A Führer cirkuszába belefér-e egy SeVizahitelek miatt felszólaló Sárgapólós?

Tisztelt Nemzeti InternetFigyelő Szerkesztősége!

Köszönjük, viktor, köszönjük sándor! – Többen plakátokkal készülnek a SeVizás fiesztára.

Nem csak plakátok lesznek, hanem egyéb meglepetések is. Sok egyéni kezdeményezés hatására a megmozdulás túlnőtt azon, hogy kipróbáljam, vajon nekem is szabad mindazt megtenni, amit a fociszurkolóknak.

Eredetileg azt szerettem volna megtudni, hogy a führer cirkuszába beleférhet-e egy SeVizahitelek miatt felszólaló Sárgapólós.
Ennél izgalmasabb lesz.

Cikk: Póka László

– Már látszik, hogy szerdán ez egy megmozdulás lesz az egyenlő bánásmódért.

– Paródiája lesz ez annak, hogy emberek bármiről megfeledkeznek, ha van lehetőségük egy kis cirkuszban részt venni. – Még kenyér sem kell nekik. Az első plakát jól tükrözi mindezt.

– Próbája lesz annak, hogy a rendőrök vakon és megkülönböztetően végrehajtanak-e minden parancsot.

– Méltó megemlékezése lesz ez a 2015.július 23-án a Bajcsyn végrehajtott, majd néhány perc alatt a rendőrség által feloszlatott „Nefizess! Perelj! Tiltakozz!” rendezvénynek. Akkor 19 embert állítottak elő. Több mint másfél milliós bírságot szabtak ki azonnal. Ebből több mint 1 000 000 Ft jogerős lett. Az akkori események tudósításaitól sajtószemle a lap alján látható.

Vajon most hány embert állítanak elő? (csak ez vegyen fekete kendőt, aki ezt bevállalja, vagy maga provokálja)

Akkor hatalmas sajtó visszhangja volt az eseménynek.

Meglátjuk, hogy most hány újságíró lesz 10 óra körül a Kőrúton a Király utca közelében.

Majd igyekszünk képeket feltenni.

A eddig hozzám eljuttatott plakát tervek alapján jó bulinak ígérkezik.

Plakátok a mellékletben láthatók itt: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/photos/?tab=album&album_id=1443153905710550

Ez egy évvel ezelőtti „NeFizess! Perelj! Tiltakozz! rendezvény tudósításai:

Rendőrségi videó: https://www.youtube.com/watch?v=MJbzNYoW9a8&feature=youtu.be

TV2 Tények: http://tv2.hu/musoraink/tenyek/182252_rendorok_vittek_el_a_tuntetoket.html

ATV http://www.atv.hu/videok/video-20150723-tuntetes-az-andrassynal-ket-perc-alatt-felszamoltak-a-rendorok

Somló VédPajzs: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=875792142474126&id=142868662433148

mno: http://mno.hu/belfold/devizahiteles-tuntetok-zartak-le-a-karoly-korutat-1296660

mno: http://mno.hu/ahirtvhirei/tuntetnek-a-devizahitelesek-elvittek-a-foszervezoket-a-rendorok-1296639

mno Hírtv déli híradó: http://mno.hu/videok/130771

Origo: http://www.origo.hu/itthon/20150723-ulosztrajk-a-belvarosban.html

Hungária TV hosszú: https://www.youtube.com/watch?v=_YTbfbqtnhI&feature=youtu.be

Hungária TV rövid: https://www.youtube.com/watch?v=qerhT4zq7pA

Mandiner: http://mandiner.hu/cikk/20150723_devizahiteles_tuntetok_zartak_le_a_karoly_korutat_eloallitottak_oket

Thet Times: http://www.thehungariantimes.hu/thetimeshirolvasas.php?id=972

HVG: http://hvg.hu/itthon/20150723_Devizahitelesek_zartak_le_a_Karoly_koruta

Golcs Ferdinánd bejegyzése: https://www.facebook.com/ferdinand.golcs/posts/956552874407736

Póka Anita és Laci elcipelése: https://www.facebook.com/imolahercegno/posts/1001036929928353

Szabó Zoli bejegyzése: https://www.facebook.com/zoltanattila.szabo.9/posts/445611488950826

Képek az elszállításról: https://www.facebook.com/imre.uhrin/posts/10204790924269256

Képek az előállításról: https://www.facebook.com/imre.uhrin/posts/10204790901908697

Tüntetés képek: https://www.facebook.com/imre.uhrin/posts/10204791002311207

Zsóka rabszállító: https://www.facebook.com/hajdu.jozsefnezsoka/media_set?set=a.10203394688387821.1073741940.1830236869&type=3

Dán Judit Börtön udvarában: https://www.facebook.com/judit.dan.31/media_set?set=a.475206205989747.1073741836.100005011151676&type=1

Bírósági tárgyalásról: http://www.atv.hu/videok/video-20151214-kora-esti-hirado-2015-12-14 ezen a hivatkozáson található 20:40-21:48 ig.

Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/1102275246454028/

Előállítás, tiltás kiírás: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/photos/a.1175288562497087.1073741950.626932930665989/1175288695830407/?type=3&theater

Sajtótájékoztató

Hungária TV: https://www.youtube.com/watch?v=9DE2GgS3ylI

 


Önzetlen Szeretet
válogatása:

  1. július 24. 16:41

http://mno.hu/videok/130805
http://tv2.hu/musoraink/tenyek/182252_rendorok_vittek_el_a_tuntetoket.html
http://www.atv.hu/videok/video-20150723-tuntetes-az-andrassynal-ket-perc-alatt-felszamoltak-a-rendorok http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/elvittek-a-rendorok-a-tuntetoket-2381981 http://mno.hu/ahirtvhirei/tuntetnek-a-devizahitelesek-elvittek-a-foszervezoket-a-rendorok-1296639 http://hirek.ma/hirek/devizahiteles-tuntetok-zartak-le-a-karoly-korutat
http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=9471 https://www.youtube.com/watch?v=X2QgQ76w6pU
http://nemzeti.net/tuntetnek-a-devizahitelesek-elvittek-a-foszervezoket-a-rendorok-3272811.html http://www.figyel.hu/hirek/rendorok-vittek-el-a-tuntetoket
http://epoc.hu/slager-tema/tuntetes-az-andrassynal-ket-perc-alatt-felszamoltak-a-rendorok-atv/
http://sztarold.hu/bulvar/elvittek-a-rendorok-a-tuntetoket-1
http://hvg.hu/itthon/20150723_Devizahitelesek_zartak_le_a_Karoly_koruta
http://www.origo.hu/itthon/20150723-ulosztrajk-a-belvarosban.html
http://hirek24.hu/hir/devizahitelesek-zartak-le-a-karoly-korutat-elvittek-oket-a-rendorok
http://www.hir24.hu/belfold/2015/07/23/elvittek-a-rendorok-a-tiltakozo-devizahitelest/
http://vs.hu/mind/osszes/eloallitottak-a-karoly-korutat-lezaro-tuntetoket-0723
http://friss-hirek.hu/friss-hirek/elvittek-a-rendorok-a-tiltakozo-devizahitelest
http://starthirek.hu/hirek/belfoldi-hirek/elvittek-a-rendoroek-a-tiltakozo-devizahitelest
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=189512
http://www.napi-hirek.hu/hirek/tartalom/ulosztrajk-a-belvarosban/92049281
http://www.immc.hu/hir/27924/ulosztrajk-a-belvarosban
http://444.hu/2015/07/23/szaropozban-vittek-el-a-rendorok-poka-laszlot-a-be-nem-jelentett-tunteteserol/
http://propeller.hu/itthon/3133058-ulosztrajk-belvarosban
http://epoc.hu/444-hu/szaropozban-vittek-el-a-rendorok-poka-laszlot-a-be-nem-jelentett-tunteteserol/
http://hirek.animare.hu/ulosztrajk_a_belvarosban__2576611.html
http://hirek.animare.hu/eloallitottak_a_karoly_korutat_lezaro_tuntetoket__2576645.html
http://www.maifriss.hu/hirek/rss/20150723/szar%C3%B3p%C3%B3zban-vitt%C3%A9k-el-rend%C5%91r%C3%B6k-p%C3%B3ka-l%C3%A1szl%C3%B3t-be-nem-jelentett-t%C3%BCntet%C3%A9s%C3%A9r%C5%91l
http://www.hir24.info/cikk/devizahitelesek-zartak-le-a-karoly-korutat-elvittek-oket-a-rendorok-55b0b05a943f2dbdbd3803f9
http://itthon.myhunet.com/Hir-Olvasas/1437642301dwxym/Ulosztrajk-a-belvarosban/
http://hir-ozon.hu/hirek/elvittek-a-rendorok-a-tiltakozo-devizahitelest

Tisztelettel: Póka László

Nem adom a házamat mozgalom

0630-931-9802

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Advertisements

15 gondolat “A Führer cirkuszába belefér-e egy SeVizahitelek miatt felszólaló Sárgapólós?” bejegyzéshez

      1. Kedves Admin!
        Nem fikázom, de van véleményem és azt ha engedi el is mondom! Nekem ez!
        Az ellenállásnak akkor van értelme, ha valami ellen és nem a saját hülyeségünk következménye ellen lépünk fel! Akkor amikor megjelent a “deviza” hitelezési forma, akkor miért nem álltak ellen az Urak, Hölgyek? Hol volt akkor a “józan” paraszti ész?
        A véleményemet fenntartom, és szívesen vitatkozom róla, ha nem zár ki a csoportból! Mert megteheti, igaz? 😀
        Üdvözlettel és tisztelettel: Rozgonyi István

        Kedvelés

      2. Az imént kitett devizahitelekkel kapcsolatos cikkemet, kérem olvassa el. lehet rájön, hogy mekkora károkat okoztak 7 gonosz ember az egész magyar nemzetgazdaságnak.
        Jobb lenne a devizakárosultak mellé állni, mert maga is az, Rozgonyi Úr. Mindnyájan azok vagyunk, habár saját akaratomon kívül én nem vettem fel ezt a kölcsönt 2007-ben.

        Kedvelés

      3. Kedves Admin!
        Én sem vettem fel a “kölcsönt” mert elolvastam a feltételeket és az árfolyammozgásból adódó és abban az időben regnáló kormány pénzügyi politikája miatt nem bíztam abban, hogy a forint erősödni fog, így “jóljárhatok”! De sokan ezt hitték, hiszen ezt sugallta a média, reklámok “szakemberek” nyilatkozatai! Csak a példa kedvéért: ha tőzsdézünk és bukunk, akkor ki áll mellénk? SENKI! És ez így van jól! Az a hét ember (?) nos erre mondja a magyar szleng, hogy “ügyes”! Nem lett volna szabad, mint ahogy én sem hittem nekik, hinni sőt MEGBIZN bennükI!!! Mert a komcsiból nem lészen szalonna, abból kolbász vagyon! KÁDÁRKOLBÁSZ! És aki ez nem tanulta meg, pedig volt rá közel ÖTVEN éve, már ne haragudjon, de megérdemli!
        Emberileg sajnálom a hiteleseket, de ahogy én is buktam, mint vállalkozó, igaz nem mint devizás, de javaslom, huzza meg a nadrágszíjat, és próbáljon meg talpra állni!
        Ha meg bizonyítható a bűncselekmény, akkor meg irány a bíróság és ha kell, akkor gyakorolni kell a társadalmi nyomást, akár tüntetésekkel is! Akkor már én is támogatom a törvényességi elszámoltatást! De addig ez van! Csak csendben jegyzem meg, ezzel a bírósággal, hááááááát……! 😦

        Kedvelés

  1. Rozgonyi István Úr!
    például 2007-ben szinte rám erőszakolták a deviza hitelt. Nekem mérnöki diplomám van, hát nincs józan paraszt eszem, de a nejem diplomás kozgazdász, a második diplomája – pénzügyi szak. Bátran kiállitom bár milyen szaktudási tesztelésre.(de hát ő is mint a sok százezer hiányolja a józan parszt észt) Az előadók meggyőztek, hogy éppen a devizában (svájci franhoz visszonyotva) a leg biztonságosabb a hitel. Mert a magyar forint nagyon ingatag.
    A kormányunk vétke. A lengyel, a szerb, az orosz kormány határozottan majdhogynem ultimativ formában megkövetelte a bankok UZSORA kamatai LÉNYEGES csökkentését. Az oroszk még tovább mentek: egyszerüen kiüztek néhány tiz külföldi bankot.mert hát azok mire valók?
    Tetszik, vagy nem tetszik, de az “átkozott” kádár rendszerben nem hemzsegtek nálunk a külföldi bankok, külföldi gyárak, és még is MO fejletteb hazai ipara volt, vorágzó haszont hozó fejlettebb mezőgazdasága mint most. A SzU-nak sem voltunk annyira szófogadó engedelmes rabjai, mint most az EU-nak .
    Minálunk divatba jött a pont jelenlevő impotens kormány a saját tehetetlenségét az előzőre háritsa, az előzőt okolja. Fájó, hogy az agymosott tisztes polgáraink ezt be is veszi…

    Kedvelés

    1. Kedves v.Kövér György!
      Kérem ne haragudjon meg rám, de! láttam én akkortájt csillogó szemű embereket, hogy milyen jó, hogy felvették a devizás kölcsönt. Hiába mondtam, hogy ember, SZÁMOLJ! És volt köztük közgazdász, orvos, mérnök, esztergályos! Nem fogja elhinni, de az esztergályos volt aki megértett! A többiek elött az ügyintéző szavai és a rózsaszín köd lengett! Ezek szerin a “józanparaszti” ész a drehásnak volt? HM!
      Ennek alapján nem én vagyok az agymosott!
      A kádári időkről! Önnek is tudni a kellene, hogy a gyárakban gyártottuk a sz@rt, bilit tonna szám, ami ment az öntödébe….. Nagyon kevés volt az a gyár amelyik haszonnal dolgozott. Nem beszélve a sétáló munkanélküliekről! Ön fel tud sorolni TÍZ!!! gyárat amelyik haszonnal működött? Valódi haszonnal! Ezért vettek fel hiteleket a kádárék! Nos! Így volt?
      Akkor ki is az “agymosott”???
      Üdvözlettel: Rozgonyi István!

      Kedvelés

      1. most nagyon durva leszek, !
        MENJ A JÓ KURVA ANYÁDBA Rozgonyi István!
        É R T E D .- MEGÉRTETLENKEDD

        ÓCSÁROLD A JÓ SZÁJBA BASZÓS ÉS SEGG KURZOS TÁRSASÁGOD DE NE A MAGYAROKAT!
        HÁT KI GYÁRTOTTA A LEHEL HŰTŐT AMI 20 ÉV MÚLVA IS MŰKÖDÖTT – 100 ÉVIG VILÁGÍTÓ ÉGŐT ÉS STB.
        TE BAROM!
        ID. KISS LÁSZLÓ

        Kedvelés

      2. László Kiss! Mi van? Ezt a modort tanulta a foximaxin? Gratulálok!
        De azért soroljon még nyolc nyereséges gyárat! Ha lehet ne káromkodjon, mert azt én is tudok! 😀

        Kedvelés

    2. És még valami! Majd feledtem: Kik is regnáltak akkor? A hitelesek problémájához a jelenlegi kormánynak, bár sokan szeretnék, semmi köze! Bizony így van ez!

      Kedvelés

  2. A sok kapzsi,és buta ember azt gondolta,hogy majd ő fog jól járni,a bankok meg majd lenyelik az árfolyamveszteséget.Mivelhogy ez nem jött be,most a kormányra akarják kenni a szart,.Mégis mit gondolnak,majd az én nyugdíjamat kurtítsa meg a kormány,hogy őket kihúzza abból,amibe önként léptek?Sztrájkoljanak,ne vegyenek fel hitelt hehe.Senki fejéhez nem tartottak pisztolyt,hogy márpedig felveszed azt a kurva hitelt,de fel ám.Szabad akaratából volt hülye mindegyik,joga van hozzá,kapitalizmus van.Egyébként ha mérleget vonunk,7-8 évig jól jártak a forintosokhoz viszonyítva.

    Kedvelés

  3. a fideSS után majd hogyan érvelnek, vagy ha nekik is valami oknál fogva gondjuk,bajuk lesz ? De jó lenne ilyenkor egy kis együtt érzés,segítség!
    Magyar Ember a sajátjai (?) felől így nem nyilatkozik!

    Kedvelés

      1. Jó rendbe van akkor káromkodás nélkül – és én nem jártam foximaxira
        ÉS NE BÁNTSD A MAGYART! EZT JÓ JEGYEZD MEG, MERT RÁFÁZOL!

        ÉS AMIT ÍGÉRTEM RÉSZLETESEN – ÜZLETELNI AZT TUDNAK! MINDENHOL A FÖLDÖN!

        TUDOM VAGY HISZEM? KIMONDOM, MEGNEVEZEM!

        Magyarország egy elszegényedő, leszakadó, kilátástalan helyzetbe hozott ország, és a baloldal nem akar semmit
        Igen és kihozta ebbe a helyzetbe? A BŰNÖZŐ ZSIDÓ! Nem Trianontól kezdve!
        ERRE KERESEM A VÁLASZOM EBBEN AZ ÍRÁSOMBAN – MELYET A VÉGÉN LE IS ÍROK!
        HA MODERÁLOD, ÉS ANTISZEMITÁNAK MINŐSÍTED, AKKOR A BŰNÖZŐ ZSIDÓT VÉDED!
        MA A FÖLDÖN A PÉNZURAI AKIK BITORLÓ HATALMUKKAL URALKODNAK SZINTE MINDEN HOL – A BŰNÖZŐK AKIK KÖZÜL ELNYOMÓ TÖBBSÉGBEN BŰNÖZŐ ZSIDÓ VAN!
        MERD KIMONDANI LEÍRNI – NEVEZD NEVÉN, AKKOR NEM ESIK BÁNTATÁSOD
        A VILÁG TERMÉSZETES RENDJÉBEN – MINDENSÉGÉBEN!

        Beszédében nem mondja ki, hogy a zsidó – de mindannyian tudjuk, hogy róla beszél – idézem:
        Innen:

        1933. november 10.
        “….A küzdelmet és a gyűlöletet az emberek között Nagyon sajátosan érdekelt társaságok táplálják Ez egy apró gyökértelen, nemzetközi klikk amelyik egymás ellen fordítja az embereket nem akarja, hogy békében éljenek Ők azok az emberek, akik otthon vannak mindenhol és sehol sem

        Akiknek nincs talajuk, ahol felnőnek, Aki ma Berlinben él, holnap Brüsszelben, holnapután Párizsban Aztán újra Prágában vagy Bécsben vagy, Londonban, és akik otthon érzik magukat mindenhol Ők az egyetlenek, akiket nemzetközieknek nevezhetünk, MERT MINDENHOL TUDNAK ÜZLETELNI
        De a nép nem követheti őket A nép kötődik a gyökereihez, kötődik a szülőföldjéhez Kötődik a lehetőségekhez , amit az országa, a nemzete tud adni …”

        Valóságot mond e a fenti idézet 83 évvel ez előtt? Nem tudom, mert akkor nem éltem, de elhiszem az írás szerint! A végén leírom a miértet! Amit tudok, és nem hiszem!

        És a magyarul író magyar gyűlölők hozzá szólásai:
        Itt : http://kanadaihirlap.com/2016/05/18/magyarorszag-egy-elszegenyedo-leszakado-kilatastalan-helyzetbe-hozott-orszag-es-a-baloldal-nem-akar-semmit/?replytocom=201921#respond

        Aki „egyre ócskábbá váló árút…” nak nevezi szülőhazám Magarországot – és „alja csürhével…” nevezi a benne élő népet – ki ez? Miért nem saját hazáját ocsárolja? Azért mert egy bünöző zsidó ez is!
        gyuri10
        2016 május 21
        4:33 de.

        Sörös Róbert,
        Magyarországon a bal és jobb oldal nem adhat fórt egymásnak.Az árulásnak,hazaárulásnak évszázados(több)tradíciói vannak.Mikor ki és mikor kinek árulja az egyre ócskábbá váló árút.Ti pedig tépjétek a szátokat.

        “Gyilkolásban,kínzásban,rablógyilkosságokban már nem kellett egy új gárdát kiképezni.Ezt nagyon könnyű volt egy ilyen alja csürhével keresztülvinni.Ennek a “népnek”nagy része megszokta már a notórius hazaárulást.Mikor ki a vevő?!Az”árú” mindig kéznél van….”

        YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY

        talalom
        2016 május 22
        12:00 du.

        Jaj, Gyuri 10, Tóth Péter! Miről beszéltek? Igen, sokan tudjuk, hogy a kisnyilasok voltak az ÁVH legjobb káderei. Igen, tudjuk, hogy sok százezer magyar hazafit irtottak ki ordas eszmék jegyében. Erre mindig emlékezni kell, de jóvátenni nem lehet. Esetleg tanulni a múlt tapasztalataiból. És Bruck András épp azt feszegeti: ez a nép, úgy ahogy van, reménytelen. Én meg azt mondom: ez nem igaz. A magyar épp olyan, mint a többi: se nem jobb, se nem rosszabb. Nem “alja csürhe”, de nem is Hős szabadságharcos. Az antiszemitizmusnak nem a szemitizmus – pláne nem a cionizmus – az ellentéte, hanem a tolerancia. A hazafiságnak meg nem a kozmopolitizmus – éppen ellenkezőleg. Az tudja igazán becsülni nemzete értékeit, aki elismeri más népekét is. A kérdés most más, de nem kevésbé életbevágó. Miközben mi itt a nácizmuson, meg a cionizmuson rugózunk, a Föld népe rég túllépett ezen. Arra kéne választ találnunk valahogyan, hogy a tolerancia, az együttműködés tényleg egyenlő a lúzersággal? Vagy arra, hogy az erő egyenlő-e az erőszakkal? Egyelőre ugyan csak a Közel-Kelet rémes perspektívájával szembesülünk, de mit kellene tennünk, ha Afrika kopogtat az ajtón? Ez nem “magyar kérdés”, ez európai kihívás, és csak együtt találhatunk valamelyest érvényes választ.

        YYYYYYYYYYYYYYYYYY
        Hát igen kérem 2016-05-23 amikor írom e sorokat 07:53 órakor emlékezek:

        Hiszem, az írásokból – hogy 2016 éve bűnöző zsidó feszítette keresztre Jézus Krisztust, de nem tudom, mert akkor nem éltem!
        Hiszem, az írásokból, hogy 1919-ben 133 napig zsidó bűnözők uralkodtak Magyarországon, de nem tudom, mert nem éltem akkor!
        Hiszem, az írásokból, hogy a Rákosi zsidó és uralma is az volt Magyarországon, de nem tudom, mert nem éltem akkor!
        Mit tudok?
        Tudom, hogy a kádár rendszer is bűnöző zsidó uralom volt, amiben traumát kaptam miattuk, tudom utólag, hogy tömeggyilkosokat védelmezett – irtotta a jó magyarokat, stb. mert benne éltem!
        Ma is bűnöző zsidó uralom van Magyarországon – az összes kádár utáni kormányokkal egyetemben! Tudom, mert a bőrömön éreztem és érzem most is! Az un. Deviza bűncselekmény – biztosítási csalás – nincs se igazság se jogszolgáltatás a magyarnak! Pusztítja a magyart a bűnöző zsidó – oktatás egészség ügy leépítése . éh bérekkel és nyugdíjakkal! Minden téren, minden hol ahol tud árt gyilkolja közvetetten a magyart! Sajátját védi például a tömeggyilkos Biszkú belügyminisztert! Ellentétben magyar hazafiak ellen kreált büntető ügyek sokasága lásd Budaházy ügy ahol 20 –15-10- évekkel fenyegeti a fentiek ellen való jogos és jogalapot sem nélkülöző ellenállását a magyarnak!

        Írjam még – de minek – ezt mind tudjátok – a hogyan tovább? Kérdés válaszát nem kössük az orrotokra – nyilvánosan – de éreztessük, veletek bűnöző zsidó, hiába bújsz hol nyilas, hol kommunista, hol szocialista, hol kapitalista, hol demokrata stb. álcájában FEL ÉS MEGISMERÜNK MÁR! mint ez az írás is arra szolgál, tudunk minden mocskos dolgaitokról – elloptátok a magyarok vagyonát – eladtátok a magyarok lába alól az anyaföldet – MIT ÉRDEMELTEK?
        NYUGODJ MEG – MEG IS KAPOD ÉRTE JUTALMADAT A MAGYAR NÉPTŐL!

        Végtelen türelemmel. Id. Kiss László
        2016-05-23 – 08:16 órakor befejeztem Bázakerettyén!
        Utóirat:
        A zsidó bűnöző – állam az államban! MINDENHOL!
        Zsidó bíró magyar felett nem ítélkezhet!
        Ezért titokban tartják hovatartozásukat, és álneveken léteznek – az erre irányuló feloldást az országházban az összes párt betámadta és zsidó ellenes uszításnak deklarálta – saját védelmében!
        Ez nem antiszemita írás mert nem zsidókról írta a megállapítását, ha nem bűnöző zsidóról!
        És holokauszt létezik, ma is, mert minden betámadott nép nemzet szenved tőle, ma is létező állandó támadás miatt alatt! Történelem: „…http://tortenelemtanulas.blog.hu/2014/07/14/eppen_225_eve_kezdodott_a_nagy_francia_forradalom
        2014. júl. 14. … Éppen 225 éve kezdődött a nagy francia forradalom. Párizs népe 1789 július 14 –én ostromolta meg a Bastille –t, a hírhedt párizsi börtönt,
        I.II. VILÁGHÁBORÚ – ban Hirosima – Nagaszaki – Drezda tűz pokla – magyar városok amerikai bombázók általi lerombolása – és stb. a háborúkat a pénz urai fedezték mind két oldalon!
        Ez meg három napja tudom:
        2016. május 21. 12:00 :: 59 hozzászólás Túl sok a fehér ember: a zsidó faji aktivizmus esettanulmánya
        Forrás: https://kuruc.info/r/9/159040/
        https://en.wikipedia.org/wiki/Haavara_Agreement

        ÉS TI TUDJÁTOK? TUDTÁTOK? ÁTOK ÁTOK!

        Kedvelés

Hozzászólások lezárva.