Összefogott baloldali angol és német támadás a NATO felszámolásáért

NIF: Nemcsak a magát vörösben mutogató karcsú és rámenős német végzetasszonya Wagenknecht üzent hadat a NATO-nak és száll síkra egyközös EU haderő megalakítása mellett, hanem Jeremy Corbin a brit Labour párt elnöke is.

Lássuk csak ki mit is javasol. Annyit előre elárulhatunk, hogy jó későre kapcsol Jeremy barátunk.

Brit baloldal: felül kell vizsgálni az amerikaiakhoz fűződő viszonyt

Jeremy Corbyn hidfo.ru

Az Egyesült Királyság felül kell vizsgálja az Amerikai Egyesült Államokhoz fűződő viszonyát, miután egyértelművé vált, hogy hamis ürügyre hivatkozva indítottak háborút Irakban – mondta Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt vezetője.

Hamis ürügyre alapozott katonai agresszióként jellemezte az Egyesült Királyág iraki szerepvállalását Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt vezetője. Elmondása szerint az amerikaiak félrevezették szövetségeseiket – a brit hadsereg emiatt vett részt az iraki háborúban, ami az ország infrastruktúrájának teljes megsemmisítéséhez vezetett, emellett végzetes következményeket vont maga után az iraki társadalomban. Corbyn szerint a jövőben a korábbinál “függetlenebb” kapcsolatot kell kialakítani az Egyesült Államokkal, hogy elkerülhessék az ehhez hasonló “tévedéseket”.

“Ez a háború egy hamis ürügy alapján indított katonai agresszió volt, amit az erről készült jelentés teljes mértékben alátámaszt. A nemzetközi jogi szakértők többsége eddig is illegális beavatkozásként tartotta nyilván az Irak elleni háborút.”

A Munkáspárt vezetője szerint az Egyesült Királyság kormányának szakítania kell azzal a gyakorlattal, hogy kritika nélkül követi az amerikai külpolitikát – ehelyett egy olyan brit külpolitika alapjait kell lefektetni, ami tiszteletben tartja a nemzetközi jogot, és az ENSZ fennhatóságát.

David Cameron brit miniszterelnök elutasította ezt a javaslatot, annak ellenére, hogy ő maga is elismerte; Corbynnak részben igaza van. “Nem gondolom, hogy az Egyesült Államok mindig minden kérdésben tévedhetetlen, de ennek ellenére úgy gondolom, az Egyesült Államokkal ápolt kapcsolatunk kifizetődő a nemzetbiztonság számára. Mindig is legjobb partnereink voltak, és együtt kell működnünk velük.” – mondta.

Corbyn 2003-ban maga is kampányolt az iraki beavatkozás ellen, és azt állította, hogy a képviselőket félrevezették. A Munkáspárt vezetője most a katonai beavatkozás katasztrofális regionális hatására hívta fel a figyelmet: párhuzamot vont a 2003-as iraki beavatkozás, a 2011-es líbiai beavatkozás, valamint a nemrég Bagdadban és Medinában történt terrortámadások közt. Az amerikaiak által kezdeményezett katonai beavatkozások többsége – amellett, hogy a nemzetközi jog szerint illegális volt – bizonyítottan hozzájárult a terrorszervezetek megerősödéséhez; a különböző országokban kezdett sorozatos beavatkozásokkal maga idézte elő a kisebb, belföldi extrémista csoportok nemzetközi terrorszervezetté válását.


És most következzen a végzet asszonya vörösben:

Német baloldal: fel kell oszlatni a NATO-t

Sahra Wagenknecht hidfo.ru

Sahra Wagenknecht, a legnagyobb német ellenzéki párt frakcióvezetője szerint az észak-atlanti katonai tömb fenyegetést jelent az európai országok közti békére, emiatt szükségessé vált a NATO feloszlatása.

NIF: Ilyen kijelentéseket szeretnék hallani a “magyar” baloldaltól is!!!

Wagenknecht azt mondta, a NATO szervezete ma már elavulttá vált, és fenyegeti az európai országok közti békét, mert a NATO európai tagjai és Oroszország közt háborút szít. Szerinte az észak-atlanti tömb feloszlatását követően új katonai szövetséget kell létrehozni, aminek Oroszország is része lenne; ezáltal a kontinentális hatalmak egyetlen szövetség tagjai lennének, ami garantálná, hogy nem lesz háború Oroszország és más európai országok közt.

“Alapvetően, mi a Willy Brandt – Nyugat-Németország volt kancellárja – idejében megfogalmazott elgondolást támogatjuk, miszerint egy kollektív biztonsági rendszert kell létrehozni, melynek Oroszország is része, és a kölcsönös megértésen alapul.”

Wagenknecht kijelentette, hogy a NATO ma már szándékosan provokál ki újabb háborúkat, hogy a külső ellenségképpel megindokolhassa saját fennmaradásának szükségességét.

A politikus azt mondta, az észak-atlanti tömb egy olyan katonai szövetséggé vált, amivel az Amerikai Egyesült Államok megosztottságban tudja tartani az európai országokat, ezzel biztosítva saját fennhatóságát a kontinens felett. A volt hidegháborús riválisok azonban soha nem lesznek egyetlen katonai szövetség része; mivel a NATO az amerikai katonai fölényen alapszik, garantált, hogy Oroszország soha nem lesz a NATO tagja. Emiatt, ameddig a NATO létezik, az európai országok megosztottságban maradnak, és egymás ellen folytatnak háborús készülődést.

“Hadgyakorlatok sokasága, egymásra néző rakétarendszerek Kelet-Európában – mi nem akarjuk beteljesíteni ezt a forgatókönyvet, és különösen veszélyesnek tartjuk a NATO terjeszkedését. Emiatt alternatív katonai szövetség létrehozását javasoljuk.”

Kapcsolódó:  A NATO feloszlatását követeli a német baloldal

Wagenknecht egyértelműen kijelentette, hogy a NATO kelet-európai terjeszkedése hazugságokon alapszik, és egyetlen mozgatórugója, hogy az Amerikai Egyesült Államok szándékosan éket ver a kontinens vezető hatalmai közé, mert csak egy megosztott Európát tud saját befolyási övezetében tartani.

Egy olyan katonai szövetség, amelynek minden európai ország része lenne, azonban Európa stabilitását garantálná. Többé nem tudnák idegen hatalmak egymás ellen háborúba vinni az európai országokat.

Németország legnagyobb parlamenti ellenzéki pártja felszólítja a kormányt, hogy Németország lépjen ki a NATO szervezetéből, és a továbbiakban ne engedélyezze, hogy az amerikai hadsereg drónjai német katonai létesítményekből kiindulva gyilkolhassanak meg embereket más országokban. A német parlament július 7-én fog szavazást tartani a NATO helyett egy új katonai szövetség létrehozásáról, amiben Lisszabontól Vlagyivosztokig minden ország helyet kapna – az Amerikai Egyesült Államok viszont nem lenne része, hiszen nem európai ország. A NATO következő csúcstalálkozója július 8-án veszi kezdetét.

NIF: A német baloldalt vezető Wagenknecht bármelyik nemzeti-jobboldali pártnak elfogadható javaslatokat szokott tenni. Ilyen kellene legyen a magyar baloldal is, akik sajna se nem bak, se nem jobb oldaliak, hahnem egyszerűebn csak nemzetellenes zsidók! Sosem fogják a magyar érdekeket képviselni!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

3 gondolat “Összefogott baloldali angol és német támadás a NATO felszámolásáért” bejegyzéshez

  1. Hogy ez megvalósúljon erősebbeknek kell lennünk, mint a világhatalomra áhitozó zsidó lobbi.

    Kedvelés

  2. Na látjátok Magyarok !
    Itt van az eb elhantolva!
    Ennek a jóképű piros kosztümösnek van igaza !
    Viktornak még sokat kell tanúlnia !
    Én már csak JÉZUS KRISZTUSBAN és Putyinban bízok !
    Ölelek minden KERESZTÉNY MAGYART !

    Kedvelés

  3. Európa végveszélyben.
    A múlt század harmincas évei végén három intranzigens rezsim gátolták egymás hatalmi kibontakozását: a liberális kapitalista angolszász világ; a sztalini bolsevizmus; és a nemzeti társadalmak. Hogy az egyiket eliminálják, a másik kettőnek szövetségre kellett lépnie, bármilyen ellenséges viszonyban is álltak egymással! Így adódott, hogy két világhatalomra törő halálos ellenség összefogott a német konkurens ellen.
    Mára mindjobban kiderül, a konkurens nem egyedül Németország volt, hanem egész Európa. A győztes SU-US meg is osztoztak Európán, aztán mindkettő a maga hatalmi szférájában ránk kényszerítette saját rendszerét, ideológiáját és törvényeit. A népek önrendelkezési joga hamis tételéről, amely csak a győztesekre érvényes, az emberi jogok kitalálásától amely az idegen fajú és kultúrájú emberek befogadásától a buziházasság elfogadásáig kötelez minket. Legelőbb ép a „győztes” Nagy-Britannia és Franciaország városait töltötték meg különböző színű, szőrű népekkel. Most Németországot és Itáliát lepik el idegen bevándorlók. Még be sem fejeződött Európa elidegenesítése, már terrorhullámokat produkálnak a bevándorlók másod, harmadgenerációs leszármazottai, a jövő polgárháborúi előjátékaként. A bevándorlok, sőt leszármazottaik nagyobb hányada új proletariátust képez, amely igénytelenebb életkörülményekkel is beéri mint az őshonos lakosság. A dinamika hiánya pedig a stagnáció!
    Mára Európa sorsa épp olyan bizonytalanná vált mint az Egyesült Államoké, amely rövid történelmi időn belül szét fog esni faji konfliktusain. A volt Szovjet Birodalom déli területein, vagy tíz türk és mozlim nép él amelyek sokkal szaporábbak a szlávoknál. Túlnövik az oroszokat és nemsokára visszakövetelik az Eurázsiai Szteppét. Kína majd Szibériát fogja pretendálni. A zsugorodott Oroszország pedig kénytelen lesz Európára támaszkodni.
    A demokrácia elengedhetetlen feltétele a prosperáló fejlett jól szervezett gazdaság, vagyis a jóléti társadalom. Csak ekkor támad a liberális korszellem, ezzel párhuzamban a polgárok egyenlősége, amely a demokráciát megteremti. E gazdasági és szellemi adottságok nélkül a demokrácia nem működik! Így a demokrácia csak a kort meghatározó civilizációt alakító népekre korlátozódik. Tehát a demokráciát Arábiába bombázni sem sikerülhetett! Khomeinivel, Szadammal, Khadaffival, ha nem is voltak szuper demokraták, egy kis jóakarattal lehetett volna szót érteni. A demokrácia exportálása, az arab tavasz megrendezése radikális anarchiákat juttatott hatalomra Arábiában, amelyeket talán már lehetetlen lesz megfékezni. Arábiát már felrázta a „demokrácia” exportálása. Bár az olajáldás Arábiában elapad, de a napsugár, a jövő energiaforrása marad. Az energiabőség az ipart fogja odavonzani. A világ nagy változások felé halad. Arábia épp napjainkban küldi ötödik hadoszlopát Európába. Olyan törvényekkel álcázva a bevándorlást, melyeket a világháborúk győztesei kényszerítettek a legyőzött Európára.
    Oroszország kényszer nélkül vonult ki Európából. A jelcini anarchikus átalakulás éveiben úgy tetszett Oroszország ezután soha nem vetekedhet az Egyesült Államokkal, de Putin rendet teremtett. Fél liberális, fél nemzeti rendszert valósított meg Oroszországban.
    A fasiszta vagy nemzeti rendszerek, akceptálják a szabad piacgazdaság előnyeit, de politikai államrendszerük autoritárius paternalista. Felmerül a kérdés: A mai prosperáló kínai államot és gazdasági rendszert lehet kommunizmusnak nevezni?
    Bár az Egyesült Államok katonai támaszpontjai körbehálózzák földünket, fenntartásuk horribilis összegekbe kerül. Annál inkább, hogy pénzüket a nemzetközi fináncoligarchától (FED) kölcsönzik kamatos kamatra. A világ pedig rövidesen nem fogadja el fedezetlenül nyomtatott dollárjaikat.
    Európa tarthat a még intakt Orosz Birodalomtól, persze ilyen hatalmas kiterjedésű birodalom nagyon sok felől fenyegetett de legkevésbé Európától. Ezt az oroszok maguk is konstatálták. Próbálkoznak is jó viszonyt teremteni a nyugattal. Kivonultak a megszállt Baltikumból és közép-kelet Európából, akceptálják Ukrajna függetlenségét, de Elégedjünk meg ennyivel. Washington ne próbálkozzon Ukrajnát Oroszország ellen hangolni,
    Kína és India nemsokára felsorakoznak a számottevő hatalmak közé. Arábia amint túllép az anarchián és terjeszkedni kíván, Európa van a legközelebb. Az újjá éledt sztyeppenépek pedig majd keletről fenyegethetnek.
    Ma hiba lenne Washingtont az egyedüli szuperhatalomnak tekinteni.
    Ha a Brüsszelből Európát a washingtoni háttérhatalom járószalagján kormányzó balos, liberális, zöld bohócok nem is akarják megérteni. Rövidesen új feltörekvő hatalmak fogják Európát fenyegetni. Európa nem számíthat Amerika örökös gyámságára. Ezt mielőbb meg kell értenünk! Gondoskodnunk kell saját, szuverén Európa centrikus védelemről, külpolitikáról, a kormányoktól kontrollált bankrendszerről. Különben nem tudjuk magunkat átmenteni a jövőbe. Elveszünk!
    librikus

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.