A konzervatívok védik meg Európát

 NIF: Ahogy írtuk, Magyarország fehér európaiak bevándorlási célpontja lehet! Garantáltan nem az internáci fehérek fognak idejönni minket boldogítani. Daniel Friberg svéd közgazdász, üzletember és író, aki nemrég költözött hozzánk. Ha mind ilyenek jönnek, még boldogak és szerencsések  is lehetünk velük!
„Az egyik legjobb dolog Magyarországon, hogy az emberek – ellentétben a nyugat-európaiakkal – még hisznek a konzervatív értékekben”
„Az egyik legjobb dolog Magyarországon, hogy az emberek – ellentétben a nyugat-európaiakkal – még hisznek a konzervatív értékekben”
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet
Daniel Friberg svéd közgazdász, üzletember és író jelenleg Budapesten él; nemrég magyarul is kiadta A jobboldal visszatér című könyvét, amelynek kapcsán először nekünk adott interjút. Egyébként szereti a magyarok hagyománytisztelő értékrendjét, és példaértékűnek tartja a magyar jobboldali pártok sikereit – mint mondta, örömmel látná, ha hazájában és Nyugat-Európában is végbemenne végre a jobboldali fordulat, mert máskülönben a liberalizmus által meggyengített Európa összeomlik a migránsáradat nyomása alatt.

– Nemrég költözött Budapestre. Hogy érzi itt magát?
– Remekül. Budapest gyönyörű város, szépek az épületek, kedvesek az emberek, nem kimagasló a bűnözés, és elég jól működik a társadalom általában is, ellentétben Londonnal, ahová korábban költöztettem át az irodámat Svédországból. Itt még olcsóbb is vinni az üzletmenetet. Talán csak a tipikus svéd ételek hiányoznak, a magyarok egy kicsit fűszeresek nekem. De tetszik, hogy több kisebb város is van a közelben, mint Szentendre. Örülök, hogy itt vagyok, és most úgy tervezem, hogy még sokáig fogok itt élni.

– Na meg nemrég adta ki magyarul is A jobboldal visszatér című könyvét.
– Igen, bár a magyar címén némiképp változtattam [eredetiben: Az igazi jobboldal visszatér], mert a valódi magyar jobboldal már szerencsére eddig is létezett – szemben Svédországgal, ahol az áljobboldali pártok, mint a Mérsékelt Párt foglalták le ezt a címet, pedig valójában mind balliberális, bevándorláspárti pártok, és több közük van a marxizmushoz, mint az igazi konzervativizmushoz. Így nálunk a valódi visszatérésnek a Svéd Demokraták előretörése tekinthető, amely néhány év alatt 25 százalékos támogatottságával a legerősebb párttá vált a felmérések szerint. Ez egyébként a svéd médiában szélsőségesnek kikiáltott párt, pedig még a Fidesznél is mérsékeltebb, csak hát nálunk már annyira balra tolódott a politikai skála, hogy ezzel az ideológiával már szélsőjobboldalinak számít, hiába nem az. Különösen európai vagy történelmi kontextusban nem.

– Minek köszönhető ez az előretörés?
– Európa, és főleg Nyugat-Európa számos nehézséggel küzd: Svédországban például sok fiatal jóval később tud saját lábra állni, mert

a kormány inkább arra a 2,5 millió migránsra költ, akit eddig befogadott az összesen 9,5 milliós ország az elmúlt három évtizedben.

Miattuk túlterhelt az infrastruktúra is, az egészségügy például olyannyira megsínyli a sok potyautast, hogy a legsürgősebb beavatkozásokra is sokszor hónapokat kell várni. Emellett ott a be nem illeszkedés, a bűnözés problémája, egyszóval nem működik a multikulturalizmus. Ezért egyre több ember elégedetlen a fennálló rendszerrel.

– Nekik szól az új könyv?
– A jobboldal visszatér mindazoknak szól, akik rájöttek, hogy fel kell ébredni ebből a nem működő liberális álomvilágból. Ők új ideákat keresnek, de többféle nehézségbe is ütköznek: egyrészt sajnos nálunk számos konzervatív gondolkodó írása nehezen elérhető, mert a könyvkiadó-oligarchák megtagadják a kiadásukat; másrészt a mai felgyorsult világban a vaskos, elméleti kötetek szövege nehezen befogadható a fiatalok számára. Ezért írtam ezt a rövid, tömör kézikönyvet, amely afféle bevezető az alternatív jobboldali gondolatvilág kulcsfogalmaiba, a végén egy kis szótárféle is van némi magyarázattal. Aki uralja a nyelvet, az uralja a közbeszédet is, és ez az, amiben a nyugat-európai balliberális véleményformálók nagyon jók: egy sor új kifejezést találtak ki, mint például a xenofóbia. Ezt a szót azok ellen használják fel, akik kritizálják a bevándorlást, így a bevándorlásellenes nézeteket úgy képesek beállítani, mint valamiféle pszichológiai rendellenességet. Mi pedig ellentámadásba lendülünk: a xenofóbia fogalma ellen például bevetjük az oikofóbiát [Thierry Baudet: Oikophobia, magyarul nem jelent meg], amely a saját magunktól, a saját kultúránktól való félelmet jelenti. De ez csak egy példa.

Daniel Friberg: A jobboldal visszatér
A jobboldal visszatér
Fotó: Daniel Friberg

– Egyáltalán hogy tudott nyugaton ennyire monopóliummá válni a liberalizmus?
– Svédországban például csak három nagy médiakiadó létezik – ebből kettőnek a tulajdonosai olyan emberek, akik nem is teljesen svédként határozzák meg magukat –, és évtizedek óta liberális, bevándorláspárti attitűdöt erőltetnek, olyan nyíltan propagandisztikus módon, hogy meg is tévesztik a közvéleményt a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények szisztematikus eltussolásával. Amikor az emberek megkérdezik tőlem, hogy a kulturális marxista liberális baloldal hogy válhatott ilyen sikeressé Svédországban, gyakran mondom, hogy a jelenség szerintem visszavezethető a protestantizmus bevezetéséhez, amely kinyitotta Pandora szelencéjét azzal, hogy normálissá tette a tekintély és a hagyomány megkérdőjelezését. Az eredetileg jogos követelések után ez a fajta kritikai álláspont nemzedékről nemzedékre tovább csúszott ezen a lejtőn, míg az 1968-as „forradalom” mindent elsöpört, ami még maradt a tradíciókból. Az utóbbi egyébként éppen Svédországban volt a legdurvább. Elitváltás ment végbe, a nagy kiadók pedig régi újságíróikat fokozatosan fanatikus hatvannyolcas szellemiségű fiatalokra cserélték, akik

inkább hajlandóak voltak a munkájukat „ideológiai küldetésnek” tekinteni; elkezdték a multikulturalizmust és más „újbaloldali” ideákat ráerőltetni az emberekre.

A konzervatív napilapok eltűntek, ma már csak liberális, szociálliberális vagy szociáldemokrata lapok vannak, sőt hagyománya van annak, hogy a bulvárújságírókat szinte közvetlenül az erőszakos antifasiszta mozgalmakból toborozzák, ami tovább erősíti az ideologizált újságírást. Ezek az emberek bebizonyították az ideológiai hűségüket és azt, hogy bármikor hajlandók hazudni a multikulturalizmus problémáiról annak érdekében, hogy „megelőzzék a rasszizmust”. Egyébként a baloldal és a liberálisok ideológiai katyvaszának lényege a mindenekfelett álló egyenlőség kiforgatott eszméje. Ez Svédországban az azonos jogok egyébként méltányolható követelésétől olyan elképesztő elképzelésekig vezetett, mint hogy tulajdonképpen mindenki teljesen egyforma: ugyanazzal a tehetséggel, intelligenciával rendelkezik, senki sem gyengébb képességű a másiknál…

– Mi a helyzet a genderelmélettel?
– Ha meggondoljuk, az is azon alapul, hogy valójában mindegyikünk egyforma, minden különbség a külsőnkben rejlik, az összes többit csak a társadalom erőltette ránk. Pedig egy nő nemcsak másként néz ki mint egy férfi, máshogy is gondolkodik vagy cselekszik, ahogy az afrikaiak és az európaiak között is sokkal több különbség van, mint a felületes, külső eltérések. Egyszerűen más emberek vagyunk – ennek megértéséhez nincs szükség tudományra, noha minden elérhető kutatás a témában megerősíti ezt. A politikusok – különösen Nyugaton – gyakran akarják a tudományt eszközként használni, hogy keresztülnyomjanak egy bizonyos ideológiát, és mindig tudnak találni olyan korrupt és opportunista „szakértőket” akik megrendelésre szállítják a megfelelő kutatási eredményeket. A „gendertudományt” pedig egyenesen erre hozták létre – ebben Svédország sajnálatos módon élen jár Európában, amire a politikusok nagyon büszkék, én pedig meglehetősen röstellem. Nem tapasztalat nélkül mondom ezt: amikor menedzsment-tanácsadóként dolgoztam, a munkaidőm egy részében egyenjogúsági ügyekben kellett tanácsadóként tevékenykednem, és nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az EU a feminizmust és a tudománytalan nemi egyenlőséget promotálja azáltal, hogy jelentős összegeket biztosít cégeknek és intézményeknek, ha végrehajtják az „egyenlőségi terveket” és hasonlókat – sajnos nekem is feladatom volt segíteni ezekben. Amit ott láttam, annyira undorító volt, hogy emiatt ott is hagytam a tanácsadási üzletet, és néhány barátommal megalakítottam a saját cégemet, az Arktos Media Ltd.-t, és „megszöktem” a sok őrültség elől, ami Svédországban folyik, és ideiglenesen átköltöztem Indiába. Az első három évben ott volt a cégünk székhelye.

– Aztán idejött Magyarországra, ahol nem fenyegetik a genderideológusok.
– Nem hiszi el, de ez Magyarország sok előnyeinek egyike, hogy a lakosság nagyon hagyománytisztelő: egy átlagos magyarra kevéssé hat ez a fajta nyelvi diktatúra, emellett még mindig nagyon fontos a hagyományos nemi szerepek tisztelete, a tradicionális családi értékek és számos más konzervatív és hagyományos álláspont, amitől megfelelően működik a társadalom.

– Mégis fogyunk…
– Egész Európában nagy gond a népességfogyás, de Magyarországon legalább tesznek ellene, például adókedvezményt adnak a családosoknak, és a társadalombiztosítás sem támogatja a bevándorlók ingyenélését. Nálunk viszont tárt karokkal fogadnak, akárhonnan jössz, és azonnal nagylelkű segélyben részesülsz, ezért sok bevándorló csak ül a kormánytól kapott otthonában és videojátékozik; mivel a kormányzat jutalmazza a gyerekgyártást, nyolc-tíz gyereket csinál, akik ezt a mintát látják, és ezt veszik át. Ez a lehető legrosszabb válasz a demográfiai problémákra, és a civilizációnkra is meglehetősen veszélyes politika.

– Úgy érti, az európai civilizációra. De egyáltalán mi az, hogy európai civilizáció? Földrajzi, kulturális, vallási értelemben is máshol vannak a határok.
– Nagyon sokféle etnikai, kulturális, vallási alapú elképzelés van arra, hogy mettől meddig tart Európa; szerintem Európa közös keresztény történelme a legfontosabb, ez elég, hogy elválasszuk például Törökországtól, amely amellett, hogy egy teljesen másik civilizáció része, történelmileg mindig Európa ellensége és riválisa volt, és valószínűleg a mai napig is az, figyelembe véve a szerepét a kontinensünkre igyekvő jelentős migránsáramlat átengedésében.

– Oroszország is keresztény, mégsem tekintik sokan európainak.
– Igen, de egy jelentős része Európában van, a konzervatív francia új jobboldal és számos orosz „eurázsianista” pedig Eurázsia vagy Euroszibéria koncepciójában gondolkodik, amely a világ legnagyobb és legerősebb civilizációs egységévé válhat Lisszabontól Vlagyivosztokig. Személy szerint én elsősorban a mostani Európához vagyok hűséges – és megteszek minden tőlem telhetőt, hogy megvédjem a civilizációnkat a rá leselkedő veszélyektől.

– Azért talán van némi kulturális különbség Európán belül is, például a nyugati és a keleti kereszténység között, de még a nyugati kereszténységen belül is…
– Természetesen. Vannak ortodox barátaim és katolikusok, sőt protestánsok is. A civilizációt azonban minden kereszténynek együtt kell megvédenie, a tömeges migráció és a liberális társadalmi kísérletek fenyegetése lehet az egyesítő erő. Most félre kell tennünk a meglévő vallási és nemzeti ellentéteinket, mert most talán még az Oszmán Birodalom inváziójánál is nagyobb kihívással nézünk szembe.

Tömeg a Keleti pályaudvarnál 2015 augusztusában. Germany, Germany! – kiabálták
Tömeg a Keleti pályaudvarnál 2015 augusztusában. Germany, Germany! – kiabálták
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

– Egyébként mi a baj az iszlámmal? A leghagyománytisztelőbb vallás, ha mondhatjuk így, Vona Gábor Jobbik-elnök például egyenesen a civilizáció utolsó reménysugarának nevezte emiatt.
– Ezzel nem értek egyet. Egyrészt nem a muzulmán az utolsó tradicionális kulturális egység, ráadásul egyáltalán nem „ősi”, más tradíciókkal összehasonlítva éppen hogy nagyon is friss. Ott van az ötezer éves, indoeurópai védikus kultúra például, amely nagyon is élő hagyomány, és amelyet három évig volt szerencsém tanulmányozni Indiában. Jóval kifinomultabb és intelligensebb, mint az iszlám, csak meg kell vizsgálni a hagyományon belüli rengeteg vallásos írást. Na meg közelebb is áll az európai hagyományos vallásokhoz, eléggé hasonlít és értelemszerűen kötődik is a görög-római, északi vagy germán prekeresztény hagyományokhoz, vagy akár a perzsa zoroasztriánusokhoz. Az ugyanakkor nem véletlen, hogy az iszlám sok nyugati tradicionalistát inspirált, mint Frithjof Schuon vagy René Guénon, hiszen az ő idejükben India zárva volt előttük, s így az iszlám tűnt a legtradicionálisabb választásnak. De nem szabad elfelejtenünk, hogy az iszlám nomád, sivatagi környezetben alakult ki, és így a nomád arabok életkörülményeihez alkalmazkodott, így nyilván távolabb áll a mi mentalitásunktól. Ez elég nyilvánvalóvá válik, ha valaki elolvassa a Koránt.

– Az Ószövetség is nomád zsidó törzsek hagyományait összegzi, mégis a Biblia része.
– Igen, de figyelembe kell vennünk, hogy a nélkül nem lenne értelmezhető az Újtestamentum, az Istennel kötött új szövetség. De nem fókuszálunk rá túlzottan, mert a keresztény vallás gyökere az Újtestamentumban van, Krisztus szenvedése és feltámadása.

– Azt mondta, hogy a protestantizmus megágyazott a liberalizmusnak. Gondolja, hogy esetleg a keresztény bűnbánat lehet alapja az Európára jellemző civilizációs lelkiismeret-furdalásnak?
– Erre a szempontra még sosem gondoltam, de abszolút lehetségesnek tartom. Egyébként a két alapmotívum: a holokauszt és az európai gyarmatosítás korszaka, amelyekre általában a kritikai marxisták az általuk terjesztett „fehér bűnösség” eszméjét alapozzák, nos, ezek egyikében sem volt érintett Svédország. Sosem voltak jelentős gyarmataink, és a második világháborúból is sikerült kimaradnunk. Mégis azt várják el, hogy lelkiismeret-furdalásunk legyen, mert a „fehér bűnösség” központi szerepet játszik a multikulturalizmus melletti harcukban, és mivel mi is fehérek vagyunk, mi is automatikusan pont annyira bűnösök vagyunk, mint a többi európai nép, függetlenül a történelmi tényektől.

Az persze nem zavarja őket, hogy így éppen ők válnak rasszistává, hiszen a bőrszínük alapján ítélik meg az összes fehér embert.

A lényeg, hogy ránk erőltethessék az érzelmi érveiket, mondván, nem tettünk eleget a holokauszt megakadályozásáért – mi, a kicsi Svédország a Harmadik Birodalommal szemben. Na meg előszedik a keresztes hadjáratokat [nevet], nem fogja elhinni, de azon az alapon, hogy néhány svéd lovag is harcolt a Szentföldön – az amúgy a muszlim hódítás elleni megelőző hadjáratokban. Akkor még Európa össze tudott fogni a hódítók ellen, most is ezt kellene tenni: a kontinens jól védhető, tengerekkel körülvéve, a kicsi török határszakaszt is könnyű lenne ellenőrizni. Ez a görögök dolga lenne, ők viszont rövid távon gondolkodnak, és továbbengedik a migránsokat, hiszen ők csak tranzitország, nem kell viselniük a társadalmi és anyagi terheket. A magyar kormány viszont egészen máshogy tett: a miniszterelnök belátta, hogy ezeket az embereket előbb-utóbb visszaküldik majd nyugatról, és Magyarország nyakán maradnak, ezért felhúzta a kerítést, hogy megvédje magát és Európát. Nagyra értékelem, hogy Orbán így tett – bátor álláspontra helyezkedett, nemcsak a saját népe, hanem az egész európai civilizáció érdekében. Na meg úgy tűnik, hogy lassan Európa többi kormánya is ráébred arra, hogy ha nincsenek igazi határai, akkor nincs országa sem. És egyre több európai vezető látja be ezt, egyre többen követik majd Orbán példáját.

A Magyar Honvédség katonája építi ki a feltekercselt szögesdrótot az ideiglenes határzár kelebiai szakaszán 2015. augusztus 5-én
A Magyar Honvédség katonája építi ki a feltekercselt szögesdrótot az ideiglenes határzár kelebiai szakaszán 2015. augusztus 5-én
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

– Orbán nem éppen a nyugatiak kedvence mostanság.
– Lehet, hogy ez csak a következő EP-választásig lesz így, amikor szerintem a valódi konzervatív pártok Európában drasztikusan megnövelik a képviseletüket, sőt talán át is billentik a mérleget a valódi jobboldal javára, hogy le lehessen váltani a jelenlegi uniós elitet. A valódi konzervatívok egyre több európai országban válnak meghatározóvá, például Franciaországban a Nemzeti Front lett a legnagyobb párt a legutóbbi EP-választás után – vicces, hogy a svéd média állandóan fasisztáknak hívja őket, eközben több delegáltjuk van Brüsszelben, mint a svéd pártoknak együttvéve. Ez a tendencia a németeknél is megfigyelhető, ahol kezd előtörni az antiliberális, euroszkeptikus Alternatíva Németországnak. A konzervatívok egyre erősebbek lesznek Brüsszelben, a liberálisok pedig lassan kiszorulnak a hatalomból, akkor pedig az EU valóban a független nemzetállamok közössége lehet. Ha ez a trend folytatódik, az unió beteljesítheti küldetését a közös határvédelem és a szigorú migránspolitika terén.

– De közben Merkel is erősödött, Hollande meg egyenesen kizárná a „szélsőjobboldali” kormányú tagállamokat.
– Az ötvenes években őrültnek nézték volna azt, aki azzal állt volna elő bármely nyugat-európai kormánynál, hogy a hazai családok támogatása helyett inkább be kellene fogadni egymillió afrikait. Ma viszont ez a norma, és a normális gondolkodás szélsőségesnek számít a legtöbb nyugat-európai országban. De ennek hamarosan vége. Merkelt irányváltásra fogják kényszeríteni a migrációs politikája terén, mert a konzervatívabb partnere, a bajor Keresztényszociális Unió azzal fenyegeti, hogy kilép a koalícióból vagy a lemondását fogja követelni; hiszen a bajorokat sokkolta, hogy Merkel tárt karokkal várt egymillió bevándorlót. Volt olyan CSU-s polgármester, aki összegyűjtötte a városában a migránsokat, feltette egy buszra, és elküldte Berlinbe a kancellárhoz, mondván, gondoskodjon ő a vendégeiről. Mindannyiunknak jobb lenne, ha a CSU minél előbb rákényszerítené Merkelt a valódi jobboldali reformokra. Ha ez nem sikerül, látom magam előtt, ahogy a bajorok otthagyják a koalíciót a CDU-val és egy leendő konzervatív kormányt alakítanak a gyors tempóban erősödő AfD-vel.

– És akkor pikk-pakk megoldódik a migránskrízis, és elpárolog a már itt levő másfél-kétmillió friss bevándorló…
– Nem lenne olyan bonyolult ez, ha lenne rá politikai akarat: ha megvonnánk a pénzügyi támogatást az itt maradóktól, a legtöbben maguktól hazamennének, a maradékot pedig idegenrendészeti eljárás alá lehetne vonni, s kiutasítani az itt maradók nagy részét azzal, hogy aki bűncselekményt követ el, az értelemszerűen nem maradhat itt.

Nem elkerülhetetlen természeti törvény a migráció, bár a nyugati médiapropaganda nagyon ügyes abban, hogy annak állítsa be.

Ez példa a liberálisok sikerére a metapolitikában: ha valamit le akarsz nyomni az emberek torkán, el kell hitetned velük, hogy az természetes, elkerülhetetlen, és ezért értelmetlen az ellenállás. De a migráció valójában egyáltalán nem elkerülhetetlen: globalizáció ide vagy oda, ott van az etnikailag csaknem száz százalékig homogén, migránsmentes Japán, a nagyon szigorú bevándorláspolitikával bíró közel-keleti államok, köztük Izrael, de felsorolható a legtöbb nem európai ország. Indiában a magasan kvalifikált külföldiek közül is csak azok kapnak állampolgárságot, akik már nyolc-tizenkét éve az országban élnek, és beszélnek hindiül – azaz roppant kevesen. A legtöbb ázsiai ország ugyanígy tesz, és csodák csodája, őket elkerüli az „elkerülhetetlen sors”, a migránsözön. S ha nekik sikerült, szigorúbb határőrizettel és az állampolgárság feltételeinek szigorításával nekünk is fog.

– De a migránsok eleve Európába indultak, nem Ázsiába; nem lehet, hogy mégis hibásak vagyunk ebben? Már abban a tekintetben, hogy a nyugati, főleg amerikai média, a filmipar mindenhová eljuttatta az üzenetet: „nálunk mindenki boldog és gazdag, gyere ide”.
– Tényleg nem Ázsiába mennek, de oda esélyük sem lenne így beáramlani. Egyébként a magyar kerítés is működik, nem véletlenül pedzegetik sokan Európában, hogy ezt az utat kellene követni. Valóban az USA a világ populáris kulturális központja, ami a menekülők szemében egy és ugyanaz, mint Európa, ők pedig idejönnek megtalálni az amerikai álmot, amelyet a filmekben látnak. Az ilyen jellegű propagandát pedig már csak azért is jó volna beszüntetni, mert a benne nyomatott liberális értékrenddel Hollywood komoly károkat okoz a civilizációnknak. Emellett be kellene indítani az ellenpropagandát a migránsok körében, amely elmondja nekik, hogy ne jöjjenek Európába, mert itt egyáltalán nincs minden ingyen, hideg és eldugott falvakban lesznek elszállásolva, nagyon csekély anyagi juttatást kapnak, vagy egyáltalán semmilyent – azaz jobb lenne nekik, ha otthon maradnának.

– Gondolom, az ilyen gondolatai nem aratnak osztatlan sikert a svéd médiában. Tényleg, hogyan is szoktak ott önre hivatkozni?
– Természetesen szélsőjobboldaliként, bár ezt a bélyeget mindenki megkapja, aki nem örül a bevándorlóözönnek. Ráadásul nálunk más a médiatörvény, nálunk még perelni sem lehet egy ilyen minősítés miatt, mint önöknél. Bár hozzáteszem, Svédországban a rasszista kifejezés annyira agyonhasznált és felhígult, hogy újabb és újabb kifejezéseket kell kitalálniuk. A legújabb most a neofasiszta, amelyet mindenki megkap a svéd balliberális médiától, aki hisz a törvényességben és a rendben, és aki büszkén hirdeti a nemzeti hovatartozását – már persze ha fehér bőrű az illető, mert ez a kifejezés természetesen csak a fehér emberekre vonatkozhat; micsoda kirekesztés [nevet]! Szóval aki a hagyományos értékekben és az egészséges, nemzeti értékrendben hisz, az megkapja ezt a bélyeget. De ez a közeljövőben alighanem megváltozik, mivel a politikai tájkép lassanként normalizálódik és jobbra tolódik.

A svéd író-közgazdász felnéz a magyar jobboldalra
A svéd író-közgazdász felnéz a magyar jobboldalra
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

– Mármint a sajtó áll le a címkézéssel, vagy a közvélemény változik meg?
– Mindkettő. A gazdaság lejtmenetben van, ennek hatását a lakosság is érzi, ezért szeretne visszatérni a normalitás útjára. Ezért az olvasók már nem nagyon hisznek a fősodratú médiának, és elkezdtek átvándorolni az alternatív, konzervatív médiumokhoz, amelyek olvasottsága rohamosan nő. Az egyik vezető alternatív – konzervatív, valamelyest libertariánus, antipolkorrekt – híroldal, a Fria Tider vezetője mondta nekem, hogy már bőven heti egymillió fölött volt az olvasottságuk: ez több mint tíz százaléka a svéd embereknek.

– Nem próbál meg a fősodor inkább alkalmazkodni az új igényekhez?
– De, egyre több ilyen orgánum kezd a túlélés érdekében felhagyni a hazudozással, és némileg több igazságot leírni. Például az egyik liberális napilap, a Göteborgs-Posten több évtizedes liberális, bevándorláspárti propaganda után egyik pillanatról a másikra jobbra fordult. Ez az alternatív média érdeme, amely felvette a fegyvert ebben az információs polgárháborúban – melynek kicsit én is játékosa vagyok. Érezhető a változás a közhangulatban is: ilyesminek képzelem 2006 Magyarországát, amikor fordult a kocka, miután köztudottá váltak a szocialista hazugságok.Egyébként otthon a könyvemet meglepően jól fogadták még a fősodratú médiában is. Alig néhány hete a harmadik legnagyobb svéd – szintén baloldali – újság kért interjút, és mások is elkezdtek foglalkozni a tevékenységemmel és a könyvemmel.

– Lejárató próbálkozással nem találkozott a nagy érdeklődés közepette?
– Dehogynem, volt egy újságíró a legnagyobb svéd napilap, a Dagens Nyheter részéről, aki megpróbált a bizalmamba férkőzni, kiforgatni a szavaimat és jelentősen átalakítani a cikket, miután már jóváhagytam, és abban a hitben voltam, hogy a végleges verziót olvastam. De ez nagyon rövid távú stratégia, hiszen azok az újságírók, aki ennyire nem professzionálisan járnak el, saját maguknak ártanak, mert a jövőben senki sem ad nekik interjút. Ugyanakkor sok svéd zsurnaliszta sokkal korrektebbül viselkedik velem, mint korábban bármikor. Ez a paradigmaváltás jele; egyébként meg sok újságíró van, aki csak kényszerből állt be a sorba, ők most végre szabadabban írhatnak. De sajnos nincs még olyan igazi konzervatív lapunk, mint a Magyar Nemzet vagy a Magyar Hírlap.

– Ha jól tudom, ön tagja a Motpol nevű politikai agytrösztnek is. Tervez valamiféle politikai szerepvállalást itt, Magyarországon?
– Így van, a Motpolnak, amelynek alapító tagja vagyok, ma a legnagyobb, valódi jobboldali think-tank Skandináviában. Az is igaz, hogy számomra mind a Fidesz, mind a Jobbik szimpatikus a konzervatív értékrendje miatt – de nem gondolom, hogy nekem külföldiként be kellene avatkoznom az itteni dolgokba, ahogy teszik az erre szakosodott civil szervezetek.

Milyen dolog például, hogy az amerikai milliárdos Soros, vagy a Helsinki Bizottság a budapesti kormány ellen kampányol Magyarországon, mert a konzervatív kormány nem tetszik neki?

Ez gyakorlatilag ellenséges tevékenység, az ilyen szervezeteket be kellene tiltani.

– És a magyar civil szervezetek?
– Ők persze más tészta, ők itthon vannak, és megint más esetet képviselnek az Anonymoushoz hasonló organizmusok, amelyeket lehet jó és rossz dolgokra is használni. De egy országnak kívülről beavatkoznia egy másik szuverén ország belügyeibe nem más, mint felforgatás – ami tűrhetetlen.

Forrás: mno.hu, Veczán Zoltán, 2016. március 7., hétfő

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Advertisements