A britek kiléptek az EU-ból – mi lehet az ok?

Azt, hogy a kilépés helyes döntés volt-e, kizárólag a britek tudják megítélni. A döntés az ő joguk, lehetőségük és felelősségük volt. Van azonban olyan tanulság, amelyet általánosnak gondolok.

Morvai Krisztina2

Európai parlamenti képviselőként egyre tisztábban látom, hogy létezik egy egyre mélyülő szakadék, amelynek egyik oldalán a politikai „elit”, a vele összeforrott gazdasági elit, valamint a média áll, a másik oldalán pedig az emberek többsége, rossz kifejezéssel az „átlagemberek” , azaz a kisvállalkozók, kisgazdák, munkavállalók. Az első csoportba tartozók hajlamosak semmibe venni a másik csoportba tartozók nézeteit, véleményét és érdekeit. Jellemző, hogy lenézik, megvetik őket, és úgy gondolják, hogy pénzükkel és hatalmukkal fogságban és függőségben tarthatják a „nekik alávetetteket”. Az emberek ezt egy ideig tűrik, de van egy pont, amikor elszakad a cérna és fellázadnak. Meggyőződésem, hogy ez történt most Nagy-Britanniában. Bízzunk benne, hogy a megdöbbent „elit”, azaz a szívtelen eurokraták, a globális nagytőke, a világot irányító bankok kénytelenek lesznek felébredni. Bízzunk abban is, hogy a mai nap kedvező irányú változást indít el, amely előbb-utóbb Magyarországot is eléri.

Szeretettel:

Morvai Krisztina

http://www.morvaikrisztina.hu/

NIF

Reklámok

19 gondolat “A britek kiléptek az EU-ból – mi lehet az ok?” bejegyzéshez

  1. ,,Bízzunk benne, hogy a megdöbbent „elit”, azaz a szívtelen eurokraták, a globális nagytőke, a világot irányító bankok kénytelenek lesznek felébredni. Bízzunk abban is, hogy a mai nap kedvező irányú változást indít el, amely előbb-utóbb Magyarországot is eléri.”

    Ha még is így lenne, a britek visszalépnének az EU-ba? Ez az EU valószínűleg marad olyan, amilyen és a britek ebbe az unióba soha nem fognak visszalépni. Krisztina nem a valóságról beszél.

    Kedvelés

  2. az angol példa teljesen egyedül-álló. Azok csak azért léptek be, hogy ott akadályozzanak mindent (kevesen tudják, de ok voltak az egyedüli nagyhatalom, amely ellenezte Németország egyesülését !). Ok nem ‘építették’, de állandóan csak bontották az úniót …

    szerintem téved Krisztína asszonyság. Itt nem az egy közember és a
    nagytoke emberei közötti konfliktus történt. Itt az, hogy ezen közember
    nem vette észre azt, hogy végül ezzel o maga fogja a rövidet húzni. Azzal, hogy az Egyesült Királyság kilépett, ennek következménye maga
    ezen “Egyesült” -et szuntették meg. Anglia elveszti történelmi szerzeményeit (Wels-et, Skóciát és a még náluk maradt Irország északkeleti részét). Szerintem ha ezt tudja ezen nép, az “átlagemberek” … akkor soha nem adták volna voksukat a kilépésre …
    szeretettel ; L
    ps.; azért tényleg a londoni pénzvilág (meg a Washington-i) kapott elsosorban egy nagy pofont ezzel. Ott azért tényleg igaza van a
    mi (a magyarok) legszebb képviselojének az EP -ben

    Kedvelés

  3. Tisztelt Barátaim Harcostársaim!
    Egy romokban fetrengő EU-egy elszegényedet,Magyar Állam. Korupt,állami,Vezetőkkel,Kik naponta szegik meg a népnek tett esküjüket..Lásd a Föld -törvényt..Gyáva népnek nincs hazája! Már szinte mindeneteket elvették-.Ostobának,és hülyének bélyegeztek benneteke,kikkel bármit meg lehet tenni. “Öld a Magyart pusztitsad ki” ez a jelszó.minden cigány gyerek szájábol ez hangzik..És még mi vagyunk a rasszisták.? Minden népnek joga van a nemzetének a védelmére. .Tegyük mi is ezt.Védjük meg azt a kis hazánkat földjeinket ami még megmaradt.. Előre hozott választásokat, Nem kell a Jobb-nem kell a Ball. MORVAI KRISZTINA MAGYARORSZÁG LEGITIM MINISTERELNŐKE kell ennek a hazának, nemzetnek.

    Kedvelés

  4. En nem szeretem a felengos ostoba, velemenyt szeloztetni, es most tudom mit is fognak majd firkalni az emberek, persze oreg te mindent meg mondtal mar huszevel ezelott,igen en mar megmondotam husz evvel ezelott, azt hogy ennek a europai unionak maximum 30 evet adok es darabokra hullik, 1 nem az volt a baj hogy eggyesult europa hiszen minden eus nagyhatalom es birodalom ezt akarta evezredek ota, es ez is lettvolna az europai embereket szolgalo erdek, de nem igy ezt az eggyesulest nem a nepek akartak, a politikusok es a bankok vagyis a toke. Kik is alkottak az elso eus tagallamokat, nemet francia, austria, belgium majd berangattak a tobbieket de az olasz spanyol dan angolok, svajc ok csak a teruleti egyessulest akartak, a szegeny cseh lengyel magyar, es a tobbieket pedig mint piac teruletkent, es igy is bantak veluk, ezert szamoltak fel magyarorszag iparat sot a mezogazdasagat is, csak nem szamoltak valamivel, es pedig a borzalmas szegenysegel, igy a piac nem hozott annyit a konyhara mint amit vitt, es ezen meg osztozkodni is kellett, 10 evvel kesobb mar a gorogoket milliardokal kellet tamogatni a lenyelek csodot jelentettek, bajba lettek az irek, es spanyolok, miert mert ilyen ostoba toke felosztassal elszamolassal, csak is ez lehet a vege europanak, forint es nyomor, munkas elvandorlas es tobb es tobb munkaero felesleg es nem tudjak az othoni munkasnak sem biztositani a megelhetest, euros elszamolas lasd nalunk es magyar forint jovedelem, rengetek plusz hitel de a mar regebben felvettett sem tudja a magyarallam fizetni, csodszelen allunk, de nem lehett mert az nem jo az eus bankoknak, soroljam meg, nem ami jon azt elmondom most, az angolok meg fognak szabadulni a naluk dolgozo, idegenektol, igy tolunk is, amannyiben az eus allamok nem tudjak oket rakenyszeriteni hogy maradjanak, igen de akkor meg kell valniuk a fonttol, es minden eus allam amely nem euroval dolgozik azok nak is, mibbol finanszirozza az eu, a magyar gazdasagot, hogy letudjuk cserelni a forintot, jurora, es most figyelj ostoba magyar a az eu szetesik te beledoglesz, mer neked semmid nincs amivel termelni tudsz, mindent szet barkacsolt az eu, most, hameg sosem de most igazan le leszel szarva a magyar nabob pedig elmegy innen es viszi a penzet is, en mar ateltem egyszer, 1946-56, ig meg eheztem a rendszer valtast, most ti jottok, fiatalok, es a valasztasod, annyi vagy most vagy soha, mig nem keso felkeszulni, az eletben maradasra, ha meg van kedvetek elni, kivanom nelegyen igaz a joslatom, ,de volt mar ebben az orszagba mikor a fodmuves huzta az eket mert lo vagy marhaja nem volt, isten irgalmaz a magyarnak.ti meg kerjetek hogy maradjon meg egydarabig anglia, rugjatok ki ezt a szemet orbant de most,, ami pedig morvai krisztinat jelenti, lehet hogy nem csak szep de okos is, tulsagossan is, de nemvagyok meg gyozodve rolla hogy ertetek. Na sziasztok

    Kedvelés

    1. Nimcsovics Ur! Egyes Olvasóink szeretnének Önnel levelet váltani. Kérem adja meg az email címét!

      Kedvelés

    2. Azért ennyire nem rossz a helyzetünk. Vannak elég számmal magyar mezőgazdász és ipar tulajdonos aki gépekkel eszközökkel rendelkezik. Csak mielőbb el kellene hagynunk az eut. A szart amit az eu vezetése saját akaratából(azt mondták üzleti fogás)csinált, az eu bukása után szét fognak osztani mégpedig úgy hogy a felelősöknek ne maradjon. És ez elkerülhetetlen két okből is. 1 hatalmas pénzért teszik amit tesznek, 2. egyszerűen tökfejek, hogy ezt észrevegyék. Konkl.: ki kell lépni mihamarabb. Nem az angolok miatt. Jónéhányan ezt már régóta fújjuk.

      Kedvelés

  5. Szerintem a bankok ebből is profitálni fogak. Lehetséges, hogy amerika intézte ezt a bomlaszzást. Talán azért, ne legyen gazdasági,politikai ellenfelük. Bár eddig sem volt, ők fütyültek…
    Ne essünk hasra a médiák és politikusok előtt.
    Mitől ne hazúdnának, ez a világnak egy álarcos játszma.

    Kedvelés

  6. A KEDVES JÓ MAMIJÁT a BE-NE-LUX HOMOKOS ÉS LEZBY, TEMPOLMBAN HÁZASULÓ BUZIPÁROKNAK, JUNCKERS MOST JOGGAL RÚGHAT BE, mint az ÁLLAT, a “száraz” alkesz von DDR MAAARTIN SCHULZ meg MOSTAN VISSZAESIK a SNAPSZ-pohárkába, VIVIANE REDING már a kutyának se köll, DE MA FELFOGAD EGY TUCAT SELYEMFIÚT – amúgy kva jó csaj volt, kiraktam a FB-re!!! ágyakon, kövér zsidó bankárok ágyain szopva jkerült jogi végzettség nélkül az ÓRIÁSI IGAZSÁGÜGYI APPARÁTUSNAK A HEGYIRE !! 😀 –
    KROSTL ASSZONY nyugtatóval issza a jóféle FRANCÚZ ITÓKÁKAT, JÁVOR (orrú) JELLEGTELEN meg most aztán megoperáltatja a CYRANO-i ORRÁT! Fletó Csaja, a ZUNDORMÁNY GENYA EP-képviselőjük , lelőjük??! Az askenázi lányok jajgatva tépkedik a RUHÁJUKAT ALFÖLDI ROBI ELŐTT- de hijába ! Egy szuszra ENNYIT. DEEEE még jönnek rohamaim! Éljen Marion LePen!!!

    Kedvelés

  7. “A britek kiléptek az EU-ból – mi lehet az ok?”
    A britek rájöttek,hogy a uniós szemita vezetők uralkodni akarnak az európai nemzetek felett nem pedig nemzeti,gazdasági érdekek alapján országot vezetni és nem utolsó sorban elárulják,kiárusítják európát a világpolgár fajtársaiknak.
    H.B.

    Kedvelés

  8. nimcsovics barátunkhoz ;

    az EU erdetetének két tényezoje van. Az egyik morális, a másik gazdasági. A gazdaságit ismeritek, ill. veszitek csak észre. Ez egy nagy hiba részetekrol. Ezzel Ti is a rossz oldalra kerültök épp …

    az EU gerince az a német-francia megbékülés. Soha pl-ul erre nem lett volna lehetoség, ha a franciák a németeket még ma is, mint háborús bunösökbek mondanák ki. A franciák örommel fogadták a német
    egyesülést is (89 végén), miközben az angolok voltak az EGYEDÜILIEK, akik ezt ellenezték akkor. Az angolok, mint több kelet-európai ország még ma is háborút folytatnak. Az északi szomszédaink számára mi még ma is háborús bunösök vagyunk, ellenségek. Ok sem értik meg, nem teszik magukévá a francia-német kiegyezést, barátságot. Ezeknek MINDNEK az EU nem más, mint egy nagy piac.
    Aki erre megharagszik akkor Brüsszelbol Moszkva lesz számukra.
    Nem értitek meg azt, hogy ez egy közös otthonotok ….
    nekünk ez oltalmi helyünk is. Ha pl-ul Románia, a társunk nem adja
    vissza az egyházi javakat még ma sem, akkor ott, az EUnál ezért
    reklamálhatunk. Az EU nem csak ellenségünk, pontosabban NEM
    ellenségünk …, mint ahogy egy bíróság sem az …

    a probléma az, hogy a Mo-i politikum Titeket félrevezet. Ugy állítja
    be az EU-t, mint valami rosszat. Rossz is az akkor, ha ezek rossznak mondják ki. Amikor az EU (az ET) kimondja azt, hogy a Benes dekrétumoknak a mai jogszabájokban, döntésekben nem lehet
    kihatásuk (ezt mondták ki !!!), akkor a Ti tökéletlen politikusaitok
    (nem is a legrosszabbak !) azt, hogy a Benes dekrétumok elfogadhatók. Na itt tényleg egy összeeütjközés van. Mo a ROSSZ
    és az EU a jó !!!
    amikor az EP meghív egy kis 3 tagú polgári delegációt azért, hogy
    ezek ott beszélhessenek arról, hogy a Benes dekrétumoknak van-e
    még kihatásuk (2005 ápr. 5. -e) Szlovákiában, a magyar képviselet
    ott (az EP -ben) kijelenti azt, hogy ez egy szélsoséges, fasisztoid
    összejövetel volt. Az EP, az EU szélsoséges, fasisztoid … és nem
    a magyarok !!!!!!!!
    akik a kollektív buinösség elvét, a fasiszta szellemet az EU-ban
    elfogadhatónak mondják ki (A MAGYAROK) lefasisztázzák az EU,
    mert azok meghívnak olyanokat, akik ezt elítélik ….

    a fejére állított világ ez. A szemetek, a hazudozók, a fasiszták mondják
    ki a tisztességeseket annak épp …

    az EU olyan, amilyennek mi vesszük. Ha oda ocsmányainkat küldjük
    (olyanokat pl-ul akik a kollektív bunösség elvét helyesnek, ill. elfogadhatónak tartják, mondják ki), akkor mi tesszük az EU – ocsmánnyá. Mi piszkoljuk be a saját házunkat (a legtöbb madár a
    fészkén kivülre csinál) …

    az, hogy Mo ennyire elszegényedett, annak semmi köze az EU-hoz.
    Jóval az EU-s adhézió elott már elkezdodött ez. Az, hogy a magyar földeket kezdik már az idegenek megvenni az azért, mert már eddig
    minden más értékeiteket, eladhatókat eladtátok. Hogyan lehet az,
    hogy a helyett, hogy az adóságaitokat próbáljátok csökkenteni, ezt
    csak állandóan növelitek !? Egy másik helyen írtam, ma egy magyar
    munkás (Mo-on) az o 8 órás munkája alatt 6 -ot dolgozik (!!) azért, hogy az államadóságaitiok kamatjait, kamatos kamatjait fizesse ki.
    Rossz helyzetben vagytok. Viszont itt még egy olyan társaságban,
    ahol esetleg még érzékent fülekre találhattok még. Amig benn vagytok
    meghallgathatnak, ha kinn, nem igen hiszem. Az adósnak fizetrnie kell.
    Senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy kölcsönt vegye föl. Mi a
    fészkes fenének adósítottátok el ezen szegény kis országotokat !?
    Nagyon, de nagyon nehéz idok várnak rátok. Még a mai helyzet
    nem is a legrosszabb. Ugyanis ahhoz, hogy visszatudjátok fizetni,
    sok sok évtizeden keresztül még ennél is nagyobb erot kell tegyetek.
    Ennek SEMMI köze az EU -hoz !!!

    ami a 6 alapító-tagot illeti, ezek Németo., Fr.o., Olaszo. és a 3 benelux
    állam volt. Ausztria az egyik legkésobbi. Olyan kb 3 évvel csak elottetek
    lépett be …
    szeretettel ; Lajos

    Kedvelés

  9. bocsi, elfelejtettem. Pedig agyon fontos ;

    az, hogy ki is a kormányfo Mo-on, annak semmi jelentosége. Ugyanis az urak Ti vagytok. Ha Ti úgy döntenétek (remélem nem), hogy ki kivántok lépni az EU-ból, bárki is legyen a kormánynál annak szót kell fogadnia. A demokrácia az nem más, mint hogy a nép a választottjain keresztül önmagát vezeti és képviseli. Ezen nép, a mi szavainkkal az
    Isten-adta az úr. Ti döntötök mindenrol. Persze ott csak a fontosakról.
    Mert nem lehet minden semmiségért egy népszavazást csináltatni …

    Kedvelés

  10. Nagy Lajos ” Nimcsovics barátunkhoz.
    Ezt ledarálta,de a valósághoz nem sok köze van!! Nagyon finoman szólva!
    Adósság(?), nyolc órai munka, a Kis Ember beleszólása bármibe is? Évtizedekig nyomjátok az adósságotokat.(?) Az ilyen ítéletekkel, bűntudat keltéssel, nem kellene ajbékolni!
    Annyi OKOS ember van a világon, kis hazánkba is, és mégis vesztésre állunk az ÉLETTEL! A kiműveltek(?) színe java irányítja az országot,világot, nem kellene elgondolkozni a sok OKOSNAK,hogy a világot ők tették olyan ramattyá,,amilyen?. Meggyőződve a tévedhetetlenségükről, a “tutit csak én tudom,vagy a csapatom. A Magyar Melós után két kézzel kapnak a világba !! A hatalom (?) és kiszolgáló ölebjei meg csak azt hangoztatják,hogy a Magyar Ember semmire sem jó. A balhét nem a Kis Emberre kellene kenni,szokás szerint. Az a nyakkendős bűnözők közt kell elosztani!

    Kedvelés

  11. A britek nem léptek ki az Európai Unióból, ahová amúgy nehezen léptek be, erre emlékezem 65 évesen. “Csak” népszavazást tartottak. Kiderült, hogy a népsztavazás hatásábaqn egyben Nagy-Britannia szétesésével is jár. Erről nem szólt a szavazás. A magyar választási iroda biztos nem engedélyezte volna a képrdést, tudván az “árukaopcsolásról”. Már tapasztaltam, hogy az angolok otthon nem olyan ravaszak mint a kelet-európaiak. Erre a University of York egyik gazdasági “továbbképzésén” jöttem rá, számos kelet-európai térsaságában, amikor az angolok azt hitték,többet tudnak az egészségpolitikáról mint a “keletiek”…

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.