Thomas Sankara csodálatos beszéde az adósság visszafizetésének megtagadásáról – 3 hónap múlva meggyilkolták

Úgy gondoljuk, az adósságot annak eredetétől kell megvizsgálni. Az adósság eredete a gyarmatosítás eredetéből származik. Azok, akik pénzt hiteleznek nekünk ugyanazok, akik ezelőtt gyarmatosítottak minket. Ők ugyanazok, akik az államainkat és gazdaságunkat irányították.

A gyarmatosítók azok, akik eladósították Afrikát. Nekünk semmi közünk ehhez az adóssághoz. Tehát nem is kell megfizetnünk. Az adósság neokolonializmus, amelyben a gyarmatosítók „technikai asszisztensekké” alakultak. De jobban illik rájuk a „technikai gyilkos”* kifejezés.

sankara

Előállnak azzal, hogy pénzügyileg támogatnak minket, pénzügyi háttérrel. Mintha bárki háttere fejlődést idézne elő. Azt tanácsolják, menjünk ezekhez a hitelezőkhöz. Szép pénzügyi stratégiákkal kábítanak minket. Eladósíthatnak minket ötven, hatvan évre vagy annál is többre. Ez azt jelenti, hogy a népünk ötven vagy több évi veszélyeztetése felé vezetnek minket.

A jelenlegi formájában, ahogy az imperializmus irányít, a hitel nem más, mint Afrika okosan menedzselt visszahódítása, azzal a céllal, hogy külföldi szabályok alapján leigázzák a növekedését és fejlődését. Ezzel mindegyikünk pénzügyi rabszolgává válik, amely nem különbözik a valódi rabszolgától, és mindezt azok miatt, akik voltak elég gazdagok ahhoz, hogy pénzt fektessenek az országunkba azt követelve, hogy fizessük azt vissza. Megmondják nekünk, hogy fizessük vissza, de ez nem erkölcsi kérdés. Ez nem arról a becsületről szól, hogy visszafizessük-e vagy sem.

Elnök úr, hallgattuk és megtapsoltuk Norvégia miniszterelnökét, ahogy beszélt. Ő európai, de ő is elmondta, hogy az egész adósság megfizethetetlen. Az adósságot nem lehet visszafizetni, mert ha nem fizetjük vissza, a hitelezők nem halnak meg. Ez biztos. De ha mi visszafizetjük, akkor meghalunk. Ez is biztos.

Azok, akik az eladósodásunkat okozták, úgy hazardíroztak, mintha kaszinóban lettek volna. Amíg nyertek, nem volt vita. De most, hogy veszteségeket szenvednek, követelik a visszafizetést. És most a válságról beszélünk. Nem, Elnök úr, játszottak, vesztettek, ezek a játék szabályai és az élet megy tovább. Nem fizethetjük vissza, mert nincs is miből. Nem fizethetünk, mert nem vagyunk felelősek ezért az adósságért. Nem fizethetjük vissza, mert ők a legnagyobb értékkel tartoznak nekünk, amelyet soha nem tudnának visszafizetni: a vérünkkel. A vérünket ontották.

Hallottunk a Marshall-tervről, amely újraépítette Európa gazdaságát. De sosem hallunk az Afrika-tervről, amely lehetővé tette, hogy Európa szembenézzen a hitleri hordákkal, amikor a gazdaságuk és a stabilitásuk forgott kockán.

Ki mentette meg Európát? Afrika. Ritkán említjük egy pontig, amikor már nem lehetünk részesei ennek a hálátlan csendnek. Ha mások nem éneklik meg dicsőségünket, akkor legalább nekünk ki kell mondanunk, hogy apáink voltak elég bátrak, hogy a katonáinkként megmentsék Európát, és a világot megszabadítsák a nácizmustól.

Az adósság a szembenállás eredménye is.

Amikor gazdasági válságról beszélnek nekünk, senki nem mondja ki, hogy ez nem hirtelen jött. A válság mindig is itt volt, csak egyre rosszabb lett, akárhányszor a néptömegek egyre és egyre tudatosabbak lettek a kizsákmányolókkal szembeni jogaikat illetően.

Ma azért vagyunk válságban, mert a tömegek elutasítják, hogy a javak kevés magánszemély kezében koncentrálódjanak.

Azért vagyunk válságban, mert néhány nép olyan óriási összegeket mentett külföldi bankszámlákra, amelyek elegendőek lennének Afrika fejlődéséhez. Azért vagyunk válságban, mert ezzel a magántulajdonnal állunk szemben, amelyet nem tudunk megnevezni.

A néptömegek nem akarnak gettókban és slumokban élni. Válságban vagyunk, mert Soweto-tól Johannesburgig az emberek nem akarják megismételni a hibákat.

Harc van, és ennek az erősödése aggasztja a pénzügyi hatalmat. Most arra kérnek, legyünk bűnrészesek a kiegyensúlyozásban. Olyan egyensúlyban, amely a pénzügy hatalom számára előnyös. Olyan egyensúlyban, amely a néptömegek ellen van.

Nem! Nem lehetünk bűnrészesek. Nem! Nem működünk együtt azokkal, akik a népünk vérét szívják és a népünk verítékéből élnek. Nem működünk együtt velük a gyilkos módszereikben.

Elnök úr, hallunk klubokról – a római klubról, a párizsi klubról, mindenféle klubról. Hallunk az Ötök Csoportjáról, a Hetek Csoportjáról, a Tízek Csoportjáról és talán a Százak Csoportjáról. És mi más van? Ha ez elfogadott, akkor nekünk is saját klubok, saját csoportok kellene. Legyen ezentúl Addisz-Abeba** a központ, amelyből új lélegzethez juthatunk. Addisz-Abeba klubja.

A mi feladatunk, hogy egy Addisz-Abeba-i egyesült frontot hozzunk létre az adósság ellen. Ez az egyetlen mód, hogy kimondjuk, hogy az adósság visszafizetésének elutasítása nem agresszív lépés részünkről, hanem testvéri lépés, hogy kimondjuk az igazat.

Továbbá Európa néptömegei nem állnak szemben Afrika néptömegeivel. Azok, akik Afrikát kizsákmányolják, Európát is kizsákmányolják. Közös az ellenségünk. Addisz-Abeba-i klubunknak azt kell kifejeznie, hogy az adósságot nem kellene visszafizetnünk. És amikor ezt mondjuk, nem vagyunk az erkölcsök, a méltóság és a szavahihetőség ellen. Úgy gondoljuk, nem ugyanazok az erkölcsöseink, mint másokéi.

A gazdagok és szegények erkölcsei nem ugyanazok. A Biblia és a Korán nem szolgálhatja egyszerre a kizsákmányolókat és a kizsákmányoltakat. Ha mindkét oldal javára akarnánk használni, akkor két különböző kiadás kellene a Bibliából és két különböző kiadás kellene a Koránból. Nem fogadjuk el, hogy azok a tisztességesek és érdemesek, akik visszafizetnek, és azok a megbízhatatlanok, akik nem.

Másik oldalról, ma fel kell ismernünk, hogy az a normális, ha a leggazdagabbak a legnagyobb tolvajok. Ha egy szegény ember lop, akkor tolvaj és gyarló, pedig ez csak a túlélésről és a szükségről szól. Ha egy gazdag ember lop, az pénzügyi hatóság és vámkezelési illeték. Ők zsákmányolják ki a népet.

Elnök úr, az indítványom célja nem a provokáció vagy a kérkedés. Csak ki szerettem volna mondani, amit mindegyikünk gondol és kíván. Ki nem kívánja itt, hogy az adósságot pusztán elengedjék? Aki nem, az elmehet, felülhet a repülőjére, és mehet egyenesen a Világbankba, aztán fizessen!

Nem akarom, hogy az emberek azt gondolják, hogy Burkina Faso indítványa csak ifjonti hév, érettség és tapasztalat nélkül. Nem akarom, hogy az emberek azt gondolják, hogy csak forradalmárok beszélnek így. Szeretném leszögezni, hogy ez merő tárgyilagosság és elkötelezettség.

Példának hozhatnék fel másokat, akik azt mondják, nem fognak fizetni. Forradalmárokat éppúgy, mint nem forradalmárokat, fiatalokat éppúgy, mint időseket. Említhetném Fidel Castro-t, aki azt mondta, nem fizet. Ő nem korombeli, még ha forradalmár is. Említhetném Francois Mitterand-ot is, aki azt mondta, hogy az afrikai országoknak, a szegény országoknak nem kellene fizetni.

Említhetném Miniszterelnök Asszonyt. Nem tudom, hány éves, és nem is illendő megkérdeznem. Említhetném Felix Houphouet-Boigny-t***, ő sem korombeli, de hivatalosan, nyilvánosan kijelentette, legalább saját országa számára, hogy Elefántcsontpart nem fizet. Most Elefántcsontpart a leggazdagabb ország „francia” Afrikában. Ezért is kell természetesen több hozzájárulást is fizetniük itt.

Elnök úr, ez határozottan nem provokáció. Azt szeretném, ha ajánlanának nekünk néhány bölcs megoldást. Azt szeretnénk, ha a konferenciánk elfogadná, hogy nem fizethetjük vissza az adósságot. Nem harcias szándékból. Hanem, hogy elkerüljük, hogy egyenként meggyilkoljanak minket. Ha Burkina Faso egyedül fog ellenállni a fizetés megtagadásának, jövőre nem fogok itt állni ezen a konferencián!****

De mindenki támogatásával, megtagadhatjuk a fizetést. Ezzel a kevés forrásunkat is a saját fejlődésünkre fordíthatjuk. És azzal szeretném befejezni, hogy minden alkalommal, amikor egy afrikai ország fegyvert vásárol, azt egy afrikai ellen fogják használni. Nem európai, nem ázsiai ország ellen, hanem afrikai ellen. Következésképp, az adósság ügyét úgy kell kihasználnunk, hogy megoldjuk a fegyverproblémát. Én katona vagyok és fegyvert viselek. De Elnök úr, azt akarom, hogy kezdjük meg a leszerelést. Mivel csak én viselem a fegyverem, amim van, a többiek pedig rejtegetik a sajátjukat. (Nevetés és taps a teremben)

Drága Testvéreim, mindannyiunk támogatásával békét hozunk hazáinkra. Ezt az óriási lehetőséget Afrika fejlődése érdekében fogjuk felhasználni, mivel a földünk és a földünk mélye gazdag. Elegendő munkaerőnk és piacunk van északtól délig és kelettől nyugatig. Elég szellemi kapacitásunk van, hogy alkossunk, vagy legalább használjuk a technológiát és a tudományt, akárhol is akadjunk rá.

Elnök úr, alakítsuk meg az Addisz-Abeba-i egységfrontot az adósság ellen. Tegyünk nyilatkozatot Addisz-Abebából a fegyverkorlátozásért a gyenge és szegény országok között. A botok és kések, amiket vásárolunk, haszontalanok. Tegyük az afrikai piacot az afrikaiak piacává. Termeljünk Afrikában, szállítsunk Afrikában és fogyasszunk Afrikában. Termeljük meg, amire szükségünk van, és import helyett fogyasszuk el, amit megtermelünk.

Burkina Faso felmutathatja a gyapotüzemét. A gyapotot, amelyet Burkina Faso-ban állítottak elő, Burkina Faso-ban szőttek, Burkina Faso-ban varrtak és burkinaiak viselik. Delegációnkat és engem a mi szövőink és parasztjaink ruháztak fel. Egy cérna sem európai vagy amerikai. Nem akarok divatbemutatót tartani, csak egyszerűen azt akarom mondani, hogy el kell fogadnunk, hogy afrikaiként élünk. Csak így élhetünk szabadon és méltósággal.

Köszönöm Elnök úr!
Haza vagy Halál!
Győzni fogunk!*****

Elhangzott az Afrikai Egység Szervezetének ülésén
Addisz-Abeba
1987. július 29.
*szójáték: assistant és assassin
** Etiópia fővárosa, az Afrikai Unió székhelye
*** Elefántcsontpart első elnöke, 1960 és 1993 között volt hatalmon
**** Thomas Sankarát 3 hónap múlva meggyilkolták
***** A kubai forradalmárok jelszavai.

A beszédről készített videófelvétel francia nyelven, angol felirattal, két részben

 

forrás: amiidonk.hu, 2014. november 2.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Advertisements

14 gondolat “Thomas Sankara csodálatos beszéde az adósság visszafizetésének megtagadásáról – 3 hónap múlva meggyilkolták” bejegyzéshez

  1. “az írás minden szavával egyetértek!! Vajon hányszor fizethette már vissza Afrika is a tartozását(?). Ahogy mi Magyarok is!! Az elmaradt nyereség,nem egyenlő a veszteséggel!
    “szegény ember lop, “kik százezreket rabolnak,azok lészen bírái annak, ki,hogy éhen ne haljon,lopni kényszerül.
    Az EMBEREK élhetnének békességben, szeretetben, jó létben, ha nem lehetetlenítené el az életüket egy parazita faj,mely magát kiválasztottnak(??) hívja. Ami a világ nyomorúságáért, kínjáért, keservéért felel.
    Éljen a Győzelem!!

    Kedvelés

  2. Érdekes felvetés, ha azt vesszük figyelembe, hogy az akkori Afrika a gyarmatosítás alatt kialakult bonyolultsága, majd utána a kiútkeresésében kiktől kapott támogatást, s azt kik ellenezték, az érdekellentéteket hogyan használták fel saját céljaik elérésére, hogy például az afrikai Che Guevarának titulált Sankarát földarabolva, testében tucatnyi golyóval találták meg, míg például Ben Barkát savval teli kádban tüntették el, aztán Lumumba esete és lehetne még sorolni.

    Kedvelés

  3. Úgy kerek a történet, hogy a világ az adósság megtagadásának irányában halad, Minél általánosabbá válik a felfogás, hogy a világ tartósan nem épülhet adósságra és az adósságok megtagadásával lehet csak az adósságspirálból kiszabadulni, annál kevésbé lesz értelme a hezitálók ellen erőszakkal fellépni.
    Az is hozzátartozik a panorámaképhez, hogy éppen a háttérhatalom az, amely az összeesküvés-elméletek útján gerjeszti a hitelezők elleni hangulatot. Akkor omlik össze ez az adósságokra világrend, amikor az adósok tömegével tagadják meg törlesztéseket.

    Kedvelés

  4. A véleményemet tartom, csak világ forradalommal lehet rendet tenni.
    Egyszerre minden népnek fel kell lázadnia. Népenként nem lehet, még nagyon erősek, ragaszkodnak az utolsó fillérért is. Ezért mint, tudjuk mindent megtesznek, 1000….2000000….1000000000 millió halott nem számit. Az csak jó nekik kevesebb embert kell eltartaniuk, kevesebb kell a szociális ellátásra stb.

    Kedvelés

  5. “kevesebb embert kell eltartaniuk,
    Ez egy jó kérdés,hogy ki,kit tart el ! Meg kell nézni,hogy a század elején Magyarországon hány napot,órát dolgozott egy ember évente, és ma mennyit. Változtak az igények is, ” de amire a legnagyobb szüksége van a testnek,és a léleknek,az az igénytelenség. (Einstein)
    Én azt mondanám a szerénység és a mértékletesség, mert az univerzumban nem a gyorsítás a legfontosabb, hogy minél hamarabb,minél több mindent “behabzsolni.

    Kedvelés

    1. Tóth úr teljesen egyetértek. Az eltartást úgy értettem, hogy nekik a mi robot pénzünkből kevesebb marad.

      Kedvelés

  6. “az alvilágban az a szokás járja,ha túl sokkal tartozik valaki valakinek,az uzsorából kifolyólag,az előbb utóbb a hitelezője ellen fordul. Mert látja ,hogy kilátástalan a helyzete. Elkerülhetetlen, hogy egy világforradalom lerázza magáról a parazita vérszívókat. Vagy elveszik MINDEN!!

    Kedvelés

    1. Az biztos, hogy az emberiség válaszút előtt van. Valaminek kell történni. Egy országot könyebb félre állítani, mint 150-250-et. 1-2 milliárd ember minden “spekulánst, gonoszat” megtörhetne.
      De ehhez előbb a médiákat kellene megszerezni, rengeteg agymosást kellene elvégezni.
      No és lehetne sorolni, de szerintem ezt szépen fogalmazva: kézzel fogható.

      Kedvelés

  7. ” gyógyítást kétféleképpen lehet megvalósítani. Az egyik, életmód váltás,nevelés,tanítás. Ez nem fog menni,és amúgy is hosszadalmas. Marad a sokk terápia! Kímélet nélkül a tudtára adni mindenkinek a “valós helyzetet. Mindenkinek vállalni kell a felelősséget azért amit tesz,vagy amit nem. De tennie KELL!

    Kedvelés

  8. A tények azt mutatják, hogy eddig minden ország, amely nem tudta visszafizetni az adósságát, sokkal rosszabbul végezte, mintha bármely nehézség árán, de fizetett volna. És hogy akik nem kapják vissza a pénzüket, ne halnak bele? DE IGEN! A magyar államadósság kb. 60%-a a magyar kisbefektetők kezében van… kisemberek, nyugdíjasok, akik ezzel egészítik ki a 20 filléres nyugdíjukat… tényleg ezeket kellene kisemmizni?

    Kedvelés

    1. Mi lenne, ha a magyar kisbefektetőktől visszavásárolná először az állam a kinnlévőségeit?
      Egyébként ez a 60% adat honnan származik?

      Kedvelés

  9. “kisbefektetők?
    SENKI ne akarjon MUNKA nélkül,akár fizikai,vagy szellemi, nyereséghez jutni!! Alapból beteg az a felfogás,hogy kamatot kapjak a pénzem után. Hogy más termelje ki az én hasznomat is, nekem csak tartani kell érte a markomat! Ha az emberek(?) hitben élnének,az Isten szavát hallgatnák,és nem az ördögét,meg sem fordulna a fejükbe kamatot szedni ! De vasárnap elmennek a misére gyónni,utána meg a kamatért. Ezek a farizeusok !!! A.H. egyik jó döntése volt, hogy bezáratta a tőzsdéket,a másik,hogy megakarta szüntetni a kereskedőt,mint árfelhajtó “tényezőt. Találja meg a termelő a vevőt!
    Az EMBER, a Teremtő képmására Teremteni van e világon, és nem élősködni a másikon!

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.