Rémálmom a jövőnkről

Figyelem! Mindez csupán a fantáziám szüleménye. Magam is azt remélem, hogy semmi sem valósul meg belőle. Ám ha mégis, ne engem kárhoztassanak. Hiszen idejében szóltam.

 Jó, ha nem feledjük!

A 2002-es választások után véget ért a „polgári” jövő, és megint elkezdődött a „cucilista” múlt. Ördögi ravaszsággal folytatódott kifosztásunk, megmaradt javaink elherdálása és külföldi kézre játszása. A cionista globalizáció kegyetlenül átgázolt rajtunk. Öntudatunk megrendült, hitünk kialudt, vészesen elszegényedtünk és elhülyültünk. Népünk két acsarkodó táborra szakadt:

a „nemzeti” oldalon álltak a viszonylag tisztán látó és hasznos célokat kitűző, ám cselekedni gyáva és lusta patópálok, velük szemben pedig a testileg-lelkileg lerongyolódott, identitásukból kivetkőztetett és biológiai fogyasztóvá züllesztett szavazóbarmok. S valahol magasan fölöttük trónolt az áruló idegenbérencek, szálláscsinálók, magyarfalók mindent lefölöző, gátlástalan jólétben dőzsölő, érinthetetlen kasztja. A nemzet lumpenizálódása, fogyása és szétrohadása sebes léptekkel haladt előre, miközben az Izraelből és máshonnan elüldözött zsidók s a Föld éhségzónáiból menekülő színesek tömegesen telepedtek be a Kárpát-medencébe. 2-3 évtized múlva etnikai összetételünk teljesen átbillent, s nemcsak egzisztenciálisan, hanem számbelileg is kisebbségbe szorultunk a saját megcsonkított hazánkban. (Mondanom se kell, akkorra a trianoni utódállamokban az utolsó magyar szigeteket is elnyelte az örvény.) Sorban eltünedeztek a nemzeti jelképek, zászlók, feliratok és címerek, s a Himnuszból is csak a balsors maradt nekünk. Az eredendő belső viszályok továbbra sem csitultak, az élelmes zsidó elit (mely régen „őshonossá” avatta önmagát) pedig kíméletlenül ránk uszította a gyökértelen jöttmentek seregét, mely némi konc fejében bármire kaphatónak bizonyult. Visszafordíthatatlan romlásunkat az tetőzte be, hogy hazánk nevét Izraelre „keresztelték”, majd államformánk és alkotmányunk megváltoztatásával királlyá koronázták a legmódosabb zsidó bankárt, természetesen nem sábeszdeklivel vagy svájci sapkával, hanem a Parlamentben őrzött Szent Koronával.

Kontinensünkön s a világ többi részén is hasonló tendenciák érvényesültek. A szabványformákba gyömöszölt, liberál-bürokratikus Európai Unióban szép csöndben föloldódtak a sajátos arcukat, különféle hagyományaikat egyre kevesebb sikerrel védelmező kis és nagy nemzetek. A fehér faj fokozatosan elvesztette gazdasági és kultúrfölényét, katonai ereje megroggyant, számaránya az emberiség összlétszámához viszonyítva 15 % alá csökkent. A világot egyértelműen egy globális zsidó maffia s az általa pénzelt zsoldos-réteg uralta. Habozás nélkül elfojtottak minden „terrorista” ellenállást és érdekeiket keresztező törekvést. A „másságot” élelem-megvonással, lakásrombolással, börtönnel, deportálással vagy kivégzéssel honorálták. Halálbüntetés terhe mellett kötelezővé tették a héber nyelvet, a körülmetélkedést és a mózesi vallást; a keresztény, buddhista, hindu, mohamedán stb. templomokat zsinagógává alakították, bár ők kizárólag a Mammont s az aranyborjút imádták. A politikusok már képtelenek voltak a feszültségeket kezelni, ezért 3 félelmetes világháború robbant ki a 21. században. 2030 körül a leláncolt bennszülöttek föllázadtak a zsidó zsarnokság ellen. Ajkukon a „Holokauszt nem volt, hanem lesz!” mozgósító jelszavával megrohamozták és elsöpörték a NATO-csapatokat, s fölperzselték Észak-Amerikát, valamint Európa jelentős hányadát. Az egyetemes történelem legkártékonyabb fajtáját (beleértve a fél- és negyedzsidókat is) dühükben az utolsó szálig likvidálták, s a hullákat a Sátán kegyelmébe ajánlották. 2061-ben a régi bosszúvágytól hajtott színesek rátámadtak a fehérekre, s miután egy véres háborúban legyőzték és megritkították őket, a már semmilyen veszélyt sem jelentő maradékot egyszerűen száműzték Szibériába. Közben a kínaiak pár évtized alatt hihetetlenül elszaporodtak és megerősödtek, s leplezetlen mohósággal egyeduralomra törekedtek. 2085-ben a fajok harca a végkifejletéhez érkezett. A megint csak szolgaságba taszított páriák összefogtak Kína ellen, s az előzőeknél is barbárabb (immár ötödik) atomháborúban megtörték gerincét.

A Föld totálisan elszennyeződött és megmérgeződött, az élet az egész bolygón elviselhetetlenné vált. Az Istentől s a természettől elrugaszkodott embercsorda állati sorba zuhant vissza, amolyan őskori állapotok közé. A túlélésen kívül semmilyen komoly terve, célja nem volt már, egykori kultúrájának, civilizáltságának emlékei is lefoszlottak róla. Azok is vesztesnek érezték magukat, akik látszólag nyertek. A háborúk a születésszabályozást is megoldották, hiszen a 10 milliárdra fölfutó népesség alig 2 milliárdnyira apadt. Tombolt a rák, a pestis, meg a számtalan ismeretlen eredetű, gyógyíthatatlan betegség. A felszíni vizek ihatatlanná váltak, az ózonpajzs szitává lyuggatódott, a virágos rétek kiégtek, az erdők elsorvadtak, a szárazföldek elsivatagosodtak, a légkör egyensúlya megbomlott, a hőmérséklet rohamosan emelkedett. Az emberek alig vánszorogtak, álmodni, sőt aludni sem mertek. A családok, a szervezett közösségek szétestek, mindenki alkalmi bandákba verődött, és tovább gyilkolta egymást az élelmiszer-készletekért s az egyéb nélkülözhetetlen anyagi forrásokért; de újabb világháborúra már senki sem gondolt.

A magyarság hitvány megalkuvásai dacára sem tudott többé fölemelkedni, a nagy világégések szörnyű sebeket ejtettek rajta. A számottevő népek rég leírtak bennünket, így meg se próbáltak kiirtani vagy leigázni. Megelégedtek azzal, hogy fajtánk pár százezres elkorcsosult vegetációját egy félreeső rezervátumba terelték, mint egykor a szebb napokat látó indiánokat. Az aggasztó nincstelenség, a mostoha hóviharok s a szüntelen testvérharc rövidesen a nyomainkat is eltemették. 2100-ban szülőföldjétől távol, végelgyengülésben meghalt az anyanyelvét még törve beszélő utolsó magyar. Vele együtt sírba hulltak a belső áskálódások és gyűlölködések. A kipusztult, átokverte szittya nemzet végre megbékélt önmagával. Sovány vigasz, hogy a 23. század derekán valamennyi náció megtért az örök vadászmezőkre. Mikor Isten újra alászállt a mennyből, hogy ítélkezzen fölöttünk, már nem talált életben senkit.

Siklósi András

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Advertisements

7 gondolat “Rémálmom a jövőnkről” bejegyzéshez

  1. “….2100-ban szülőföldjétől távol, végelgyengülésben meghalt az anyanyelvét még törve beszélő utolsó magyar. Vele együtt sírba hulltak a belső áskálódások és gyűlölködések. A kipusztult, átokverte szittya nemzet végre megbékélt önmagával. …”

    Sajnállak magyar nyelvet bitoroló – soha nem fog megtörténni, míg nap fent lesz az égen!

    Az én rövid történet leírásom nem arról szól amit előre vetítesz – sőt pont az ellenkezőjéről – a magyart imádni fogják, hogy amiket írsz megszabadítja az emberiséget tőle! a bosszú népétől, a spekulánstól, az uzsorástól a pusztító gyűlölködőtől!
    ÉRTED?
    nem
    – mert mi értünk magyarokért tesszük és ember társainkért!

    Segítsetek ebben nekem: id. Kiss László

    Kedvelés

  2. Szerintem túl optimista mind a szerző, de Kiss barátunk jövő víziója is.

    Érdekes, az egész interneten, de itt a NIF-en is, senki sem próbálja értelmezni: A KÁROS EMBERI GRADÁCIÓ TERMÉSZETES ÖSSZEOMLÁSA elképesztő mértékű katasztrófa borzalmainak bekövetkezhetőségét.

    Bizony, nem a járványok, az atombomba vagy a zsidók hegemonizmusra törése a legveszélyesebb az emberi jövőre nézve. Hanem a fenti nagybetűs megfogalmazás. Ugyanis a magunkra szabadított környezeti károkozásaink a közeljövőben be fogják indítani a túlélésért való fizikai harcot. A várható eredménye, hogy a fajunk létszáma már a 21. szd. végére is, nem 2 milliárdra, hanem akár 10 millióra fog lezuhanni.
    Hogy legyen túlélő a nemzetünkből, hát ezért kellene harcolnunk!

    Kérdés: az ilyetén veszélyhelyzetünkről, a mindenható médiák miért nem ontják az észt?

    Kedvelés

    1. Kedves István!
      Talán azért, hogy pánikot ne okoznának – én is azért hagytam abba és nem megértésre is találtam – e kérdésben – akkor régen…….
      Azt hiszed, de inkább tudd, hogy én nem tudom, amikor régen írtam, hogy: “a két bolyongó egymásnak vadidegen ember a földön ha összetalálkozik sírva örömkönnyeket folyatva ölelik meg egymást…” stb…. látomásom a paksi mellett – írásom reális valóságit adta, mint Siklósi úr írása – de minek , pánik keltés miatt? – de az is reális amit vizionáltam…. tudjuk, hogy már több alkalommal megtörtént – saját akaratunk van és . de nem tudunk semmi konkrétumot – a nem kondenzcsíkot húzó repülők miért teszik, például a felmelegedés ellen, vagy tényleg mérgeznek bennünk – ahelyett inkább ivóvízért szállítana azokra a helyekre ahol nincs például – vagy az elsivatagosodás és a tengerszintek emelkedésével párhuzamosan tervszerű elvándorlás tényét minden ember megértené – meg stb. gondolatok tornyosultak fel bennem…

      tisztelettel id. Kiss László

      Kedvelés

  3. 2016.07.10. 12:32 keltezéssel, “Nemzeti InternetFigyelő (NIF)” írta: > WordPress.com > transyadmin posted: “Figyelem! Mindez csupán a fantáziám szüleménye. > Magam is azt remélem, hogy semmi sem valósul meg belőle. Ám ha mégis, > ne engem kárhoztassanak. Hiszen idejében szóltam. Jó, ha nem > feledjük! A 2002-es választások után véget ért a „polgári” jövő, és > megin” >

    Kedvelés

  4. Így lehet manipulálni az embereket a vélt és valós fantazmagóriákkal amikor a tudatlanság a szűk látósággal keveredik. Mert minden annyira lehet valós mint amennyire nem és mind ez a GÓJOK tűrő képességén múlik, hogy meddig tűrik még a mindennapi megalázó libsik elnyomását..

    Kedvelés

  5. Véleményem szerint nem lesz 2100. De az emberiség korszaka lefog zárulni!

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.