Magyar Krisztián különös történetei

FodrászatMagyar Krisztián egykedvűen bambult kifelé fodrász üzletének kirakatüvegén.  Az egyetlen vendége, aki mára be volt írva a naptárába, kislánya hirtelen gyengélkedése miatt  a megbeszélt időpont előtt fél órával lemondta a hajszobrászatot. Kinn az utcán a padokon árnyékban  ücsörgő idős asszonyok, gyerekeket levegőztető kismamák ,pici babájaikkal.

Tikkasztó 38 fok körüli szokatlan nyári meleg volt,  már hetek óta. Krisztián arcán, és hátán patakokban folyt az izzadtság. Ugyan van légkondi az üzletben, mert az üzlet előző tulajdonosa, vagy bérlője otthagyta, de Magyar Krisztián nem merte bekapcsolni, így is egy vagyont fizetett múlt hónapban villanyszámlára. Majd ha muszáj lesz, mert jön egy kényesebb vendég, akkor bekapcsolja. Egyelőre még bírja, igaz már szikrázik  a gégéje a szárazságtól, de nem nagyon akar inni, mert akkor egyből sokkal jobban izzad. Kicsit még  vár, aztán lassan úgy is elindul ebédelni  a körúti kifőzdébe, a környéken ott a legolcsóbb a menü. Kezet mos,  leveti a kötényét, felveszi utcai cipőjét, kezébe veszi az üzlet kulcsát, az ajtóhoz lép, és megfordítja a „NYITVA”  táblát az „ EBÉDSZÜNET” felére.

       Ekkor valaki kivülről megragadja az ajtót,  és beront rajta . Magyar Krisztiánnak épp volt annyi ideje, hogy hátrébb ugorjon, hogy nehogy pont orrba találja az ajtó. Egy vendég. A hajszobrász elhessegeti szeme elől a lebbencsleves, és a rizseshús látványátés illatát, és igazi profi módon hellyel kinálja vendégét. A középkorú úr hajvágást kér, ha lehet azonnal, mert rengeteg a dolga. Krisztián egy szempillantás alatt visszaöltözik fodrásszá, rögtön bekapcsolja a légkondícionáló készüléket,  valamiféle kéjes örömet érez magában legbelül, hogy használhatja annélkül, hogy lelkiismeret furdalást érezne az úri hóbortja miatt. A hüvös, poshadt levegő azonnal elkezdi beteríteni a teret. Örömmel nyugtázza, hogy talán akár nullszaldós is lehet a mai nap, még akkor is ha az öltönyös úr nem  ad borravalót.

         A vendég haján ugyan nem sok javítani való akad, mivel igen ritka a feje búbján, de Krisztián minden jószándékát, tehetségét felhasználva nekikezd a munkának. Az úr nem sokat beszél, a tükörben méregeti Krisztiánt, majd magát, aztán ismét a fodrászt és így tovább. Néha az okostelefonján babrál valamit, de ezen kívül olyan semleges vendég benyomását kelti. Se nem nehéz eset, se nem az a nagyon szimpatikus barátkozós fajta.  Krisztián viszonylag  gyorsan végez,  magában összead, oszt, szoroz, olyan árat szeretne mondani, ami nem riasztja el az új vendégét, esetleg akkor jön máskor is, de azért ingyen sem szeretne dolgozni.  Arra az elhatározásra jut, hogy kicsivel kevesebbet kér, mint amit általában hasonló munkákért szokott. A középkorú úr fizet, feláll.  Krisztián elteszi a pénzt , majd hirtelen  eszébe jut, hogy neki azonnal nyugtát kellett volna írni! Hiába ez a rohadt meleg kikészíti az embert! Azonnal nyúl is a nyugtatömb után , de hirtelen úgy érzi már késő.

– Uram, az adóhivatal munkatársa vagyok. Ön nem adott nekem nyugtát . -közli ő kimérten, hűvösen. Arcán érzelemnek semmi nyoma.

Krisztián korgó gyomra mordul egyet, lábát elhagyja az erő, torka kiszárad mégjobban ,majd hellyel kinálja ismét a törvény emberét.

-Kérem ülljön le. Kér egy kávét, egy csésze teát, üdítőt, egy pohár vizet?-

– Ön meg akar talán vesztegetni? – kérdi az szigorúan.

-Ugyan dehogy. Kérem csak ülljön  már le egy kicsit. Gondolom ön is fáradt ebben a nagy melegben.-

-Nekem rengeteg a dolgom, nincs időm mindenkivel cseverészni.-

– Ugyan kicsit lazítson már. Nem akarok én semmi olyat , amit a törvény büntetne.-

-Mi a neve?-

-Kérem, én ezt nem mondhatom meg. Amúgy is mi köze hozzá?-

-Rendben. Akkor hogyan szólíthatom?-

-Uram. Mit akar ön? –

-Csak a kedves nevét, vagy ahogyan szólíthatom önt.-

– Rendben. Szólítson Károlynak. De jelzem, nem ez a nevem. –

Rendben. – Szóval Károly!

– Nem adtam önnek nyugtát. Igen. Igaza van. Ami az igazságot illeti, már vártam erre a pillanatra. Tudja megfogadtam, hogy ha egyszer így járok, változtatok az életemen.

-Elnézést, esetleg nem szólíthatnám valahogy máshogy? Tudja a Károlyról egy katonatársam jut eszembe, neki az volt a neve. Nagyon jó barátok voltunk. Nagyon rendes ember. Nem lehetne inkább Ferenc? –

-Bánom is én. Csak mondja már meg, hogy mit akar!

– Jó! Bele vagyok fáradva, hogy minden nap itt állok reggel nyolctól este nyolcig,  dolgozom amikor csak lehet. Fizetem a bérleti díjat, a villanyszámlát, a vízszámlát, a fűtést, eljárok méregdrága tanfolyamokra, hogy képezzem magam, fizetem a helyi adót, a kocsimra a súlyadót, biztosítást, pedig nem ültem benne már három hónapja. Minden egyes dologra, amire szükségem van, legyen az étel, ital, fodrászkellék, ruha, tisztítószer, meg még ki tudja mire, fizetem az általános forgalmi adót.  Ha lenne annyi munkám, hogy folyamatosan dolgozhatnék, egyszerűen nincs annyi óra egy hónapban, hogy annyit robotoljak, hogy minden számlát ki tudjak fizetni. Mire a végére érnék, már jön  a következő hónap.  És akkor még az otthoni rezsiről, költségekről nem is beszéltem. Ezért tudja mit? Örülök, hogy eljött, örülök,hogy megbüntetett. – hadarva szinte levegővétel nélkül az adócsaló.

-Uram, ön megőrült?

-Nem tudom, lehet.  Nézze. Én tudom jól, hogy maga sem erről álmodott gyermek korában. Vagy igen? Nem hiszem. Nem hiszem, hogy ezt a munkát akarta világ életében.  Nyilván kényszerből  állt ellenőrnek. Vagy nincs igazam? Mi akart lenni?

– Építészmérnök. Az is voltam, de megszűnt a munkahelyem. Pedig nagyon szerettem.

-Na látja.  Inna valamit?

-Köszönöm, egy pohár vizet kérnék.

-Egészségére. Namármost. Ön most megbüntet engem. Mennyi szokott lenni a büntetés Ferenc??

Ferencen ekkor mintha egy kísértet száguldott volna keresztül. Arca hirtelen barnább, melegebb lett, maga elé bámult pár pillanatig, zavartan babrálta a kezében lévő táskáját, majd a drámai csendet megtörve halkan, szinte suttogva így szólt:

-Tudja mit? Csináljunk úgy, mintha itt sem jártam volna. Nem büntetem meg magát.

-Jajj, ne vicceljen már kérem! Önnek nincs kiről gondoskodnia othon? Nincsen családja? Gyerekei? Ha nem végzi  jól a munkáját, még a végén utcára kerül. Maga most szépen megbüntet engem!

-De már nincs kedvem. Amúgy is az a sok papírmunka… ebben a dög melegben.  A jövőhéten egyébként is megyek szabadságra, most egy, vagy két büntetés igazán nem számít.

-De igenis számít. Nézze. Ön most jól megbüntet engem. Én meg  nem fizetem be a büntetést. Ugye az akkor kamatozni fog. Várok ameddig csak lehet. Aztán átadják a végrehajtóknak. Azok is rászámolják az ő hasznukat. Hát ugye nekik is élni kell valamiből. Nekem  az ég világon semmi vagyonom nincs, csak az a rozzant 30 éves Ford Escort. Az lehet addigra szét is rohad teljesen. Már így is térdig vizes lesz a nadrágszáram, ha véletlenül esős időben belehajtok egy pocsolyába. Amikor már végül a húszszorosára dagad a büntetésem, amit most maga kiró rám, esetleg be kell vonulnom  a börtönbe.  Na kérem! Ott aztán nincs rezsiköltség. Mosnak rám. Napi minimum háromszori étkezés. TV, Internet.  Könyvtár. Lehet szakmát tanulni, érettségizni. Tiszta, modern cellák. Kipihenem magam, tévézgetek, intertetezgetek, eszem, iszom.  Még barátokra is szert tehetek, mert most per pillanat se időm, se energiám rá. És mind ez csak azon múlott, hogy nem adtam önnek egy nyugtát. És ha maga lesz kedves engem most minél többre megbírságolni.

Ferenc, vagy Károly zavarodottan mosolygott hol a saját tükörképére, hogy a vele szemben álló fodrászra, aki fürkésző pillantásokkal méregette őt, miközben ball kezével a gyomrát simogatta kerülve a hirtelen, feltűnő mozdulatokat.

-Uram, ön teljesen megőrült. De az is lehet, hogy egy zseni! Cudar világot élünk. Na most mennem kell. Erről egy szót se senkinek! Viszont látásra!

Borbély Zoltán

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)