Globalizáció=kapitalista internacionalizmus – parafrázis a Jelenések Könyvére

A globalizáció rabságában
A globalizáció rabságában

A globalizáció, a kapitalizmus utolsó, legutolsó mutációja, az internacionalista szörny, amely mindent bekebelez, ami a világon létezik. Embert, állatot, testet, lelket, pénzt, paripát, erkölcsöt,szépet, rútságot, mindent, de mindent. Amit már bekebelezett és bekebelezni fog, az lesz a vége, már iszonytató a bűz. Tényleg rohad, amit a marxizmus már a XIX. században kiszagolt, a kommunizmus még förtelmesebbé tette, de azt is elnyelte magába. Ezt együtt már lehetetlenség kibírni. A kapitalizmus, megspékelve a kommunizmussal olyan teher az emberiségnek, amit nem fog kibírni, összeroppan, és ezzel együtt megszületik az új ember. Milyen lesz ez? Nem tudjuk, csak azt, miből lett.

A sok gonoszságból, amit a pénz, a hatalom birtoklása jelentett, és a sok szépségből, ami az emberi lélekből teremtődött. Krisztus láttatta, láthatta, mivé tette az embert a pénz birtoklása, és látta a jövőjét is: a gonoszt, a kapitalizmus kiteljesedését. A jó és a rossz küzdelmét, a poklot, mint lehetséges alternatívát.

És itt van a pokol, csak látni kell: iszonyat már a lét. A terrorizmus, az kereszténység üldözése, az emberkereskedelem, az erkölcsi züllöttség, a piócaság, a természet kifosztása és megölése, emberek szomjazása és éhezése, a gazdagok féktelen tobzódása a magántulajdon szentségében.
Utolsókat rúgja az emberi lét kifordítottsága, nincs visszaút. A kapitalizmus utolsó böfögése a bűz, ami körülvesz bennünket.
Rabszolgák és rabtartóik is félnek. Mindenki fél.

Az iszlám bőrébe bújt farkas csak igazságot oszt: az elnyomott népek nevében, sátáni eszközökkel. Mert jól tudja a keresztény ember, hatalmas bűnöket követtek el nevében, az Isten nevében. A “vad” emberek megtérítése, az indiánok kiirtása, az inkvizíció, a vallásháborúk majd az újkorban a gyarmatosítás, a fekete rabszolgaság, a gyermekmunka, népek kiirtása a háborúk által, területi hódítások, és végül az erkölcs mélyrepülése: a keresztény vallás nevében, keresztény országok lakosai által elkövetve.
Mindennek tetőzése a globalizáció, az egyetemes kifosztás. A kommunizmus elemi iskolájából nőtt ki a globalizáció mesterfokú profizmusa. A jó tanítványok felülmúlják mestereiket, az elrettentő kommunizmust, a miden eddigi gonoszságot felül múló kommunistákat.

A most támadó terrorizmust talán még meg tudja fékezni, de az okokat már nem fogja semmissé tenni a fehér, keresztény elit. Annyi a bűn, hogy az már erkölcsi válságot hozott, ebből csak időlegesen tud kivergődni,levegőt venni. Elodázni tudja a válságot, de belepusztul, mert már az erkölcsi hullafoltok kiültek az arcára, nem tudja már magát újratermelni sem. Ez a halál, menthetetlenül. Akiknek ezt látni kéne, nem látnak, vagy nem akarják látni a menthetetlenséget, a pokolba hívó halált.

A keresztény vallások, különösen a katolicizmus, hiába erőlködik, Isten nevét kiáltva, nem nyer meghallgattatást. Földi bástyája, a pápaság, sok iszonytató bűn letéteményese maga is.
Istennek nem kell, a pokol várja, ennek a világnak ő a  várományosa.
Az emberi lélek meg fog szabadulni az elátkozottságtól, új életet fog nyerni a Megváltó Krisztustól, és szabadon fog élni a földön.

Hiába erőlködik a gonosz: már az emberi szívekben végleg kimúlt és a jóra vár, hogy boldogságot, békességet hozzon rá. De addig, míg bekövetkezik az Idő, még sok könny és vér fog folyni.
A globalizáció a halál, a halál hozza az új életet. És ez már a krisztusi élet lesz. Amire oly epekedve vár az emberiség: békés, teremtő munka és boldog élet.

Erdélyi János

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

8 című bejegyzés “Globalizáció=kapitalista internacionalizmus – parafrázis a Jelenések Könyvére” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Én azért nem tenném felelőssé az egész emberiséget a különböző vallások nevében elkövetett bűnökért. Nem tenném a fehér fajt felelőssé azért a sok bűnért, (gyarmatosítás, háborúk, stb.) amit e fajon belül egyesek elkövettek. Mára már csaknem köztudott, hogy kik voltak a történelem során a bűnelkövetések mozgató rugói, kik finanszírozták a háborúkat, ezen belül is a szemben álló feleket. A jó keresztény ember igyekszik távol tartani magát a bűnök elkövetésétől, még ha ez nem is mindig sikerül neki. Az iszlám által elkövetett hihetetlenül brutális vérengzések semmi esetre se legyenek válaszok arra, amit a katolicizmus nevében, jegyében egyes gazemberek elkövettek. Mint ahogyan sokkal régebben, úgy ma is vannak jó keresztény emberek. Igazából nem is kell valakinek kereszténynek lennie ahhoz, hogy JÓ ember legyen, lehessen! Vattay Szabolcs

    Kedvelés

  2. ” a várható,törvényszerűen bekövetkező totális káosz ellenére,mégis látszik egy csöppnyi remény. Talán mert a káoszt mindig a rend követi,s talán azért is, mert még mindig születnek gyönyörű szép Gyerekek. Az utóbbi a jele annak,hogy az élet tovább folytatódik,és lesz folytatás. Ők tudják,hogy mi a feladatuk,miért éppen ide jöttek,és mi vár rájuk. Ők az igazi Bátrak,a harcosok,a “kiválasztottak ! Nekik kell megteremteni az “új világot! De nem azt amit a mostani vének megálmodtak ! Az utóbbi hullaszagú,mocskos,és büdös. De Ők, azért jöttek,hogy megteremtsék a földön is a “rend,szeretet,harmónia egységét, és végre megtalálja az ember a helyét, tényleges feladatát, a létezés valamennyi résztvevője között. Hogy a saját életét élje,a másiké tiszteletben tartásával,hogy teremtsen,ahogy a Teremtő, a pusztítás helyett,az ÉLETET Szolgálja! TF.

    Kedvelés

  3. “Nem tenném a fehér fajt felelőssé azért a sok bűnért, (gyarmatosítás, háborúk, stb.) amit e fajon belül egyesek elkövettek. ”
    Én sem,már csak azért sem mert a fehér faj nevében csak egy faj követ el bűnöket a világban a ZSIDÓK.
    Elcsodálkozunk,ha megnézzük,hogy az európai országokban melyikben van nemzeti kormány és melyikben zsidó kormány.
    H.B.
    “Azt, hogy e népeknek egész léte mennyire a hazugságok sorozatán nyugszik, leginkább a zsidók által annyira gyűlölt “Cion bölcseinek jegyzőkönyvei”-ből állapíthatjuk meg.Aki e jegyzőkönyv szemszögéből vizsgálja az elmúlt száz esztendő történelmi fejlődését, annak számára a zsidó sajtó ordítozása érthető lesz, mert ha egyszer e könyv átmegy az emberek köztudatába, akkor ez a zsidó veszedelem végét fogja jelenteni.”

    Kedvelés

  4. Szeretném tudni, hogy ebből a káoszból még előbukkan-e először egy “megváltó” antikrisztus, vagy pillanatnyilag éppen az uralja-e már Földet, a maga “jóságos” liberalizmusával.

    Mindkét változat elképzelhető. Én szeretném, ha most már az Antikrisztus uralma alatt állnánk, mert ha még csak csak ezután jön megnyugtatni a kedélyeket, akkor a mostaninál is borzalmasabb idők köszöntenek ránk, Jézus eljövetele előtt.

    Kedvelés

  5. Szeretném én is olyan rózsaszínben látni a jövőt, mint ahogyan kedves Tóth Ferenc Úr is! — de nekem homlokegyenest más tapasztalataim vannak. SAJNOS! Az újszülött csecsemők, babák, kisgyerekek egy bizonyos korig valóban szépek, aranyosak; ám miután senki se neveli őket olyanok lesznek, mint gyümölcsfán a vadhajtások. Aztán még rosszabbak. De a legrosszabb az, hogy a mai fiatal korosztályt nem érdekli semmi. Olyan, hogy haza, ez a szó vagy ismeretlen nekik, vagy ciki róla beszélni. Tucatnyi példát tudnék felhozni még, de ezek se győznék meg azokat, akik vakon hisznek ám sokkal inkább csak reménykednek valamiben, bármiben, amiben én is szeretnék hinni, bízni. Vattay Szabolcs

    Kedvelés

  6. Tisztelt Vattay Úr!
    Tudja,hogy nagy Tisztelője vagyok,de most csak részben tudom osztani a véleményét. Engem,és a három testvéremet sem nevelt az utcán kívül senki,( majd később az Égiek,de az egy másik történet )de megtettem az életben amit megtehettem.Egyedül neveltem fel a gyermekemet, akin tudtam,tudok segíteni. Ez nem a duma része,és nem fényezés. Az egyik öcsémet, “Bátorságért kitüntette a köztársasági elnök. Ezt csak azért írtam le,hogy nem törvényszerű a családi neveltetés sikeressége. Előny lehet,de nem kizárólagos feltétele. “Ha egy szem búzát egy zsák árpa közé dobnak,ha a mag életképes,abból búza fog kihajtani. Abban igaza van,hogy a mai fiatalokat, (de vannak kivételek)elkápráztatja a hamis csillogás,a tobzódás, gyönyörök,de ez nem csak az Ő hibájuk. Ahogy Konfucius mondta anno ” ne szavakkal,saját példával nevelj ! Bizton állíthatom,mert nagyon sok fiatallal foglalkoztam,foglalkozom,hogy olyan tiszta lelkivilággal rendelkezik legtöbbjük,hogy példaértékű lehetne az előttük járó nemzedékeknek is. Ha elfogadjuk, hogy van egy “magasabb Igazság,akkor azt is el kell fogadnunk, hogy minden úgy fog alakulni,ahogy annak lennie kell, a Bölcs döntése folytán. Legfeljebb a Föld egy jó darabig megpihen!? Üdvözlettel,TF

    Kedvelés

  7. Nagyon örülök, hogy egyeseknek vannak jó tapasztalatai is a mai fiatalokról. Szívből kívánom, hogy ezt minél többen tapasztalják meg, köztük végre én is! Az is örömmel tölt el, hogy a tiszteletre méltó Tóth Ferenc barátomnak példaértékű fiatalokkal sikerült találkoznia; kívánom, hogy ez a jövőben is így legyen, és nagyon jó volt olvasni, hogy a családi kapcsolatai (a szó nemes értelmében véve) irigylésre méltóak. Kívánom, hogy ez továbbra is így legyen, és minél több családban ez hasonlóképpen legyen. Ami az egyetértést, ill. az egyet nem értést illeti: magam ijednék meg magamtól, ha mindenki egyetértene velem! — akkor ugyanis valami nagyon nem lenne rendjén. Vagy én nem lennék méltó helyemen, vagy végtelenül hálátlan lenne a sors velem is, és azokkal szemben is, akik mindenben egyetértenek velem. Isten áldását kérem minden jó szándékú honfitársamra. Üdv.: Vattay Szabolcs

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.