Hirosima akkor… (NIF kommentárral)

Hiroshima panorama

1945. augusztus 15-én Japán császára, Hirohito rádiószózatában bejelentette, hogy az ország elfogadja a feltétel nélküli kapitulációt. A bejelentés az országszerte rádiók előtt várakozó népnek hatalmas traumát okozott. Mindaddig szentül hittek a japán győzelemben. Ugyanakkor megnyugvással is fogadták a háború hirtelen befejezését, mert nem jönnek többé az amerikai B-29-es nehézbombázók. Az ország minden jelentősebb városa romokban hevert, s még elkeseredni sem maradt idejük, ha túl akarták élni a jelent; a gazdaság újjáépítésére kellett összpontosítaniuk. Megkezdődött a hadiállam demokratikusba való átmenete.

1945. augusztus 6-án dobták le az atombombát Hirosimára, de a hirosimaiak még ma is pontosan emlékeznek arra, ami azon a napon történt. Riportom egy hirosimai hölggyel készült, aki 7 éves kislányként élte át az atomtámadást.

– Először is kérem, idézze fel részletesen, mi is történt Önnel augusztus 6-án?

– Augusztus 6-án az epicentrumtól 3 kilométerre, az Enamachó-városnegyedben lévő otthonunkban voltam. 8 óra 15 perckor az ablakon át éles villanást észleltem, ezután BUMM!, egy hatalmas robbanást hallottam. Amikor körülnéztem, láttam, hogy a mennyezet félig leszakadt, a robbanás irányába néző északi fal eltűnt, és a butsudan (házi oltár) Buddha szobra az onnan 5 méterre lévő bejárathoz került. Nem tudtuk, hogy mi ez az egész. A család egybegyűlt, senki sem mozdult. Röviddel azután kimentem az utcára, ahol tömegesen vánszorgó embereket láttam, akiknek feketére égett kezükről és arcukról cafatokban csüngött a levált bőr. Hamarosan hozzánk is eljutott a hír, hogy Hirosimára valamilyen különös bombát dobtak. A városközpont megsemmisült, tűztengerré vált. Az idő tájt az “atombomba” vagy “radioaktív sugárzás” szavaknak még a jelentését sem ismertük. Nemcsak mi gyerekek, de még a felnőttek sem. Alkonyatkor egy felismerhetetlen arcú nő állt meg a házunk előtt. “Ki maga?” – kérdezte édesanyám. “Én vagyok, Tamikó!” – volt a válasz. Az éppen hadimunkából hazatérő leányiskola második osztályából való nagynéném volt. A városban a tűz egyre jobban terjedt, féltünk, hogy a mi házunkat is eléri. Legfontosabb holmijainkat hajóra raktuk, hogy bármikor elmenekülhessünk, és vártuk az evakuálást. Erre Nomishima sziget volt kijelölve. Beesteledve a városban teljes sötétség uralkodott, mert a villanyvilágítás megszűnt, csak az ég ragyogott gyönyörű vörösen. Az éjszakát a hajón töltöttük. Az éj folyamán meghalt a nénikém. A rokonok híreket hoztak, hogy nem tért haza sem a bácsikám, sem az unokatestvérem. Meg kellett őket keresni, és a házat is őrizni kellett. Ezért nagyszüleim és szüleim Hirosimában maradtak. Mi gyerekek pedig másik nagynénénk kíséretében 7-én elindultunk a menedéket nyújtó szigetre. “Menjetek a hajó fenekére!” – parancsolták nekünk, meg hogy “Kin ne lessetek!”, de minél inkább mondták, annál inkább ki akartunk nézni. Nekem egyszer sikerült titokban kikukucskálni a csomagok közül. Megdöbbentem. A tengerben feketére égett emberi testek sodródtak. Feledhetetlenül szörnyű látvány volt. A menekülőket nyugalom fogadta a szigeten. Augusztus 15-én egy hivatalnok kihirdette, hogy fontos adás lesz a rádióban, amit mindenkinek hallgatnia kell. A recsegés miatt én nem nagyon értettem, mit is mondtak, de a felnőttek nagyon izgatottan reagáltak: – “Nem, ez lehetetlen! Japán nem veszíthet!” Pár nappal később aztán hazatértünk Hirosimába.

– Milyen kép fogadta a városban?

– A mi házunk nem égett le, de se fala, se mennyezete nem maradt. Egyszóval tágas lett… A környéken sok olyan épület is akadt, amelynek csak néhány tartópillére árválkodott. A szervezett közlekedés megszűnt. Az egyik nagybátyámat kerestük, aki még mindig nem jött haza.

– Volt-e több haláleset a rokonságban?

– A közeli rokonok közül az egyik nagynénémet, az unokatestvéremet és a nagybátyámat veszítettük el. Az unokatestvérem még elment keresni a többieket, de két nap múlva őt hozták haza és rá öt napra meg is halt. Nagybátyám a tenger felé sodródhatott. Őket, hármójukat vesztettük el, de mi még szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Voltak olyan családok is, akiknél senki sem maradt életben. Előfordult, hogy már az első pillanatban egyszerre megsemmisültek.

– Tudtak-e valamit a radioaktív sugárzásról?

– A radioaktív sugárzás teljesen ismeretlen volt számunkra. Sokan voltak, akik bementek a városba az eltűnteket keresni, és másodlagos sugárzást kaptak. Csak jóval később nyertünk ismereteket a radioaktivitásról.

– Amerika tett valamit a sebesültekért?

– A háború után Amerika létesített egy kutatóintézetet az atombomba radioaktív sugárzásának kutatására. Ott a betegeket megvizsgálták, de nem kezelték. Sok bírálatot kaptak amiért kísérleti állatoknak tekintették a japán betegeket. Az így gyűjtött adatok állítólag hasznosíthatók az atomerőmű-balesetek áldozatainak kezelésekor.

– Elmondaná-e kialakított meggyőződését az átélt tapasztalatai alapján?

– Bármi történjék a jövőben, nem adhat okot az atombomba használatára. Japán a második világháborúban, Hirosimában és Nagaszakiban szenvedett el atombomba támadást. Lehet, hogy a magyarok nem nagyon ismerik pontosan e bombáknak hatását. Az amerikaiak által Hirosimára ledobott egyetlen atombomba egycsapásra elpusztította a várost, ahol 3OO.OOO lakos halt meg. Persze, Hirosima városképe mára egészen megváltozott, s csak a múzeum kiállításain látható az akkori állapota. A ledobott atombomba következményeként azonban még ma is sokan szenvednek radioaktív sugárfertőzésben, és az ebből kialakult betegségekben.

Hirosimában minden augusztus 6-án megemlékeznek az atombomba-támadás áldozatairól. A bomba ledobásának időpontjában, 8 óra 15 perckor egész Japán elcsendesedik, némán gyászol.

Manapság, ha esténként a televízió távirányítójával “végigzongorázzuk” a csatornákat, egyre-másra láthatjuk a hírekben és játékfilmekben a pusztítás hátborzongató jeleneteit, és a ma embere hajlamos közömbössé válni az iránt, amit nem maga élt át.

Veszélyes, ha eltorzult értékrenddel az atombombát csak a lehetséges csapások egyikének véljük. Tennünk kell, hogy a hirosimaihoz hasonló esemény se történhessen még egyszer. Világunk, s az Emberiség jövőjéért mindnyájan felelünk. 

Doma-Mikó István, Tokyo

NIF kommentár:

Az Egyesült Államok az atombomba bevetését szükségszerű döntésnek tartotta és tartja mind a mai napig. Állításuk szerint ez elkerülhetetlen volt a háború befejezéséhez, Japán kapitulációjához, no és ahhoz, hogy további amerikai áldozatok ne legyenek.

Ez nem más, mint egy hazug és álságos megnyilvánulás. A történelemmel foglalkozók pontosan tudják, hogy ekkorra már Japán gyakorlatilag elvesztette a háborút. Az USA viszont cinikusan egyre inkább azt érezte, hogy hamarosan, új fegyvere birtokában a világ legerősebb katonai ereje lehet. Ehhez viszont nélkülözhetetlen volt a demonstráció és annak felmérése, hogy maga az atomerő hogyan is működik, mekkora a pusztító ereje.

Ezzel az Egyesült Államok emberiség elleni, soha el nem évülő bűntettet hajtott végre, mely miatt felelnie kell. Az USA egy mészáros. Ezt jól látjuk a II. világháború alatti, utáni és a napjainkban folytatott cselekedeteiből.

http://interjapanmagazin.com/ – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

2 című bejegyzés “Hirosima akkor… (NIF kommentárral)” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. http://www.gandhi-auftrag.de/Atombomben_gibt_es_nicht!.pdf


    mind már rég irom, nem volt nincs meg nem is lesz atombomba, mert az nekünk nem lehetséges, se matematikailag se technikailag. Olvassátpk el hozza a Gandhi tanulmányt. Ez a zsidók világ legnagyobb kibaszása / szivatása velünk szemben, mi meg bedöltünk nekik, és mi egymást hitetjük el vele. A bombázás 400 repülövel foszfor és napalm bombákkal történt. Akkoriban a házak 95%-a a földrengések végett fából volt épitve igy azok mind leégtek. A köházakat megint pucoltákt, tetöt tettek rá és a mai napig használják. Soha nem volt ott sugárzás, ezt azzal magyarázzák, hogy 1946 -ban egy tájfun azt belefujta az óceánba! Soha nem volt ott magasabb a rákos megbetegesés, ezen staisztikának utánnanéztem, mindenki megteheti. Szerintem olvassátok el a tanulmányt és gondolkodjatok el rajta. Minden köhid, még az állittólagos epicentrumban is állva maradt. Nézzétek meg hozzá a képeket.

    Kedvelés

  2. Amerika a béke,a szabadság,demokrácia álarcában tetszeleg,közben zsákmányra éhes fenevadként, terrorista tevékenységével robbant ki háborúkat, gyilkol le ártatlan embereket a világban, és saját népét is úgy szintén. Tettes társával,kebelbarátjával, israellel. Szeptember 11.e is rámutatott,hogy minden aljasságra képesek. Amerikába az első telepesek, menekülve a törvények elöl, köztörvényes bűnük miatt, ki irtva a helyi ős lakosokat,hozták létre a bűn és bűnösök hazáját,és az igazságmaszlag álarcával elkendőzni igyekszik, világuralmi törekvését. Amihez a kezében tartott világmédia teljes egészében kiszolgáló. Ugyanúgy cinkosok a nagyhatalmak vezetői,mert asszisztálnak hozzá,némi-nem kis profit fejében, hiszen amerika energia függő, így az olajjal is lehetne hatással lenni rá. De hát az üzlet az első.? Rá kellene ébredni, hogy a szabadság,demokrácia, egy üres maszlag,ami jól hangzik,de mögötte bűn és bűnhődés áll. Most éppen az európai gazdaság megroppantása a cél,hogy ne legyen versenytársa. ” amerika soha nem engedheti meg,hogy az európai gazdaság veszélyt jelentsen a számára. Közel negyvenezer milliárd dollár adóssággal a vállán, nem sok jövő előtt áll, vagy bukik….

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.