Hegedűs Lorántné Kovács Enikő alelnökjelölti szándéknyilatkozata

Senki ellen, de mindannyiunkért- akik hiszünk a nemzeti radikalizmus mozgalmában és az ebből kinőtt párt jövőjében – vállalom a megmérettetést az alelnöki jelöltségért.
Hiszem, hogy a Jobbik még mindig egy alulról szerveződő közösség, s éppen a tagság felém megfogalmazott elvárása, felkérése alapján döntöttem a tisztségre való pályázás mellett.
Lesz-e Magyarország Palesztina?
Lesz-e Magyarország Palesztina? NIF: Lehet. Ugyanis épp most győzött a Haynau vonal!

Ahogy azt már eddig is bizonyítottam: együtt tudok és ezután is együtt kívánok dolgozni a párt minden tagjával, tisztségviselőjével, akik vállalják hazánk szolgálatát. Ennek értelmében meggyőződésem, hogy az országos elnökségben is együtt tudnék működni Vona Gáborral és az általa megválasztásra ajánlott polgármester alelnök-jelöltekkel is, miként eddig is tettem – a pártelnök megbízásából – az Önkormányzati Kabinet élén szakmai tanácsaimmal, képviselői közbenjárásaimmal, segítve ezen településvezetők helyi szintű kormányzóképességének biztosítását.
Vitán felül állónak tartom, hogy emelt fővel, büszkén kell hirdetni a Jobbik nemzeti elkötelezettségét és keresztény értékrendjét. Emellett látnunk kell, hogy a minket körbevevő valóság egyre több olyan nehézséget támaszt, sőt veszedelemmel szorongat, amelyre, ha életszerű, őszinte választ akarunk adni, akkor az csak radikális lehet. Azzal lehet megszólítani eredményesen nemzetünk javát, ha bizonyítani tudjuk helyes helyzetfelismerő képességünket, s így válhatunk valódi néppárttá. Alapvető életigazságainkat körültekintő fokozatossággal, de mindvégig szellemerkölcsi hűséggel képviselve szélesíthetjük társadalmi bázisunkat anélkül, hogy időközben elveszítenénk bárkit is régi megbízható harcostársaink közül.
Nyilvánvaló tagságunk számára, hogy a mi esetünkben a néppárti jelleg vállalása nem jelentheti, hogy a többi párthoz hasonlóan piaci kofaként kívánnánk politikai termékeket árulni a közéleti zsibvásáron. Egyszer használatos bóvlik helyett, nekünk valódi politikai hiánycikkeket: a tisztességet, az elvhűséget és a felkészültséget kell kínálnunk – ha „piacvezetőkké” szeretnénk válni.
Senki ellen, de mindannyiunkért, ki kell mondani, hogy vadhajtások helyett valójában egy mesterséges oltvány termi mérgező gyümölcseit a radikalizmus életfáján élősködve. Ezt haladéktalanul le kell metszeni és a történelem komposztjára kell rakni. Így nem lehet még közvetetten sem közünk ahhoz az ideológiához, amely nemzeti hőseinket gyalázza, de Haynau Jákóbot dicsőíti. Minden történelemhamisítás ugyanis habsburgiánus szemléletű a kiegyezés korától kezdve, a kommunizmuson át, egészen napjainkig.  Nem lehet közünk ahhoz az ideológiához, amely egy elitista szemlélettel kasztrendszert hirdet és a felülről való kiválasztásban hisz. Nem lehet közünk ahhoz az ideológiához, amely a keresztény vallást egy szinten kezeli más vallásokkal. A magyarságnak a kereszténység nem egy vallás a sok közül, hanem maga az Élet!
Adjon az Isten nekünk erőt, szeretet és józanságot a szebb jövő reményében!
Hegedűs Lorántné Kovács Enikő
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

6 gondolat “Hegedűs Lorántné Kovács Enikő alelnökjelölti szándéknyilatkozata” bejegyzéshez

  1. Nem csodálkozom, hogy ő sem kell a vonónak.
    ” egy mesterséges oltvány termi mérgező gyümölcseit a radikalizmus életfáján élősködve”
    Régóta motoszkált bennem, hogy a vona legfeljebb elindítója lehet a szabadulásnak, de nem ő lesz, aki vezérré válik.

    Kedvelés

    1. Attól kezdve,hogy nevet változtatott Zazri kritikus szemmel néztem és egyre hiteltelenebbé vált számomra.
      H.B.
      “Elmés tanácsot ad Jizchak rabbi arra az esetre, ha egy zsidó neve már eléggé meg volna bélyegezve. “A névváltoztatás – mondja ő – megsemmisíti az ember elítéltetését.” (Ros-Hasanah16b.)Egy csomó épületes jogi szabályt találunk a Sanhedrin 76b. lapján …”

      Kedvelés

  2. “Senki ellen, de mindannyiunkért,…” E kijelentés nélkül senki sem mer radikális lenni már. Én igenis nagyon sok minden ellen, és csak nagyon kevés dolgok mellett vagyok. Igaz, politikus sohase leszek, soha nem is akartam! Úgy tűnik, van alapja annak a híresztelésnek, miszerint a jobbik berkein belül habsburgimádat van; haynaut dicsőítik, az ARADI 13-at hazaárulóknak tartják. A rossz-nyelvek szerint ebben a gyalázatban zázrivecz gábor jár élen. A végén még az is igaznak fog bizonyulni, hogy cukiskodó gabikánk “kiválasztottak” közül való. Mindezek után ez nagyon is hihető! Vattay Szabolcs

    Kedvelés

  3. “megszólítani eredményesen nemzetünk javát” -félek, kevés lesz a Szebb jövőhöz a “java”. Valami módon -de semmiképpen V.G. módján- annál többeket kell elérni.

    Kedvelés

  4. Az, hogy a “NOMEN EST OMEN” (= a nev kötelez!), nem csak Hegedüsne, Kovacs Eniköt, hanem bizonyithatolag, “Zazrivecz-Vona Gabort is kötelezi, ill. el-kötelezte!!!
    A Jobbik “leszalamiztatasa” ugyanis, az INTERÁCIONALISTA plutokra-cia parancsara, -a Magyarsag belsö ellensegeink szorgos közremüködesevel-, elkezdödött!!!
    A befejezes elötti egyre sürüsödö törtenesek azonban , meg valoszinü, “NEMZETTUDATEBRESZTÖ” meglepeteseket hozhatnak!
    Velelmezi az 56-os Veteran es Koppanyivadek.

    Kedvelés

  5. A nemesség kötelez, a név valóban kötelez! A nemtelent, a névtelent vajon mi kötelezné? Tehén seggéből kirángatott alakok alapítanak pártot, tüzelik fel a hazafias érzelmeket, majd ábrándítik ki ugyanezeket. (Torgyán József, Csurka István, Vona Gábor) A nemtelen, névtelen figurák kilóra, mázsára megvásárolhatók, zsarolhatók. Aki ezektől vár bármit is, annak nagyon sok csalódásban lesz még része. Ahhoz, hogy valaki valóban a hazáját szolgálja, ezer és ezer szállal kell a hazájához kötődnie.
    Vattay Szabolcs

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.