“Teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal!”

Még mindig tabu, mi történt 1944–45-ben: a románok tudtával és segítségével hurcoltak el több ezer németet és magyart szovjet lágerekbe.
Moszkva a múlt héten a második világháború történetének meghamisítási kísérletével vádolta meg Romániát.

Az orosz külügyi szóvivő, Maria Zaharova Erdély elrománosítását is szóvá tette. Oroszország álláspontját egy, az erdélyi szászok 1945-ös deportálásáról szóló bukaresti kiállítás kapcsán fejtette ki Zaharova, aki emlékeztette Romániát, hogy a Szovjetunióba elhurcolt erdélyi szászok és magyarok listáját román köztisztviselők állították össze, és ezt arra használták fel, hogy a németek és a magyarok létszámát csökkentsék a románság javára. Bukarest sajnálatosnak és nehezen összeegyeztethető összemosásnak nevezte az orosz külügyi szóvivő szavait.

A második világháború története még hetven évvel az események után is sok feldolgozatlan traumát hordoz magában, amelyekről sokáig nem volt szabad beszélni, ilyen az 1944–45-ös időszak, amikor röpke egy év leforgása alatt Erdélyből több százezer embert hurcolnak el csupán származása miatt. Amíg 1944. május 16-a és június 9-e között a németek a magyar adminisztráció segítségével deportáltak több mint 130 ezer zsidót Észak-Erdély területéről, addig pár hónappal később, 1944 októberében a szovjetek a románok közreműködésével visznek el több mint 25 ezer magyar férfit. 1945. januárjában a németek is sorra kerülnek, amikor 100 ezer erdélyi németet szállítanak a Szovjetunióba kényszermunkára. Sokáig nem beszéltünk a történtekről, s a román külügy válasza azt mutatja, hogy Románia számára továbbra is a tabutémák közé tartozik ennek a korszaknak a feldolgozása. Az 1944 őszén lejátszódó eseményekkel kapcsolatban dr. Murádin János Kristóf történészt, a Sapientia EMTE tanárát kérdeztük, aki a téma egyik szakavatott kutatója.

– Bukarest nem értette vagy nem akarta érteni az orosz külügyi szóvivő szavait?
– Nyilván nem akarta érteni, miként bagoly mondja verébnek, nagyfejű, hiszen ami az erdélyi deportálásokat illeti, mind a két fél benne volt. Ezzel a témával nem volt ildomos foglalkozni a baráti országoknak. Mára nagyon kevés túlélő maradt, aki tudna mesélni azokról az időkről. Hetven évvel a történtek után oda jutottunk, hogy mivel a téma kikerült a társadalmi köztudatból, újra vissza lehet hozni a politikába, ezáltal ujjal lehet mutogatni egymásra, mivel az emberek előtt az igazság annyira ködbe veszett, hogy ez már nem jelent veszélyforrást. A társadalom nem fog felülbírálni ilyen politikai töltetű kijelentéseket ebben a kérdésben.

– Mi történt a román átállást követően Észak-Erdélyben?
– A Szovjetunió számára 1943-ig mindegy volt, hogy Magyarország vagy Románia, mind a két ország ellenség volt. A sztálingrádi csatát követően a román politikai vezetés érezni kezdte, hogy vesztésre áll a helyzet, ezért elkezdett közeledni a szövetségesek irányába. A románok mindig is ügyesebben játszottak diplomáciailag, mint a magyarok, akiknél hamarabb belátták, hogy a Szovjetunióhoz kell közeledni, és nála kell keresni a fegyverszünet lehetőségét. Ezért hamarabb léptek, mint Magyarország, így 1944. augusztus 23-tól Románia már nem ellensége volt a Szovjetuniónak, hanem szövetségese a németekkel szemben, miközben Magyarország még ellenség maradt.

Ezért 1944 őszén úgy alakulnak az események, hogy amikor a Vörös Hadsereg átlépi a szovjet határokat, az első két ellenséges terület, ahová szovjet katona lép, Kelet-Poroszország és Észak-Erdély. Itt kerül először ellenséges területre a szovjet hadsereg, hiszen amikor Iaşi-nál áttörik a szovjetek a frontot, a román hadsereg átáll, így a szovjeteknek Moldván pillanatok alatt sikerült átjutniuk. Augusztus 26-án, három nappal a román átállást követően már az Úz völgyén nyomul előre a szovjet hadsereg, és megpróbálnak betörni Erdély területére.

Itt szembesülnek tehát először konkrét ellenállással úgy, hogy ellenséges területen vannak, és nem a „fasisztákat” kell kiűzni a szovjet földről. Az idegen területen a lakosság fegyveres ellenállásba ütközhetnek. A Szovjetunió saját tapasztalatából kiindulva attól félt, hogy a front háta mögött partizán tevékenység alakulhat ki, amely megnehezíti az előrenyomulást Budapest és Berlin irányába.

Ezt a félelmet játssza ki a román fél, amely a szovjet katonai parancsnokság és Malinovszkij marsall számára listákat állít össze, hogy kik azok a veszélyes elemek, akiket össze kell gyűjteni és el kell hurcolni, mert ezek civilbe öltözött katonatisztek, akik a front mögött lemaradva partizán alakulatokat fognak szervezni. Mivel a Szovjetunió elsődleges célja a német főváros mielőbbi elérése, a védelmi és utánpótlás vonalai szentek voltak, s az esetleges partizán tevékenység egy olyan kérdés volt, amelyet nagyon gyorsan meg kellett oldani. Már szep­temberben, az első harcok idején a román listák alapján azonnal megkezdik a begyűjtést: ekkor csak magyarokat.

A magyarok elhurcolása rögtön a frontátvonulás után zajlik, sőt, vannak olyan esetek is, ahogy átment a front a falun, már aznap elkezdik begyűjteni onnan az embereket. Ez sok esetben valóban a román feljelentések és a román szomszédok nyomra vezetése, valamint a román hatóságok által összeállított listák alapján történt. Kolozsváron például Gheorghe Onişoru román konzul, valamint Aurel Milea helyi ügyvéd segítette a szovjet katonai hatóságokat.

A listákat Bukarestben állították össze, figyelve az észak-erdélyi magyarság azon értelmiségi rétegére, amely az 1940–44 közötti időszakban politikai szerepet is vállalt. Így kerültek fel a listára olyan nevek, mint Vita Sándor országgyűlési képviselő, Mikó Imre jogász, magyar parlamenti képviselő, az Erdélyi Párt országos politikai főtitkára, Járosi Andor evangélikus lelkész, aki a vészkorszakban zsidókat mentett, Mikecs László történész, a csángókutatás egyik kiváló szakértője, és természetesen olyan értelmiségiek is, akik meghatározóak lehettek a következő generációk kinevelésében, így vitték el Kolozsvárról a református kollégium teljes tanári karát is.

Papíron a partizán akció megakadályozása a cél, a gyakorlatban etnikai tisztogatás zajlik az értelmiség lefejezésével, elősegítve azt, hogy az erdélyi magyar közösség védtelenné váljon és a szétbomlás felé haladjon. A cél tehát elsősorban az erdélyi magyarság megfélemlítése volt, hogy az tömegesen hagyja el Erdélyt. Ezt akarták elérni a román paramilitáris egységek is, amelyek számos atrocitást követtek el a magyarok ellen, gondoljunk itt csak a jól ismert szárazajtai vagy az egeresi esetekre, persze sokkal több volt ennél.

– Hogyan viszonyult a román hatóság, illetve az erdélyi román lakosság a magyarok deportálásához?
– A román hatóságok pontosan tudtak az elhurcolásokról, a román lakosság meg elővigyázatos volt, ezért sok helyen felírták az ajtóra, hogy „casă românească – román ház”, mert arra gondoltak, hogy ha bejön a román és a szovjet hadsereg, és atrocitásokra vagy rablásokra kerül sor, akkor ők mentesítve legyenek. A román társadalom mindenestül elégtételt akart venni a bécsi döntésért, és ki máson tudta volna ezt megtenni, mint a magyarságon?

Elég csak Ion Bozdog prefektus szavaira gondolni, aki 1944. szeptember 28-án így fogalmazott: „Hajthatatlan vagyok, mint az öreg Cato, és nem szűnök meg ismételni: teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal! Most vagy soha! A magyarok által annyiszor bemocskolt erdélyi földön mától fogva csak egyetlen nemzetnek van létjogosultsága: a románnak. Ne legyen nyugta a román szívnek, és a román férfi karja ne engedje el a fegyvert mindaddig, amíg Erdélyt meg nem tisztítottuk ettől a nemzettől.” S nem Bozdog volt az egyetlen a román társadalomban, aki hasonlóan gondolkodott, és akkor a korabeli román sajtót még nem is említettem, hiszen rettenetes uszító hadjárat ment végbe ott a magyarok ellen.

Abban az időszakban szomorú divat volt a kollektív bűnösség gondolata, elég itt csak a Beneš-dekrétumokat említeni. A románság is úgy gondolta, eljött a bosszú ideje. Sajnos, nagyon kevés toleráns ember volt, aki arra intette volna a lakosságot, hogy csak a bűnösöket büntessék, és ne egy egész népcsoportot. Tulajdonképpen most látták lehetőségét annak, hogy a magyar adminisztráció által elkövetett rengeteg hibát megtorolják.

Észak-Erdély visszacsatolásakor a magyarországi tisztviselők, az ún. „ejtőernyősök” sajnos sok esetben ostoba módon viszonyultak a román kisebbséghez, s ne feledjük el, hogy Észak-Erdélyben egymilliót meghaladó ro­mánság élt 1940-ben, vagyis az akkori lakosság több mint 40 százaléka. Olyan megalázó esetek voltak, hogy a kötelező katonai behíváskor a román földművesek ingének az öv alatti részét a magyar parancsnok levágatta, mondván, a magyar bakánál ilyen nincsen. Ez sértő és megalázó, nyilvános megszégyenítés volt. Felesleges, ostoba, feszültségeket generáltak, és sok esetben az észak-erdélyi magyar lakosság is hozzájárult ehhez. Többen úgy gondolták, hogy a románságon vesznek elégtételt a trianoni döntésért, s 1944-ben, amikor ismét fordult a kocka, akkor a románok viszonozták ugyanazt.

– Mennyire volt tudatos a szovjetek részéről, hogy Kolozsvárról olyan sok magyar férfit vittek el?
– A szovjetek egyik legkiemeltebb célpontja Kolozsvár volt, hiszen itt élt a legtöbb értelmiségi, innen 5000 magyar férfit vittek el. A város összlakossága a frontátvonulás után 73 000 fő volt. Ennek az 5000 embernek a 16 százaléka értelmiségi: jogászok, papok, tanárok, tanítók, azt kell mondanunk, hogy ez célirányosan végrehajtott deportálás volt.

Más okai is voltak a deportálásoknak: szovjet tekintetben az egyik ilyen a már említett partizángyanús elemek eltávolítása a hátországból, a másik, hogy a Szovjetunió 22 millió halálos áldozattal ért a háborús győzelemhez, így a nyugati területei holdbéli tájak voltak, hiszen ahol a német hadsereg végigvonult, ott kő kövön nem maradt. A szovjetek visszavonuláskor szintén a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, így teljes területek váltak pusztasággá, újjá kellett építeni a Szovjetuniót, ahhoz pedig munkás kézre volt szükség. Tehát munkaerőként is számítottak erre a több ezer emberre.

(folytatjuk)

Forrás: Simon Mária Tímea, Háromszék / transindex

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Advertisements

6 gondolat ““Teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal!”” bejegyzéshez

  1. Egy leheletnyi szerencséje van a mi generációnknak , még megismerhettük a valóságot szüleinktől , – az a sajnálatos , hogy egyre kevesebben tudják meg ,pedig a média kitesz magáért .
    .-A talpasok hazudozásai nagyon összezavarja a mai fiatalokat ,
    -Biztos lesznek akik helyesen megismertetik velük , hogy milyen is a talpas népség valójában —
    –Mindenesetre ha eltűnik a magyarság annyira mint a szászok akkor Erdélyt még jobban lezüllesztik mint a maguk Havasalfödjét , vagy a Regátot ,és a többi tákolmány tagot

    Kedvelés

  2. Magyar országot a szövetségesek nem engedték kiugrani a hadviselésből. Romániából és Erdélyből Magyar országra menekültek a zsidók és látható volt, hogy ha Magyar ország kilép a háborúból, azonnal elkezdődik a zsidók deportálása. Ez volt a 3. alkalom a II VH alatt, hogy magyarokat feláldozták a zsidókért.

    Kedvelik 1 személy

  3. ““Teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal!”
    Bekaphatják a bőgatyában lévő fütyülőt.
    H.B.

    Kedvelés

  4. A “román” nem nemzet, hanem egy alantas népség. Eredeti nevükön ezek oláhok! — kiknek semmijük sincs, ami nemzetté emelte volna “őket”! (A személyes névmást kizárólag a magyar helyesírási szabályok miatt alkalmaztam. Vattay Szabolcs

    Kedvelik 1 személy

    1. Én pedig hajlandó vagyok áthágni a helyesírási szabályokat:
      “… semmijük sincs, ami nemzetté emelte volna ezeket!
      H.B.

      Kedvelik 1 személy

Hozzászólások lezárva.