A háttérhatalom előre tudta a Brexit eredményt: mert befolyásolták!

A háttérhatalom mutatványos bábuja, Soros György, legalábbis tudta, mert újra óriási összeget nyert. Az összeg nagysága egyelőre nem ismert, de a nyilvános adatokból megtudható, hogy a tétet megduplázta.

A 85 éves Soros György hedge fond menedzser előre jelezte, hogy a brexit egyeseket nagyon gazdaggá, míg a legtöbb brexit szavazót  szegénnyé tesz.

Soros súlyos befektetéseket vitt végbe aranyban, melynek az értéke  a meglepetésszerű brexit szavazás eredménye után ugrás szerűen megemelkedett. A milliárdos előre jelezte, hogy a brexit “Fekete Pénteket” fog a közönséges kisbefektetőknek okozni, de ö maga bőségesen profitalt ebből.

Soros Britanniában úgy ismert, mint aki megtörte 1992-ben a Bank of England-ot (a nemzeti bank), amikor is a Font ellen fogadott, és igy 1,5 milliárd Fontot nyert. Megjegyezzük, hogy Soros hasonlóan akart eljárni a német marka ellen is, de ott elveszített 2 milliárd márkát. Aztán megtámadta Indonéziát is, ahol szintén bőségesen nyert és a pénznemüket tízszeresen hígította meg. Indonéziában úgy tudtak, hogy Soros magyar és elsőszámú közellenségnek kiáltották ki. Hasonlóan járt el az OTP elleni támadásban is. A sikerét minden esetben a fajtársai árulására és a korrupcióra alapozta.

A népszavazás után előre láthatóan a részvények értéke, a készletek (stocks)és a font már mind súlyosan fognak zuhanni, így Soros súlyos összegeket fektetett be aranyba. Most meg naponta kaszálja be a hatalmas nyereségeket, mert az arany ára a magasba ugrott, magasabbra mit 2014 márciusban. A szavazás előtt, a 85 éves bevásárolta magát $ 264milliora (£ 193millio), a világ legnagyobb arany bányász cégébe, a Barrick Gold-ba, és utána a GLD tőzsdén arany opciókat szerzett be. Ezek után a Brexit előtt 4 nappal a Guardianban bejelentette, hogy a Brexit néhány embert gazdaggá tesz, de a legtöbb szavazót jelentősen szegényebbé.

“Azt akarom, hogy az emberek tudják, mielőtt leadják szavazataikat, milyen következményekkel jár, ha elhagyjak az EU-t. A szavazás az EU elhagyására, lehetett látni a hét végére egy Fekete Pénteket, amely súlyos következményekkel fog járni a hétköznapi emberek számára. “

Az üzleti mágnás, aki már most is megéri kb £ 18 milliárdot, a szavazás előtt, nem az egyetlen befektető, aki úgy tűnik, hogy nagyot nyert a britek sokk döntéséből, hogy elhagyjak az EU-t. Soros, a pénzügyi alvilág Sátánja, 1992-ben a fontot 15%-kal gyengítette meg, ugyanis a befektetők bizalma megrendült a brit pénzügyi rendszerben.

Crispin Odey, az Odey Vagyonkezelés főnöke, anyagilag is támogatta a Kilépés kampányt és fogadott kb £ 7.5 milliárdra cége eszközértékéből, hogy a Brexit megtörténik. Ő állítólag személyesen készül több, mint £ 220millioval a szavazás eredményét befolyásolni, hogy Britannia távozzon az EU-bol.

Mr Odey, az egyik leggazdagabb ember az Egyesült Királyságban, nyilatkozta a Reuters-nek: “Azt hiszem, győztes leszek. Már volt egy elég nehéz évem. “

Ő az egyik leggazdagabb ember az Egyesült Királyságban, a személyes vagyona £ 900 millió. 2014-ben azt jelentették, Mr Odey román stílusú kőtemplom stílusú házat épített a csirkéi számára.

forrás nyomán: http://www.independent.co.uk/news/uk/home-news/brexit-latest-george-soros-wins-big-prediction-black-friday-a7102481.html

Transyadmin

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Reklámok

7 gondolat “A háttérhatalom előre tudta a Brexit eredményt: mert befolyásolták!” bejegyzéshez

  1. ,,A HÁTTÉRHATALOM ELŐRE TUDTA A BREXIT EREDMÉNYT: MERT BEFOLYÁSOLTÁK!”

    Inkább megtervezték. Ha így fogjuk fel, sok mindenre készülhetünk mi is. Például arra, hogy az EU és a Nagy Britannia között leépülnek a gazdasági kapcsolatok, esetleg gazdasági háború tör ki, mert a Brexit a teljes EU-brit gazdasági kapcsolatot érinti. Kiebrudalhatják a magyar munkavállalókat is Angliából. Mi lesz itt, ha több százezer magyar fiatal visszatér (isten hozza őket) és nem lesz munkájuk? Vagy ha a multik csak őket veszik fel, mert már elnyugatiasodtak?
    Hol vannak Orbán beígért munkahelyei, ami alatt szerencsétlen csak multikat értett? Azok a problémák, amelyek eltűntek a fiatalok kivándorlásával, rögtön megjelenik, ha vissza jöttek. A problémát úgy hívták a kivándoroltak, hogy kilátástalanság. Ami a következő években jöhet, az vagy a hazatértek forradalma lesz, vagy Orbán országgyűlése semmissé nyilvánítja a magyar államadósságot, hogy legyen pénz új munkahelyek teremtésére. .Orbán választhat a két “p” közül, pajzs, vagy pallos. De amilyen hülye, inkább a fejétől szabadul meg, nem az államadósságtól.

    Kedvelés

  2. Hiába régi szlogen,de attól még ma is igaz, “ha kíváncsi vagy az igazságra ,kövesd a pénz útját. Ostobaság azt képzelni,hogy a politikában(?) bármi is véletlenül történik. Minden összefügg mindenkivel, de ez nem mindenkinek hoz hasznot,vagy szerencsés.
    Nagyon össze KELL(!) fogniuk a V-4 nek, mert a mostani felállásban, csak vesztesek lehetnek.Különben ugyan úgy magunkra maradunk, mint a történelem során,már annyiszor . Csak most teljesen lenullázva,vagy az alá!

    Kedvelés

  3. Mindjárt gondoltam, hogy a fogalmatlan hülye prolik ezügyben is leleplezik Sorost.

    Ha a bennmaradás-pártiak győznek”: Há’ a Soros áll a háttérbe, meghamisították az eredményt, me’ európai szuperhataamat akranak a tuggyukkik, Sorossal az élen. Pedig 99 százalék a kilépésre szavaztott, csakhát a zsidók hamissítanak!”
    Ha meg a kilépéspártiak győznek:” Há a Soros eleve így rendezte, me’ nyerni akart osztán shótótta a fontot! Eleve tudta, hogy kilépnek, me’ az a jó neki, pedig az angolok nem is akartak kilépni, csakhát a tuggyukkik megvezették űköt!”

    Hát nem lennék a háttérhatalom helyében! Még az utolsó disznópásztor is leleplezi őket, meg Sorost!… Minden eshetőségre van a tarsolyukban valami Sorosozós faszság.

    Kedvelés

    1. Mimeg tuggyuk, hogy te ki vagy!
      Oszd az észt a szombat nevü blogon kisfiam. Ülj le végre, megbuktál!

      Kedvelés

    2. Zótán!
      Fújd fel Sorost,mert te vagy a soros!
      Ennek a bűnöző féregnek egy normális világban a fél életét börtönben kellett volna tölteni a seggnyalóival együtt.
      H.B.

      Kedvelés

  4. Mindazok számára, akik nem merik, vagy akarják elhinni, hogy kik napjaink történésének kizárólagos és gátlástalan irányítói, azt ajánlom, olvassa el végre, a Károli Gáspár fordította Bibliából, János Evangéliuma 8. rész, 44. verset.
    Ott ugyanis, Jézus Krisztus ad Neked/Nektek erre választ!!!
    Az 56-os Veterán és Koppányivadék.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.