Hejőszalonta: Felelőtlen ingatlan cserék – a képviselők a saját maguk által elfogadott rendeletet sem akarják betartani

Hejőszalonta

A tavaly szeptember 09-én tartott képviselő-testületi ülésen Anderkó polgármester a szokásához híven, az egyebek napirendbe „pottyantott” egy olyan horderejű, előkészítetlen előterjesztést, mint az önkormányzati ingatlanok cseréje. Előadta, hogy egy mezőgazdasági vállalkozó a „szeles” területért (a rádióadó mellett), mely az önkormányzat tulajdonában áll két belterületi ingatlant adna cserébe, melyek még nem képezik ugyan a tulajdonát, de csak akkor vásárolná meg a tulajdonosaitól, ha az önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy vétel után elcserélik vele ezt a két ingatlant.

A polgármester által megtett előterjesztés döntésre alkalmatlan volt, mivel a képviselők részére sem földhivatali térképeket, sem tulajdoni lap másolatokat, sem értékbecslést, sem az ingatlancserék célszerűségét alátámasztó számításokat nem mutatott be. A képviselők igényt sem mutattak, hogy a felsorolt információkat megismerjék Szabó Gergely kivételével, aki szóvá is tette ezt és javasolta értékbecslő bevonását is bármilyen döntés előtt. Hejőszalonta: Felelőtlen ingatlan cserék – a képviselők a saját maguk által elfogadott rendeletet sem akarják betartani Tovább olvasása

Pókáék rájöttek, hogy tüntető diákok rendelhetőek – lehet, hogy meglépik?

PókaA Nem adom a házamat mozgalom a harcot sem hagyja fel az igazáért és jól is teszi. Mint azt Póka Lászlótól megtudtuk a legközelebbi, pénteki tüntetésnél már szeretnék  a létszámukat bővíteni, hogy így nagyobb nyomást tudjanak gyakorolni a velük és általában a kisemmizettekkel mit sem törődő illetékesekre.

Póka László lépett, levelet írt a KLIK-nek (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ).

Pókáék rájöttek, hogy tüntető diákok rendelhetőek – lehet, hogy meglépik? Tovább olvasása

Tovább erősödött a Jobbik

Jobbik_logo01A Fidesz tábora a népesség egészén belül tavaly október és idén február között folyamatosan csökkent, a kormánypárt most maradt a múlt havi 21 százalékon. A Jobbik már egy hónappal ezelőtt is fennállásának legjobb eredményét érte el – a lakosság 16 százalékának támogatásával –, most tovább javított, a népesség 18 százaléka áll a nemzeti radikális párt mögött.

Az MSZP legutóbb 11 százalékos táborral rendelkezett, jelenleg 12 százalékossal. A többi politikai erő támogatottsága nem módosult az elmúlt hónapban: a DK 4 százalékos, az LMP 3, az Együtt és a PM pedig 1-1 százalékos. A pártoktól távolságot tartók aránya 40-ről 37 százalékra csökkent. A mostani adatok azt mutatják, hogy a Fidesznek 1,7 millió, a Jobbiknak közel 1,5 millió, az MSZP-nek 1 millió híve van. A Demokratikus Koalíció mögött 300 ezren állnak, az LMP-nek nagyjából 250 ezres, a PM-nek és az Együttnek körülbelül 100 ezres tábora van. A biztos pártválasztók körében a Fidesz a parlamenti választások óta először szorult 40 százalék alá, ebben az aktív körben 37 százalékot ér el. A Jobbik itt, az elkötelezett választók csoportjában is eddigi legjobb eredményét éri el: 28 százalékos. Az MSZP a biztos választók 19, a DK 7 százalékára számíthat, míg az LMP 4, az Együtt illetve a PM is 1-1 százalékot kapna – ekként foglalhatók össze és értelmezhetők azok az eredmények, amelyek az IPSOS március első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából származnak. Tovább erősödött a Jobbik Tovább olvasása