„Már nem hiszek az EMNP-ben” – lemondott a párt marosvásárhelyi szervezetének elnöke

NIF: Ez az esemény rámutat a Toro Tibor és Tökés László vezetési stílusára és emberi magatartására. Az EMNP melegalakítása magyar és román közös akarat volt. A románok azt képzelték el, hogy legyen 3 magyar párt, s akkor az RMDSZ végre kiesik a parlamentből és a szenátusból. A SRI meg besegít majd, hogy a 3 párt egye és marja egymást. A magyar kormány logikája követhetetlen, vagy inkább hihetetlen, mivel ugyanazt eredményezi, amit a román kormány előre látott, és tapsikolt is örömében, mert minden számításuk bejött. Minek kellett a fidesznek egy harmadik erdélyi pártot megalakítani, és azt pénzelni,  ez köd maradt számomra??? A 3 magyar párt marakodására tipikus példa a marosvásárhelyi polgármester állítás 2012-ben. Bölöni László nemzetközi hírű labdarúgó és 2012-ben Abu-Dabiban nagyon jól fizetett edző, vállalta volna a polgármester jelöltséget, ha mindhárom magyar párt öt jelöli. De az RMDSZ a zsidó származású szekus tisztet Borbély Lászlót jelölte. Az MPP kérte az EMNP-t hogy állítsák közösen a marosvásárhelyi magyar szívsebész professzort közösen. De az EMNP ezt nem fogadta el és kardoskodott, hogy inkább az MPP fogadja el az ö jelöltjüket a román zsidó Smaranda Enache-t, aki a Pro Europa Liga, Soros által pénzelt, elnöknője. Es, ami ennél is fontosabb: Tökés László egyik szeretője, régiesen ágyasa. Hàt ilyen hitványkodások miatt téblábol a magyarság ügye Erdélyben. Es ebben benne van Orbán Viktor mélyen szántó stratégiai meglátása. Ö  egy igazi magyar Clause-Vicc*!!

Egymás után mondanak le Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezetének vezetői. Miután Portik Vilmos, az EMNP helyi szervezetének alelnöke vasárnap este bejelentette, hogy nem kíván indulni tanácsosjelöltként az önkormányzati választáson, és egyúttal a pártban betöltött összes tisztségéről is lemond, ma Jakab István, a marosvásárhelyi szervezet vezetője is egy Facebook-bejegyzésben közölte, lemond a pártban betöltött tisztségeiről. A bejelentésben szokatlanul keményen fogalmazva azt írta, kiábrándult az EMNP-ből.

“Nem tudok politikai utasítások, elvárások játékszere lenni. Csakis hitem szerint cselekszem, és már nem hiszek az Erdélyi Magyar Néppártban. Éppen ezért lemondok minden politikai tisztségemről és a párttagságomról. Maradok a közösség szolgálatában, képességeim és civil lehetőségeim szerint.
Köszönöm mindazoknak a segítségét és támogatását, akikkel új projekteket tudtunk elindítani Marosvásárhelyen” – írja a bejegyzésében Jakab.

Az elnök lemondásával most vagy egy megbízott elnök veszi át a szervezet vezetésével járó feladatokat, vagy pedig rendkívüli tisztújítás során már az önkormányzati választások előtt új elnökséget választanak. Zakariás Zoltán, az EMNP alelnöke megkeresésünkre elmondta, a mai nap folyamán eldöntik, hogy melyik forgatókönyvet választják.

Elmondta, bár Portik Vilmos visszavonulásával kétségtelenül veszít súlyából a városi tanácsosjelölt-lista, az EMNP városi szervezete folytatja ennek összeállítását, és nem tesz le arról, hogy megméretkezzen az önkormányzati választáson. Soós Zoltán, az előválasztás győztese jelöltségét továbbra is támogatja az EMNP.

Szilágyi Zsolt pártelnököt egyelőre nem sikerült elérni. (hírszerk.)

forrás: transindex.ro, 2016. április 11. 14:14, utolsó frissítés: 14:14
*Utalás a nagy német katonai stratégára Carl Philipp Gottlieb von Clausewitz-re
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Reklámok

2 gondolat “„Már nem hiszek az EMNP-ben” – lemondott a párt marosvásárhelyi szervezetének elnöke” bejegyzéshez

  1. Küldök egy rövid küzleményt közzp tétel céljából

    2016. április 11. 20:39 “Nemzeti InternetFigyelő (NIF)” írta, :

    > transyadmin posted: “NIF: Ez az esemény rámutat a Toro Tibor és Tökés > László vezetési stílusára és emberi magatartására. Az EMNP melegalakítása > magyar és román közös akarat volt. A románok azt képzelték el, hogy legyen > 3 magyar párt, s akkor az RMDSZ végre kiesik a parlamentb” >

    Kedvelés

  2. *Tisztelettel megköszönjük – nem csoda,hogy éledezik ERDÉLY,hiszen ” a tökés” CIA ügynök az információink szerint,mellesleg CSALÁDJÁT elhagyta és ma a “faludy” Fannikájával él Budapesten a fáma szerint!!! 2006-ban Nyíregyházán járt – ocsmányul viselkedett,IGAZ akkor még Királyhágó-melléki Református püspök volt és a MAGYAROK ISTENE ellenében a zsidó judeo-keresztény “hitet” szórta,imádkozta és a napjainkban is ajnározza!!!*

    *HUN_MAGYAROK*

    2016. április 11. 20:39 “Nemzeti InternetFigyelő (NIF)” írta, :

    > transyadmin posted: “NIF: Ez az esemény rámutat a Toro Tibor és Tökés > László vezetési stílusára és emberi magatartására. Az EMNP melegalakítása > magyar és román közös akarat volt. A románok azt képzelték el, hogy legyen > 3 magyar párt, s akkor az RMDSZ végre kiesik a parlamentb” >

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.