofont és számomra máig felejthetzetlen mondattal kezdte beszédét: ‘CSALÓDTAM EGY EMBERBEN MÉRHETETLENÜL CSALÓDTAM’ A történelemőt igazolta, mert ha akkor Orbán mellénk áll nem következhetett volna be az orszáőg teljes elaqdósítása, a devizahitel, stb. A Fidesz számára az voolt a lényeg, hogy a szocialista kormány teljesen elveszítse népszerúségét és a Fidesz nyerjen 2010-ben. Kérdezem, hogy azért, ami 2010-ig történt csak a szocialisták felelósek, netán Takács András?

    Kedvelés

  7. “kiszes,ifjugárdás, mszmp-s, pártaktivista múlttal, háttérrel, farkast kiáltani, vádolni valakit, Gusztustalan !! Először azok tisztázzák magukat,erkölcsileg,anyagilag,akik a mai napig részesei annak a pusztításnak,ami ebben az országban 27 éve folyik. Addig míg valami nem bizonyítható,róla szó ne essék, mert rágalmazás,és becsületsértés tényét vonja maga után. Számomra a szólás szabadság határa ott végződik, amikor valakinek a rágalmazása,vádolása, önmaga bűntettét elfedni hivatott, vagy íjmódon igyekszik magáról elterelni a figyelmet.

    Kedvelés

  8. “azt hittem tanult(?) létére nem okoz gondot rájönni miről van szó!
    Hogy a maki miről makog,azt kérdezze meg otthon!

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.