A nemzeti pártok EU-szinten erősödnek: Hofer, és amit még kaptok

fpö

A végveszélyt látva megindult Európa népeinek rohamos emancipációja

A radikális jobboldali Norbert Hofer osztrák elnökjelöltnek a vasárnapi választások első fordulóján elért elsöprő eredményei láttán a végletekig megrettent osztrák és német sajtó egyöntetűen azt írta, hogy Ausztriában történelmi fordulóponthoz érkezett a politikai élet. Sőt, a lapok nem győzték túlaggódni egymást: az egyik a II. köztársaság végét vizionálta, míg a másik azt kiáltotta világgá, hogy az osztrák választók riasztóan nagy számban az autoriter populizmusra és nacionalizmusra szavaztak. Merkelről Orbánra váltottak, írta a fura ideológiai keverékként balliberális-neokonzervatív, ultra visszataszító Die Zeit nevű német hetilap portálja.

A lapok szintén egyöntetűen állítják, hogy vége az 1945 óta tartó korszaknak, amikor a néppártiak és a szocialisták vezették Ausztriát. A Der Standard, amelynek tulajdonosa (és most vigyázat, mert kínos tény, azaz balliberális nyelven „konteó”, összeesküvés-elmélet következik) a Bilderberg konferenciák mindegyikén jelen van, már felvázolta a veszélyt: ha a Hofburgba szabadságpárti politikus kerül, az olyan jelképes erővel bíró fordulópont, amely Ausztria határain is túlmutat.

Nem egy nagy súlyú német lap pedig már tegnap reggel arról írt, hogy Hofer a május 22-i második választási fordulót is megnyerheti, azaz Ausztriának „szélsőjobboldali elnöke lehet”.

Ami a mai nyugati sajtónak és az azt használó uralkodó rendszernek szörnyű megrázkódtatás, az Európában sokasodó millióknak örömünnep. És az, hogy mind több országban lesz hasonló földcsuszamlás és veszik át az irányítást végre azok a pártok és politikusok, akik azt hajtják végre, amit a nép akar. Azaz populisták, mint azt a sajtó elátkozó mantraként percenként veti fröcskölő gyűlölettel szemére mindazoknak, akik a népre hallgatást és a népakarat politikai irányvonalra átvitelét ígérik, illetőleg hajtják végre.

Most pedig nézzük meg, mi várható a 45 éves, politikai pályáját a szomszédos Burgenlandban megkezdett Hofer vasárnapi sikere után. Főként a liberalizmus örömteli kimúlása fényében.

Márpedig arra, amit itt írunk, húzzuk alá kellő iróniával, nagyon oda kell figyelni. És erre immár bizonyítékkal is szolgálhatunk. Április 8-án e helyett jelent meg elemzésünk „A ’68-asok vége: a liberálisok több évtizednyi uralmának kongat a jelen és jövő” címmel. És mit tesz Allah? Éppen egy héttel később a világ legnagyobb súlyú lapjának tekintett New York Times nem csak ugyanarról írt „A liberalizmus halála” címet adva cikkének, de akár lapunk, az ő  cikkük is Fukuyama több mint negyed századdal ezelőtti téves diagnosztikájával kezdte, vagyis azzal, hogy a kommunizmus bukásával és a liberalizmus győzelmével eljött a történelem halála. Tetézve mindezt, a vezető napilap kommentárja liberális áldozatként éppen olyan módon temette saját ideológiáját, mint amilyen módon azt mi tettük itt  – csak éppen kitörő örömmel ezen romboló ideológia kimúlása láttán.

Ami a hoferi győzelem után egészen rövid távon várható, az a mai vagy legkésőbb a holnapi nappal olyan írások megjelenése a nyugati sajtóban, kezdve az előbb említett New York Times-t, amely hosszú idő múltán újra felfedezi Ausztria „szörnyű múltját” és felmelegíti a Waldheim-ügyet. Azt elfeledve, hogy az akkori osztrák ENSZ-főtitkár második világháborús szerepét a nyugati média túlhajtva, sógorék 1986-ban Kurt Waldheimet dafke megszavazták államelnöknek.

Ez az egészen rövidtáv. A hosszabb, mint arra szintén több lap tegnap vészterhes utalást tett, érdekesebb. Ez pedig az, hogy Európa többi országaiban is várható a hoferi ideológiai táborhoz tartozók földrengésszerű győzelme. Amivel teljes mértékben és szívvel egyet tudunk érteni. Amivel azonban teljes mértékben nem, azok a „populista tekintélyelvűség”, „nacionalizmus” (értsd: hazaszeretet, hoferi nyelven a kampányban: „Ausztria először”) és a többi, a nép legbelsejéből fakadó érzések szabadjára engedése az urnák előtt.

Leszögezhetjük,  hogy a hatalomtól búcsúzó, de annak gyeplőit még a kezükben tartó liberálisok – szerencsére saját vesztükre – nem tanulnak eddigi kapitális hibáikból. Amire tökéletes példát adott a Magyar Libeárlis Párt Szent-Iványi István nevű külpolitikai szakértője, aki tegnap, a Hofer-sikerre kiadott nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy „a szomszédos Ausztriának nem lesz szélsőséges, idegengyűlölő elnöke” és hogy a „szélsőséges, populista erők” nem fognak még inkább előretörni, mert az „súlyos következményekkel járhat a főáramú politikai erőkre nézve, nem csak Ausztriában, hanem Európa más országaiban is”. Hozzátéve, hogy „Szomorú Magyarországra nézve, hogy az első helyen álló jelölt pártjának elnöke, Heinz-Christian Strache gyakran hivatkozik követendő példaként Orbán Viktorra és folyamatosan a magyar kormány politikáját dicséri”.

Az SZDSZ e volt európai parlamenti képviselője és nemrégiben még ljubljanai nagykövetünk azonban pont úgy nem érti, mi okozza történelmi végüket, mint „a főáramú politikai erők”.

Több évtized után az emberek óriási része válik totálisan immunissá az olyan vádak percenkénti ismétlésével szemben, mint a „nacionalizmus”, „populizmus”, „kirekesztés” és társai akkor, amikor már hajlandóak meglátni a valóságot. Azt a valóságot, hogy néhány hónapja a szicíliai Palermo lakosságának 5 százaléka volt idegen, míg ma 25 százalék. Miközben annak szuperliberális polgármestere, Leoluca Orlando négy napja lezseren kijelentette: örül neki, hogy Palermo egy Európában lévő közel-keleti várossá vált. Vagy azt a valóságot, hogy Európa-szerte a bíróságok a politikailag korrekt etnikumú tolvajoknak, rablóknak, sőt gyilkosoknak országos felháborodást keltő enyhe ítéletet adnak, vagy alkalmasint nem is zárják őket rács mögé, míg egy „rasszista” mondatért börtön jár, mint ahogyan ez ismét megtörtént április 17-én Franciaországban, ahol Boris Le Lay újságíró a vád szerint rasszista gyűlöletet keltő cikkért két év letöltendő börtönbüntetést kapott. És amelyről természetesen a hazai sajtó egésze szintén hallgatott.

Európa népe e vészterhes hónapokban és a végveszély viharos közeledtét látva emancipálódik. Azzal, hogy hajlandó a valóságot meglátni, azt néven nevezni és azoknak szavazni bizalmat, akik a létüket fenyegető válságoknak akarnak gátat vetni a 24-ik órában. Nem pedig azoknak, akik naponta többször emlegetik fel a múlt század történelmének mindig ugyanazon példáját, beszélnek „alapértékekről”, „humanizmusról”, miközben kezüket-lábukat törve szállítanak fegyvert annak az iszonytató, de emberjogi téren sem soha nem bírált Szaúd-Arábiának,  mely a nyugati sajtó szinte totális hallgatása mellett öt hónap alatt okozott olyan irtózatos pusztítást Jemenben, mint ugyanez a Nyugat öt év alatt Szíriában az ottani kormányellenes felkelőket finanszírozva.

Európa népei emancipálódnak abban is, hogy mernek a Perzsa-öböl (bocsánat, „Öböl”) országaihoz, Izraelhez, az Egyesült Államokhoz, Ausztráliához, Latin-Amerikához, Afrika demokráciáihoz vagy a „világ legnépesebb demokráciájához”, Indiához, de Szingapúrhoz vagy Malajziához is hasonlóan kézzel-lábbal, drót-, tégla- és betonkerítéssel vagy tengeri blokádokkal megálljt parancsolni az oda beáramolni akaróknak.

Ez az emancipáció az utolsó esélye annak, hogy az öreg kontinens valóban békében, biztonságban, hagyományait megőrizve legyen a nemzetek Európája nem retorikai fordulatként, de a valóságban.

Végül pedig egy anti-újságírói bíztatás: éljen Hofer, le veled Faymann!

Lovas István (Magyar Hírlap, 2016-04-26)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

4 gondolat “A nemzeti pártok EU-szinten erősödnek: Hofer, és amit még kaptok” bejegyzéshez

  1. Csak két részletet kiragadva: A NYT foglalkozhatna a Waldheim-ügy helyett, azzal, hogy bántak el több mint kétmillió német hadifogollyal a II. v.h. után francia és amerikai táborokban. Milliónak nyoma sincs! A kis Szentiványi pedig az SzDSz utáni, húsos EU-s poszt majd szlovéniai nagyköveti poszt után, jobb lenne, ha Fodor Gabikával együtt a három személyes pártjukban csendben örülgetnének (amíg tehetik) az állami pénznek és befognák a szájukat.

    Kedvelés

  2. Nem szerencsés ilyen választási lehetőségről beszélni, hogy Orbán, vagy a cionista nyugat. Mindkettő ugyan az. Orbán és Soros közötti látszólagos ellentét csak színház.

    Kedvelés

  3. “Orbán és Soros közötti látszólagos ellentét csak színház.”
    Ugyanúgy,mint a magyarországi bal és jobboldal.
    Hazánkban valóban két szemben álló csoportosulás van: befogadott zsidók és az őslakos magyarok – utóbbiak már rég kisebbségben vannak saját hazájukban.
    H.B.
    Érdemes idézni Glatz Ferenc írását a Magyarok Krónikája c. műből melyben a Tudományos Akadémia elnöke a következőket írta a magyar nemzet őseiről:
    “Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek- és nőgyilkosság régi tradíció … görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén, a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el… ”
    Így köszöni meg az aljanépség,hogy befogadta őket a Magyar Nemzet.

    Kedvelés

  4. kepfeltoltes.hu/151103/12195906_1221722554512006_3199405716844645304_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.