Titkolt Börtönvilág Magyarországon(frissítés!)

Hogy mit megtud az ember a „168 Órától”!

Eddig mindenki aljas fasiszta, de legalább is simán hazug volt, aki feszegette a magyar börtönök feltöltöttségi összetételét és rossz következtetésre jutott egy népcsoport reprezentáltsága tekintetében.

Most meg olvasom a 168 Óra riportját Sándor Zsuzsa tollából. A címe olyan amilyen – azaz „Az orbáni rendszer jellemzői”. Na de a tartalom!

Idézet következik:

Ránki Sára nyelvész-kutató, Saul Leánya?
Ránki Sára nyelvész-kutató, Saul Leánya?

„Ránki Sára arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyűlöletbeszéd a szabad világ jellemzője. A nyelvész korábban börtönökben elítéltek nyelvhasználatát kutatta.

– Ott például nincs cigányozás, hiszen a fogvatartottak többsége maga is cigány. Ha egy társuk rabbit hívat a cellájába, a többiek legfeljebb kiröhögik, de senkit nem közösítenek ki faji, vallási, alapon. A börtön zárt társadalmában ugyanis semmilyen jelentősége nincs annak, ki milyen származású.”

A gondolat szép, de a statisztika még szebb. Megismétlem, hogy mindenki értse.

„… nincs cigányozás, hiszen a fogvatartottak többsége CIGÁNY”

Ilyen kőkemény mondatokat kőkemény jogvédőktől eddig még feltételezve sem hallottam. Hogy a magyar börtönökben a fogvatartottak többsége cigány?

Hová jutott a világ…

Azt hiszem, hamarosan kijavítják a helyesírási hibát…

Havrilla István

kiegészítés:

Na így legyen ötösöm a lottón!

Mára eltűnt a nyilatkozó mondata a 168 Óra cikkéből, miszerint azért nem cigányoznak a börtönben,  mert  nincs értelme a létszám alapján önmagukra tenni ilyes megjegyzést, mint többségre.

Ezek szerint eltaláltam, hogy helyesírási hiba volt. ….Nem volt helyes szerintük ilyesmit leírni.

Éljen a demokratikus , haladó cenzúra!!!

Havrilla István

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

12 című bejegyzés “Titkolt Börtönvilág Magyarországon(frissítés!)” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Az említett online oldalon idézett cikk teljes terjedelmében már nem található 2016. május 24-én.
    Néhány megjegyzés. A “hölgy” nem tudom mely börtönöket látogatta meg az elítéltek nyelvhasználatát kutatva, de nem sokat érthetett belőle, hiszen ahhoz speciális szótárra lett volna szüksége. (Bizton tudom, mert anno 33 bv intézetben járva végeztem munkámat.)
    1.) Jó ideje nagyon nagy többségben valóban a cigány származásúak töltik meg a magyar büntetés-végrehajtási intézeteket, amiatt (is), hogy a “nagy” halak maximum feltételest kapnak és szabadon grasszálnak. (Lásd csak az elmúlt napok ítéleteit.) Míg a “kicsik, pitik” bent továbbtanulási lehetőséget kaphatnak, ami által többnyire többszörösen visszaesőkké válnak.
    2.) A zárt “társadalmakban” igenis nagy jelentősége van a származásnak, azon belül, melyik törzshöz és milyen csoporthoz való tartozásnak. A cigányok annyira tudják egymást gyűlölni, mint a zsidók. Bár harmadik fél ellen együttesen lépnek fel, utána megint egymásnak esnek szigorú, előírt belső törvényeik szerint. A különbség csak a szellemi nívó.

    Kedvelés

    1. ” A cigányok annyira tudják egymást gyűlölni, mint a zsidók.”
      Nem csodálkozom,ugyanis mára meggyőződésemmé vált,hogy a “cigányok” a zsidók kreol bőrű törzsei csak ugyanúgy letagadják őket a zsidók,mint az etiópiai fekete zsidókat.
      H.B.
      “A cigány az a zigeuner német szóból jön, ami meg a ziehende geuner-t jelenti, ami meg magyarul csavargó tolvajt jelent.”
      – tehát nem faj,hanem életmód!
      “Cigányútra ment, azaz félrement, félrecsúszott az étel/ital. A cigány nem egyenes úton jár, ferdeúton járnak, azért alakult ki ez a szólás, …”

      Kedvelés

  2. Hát, kedves Bertalan! Azért a bűnözési arányszámok jelentős eltérése ellenére érdemes lenne – legalább gondolatban – végigfuttatni azon “nagyhalakat”, akik mindent megúsznak, pedig egyik népcsoporthoz sem tartoznak. Én, bűnellenes vagyok, akárkiről is legyen szó!

    Kedvelés

    1. … akik mindent megúsznak, pedig egyik népcsoporthoz sem tartoznak.”
      Kedves Anna!
      Melyik népcsoporthoz tartoznak azok a mindent megúszó emberek?
      A zsidó hatalom bebörtönzi azokat a bűnelkövetőket akik nem hozzájuk tartoznak,csak a saját bűnözőik ússzák meg.
      H.B.
      “…vannak megtorlott bűnök és vannak megtorlatlanok és vannak büntethető ártatlanok és vannak büntethetetlen bűnözők ”

      Kedvelés

  3. Kedves Anna!
    Véleményem szerint a bűn nem kötendő fajhoz.Hazánknak évtizedek óta bűnözőkből összetevődő kormányai vannak.
    Annak ellenére mondom ezt,hogy szerintük amit ők elkövetnek az nem bűn – itt is működik a kettős mérce.
    “Bár nem erkölcsös,de törvényes” – csak hát azokat a törvényeket ők hozták.
    H.B.

    Kedvelés

  4. Kedves Anna!
    Akkor Ön bizonyára jobban tudja mint én,hogy hányan vannak “ott ártatlanul, akiknek nem ott lenne a helyük,és hányan vannak,akik máshol vannak,de “ott lenne a helyük.
    “én is tudom,maga is tudja,hogy nem maga volt az elkövető,de ezt a 13 évet,lefogja ülni. Úgy is lett. Ártatlanul!

    Kedvelés

  5. Kedves Feri!
    Nem tudom, csak sejtem, az pedig semmi. Nagyon leegyszerűsítve: nem érdemes bekerülni. A valódi ártatlan egy számmá válik a többi “ártatlannak” mondott között, akik még lúzernek is veszik. A majdani esélye a társadalomba való visszailleszkedést illetően egyenlő a nullával, a szakemberek felkészítése ellenére. Viszont ha egyénekre bontva vizsgáljuk az ügyeket, rettenetes sorstragédiák bontakoznak ki, s a legelvetemültebbeknél is bebizonyosodik, hogy milyen hatások miatt kerültek abba az élethelyzetbe. A fiatalkorúaknál megfigyelhető, a családi stabil háttér és szeret nélküliség miatt, hogy a simogatni készülő kéz ellen védekezőállást vesznek fel, mert csak a verést ismerik. Így nőnek fel, továbbtermelve az abnormálisan nevelt(?) utódokat, akikből aztán a mai trend szerint lehet ez is meg az is. (Nemi identitás zavar.)
    A rideg tartásban neveltek között kevés az erős akaratú, normális utat választó, mint ahogy az üvegházi palánták között is. Ők viszont felkészítve, teli pénzzel olyan országba mennek, ahonnan nincs kiadatási egyezmény. Évekig így élnek, de belül elviselhetetlen nyomás nehezedik rájuk, s végül megkönnyebbülnek, amikor mégis elkapják őket.
    A környezetükben maradók és látszólag tisztességben élők viszont a pszichológusaik zsebét töltik meg degeszre, mert rohamokban jön rájuk a félelem, hogy az összeharácsolt vagyonuktól megfosztva újból szegények lesznek. Ebbéli félelmükben aztán mindenre képesek…

    Kedvelés

  6. Kedves Anna!
    Ha még ez idáig nem tette meg, nagyon időszerű lenne,hogy könyvet írjon e témába!!
    A soraiból kivettem,hogy nem azon “szakemberek közé tartozik,aki a nyomorultat,még nyomorultabbá teszik. Ami nálunk sajnos bevett “gyakorlat. Ahogy Ön is írta,a tettes(?) is áldozat. Hiszen a bűn,nem mást jelent, mint letévedt a helyes útról. De hol voltak ilyenkor a szülők,rokonok, tanárok. Ugyan akkora a felelősségük, ha nem nagyobb,mint megtévedt egyénnek. Senki nem születik bűnözőnek! De a gyámhatóság is inkább csak ront a helyzeten. “Ez is megérne egy misét! Lenne “itt mit tenni. A lényeg,hogy várom a könyvét!
    Tisztelettel, TF.

    Kedvelés

  7. Kedves Feri!
    Köszönöm a biztatást, de könyv helyett szerintem szép csendben legalább egy pici jót kell tennünk egymásért nap mint nap!!! Üdv.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.