Elfogadta első programját az AfD

 AfD – Alternatíva Németországnak
Elfogadta vasárnap véget ért stuttgarti kongresszusán története első részletes programját a legnagyobb parlamenten (Bundestag) kívüli német párt, az Alternatíva Németországnak (AfD).

A 2013-ban alapított párt egyik társelnöke, Jörg Meuthen szerint az AfD modern konzervatív, szabadságelvű és hazafias politikai erőként határozza meg magát, és az utóbbi hónapok választási eredményei “csak a kezdetet” jelentik. A másik társelnök, Frauke Petry (képünkön) szerint jelenleg nincsen párt, amellyel az AfD koalícióra léphetne, de nem arra készül, hogy örökké ellenzékben maradjon.

Németország megmutatja másik arcát a hétvégén

Frauke Petry vasárnap felkérte a küldötteket, hogy a következő két napban ne olvassanak újságot, “különben talán nem fogják tudni, hogy milyen pártkongresszuson is voltak”.

“Az iszlám nem tartozik Németországhoz”

Az AfD az euróövezet működése, majd a szövetségi kormány menekültpolitikája után újabban a muzulmán vallás bírálatára helyezi a hangsúlyt. Programja szerint “az iszlám nem tartozik Németországhoz”, ezért a többi között be kell tiltani a test egészét takaró muzulmán női öltözékek nyilvános viselését, a minaretek építését és a müezzinek tevékenységét, és nem szabad muzulmán intézményeknek megadni az egyházakat megillető közjogi testületi jogállást.

Az EU-t a nemzetállamok Európájává kell alakítani

Ugyanakkor a program alapján az euróval és a menekültekkel szembeni kritikus beállítottság is megmarad. Így az AfD szerint az euróövezetet és az EU-t nem szabad a mostani formájában megtartani, az euróövezetet vagy rendezett módon fel kell számolni, vagy Németországnak ki kell lépnie, az EU-t pedig át kell alakítani a “nemzetállamok Európájává”.

A menekültüggyel kapcsolatban a legfőbb követelés a “szabályozatlan menekültbevándorlás” megállítása. A párt szerint Németországnak csak jól képzett és a beilleszkedésre nagy elszántságot mutató bevándorlókat szabad beengednie területére, a demográfiai gondokat pedig bevándorlás helyett a gyerekvállalás ösztönzésével kell kezelni.

Kötelező sorkatonai szolgálat, hátra arc az energiapolitikában

A többi német párttól megkülönböztető elem a többi között a sorkatonai szolgálati kötelezettség visszaállítására, a fegyvertartási szabályok lazítására, a közvetlen demokrácia intézményeinek kiterjesztésére vonatkozó követelés, valamint az az igény, hogy csökkentsék 12 évre a büntethetőség korhatárát.

Ugyancsak egyedül az AfD követeli a jelentősebb német pártok közül, hogy állítsák meg az atomerőművek bezárását és a kieső termelés megújuló forrásokra alapozó pótlását jelentő úgynevezett energiapolitikai fordulatot.

Maradi, demagóg

A Bundestag pártjai bírálták az AfD programját. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) szerint a párt modern konzervatív helyett valójában reakciós politikát folytat.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) részéről demagógnak minősítették az AfD-t.

A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) szerint az AfD maradi párt, gazdaságpolitikája pedig németek százezreinek munkahelyét veszélyezteti.

A Bundestag nagyobbik ellenzéki pártja, a Baloldal szerint az AfD a programja alapján a leggazdagabbak, a felső egy százalék érdekeit szolgálja, a társadalom összetartását pedig a muzulmánok elleni uszítással és a “keresztény fundamentalizmus” révén kívánja biztosítani.

A Bundestag másik ellenzéki pártja, a Zöldek szerint az AfD kongresszusa megmutatta, hogy célja a társadalom megosztása, az uszítás, a kirekesztés és az iszlámellenes érzelmek fölerősítése.

Az AfD a 16 tartomány közül 8-ban rendelkezik képviselettel a helyi törvényhozásban. Országos választói támogatottsága a közvélemény-kutató intézetek mérései alapján 10,5 százalék és 14 százalék közé tehető.

forrás: napi.hu, MTI, 2016. május 1. vasárnap, 21:53

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Reklámok