Lukács György [alias Georg Löwinger] filozófus, a rombolás zsidó apostola

Lukács György, alias Georg Löwinger, a rombolás zsidó apostola, vagyis az őspatkány

Joggal kérdezheti az olvasó: mit keres Bajcsy-Zsilinszky újságjában a kommunista és neoliberális attitűdöket egyszerre felvillantó Lukács György. Ennek az oka azonban igen egyszerű, manapság 2015-16 táján – még mindig – az ATV permanens megmondóemberi szerepkörben tartja azt a Heller Ágnest, [1929)] aki egyrészről Lukács kedvenc tanítványa, másrészt Lukács asszisztensének, Fehér Ferenc szélsőbaloldali filozófusnak volt a felesége. Így nem csoda, hogy Heller tettei, véleménye világunkról nem más, mint hű másolata tanítómesteréjé, aki üldözési hajlamának gyökereit [Albebaran Zoltán szerint, Pannon Front, 1997. december] egyfajta kifordított, parodisztikus szellemiséggel átitatott vallási [vallásalatti] devócióban rejlenek. Lukács egyik fiatalkori írásában találtható egy olyan mondata, amely mintegy programszerű kijelentésként, a majdani inkvizítor gyilkos aszkézisét jelzi: „A lélek megváltásához – írja Lukács – éppen a lélek feláldozására van szükség: egy misztikus etikából kiindulva, vad Realpolitikerré kell válni, és nem egy mesterséges kényszert, hanem a »Ne ölj« abszolút parancsát kell megszegni”

    -cspb-

 

21492 lukacs gyorgyClaudio Mutti: Lukács evangéliuma

    Lukács György, alias Georg Löwinger (1885-1971), életének két, rövid ideig tartó időszakában töltött be felelős pozíciót magyar kormányban. Első ízben 1919-ben, a Kun Béla féle Tanácsköztársaság idején nemcsak politikai biztos volt az ötödik Vörös Hadosztálynál, hanem közoktatásügyi népbiztos is. Majd 1956-ban, a Petőfi Kör és a Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjaként oktatásügyi miniszter lett a Nagy Imre által vezetett kormányban.

    Mégis, a magyar kulturális életre ható leghatározottabb és legfertőzőbb beavatkozása Löwinger-Lukácsnak 1945 és 1946 között történt, miután visszatárt Magyarországra; tagja lett a Tudományos Akadémiának, és kinevezték a filozófia és esztétika professzorának a budapesti Egyetemen. Így lett Löwinger József bankár ivadéka „a lelkek igaz vezetője, egy viszonylag liberális szellemi diktátor, akinek szava törvény volt. (…) Élő példája volt a rezsim toleranciájának, amelyet a legcsiszoltabb elmék irányában tanúsított” /1/. Ezekkel a szavakkal jellemzi egy másik híres, Magyarországon született „tévelygő zsidó” /2/ (előbb marxista, majd katolikus, és végül természetesen liberális): Fischel Ferenc, alias François Fejtő, aki Raymond Aron-nal létrehozta az Értelmiségiek a Szabad Európáért Bizottságot. Fischel-Fejtő szabadságról alkotott koncepcióját Lukács munkásságával kapcsolatos írásaiból vezethetjük le. Szerinte Lukács „a Kommunista Pártot a kulturális tevékenységek védelmezőjévé, egy központtá akarta tenni, amelyben megvalósíthatók a nagy reformok: az oktatás demokratizálása és modernizálása, a kulturális alapok szélesítése, a szellem emancipációja. Elérkezett a pluralizmus és a »dialógus« ideje” /3/.

    Figyelmen kívül kell hagynunk egy ennyire megható védőbeszédet, ha arra gondolunk, hogy a pluralista Lukács A fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke szerkesztésével megbízott komisszió hírhedt tanácsadója volt; „az eltévelyedett könyvek indexét” három füzetben, 160 oldalon többször is kiadta 1945 és 1946 között a miniszterelnökség sajtóosztálya. Akkoriban egy középpárt-többségű koalíció volt kormányon, amelynek egy, a Kisgazda Párthoz csatlakozott egyházi ember volt az elnöke. A katalógus – ugyanabból az inkvizítori mentalitásból származott, mint néhány évvel később Lukács rossz hírű könyve, Die Zerstörung der Vernunft – elsősorban egy gyakorlati funkcióval rendelkezett: a lefoglalásra és megsemmisítésre ítélt írások vádeszköze volt a rendőri hatóság kezében; mindezt az esküszegő Dálnoki Miklós Béla tábornok 1945. április 28-án nyilvánosságra hozott 530-as rendelete alapján. A jegyzékben ábécé sorrendben, az elmúlt húsz évben nyomtatott könyvek, folyóiratok, füzetek, zenei kották, röplapok és propaganda nyomtatványok szerepelnek. A magyar nyelvű kiadások mellett, a két világháború között Magyarországon bizonyos olvasottságnak örvendő német, olasz, francia etc. nyelven megjelent kiadványok is vannak. Az indexre helyezett könyvek között szerepel természetesen a Sion bölcseinek jegyzőkönyve is, a zsidókérdéssel kapcsolatos teljes anyag, Hitler, Mussolini, Goebbels, Rosenberg írásai és beszédei, és Szálasi Ferenc könyvei és beszédei, aki a Nyilaskeresztes Mozgalom vezére, s a háború utolsó szakaszában Magyarország Nemzetvezetője volt. Ugyanitt találjuk az ismert magyar írók közül Erdélyi Józsefet, a „népies” költőt, akit már Horthy idején is elítéltek; vagy Tormay Cecile-t, akit Gabriele D’Annunzio fordított olaszra. A nem magyar írók közül a következő neveket olvashatjuk: Bergyajev, Céline, Chesterton, Gide, Keyserling, Malynski, Maurras, Moeller van den Bruck, Ossendowski, Carl Schmitt, Werner Sombart, Othmar Spann, Julius Evola, Giovanni Gentile, Giovanni Papini.

    Azon kevés román szerzők közül, akik bizonyos nyilvánosságnak örvendtek a két világháború között Magyarországon, csak egy szerepel a jegyzékben: Panait Istrati, Auf falscher Bahn. 16 Monate in Russland című, Szovjetunióban tett utazása után francia nyelven írt három naplójának németül kiadott első kötete.

    Lukács György a „kultúra alapjainak kibővítése” érdekében előírta a rossz hírű „B-lista” összeállítását, melyben a hallgatásra és a társadalmi szempontból halálra ítélt értelmiség szerepelt. Halálának harminc éves évfordulója alkalmából említjük meg Hamvas Bélát (1897-1968), aki az említett tiltólista egyik áldozata volt. Weöres Sándor költő, akit Magyarország Rimbaud-jának is nevezhetnénk, mesterét látta benne; Szathmári Botond pedig a platóni tradíció egyik örökösének nevezte. Hamvas Bélát, aki Magyarországon először tette ismertté René Guénon és Julius Evola nevét, tulajdonképpen az integrális tradíció mestereinek szellemi rokonaként tartják számon; főműve, a Scientia Sacra de Moderne, vagy a Rivolta contro il mondo moderno-hoz hasonlíthatnánk. Termékeny és sokoldalú íróként, a második világháború után, Hamvas Béla tevékenyen vett részt a kulturális életben, világirodalmi florilegiuma, az Anthologia Humana nemrég a harmadik kiadását érte meg. Majd Az egyetemi nyomda füzetei néven zsebkönyv-sorozatot publikált, ahol a görög filozófusok írásai mellett, Magyarországon mind-addig gyakorlatilag ismeretlen szerzők is olvashatók voltak, mint például Heidegger vagy Heisenberg. Lukács betiltotta ezt a sorozatot, a kinyomtatott példányokat bezúzták, az ólombetűket beolvasztották. Hasonlóan járt el egy, még ki sem nyomtatott Heidegger könyvvel kapcsolatban, mondván, hogy Heidegger „a sötét, fasiszta egzisztencializmus vezéregyénisége”. Hamvas Béla – miután Lukács hazug módon „a magyar neomiszticizmus legzavarosabb képviselőjé”-nek nevezte – elveszítette tisztviselői állását a fővárosi könyvtárban, és mindennapi betevőjét kénytelen volt segédmunkásként vidéken, majd raktárosként megszerezni az Erőműberuházó Vállalatnál. Mindez nem lehetett döntő fontosságú egy olyan ember számára, aki azt szokta mondani: „mindenütt tengely van”, és aki rosszabb híreket is így fogadott: „de Ég azért ott is van”.

    [Orgini (USA), nr. 13-14/1998]

Fordította: Frölich-Botond Zoltán

/1/ F. Fejtő, Ungheria 1945-1957, Torino 1957. pp. 122-123.

/2/ A milánói Il Giornale újság éppen Fejtő Ebreo errante címmel közölt (1997. június 26.) egy hosszú interjút François Fejtővel, aki egyébként ennek az újságnak a munkatársa.

/3/ F. Fejtő, op. cit., pp. 30-31.

forrás: szozat.org

Transyadmin: a címet kiegészítettük

Nemzeti Internetfigyelő (NIF)

Egy gondolat “Lukács György [alias Georg Löwinger] filozófus, a rombolás zsidó apostola” bejegyzéshez

Hozzászólások lezárva.