Van egy másik front Európában, amelyik még senkinek sem érte el az ingerküszöbét

A KRÍMRŐL VAN SZÓ!

krím_oroszorszagRövid történelem. A Krímben – amíg még ukrán fennhatóság alatt volt – éltek, szép számmal, krími tatárok is. Pár korrupt gazember közülük kinevezte magát a krími tatárok önjelölt vezetőinek. Létrehoztak, “Medzslisz” (parlament) néven egy, a hivatalosan létező szervezetekkel párhuzamos szervezetet. Vezetőik: Musztafa Dzsemiljov, Refat Csubarov és Lenur Iszljamov.

Amikor A KRÍM NÉPE AZ OROSZORSZÁGHOZ VALÓ VISSZATÉRÉSRE SZAVAZOTT (aminek éppen ma van a 2. évfordulója), ez a söpredék banda húzta a csíkot (helyesebben a harmadikként említett maradt). Azokhoz menekültek, akikkel addig is kiválóan együttműködtek: a szélsőséges ukrán nacionalistákhoz.

Szeptemberben akcióra szánták el magukat: blokád alá vonják a Krímet. Ezzel, nagyjából, felsültek. Jött a következő fázis: ukrán náci rohamosztagosok és iszlám terroristák lepték el a Krímmel szomszédos, ukrajnai HERSZON MEGYÉNEK a félszigettel határos déli részét. MÁR TÖBB EZREN VANNAK.

AZ AKCIÓT AZ EMLÍTETT ”MEDZSLISZ” ÉS ANNAK HÁROM JÓMADÁR VEZETŐJE SZERVEZI. Az említett Dzsemiljov sok-sok éve kiváló kapcsolatokat ápol a török vezetéssel – különösen A TERRORISTA MÚLTÚ ERDOGANNAL, aki fiatalabb korában a „Muzulmán Testvérek” törökországi szervezetét irányította. Partnere, Merkel nyanya akkor még az NDK KISZ-e (FDJ) egyik megyei bizottsága ideológiai osztályát vezette –, s POLITIKAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMRA ÉPPENSÉGGEL DONYECKBE KÜLDTÉK. Ezt éppen úgy elfelejtette az ő elvei három alapja között megemlíteni Orbán fejmosása közben, akárcsak azt, hogy pár évvel később már a német újnácik türingiai szervezetében ténykedett. Meglehet, ezzel fogják annyira, hogy a jenkik – személy szerint pedig a „Szorosszá” átlényegült, Auschwitzból szabadult Schwartz Gyuri – kijárója, afféle KÁPÓJA. Ő hajtja végre utasításaikat a Donbasszról (és, meglehet, Szíriáról) folyó tárgyalások közepette éppen úgy, mint a menekültválság közepette.

Véletlen-e, hogy a náci múltú banya a náci múltú padisah legfőbb európai patrónusa? Együtt főzik ki, hogyan vezessék orránál fogva „Európát”, fizettessék meg az európai adófizetőkkel a török fasiszta diktátor nagyhatalmi (Oszmán Birodalom) ábrándjait – illetve tegyék tönkre a kontinenst.

Biztosan oka van annak, hogy az újsütetű szultánnak miért akkora a leffje, mitől olyan pimasz és követelőző. Befolyásos támogatói vannak – ott… Tetejében még a hülyék gyülekezetével van dolga, élükön a szenilis, vén Junckerrel.

No, szóval, figyelem! AZT, HOGY A KRÍM HATÁRVIDÉKÉT ELÁRASZTJA – AZ UKRÁN NÁCIKON KÍVÜL – TÖBBEZER ISZLÁM TERRORISTA: AZT ANKARA FIZETI!

Fizeti a hajóutat, amelynek során, egy-egy alkalommal, több száz iszlám terrorista érkezik a junta által megszállt (és rémuralomban tartott) Ogyessza kikötőjébe (lám csak, honnan teremnek Ukrajnában – de még Oroszországban is – a „menekültek”!). Ahonnan rajzanak tovább – a Krímmel szomszédos Herszon megye, illetve a Donyec-medence (Donbassz) irányában. Már az utóbbi frontvonalainak közelében lévő településein is bőven látnak közülük. Szakértők szerint már meg is tanították a saját népük ellen harcoló, őket gyilkoló ukrán Wehrmacht katonákat egy-két, jól bevált harci fogásukra.

Herszon megyében pedig már meg is kezdődött az etnikai tisztogatás: az ott élő szláv lakosság mindennapjainak pokollá tételével megkezdődött elűzésük. (Koszovó után ez lesz a második hely, ahol a „demokratikus” Nyugat etnikai tisztogatásokhoz, tömeggyilkosságokhoz nyújt segédkezet.)

A következő (az etnikai tisztogatásokkal is előkészítendő) lépés lesz: EGY UN. „KRÍMI TATÁR” ÁLLAM MEGTEREMTÉSE egy, Herszon megyéből kiszakítandó területen, KÖZVETLENÜL AZ OROSZ (KRÍMI) HATÁROKON. Ez a krími tatár állam nem elsősorban arra lesz hivatott, hogy a „Medzslisz” brigantinjainak ismét legyen államuk. HANEM BŰNÖZŐK, TERRORISTÁK FÉSZKÉVÉ, HARCÁLLÁSPONTJÁVÁ, KIINDULÓ BÁZISÁVÁ VÁLJANAK. Az oda magukat befészkelő iszlám terroristák – két, Oroszország elleni terrorcselekmény közepette – Európába is ellátogathatnak majd. Hogyan? Kicsivel később mondom.

Ami az iszlám terroristákat illeti: TELJES ÖSSZHANG JÖTT LÉTRE WASHINGTON, ANKARA, BERLIN, ILLETVE KIJEV (a náci junta, illetve a krími tatár nép senkit sem képviselő áruló klikkje) KÖZÖTT EZEK TÁMOGATÁSÁBAN. A krími tatárok söpredékének főkolomposa, Musztafa Dzsemiljov nemrég ismét Ankarában járt, AKIT MAGA ERDOGAN FOGADOTT. Nemrégiben pedig Porosenko bábelnök is tiszteletét tette Ankarában. És akikkel áttekintették közös teendőiket.

Dzsemiljov kezdeményezte Poros Jankónál a „krími tatár állam” kiszakadását Ukrajnából. POROS JANKÓNAK EGYETLEN SZÓ KIFOGÁSA NEM VOLT EZ ELLEN. (Ez, számára, nem szeparatizmus – nem kezdi el bombázni az iszlám terroristák által gyakorlatilag ellenőrzés alá vont ukrán területeket; nem indít katonai büntetőhadjáratot ellenük – nem úgy, mint a Donbassz ellen, amelyik akkor még ki sem akart szakadni, csupán autonómiát követelt a maga számára. Holott az ukrán területek egy részének kiszakítása még az ukrán terrorkülönítményeseket is felháborítja: már volt összetűzés közöttük.)

Dzsemiljov kezdeményezte Poros Jankónál azt is, hogy a létrehozandó iszlám terrorista egységeket VONJÁK BE AZ UKRÁN HADSEREGBE.

Poros Jankó pedig ezt is teljesítette. ANKARA PEDIG VÁLLALTA E TERROREGYSÉGEK FELSZERELÉSÉNEK, KORSZERŰ FEGYVEREKKEL VALÓ ELLÁTÁNAK KÖLTSÉGEIT. (Vajon nem ezért is emeli-e most a „tétet” háromról hatmilliárd euróra? Hiszen kell a pénz – a gonosz oroszok pedig alaposan megcincálták eddigi bevételi forrásait az illegális olajkereskedelemmel).

Merkel nyanya pedig rendszeres zarándokútjain egyeztetett efendijével – próbálva minden eszközzel erőltetni aztán, amiben megállapodtak. Nem lehet véletlen gyors külön találkozójuk a legutóbbi (március 7-i) EU-csúcs kezdetén.

Az efendi pedig, cserében, segíti háremhölgyét abban, hogy az teljesíthesse Washington-Szorosz kiadott utasításait: csak azért is káoszt teremteni és tönkretenni az európaiakat. No, meg elvenni a kedvüket attól, hogy – miként Orbán is – alternatív (kereskedelmi) kapcsolatokat építsenek ki Oroszországgal (a szankciók miatt már mind többen elégedetlenek Európában).

Arról – a világsajtóhoz hasonlóan – a magyar sajtó sem adott hírt, hogy az ukrán parlament nemrégiben elfogadott egy törvényt. Ami szerint A NÁCI REZSIM OLDALÁN HARCOLÓ KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK, gyorsított és végletekig leegyszerűsített eljárás keretében, UKRÁN ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPHATNAK! Azok az iszlám terroristák, akik már ott rajzanak a Krím határán és a Donbassz frontjain – pláne, ha még szervezetileg az ukrán hadsereg részeivé is teszik őket – MÁRIS JOGOT SZEREZTEK ARRA, HOGY BÁRMIKOR MEGKAPHASSÁK AZ UKRÁN ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT.

És mindezekkel a háttérben tette le (számomra váratlanul, és kellemetlen meglepetésként) Viktorunk a voksot amellett, hogy a törökök helyett AZ UKRÁNOKNAK KELL MIHAMARABB MEGADNI A VÍZUMMENTESSÉGET. Tisztában van-e azzal, hogy AZ UKRÁNOKNAK MEGADANDÓ VÍZUMMENTESSÉGGEL ELLENŐRZÉS NÉLKÜLI BEUTAZÁSI LEHETŐSÉGET KÍNÁLT az ukrán állampolgárságot bármikor elnyerő ISZLÁM TERRORISTÁKNAK IS?

Szólhatna már neki valaki!

MÁS:

Április 6-án Hollandiában KONZULTATÍV népszavazás lesz Hollandiában: egyetért-e a holland lakosság azzal, hogy az ország kormánya ratifikálja a 2014. június 27-én az Unió és Ukrajna között aláírt társulási megállapodást.

Noha:

  1. A társulási megállapodás köztudottan nem azonos az uniós tagsággal (sőt, annak kikerülését szolgálja);
  2. a népszavazás konzultatív lesz, így az jogilag semmire sem kötelezi a holland kormányt – a náci junta idegrohamot kapott: veszélyben az európai integráció! (Az egyetlen, amit, adott esetben, fel tudnának mutatni az utóbbi két évben a véglegesen ebek harmincadjára jutott országnak.) Ezért az ukrán külső felderítő szolgálat parancsnoka előterjesztést készített az „államfőnek”: emberei hadd utazzanak Hollandiába, hogy megpróbálják – a szervezőkre való FIZIKAI RÁHATÁSSAL IS – elérni a népszavazás törlését (ez nem sikerült).

Az a tény, azonban hogy egy kommandó egy másik országba utazhat, és ott politikai tevékenységük miatt megbüntethet „ukránellenes egyéneket” azt mutatja: A TERRORISTA BANDITA ÁLLAM SAJÁT JOGHATÓSÁGÁT IMMÁR MÁS ÁLLAMOKRA, AZOK ÁLLAMPOLGÁRAIRA IS KI AKARJA TERJESZTENI!

Ugyancsak hisztéria tárgya Nagyezsda Szavcsenko terroristanő ügye is. (Az ő esetében szögezzük le: NEM PILÓTAKÉNT, HANEM EGY TERRORBRIGÁD – a szinte leghírhedtebb,”Ajdar” nevű terrorkülönítmény tagjaként – esett fogságba.

Aki:

  1. nem is lehetett pilótanő, hiszen ezeknek a brigádoknak sok mindenük van – tankjaik, páncélosaik, még nehéztüzérségük is – ám repülőgépeik nincsenek. Így hiába is szolgált hajdan az ukrán légierőknél, elfogása pillanatában a terrorbrigád tüzérségi irányzója volt;
  2. A mostani, sok kilométerre is elhordó nehéztüzérség legénysége ténylegesen nem látja azt, amire lő. Irányzójuk adja meg nekik azokat a koordinátákat, ahová lőniük kell. E koordinátákat pedig a másik oldalnál lévő kémek, ügynökök adják meg az irányzóknak – például mobilon. Esetünkben a kém jelentette, hogy két orosz újságíró éppen a menekülő civil lakosságról forgat dokumentumfilmet. (A náci junta rémtetteinek leleplezései miatt pedig kifejezetten vadásznak az orosz újságírókra.) SZAVCSENKO KISASSZONY TEHÁT MEGKAPTA A KOORDINÁTÁKAT, AHOVÁ LŐNI KELL – Ő KIADTA A PARANCSOT, A LÖVÉS TELIBE IS TALÁLT. Tehát tudta, hová lövet, kire és miért! Ez pedig gyilkosság – MI TÖBB, HÁBORÚS BŰNTETT! Az akasztófa is kevés lenne ezért, nemhogy a 23 év.
  3. Szavcsenko kisasszony a front mögött is ténykedett: SZÍVESEN VETT RÉSZT LETARTÓZTATOTTAK, HADIFOGLYOK MEGKÍNZÁSÁBAN. Egy rövid vallomás-részlet: a kezüknél-lábuknál fogva kikötözött áldozatokat dorongokkal ütlegelte, leverte a nemi szerveiket. Közben ordítozott: ADJÁTOK EL A SZERVEIÉRT, AHOGY AMAZOKAT IS – vagy lőjétek már agyon, a francba! Korábban pedig egy pópa számolt be hasonló, rettenetes élményeiről – miután parókiájáról elhurcolva őt vallatták és kínozták a „szeparatistákkal” állítólag ápolt kapcsolatai miatt. Ez a pópa hónapokig volt a terrorbrigádok fogságában. Soha nem felejtem el a hangját ennek a némbernek – mondta, hozzátéve: az egyik kezét azóta nehezen tudja mozgatni. Azt is ígérte: tanúként fog jelentkezni a terroristanő perében.

Nos, ilyenekért sivalkodik a „művelt”, „demokratikus” Nyugat.

És ilyeneket tart parlamenti képviselőjének az ukrán parlament (külön helyet fenntartva a részére). Az érdekében dobálták meg a kijevi orosz nagykövetséget – nappal tojásokkal, ám éjszaka pirotechnikai eszközökkel is (erről sem írt a magyar sajtó). Ahogy az egyik kijevi parlamenti képviselő indítványozta: a némber szabadon bocsátása érdekében az arra hivatott szervek – vezető donyeckiek elfogásán kívül – akár OROSZ TERÜLETEN – esetleg más országok területén – IS RABOLJANAK EL KÖZISMERTEN „UKRÁNELLENES” SZEMÉLYEKET, „OROSZ KÉMEKET”, elérendő a fogolycserét.

VAGYIS: megint csak, mint az előbb: UKRAJNA KITERJESZTI JOGHATÓSÁGÁT MÁS ORSZÁGOKRA, ÉS AZOK ÁLLAMPOLGÁRAIRA – még ha azok a saját területükön is végeznek a kijevi rezsimnek nem tetsző, törvényeit megsértő politikai tevékenységet.

Apropó: az ukrán parlament még az ősszel felhatalmazta az ország titkosszolgálatait: ha szükségesnek látják, ne csak Ukrajna, de más országok területéről is elrabolhatnak és Ukrajnába hurcolhatnak embereket. A VÍZUMMENTESSÉG – továbbá a száz (nyilván rezsim-hű) ukrán diáknak nagylelkűen felajánlott magyar állami ösztöndíj PEDIG MEGKÖNNYÍTI AZ UKRÁN TITKOSSZOLGÁLATOK DOLGÁT IS, HOGY ÜGYNÖKEIKET – akár diákok képében is – MAGYARORSZÁGRA, AZON TÚL PEDIG EURÓPÁBA JUTTATHASSÁK. Akár azért is, hogy egy ukrán ellenzékit, vagy a rezsim külföldi ellenfelét elfoghassák, és erőszakkal Ukrajnába szállíthassák.

HÁT ÍGY, ENNEK TUDATÁBAN SZAVAZZA MEG A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS IS AZ UKRÁN TÁRSULÁSI SZERZŐDÉST! Persze, tudom: a NATO-hűség… Nem erre mondta Rétvári Bence március 15-én: soha többé nem engedjük, hogy nagyhatalmak irányíthassák a politikánkat?

Érkezett 2015. márc. 16-án

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Advertisements

2 gondolat “Van egy másik front Európában, amelyik még senkinek sem érte el az ingerküszöbét” bejegyzéshez

  1. Tisztelt NIF!
    Anonymus írása 2015. o3. 16-án érkezett . Eddig tartott, hogy közzétegyék vagy a dátum téves?

    Kedvelés

  2. Albert Pike tervei szerint haladnak a dolgok.
    Törökországot kiteszik a NATO-ból,ha iszlám állammá válik, pedig Erdogan azt akarja. Ha megteszik, akkor egy erős iszlámtömböt hoznak létre Közel-keleten. Mivel sok török él Németországban, ők lehetnek
    Erdogan ,,hatodik” hadoszlopa az országban. A terrorista tevékenységek az ellátórendszerek támadásával vissza tudnák juttatni nyugatot a kőkorszakba. És ilyen körülmények között a bevándoroltak lehetnek erősebbek. Nyugat-Európa és Közel-kelet Közép-Európát be is kerítheti. Tényleg nem sok szövetségesünk lenne.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.