MJB: Hende Csaba boldogsága

hende_csaba

justitiaNémi meglepetést okozott sokak számára, hogy honvédelmi miniszterünk, – mindennemű takargatást vagy csúsztatást mellőzve -, a nyilvánosság elé tárta (30 éven át tartó) házasságának felbontását, valamint boldogságának történetét, az egykori szimpátiáját nem élvező titkárnője oldalán.

A nem kifejezetten közérdekű (szirupos és szentimentális) felvételek igazolják a hadügyér mondókáját, és azt a gondolatát, hogy mindenkinek joga van a  boldogságra.

Egyetértve  Hende Csabával  és nem beleavatkozva magánéletének  felfedett titkaiba,  meg kell jegyeznünk, hogy  (sajnos)  mi korántsem repdesünk a boldogságtól,  amikor  Hende  úr egyes intézkedésére vagy  elmaradt  kötelezettségére emlékezünk.

1/ Egykori tiszt-és tiszthelyettes  bajtársaim nevében például, kifejezetten  önkényesnek, példátlannak és károsnak tartjuk azt a döntését, miszerint a nyugállományban lévők egy rendfokozattal  való előléptetésérestopot mondott.

Ezt  a gesztust soha  nem tiltották, a világ minden hadseregénél alkalmazzák, de csak azok érthetik meg a jelentőségét, akik maguk is voltak katonák…

Ez a semmilyen anyagi kihatással nem járó lépés,  egy bizonyos  fokú elismerést jelentett és jelentene a több évtizedes fáradtságos munkavégzés  és a nyugállományban lévők iránti megbecsülés iránt.

2/ Az előléptetési stop azért is sérti a nyugállományban lévőket, mert  – közben – számos  személlyel kivételeztek,  korábban pedig kosár számra szórták  egyesekre a rendfokozatokat,  olyanokra is, aki életükben nem voltak katonák.

Itt kell szóvá tenni azt is, hogy a már  bizonyítottan  érdemtelenek egyikétől sem vonták vissza a különféle elismeréseket,  eredményesen  kötődve  a BISZKU-féle szindrómához!

(Zárójelben kell megjegyeznem, hogy nem vagyok érintett, mivel nem várok másoktól elismerést és nem is fogadnám el.)

3/ Nem vagyunk boldogok  azért sem,  mert anno dacumál,   Für Lajossal egyetértésben,  eltörölték az ún. becsületügyi bíróságokat, amely  évtizedeken át rendkívül jól működtek (szinte  minden állam  hadseregében  léteznek) és hozzájárult a  tiszti-tiszthelyettesi  tekintély növeléséhez, valamint mentesített más bíróságokat az esetleges  „kilengések” elbírálásától,   azt is figyelembe véve, hogy egy adott szervezetnél működő becsületbíróságok nagyobb visszatartó erővel rendelkeztek, mint a  kívülállók, mert a  bűnösök követlen bajtársi közösségek  előtt lettek  felelősségre vonva.

4/ Nem vagyunk  boldogok,  mert Hende Csaba úr, Für Lajossal egyetemben  „futni hagyta”  a Néphadsereg egykori főbűnöseit, Für Lajos  nyilatkozott is erről a kérdésről és (utólag)  megjegyezte, hogy nagy hibát követtek el azzal, hogy megtorlatlanul hagyták azt a sok mocskot, amelyeket a seregben egyesek elkövettek. Ebben az esetben egy jogásznak  kötelessége lett volna Für Lajost a helyes irányba befolyásolni,  vagy ha nem hallgatta meg a tanácsokat, akkor lemondani.

5/ Nem vagyunk boldogok, mert Hende úr elutasította Belovai  ügyének  felülvizsgálatát,  – esetleg – egyetértve  a Kádári Bíróság ítéletével, hogy kémnek számit az a magyar katonatiszt, aki  leleplezett egy amerikai kémbandát és a hazánkat megszálló  szovjetek Európa lerohanási törekvését (valamint annak a veszélyét, hogy az „első lépcsőben”  kerültünk volna  konfliktusba a NATO-val!

6/ Nem vagyunk boldogok,  mert Hende Csaba  igazságügyi államtitkári funkciójában sem „alkotott”  említésre méltót. Sólyom Ildikóval szemben  totál felkészületlen és  jogászhoz méltatlan  döntését hangoztatta, amelyet azóta sem változtatott meg és aligha hiheti, hogy a kivégzett mártír még élő hozzátartozói  tapsolnak a Hende féle igazságszolgáltatásnak.

7/ Nem vagyunk boldogok, mert valójában senkinek sem tetszik az  átkeresztelt ZMKA új neve (NEMZETI KÖZSZOLGÁLAT EGYETEM), legfeljebb az utcaseprőknek,  közterületi dolgozóknak, a postásoknak, a polgármesteri hivatalban dolgozóknak (stb., stb.),  akik szintén a közszolgálati  kategóriában lévőknek tartják magukat, beleértve a nemzeti kitételt, és elhatárolódva a nemzetközi címkézéstől. Nem elképzelhetetlen, hogy csupán az Egyetem neve miatt sem fogják törni magukat a külföldi katonatisztek ebbe a tanintézetbe.

8/ Nem vagyunk boldogok a tartalékos tiszti (tiszthelyettesi) toborzás és  képzés  hatékonyságának  elhíresztelt  ajnározása miatt, mert a jelenlegi korszerű harci-technikai eszközök ismeretében, egy  esetleges fegyveres konfliktus kialakulásában, csak jól képzett profikkal lehet eredményt elérni, és ehhez nem elegendő az, ha valaki 10-15 fekvőtámaszt is képes végrehajtani, mert adott esetben a  „potenciális hősi halott”kategóriát fogja gazdagítani!

10/ Nem lehetünk boldogak azért sem, mert Hende  úr egykori (fö)tanácsadóinak többsége  az elmúlt éra  katonai vezetésének ortodox hívei közé tartozott, hiányos felkészültséggel rendelkeztek,  és például a  háromszoros dezertőr, spicli,  hazug, szélhámos és  hullarabló Király Béla  emlékét  babusgatják,  ünnepi megemlékezés és emlékszoba „körítéssel”, Romsics Ignác történész „szakismeretével” és a hajdani  politikai  tiszt (Horváth Miklós komisszár).  Király  Béla  aktatáska hordozójával.

Sajnos, hogy ebben a kérdésben Szakály Sándor sem az igazságot képviselte,  A HÍR TV  és más  médiák  szerkesztői is  „lemerevedtek”  olyanok  szerepeltetése mellett, akik  ezekben a kérdésekben vagy tájékozatlanok, vagy szándékos megtévesztők!

Mindezek ellenére sok boldogságot kívánunk  Hende Csaba  honvédelmi miniszter úrnak,  sőt  még ennél is többet, ha szakít ezzel a tárcával és  kamatoztatja jogászi képességeit.

Közreadta:

Prof. Dr. Bokor Imre
MJB elnök

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

10 című bejegyzés “MJB: Hende Csaba boldogsága” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Sz..r szemét banda.
    A felcsúti kisvasút kiemelt beruházás. Az emberek megtakarításai meg már sehol nincsenek biztonságban.
    Minden hétre kitalálnak valamit, amitől az emberek közérzete romolhat.
    Az is bosszantó, hogy ezt sokan továbbra is imádattal követik, és inkább a családjukat engedik szétrombolni, mint hogy elismerjék, hogy ezek sem jobbak a Deák né vásznánál.
    Sőt, ezek rafináltabbak, és gátlástalanabbak,

    Baumag

    Kedvelés

  2. Ajánlom figyelmébe szegény szerencsétlen embernek, aki fel volt mentve tornából,katona soha sem lehetett, különben nem pózolna a fegyverrel. Ilyen,és hasonló fegyverekkel ölnek, terhes asszonyokat, kisgyermekeket, öregeket,nagybácsikat, testvéreket, és feleségeket is.
    Pusztán azért,hogy elvegyék az életét, és amiért megdolgozott.
    Nem ártana elolvasni,és megjegyezni egy életre: Gyóni Géza: Csak egy éjszakára című versét. Minden fegyverrel pózoló idiótának.
    “Egy volt katona. TF

    Kedvelés

  3. Valami olyasmi kellene minden feddhetetlen előéletű, arra igényt tartó férfi kezébe, mint amit a hende szorongat. Ha jól sejtem, nem lenne itt olyan politikus vircsaft, mint ami már egy jó ideje tart minálunk. Ezt miért nem akarják átvenni az egybesült államoktól?

    Kedvelés

    1. Hosszú évek óta ez a személyes véleményem.
      H.B.

      “De most, akinek erszénye van, elővegye, hasonlóképpen a táskát; és akinek nincs, adja el felső ruháját és vegyen rajta szablyát.

      Kedvelés

  4. Mai napig igaz a mondás,” magyar katona tisztnek vitrinben a helye,mutogatni,de a Magyar Katonával,elmennék a világ végére is.” Adolf H.

    Kedvelés

  5. toth ferenc, azért mert vki fegyverrel lefényképeztetett, még nem jelent semmit! Az hogy te volt katona vagy, nem jelent semmit!
    A. Kalsnyikovot csakis a fegyverével fényképezik, de az egész vilàgon ismert a képe is a fegyvere is.
    A magyar fegyvergyartas ugyabugy titokban van tartva, mint a kommunista idökben. Pedig nem kellene! Olyan semleges orszag is, mint Svajc, büszke a fegyvergyartasara és népszavazassal erösitették meg a fegyverexportot, aminek megszüntetése több mint 10’000 munkahely elvesztését okozta volna.
    Hendét egy modern fegyver helyett inkabb sabesz dekliben kellett volna kiallitani, hisz a magyar védelmi miniszter zsido!
    Söt, ha (Gold-)Ader Janost is a kormanyhoz szamoljuk, akkor a magyar kormany 60%-a zsido. Vagyis a inkabb zsido kormanyrol kellene beszélnünk és nem magyarrol!
    Ez a q nagy gond tot ferenc és Prof. Dr. Bokor Imre!

    Kedvelés

    1. Kedves futurist1!
      Kik tartoznak abba a fennmaradó 40%-ba??
      H.B.
      A „vezetőink” többnyire álnéven és magyarosítva „tevékenykednek” mint „igazi magyarok”!

      Kedvelés

  6. Egy mocskos zsidó komisszár akinek az égvilágon semmi köze a Magyar Honvédekhez!

    Kedvelés

  7. Ez a szerencsétlen “Szekeres II.” csak annyiban különbözik elődjétől, hogy még nem avatott mattrészegen Grippeneket. Nem véletlen, hogy a süllyedő MDF-ből menekült patkány (a raccsoló páterrel együtt…)

    Kedvelés

  8. “A bolondnak a saját bolondsága szerint válaszolj meg, mert az okos szó bolondságnak tűnik neki.” Ha nem érted,sokat kell még tanulnod, ha indulatba hoz, még többet. TF

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.