Az Éberség – bolt – szabadság miatt zárva (Have fun, enjoy Budapest!)

Nem magyarok a Keletinél
Nem magyarok a Keletinél

Vakációzik az ország, az a sok kiválasztott, aki megteheti, külföldön pancsol a tikkasztó, emberpróbáló hőségben. A Szigetre? egy koncertre? az Új Kenyér ünnepére? – talán hazatérnek – jókedvűen, kipihenten. Leszállnak a repülőkről, leszállnak a vonatokról – egy fekáliától bűzlő, nyugtalan városba, ahol állatokként fetrengenek a menekültek és a szemünknek már oly megszokott, régi és újabb hajléktalanok. A vakációról hazatérő fővárosi kiválasztottak – borítékolható – egymásra mutogatva acsarkodnak majd, aztán, mint akik jól végezték a dolgukat, összeráncolt homlokkal, fejcsóválva autóikba ülnek és hazatérnek. Mert első a család és utánunk az özönvíz…

A portfolio.hu szerint az elmúlt két évben 17 ezerrel több, jól fizető külföldi érkezett Budapestre. A budapesti albérletek mesterségesen felpuffasztott árait az átlag magyar dolgozó már nem tudja megfizetni, csak a külföldiek, tehát (ki tudja, hányadjára írom már le) :  HA az egészsége még bírja, a magyar szavazópolgár előbb vagy utóbb kivándorol. (Becslések sincsenek arra nézve, hogy a kivándorlók hány százaléka albérlő vagy albérlőjelölt fiatal! Becslések sincsenek arra nézve, hány albérlő él Budapesten és az ország területén.)

Rebesgetik, hogy néhány külföldi tulajdonú, budapesti cég egy éve a szlovák munkavállalóknak nagyobb fizetést biztosít, mint a magyar munkavállalóknak. A szlovákok is hús-vér emberek, előbb vagy utóbb nyilván abbahagyják a fárasztó ingázást és amerikai, orosz, kínai, német barátainkhoz hasonlóan ők is megveszik- például azt az üresen álló lakást, amit egy magyar kivándorolt évek óta nem tud eladni, de amit kiadni sem mer, mert fél, mert nincs igazságos albérlettörvény, ami őt is védené!

A KÜLFÖLDIEK, AKÁRCSAK A MENEKÜLTEK, IDE VANNAK CSALOGATVA.

Az átlag magyar nem tud megélni, nem tud lakást venni, lassan már bérelni sem tud, hiába robotol, az agyvérzésig, az infarktusig…. Háború ez, békeidőben, de az átlag magyar tenyészetben nincs már életösztön, nincs már elemző készség, csak depresszió, vagy elbizakodott, pökhendi, tespedt indulat. Hiába gurul el néha a facebook előtt a gyógyszere, az átlag magyar a kisujját sem fogja mozdítani, „ne szólj szám, nem fáj fejem, első a család! Első  Mammon – úr vértől csöpögő, arany fallosza, utánunk az özönvíz!”

Nem, NEM az átlag magyar fog az ország titokban ketyegő bombái alatt szikrát gyújtani, ezt nagyon, nagyon jól látja az, aki pontosan ebben bízik! A szikra nem is a jól tejelő, szigetező, fesztiválozó külföldi,-  hanem a menekült emberrakásból fog kipattanni! Mert ezek a hús-vér marionettek, az átlag magyar hajléktalannal, hajléktalanjelölttel ellentétben, még nem hülyültek bele a sorsukba, még nem nyelik marékszám a xanaxot, ezek még küzdenek, ezekben még van életösztön… Ebben a heterogén emberáradatban, mint tudjuk, van szakmunkás is, több nyelven beszélő diplomás is, sokbankós embercsempész is, harcedzett bűnöző is, és van egy csomó – Senki. A Senki, aki megszokta, egy fél életen át, hogy napi két dollárért keményen kell dolgoznia, ha enni akar és aludni… Evés, alvás – a piacgazdaság, a terrorista demokráciák két sárral tiport, alapvető emberi joga. Evés, alvás – a létezés minimuma, az állati vegetáció szintje… Néha elképzelem: milyen lehet ez a fárasztó küzdelem, egy fél életen át, a vegetálás alapvető emberi jogaiért –  igazi harci repülők zajában, igazi fegyverek kereszttüzében….

Borítékolható: az afgán, az iraki, a szíriai, a jemeni, a szudáni, a líbiai, a palesztin halálraítélt, akit egészen idáig, egészen Budapestig tán még pénzzel is segítettek, és aki a beígért, végre biztonságos ÉLET helyett keresztény – magyar közönnyel, keresztény – magyar megvetéssel, keresztény – magyar agresszióval találkozik, akinek hamarosan elfogy a megtakarított vagy a kapott pénze,  akinek a körbeköpködött köztereken, állomásokon előbb vagy utóbb az idegrendszere felmondja a szolgálatot, aki vevő lesz a saját fajtájából származó embercsempész uszító szövegeire…. robbanni, szikrázni fog. Ismétlem, nem azért mert gonosz, hanem azért, mert ő is húsból van és vérből és pattanásig feszített idegrendszerből van, mert melege van, mert mosdatlan, mert nincs vesztenivalója, mert végsőkig elkeseredett, mert rettenetesen csalódott, mert nincs jövőképe és aki, amikor megszületett, azt tanulta, hogy Allah a pokolra veti azokat, akik megtagadják a segítséget egy rászorulótól és minden emberi szervezetnek van egy tűréshatára. …  A menekült, aki, amikor megszületett, az átlag magyar Senkihez hasonlóan, csak ÉLNI AKART, DE NEM HAGYJÁK ÉS MINDENÜTT ÁTVERIK ÉS MINDENÜTT MEGALÁZZÁK ÉS MINDENÜTT TAPOSSÁK ÉS LASSAN MÁR MINDEN MINDEGY  LESZ NEKI!

Mennyire megdöbbenne a vakációban szépen lebarnult magyar krém, ez a hol Orbánt, hol Gyurcsányt, hol a Natonak szabad kezet adó Bajnait, hol a Bokrost, hol a zsidókat, hol a cigányokat, hol a Magokat, hol a libsiket, hol a jobbikot, hol a ballikot démonizáló, tespedt, életösztön helyett már csak harács – ösztönnel rendelkező, egymásra acsarkodó, önző elit, ha mindez bekövetkezne, nem igaz?

Ha a szikra ezen a nyáron, (de legkésőbb télen) pattan, a magyar hajléktalan, a magyar hajléktalanjelölt, a magyar hazátlanjelölt, a magyar Senki is megrázza magát – gondolom. Hisz kinek van itt már türelme, választásokra várni, nem igaz?

Elővehetnénk végre a józan eszünket: ha az elcsigázott menekültek közül az a bizonyos borítékolható, majdani szikra kipattanna, a „hajlékonyak” mellett az utcára lökhető átlag magyar Senki is oda ugrana, vaktában lövöldözni, az idegenek mellé – vagy inkább ellen – hogy kiengedhesse magából a gőzt, mert mindegy már, kire, nem igaz?

Tudja valaki, hogy kik tódulnának még oda, a ( vígan fesztivázoló tömeg között?) verekedő csoportokhoz? Mert én nem.

Tudja valaki, hogy hány feketepiacról beszerzett fegyver van az országban? Mert én nem.

Motoszkál valaki az éberség- boltban, ahonnan a cselekvő angyalokat várjuk? Ahol a rendet teremtő Mag-Megváltók, Szűz Máriák, Boldogasszonyok, Nadi mesterek, Buddhák, galaktikus tanácsnokok is állítólag még „kivárnak”? Tud valaki pontos személyleírást adni róluk? Mert én nem.

Jó lenne tudni pedig – nehogy külföldinek, nehogy gárdistának, nehogy zsidónak, nehogy cigánynak, nehogy hajléktalannak vagy menekültnek,  – nehogy Senkinek nézzem őket.

Cs. Botos Erika

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Egy gondolat a(z) “Az Éberség – bolt – szabadság miatt zárva (Have fun, enjoy Budapest!)” című bejegyzésnél

  1. “az embert a saját bolondsága viszi a veszendőbe,mégis az ÚR ellen zúgolódik a szíve. Idézet az írás végén lévő szentek mellett!.
    A káosz, ami borítékolható, többek közt, a fegyveres erők bevetése,az érlelődő esetleges lázadás elfojtása, totális diktatúra kialakítása a cél.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.