Már az ukrán határon “belefojtották” a szót a zsidó származását soha nem tagadó Reiner Péterbe

Mint korábban írtuk, az 1944. novemberében létesített egykori szolyvai haláltábor áldozatainak emléke előtt hajtottak volna fejet azok a magyarok, akik Hegedűs Lóránt Ukrajnából való kitiltása miatt visszaindultak ma fél tizenkettőkor a határállomásról.

Szolyvai áldozatok emlékműve
A szolyvai áldozatok emlékműve a neveket tartalmazó, 2004-ben elhelyezett márványtáblákkal (Forrás Wikipédia)

A csoport tagja volt a zsidó származását soha nem tagadó Reiner Péter is, akibe lényegében már a határon “belefojtották” a szót az ukrán hatóságok. Reiner Péter nyilvánosan nem tudta elmondani beszédét, így oldalunk látogatóival mi osztjuk meg beszédének tartalmát.

Tisztelt Honfitársaim!

Az idő kereke sajnos egy pillanatra sem áll meg.

Újabb állomásához érkeztünk annak, amikor meg kell egy történelmi szempillantásra állítanunk a múló időt, hogy emlékezve tanuljunk és talán megragadva a tanulságokat emlékeztetve tanítsunk.

Túlontúl hosszú idő telt el azóta, hogy a felejtésre és a hamis valóságokra lettünk kényszerítve, generációk nőttek fel hamis igazságokkal zsigereikben, hamisan tanítva ezért utódaikat is! Nagyon nehéz munkát vállal magára, aki helyére szeretné billenteni  a hazugságokra épült hamis jelenünket és új, valódi jövőképet akar  felmutatni.

A jövőkép egyik hamis kínálata a múltban a bolsevizmus, az eredmény Trianon drámája és Szolyva is.

Azóta, hogy a Kárpát-medencei barangolásaimat egy Székelyföldön a múlt század hetvenes éveinek közepén kötött házassággal véglegesítettem és eközben először negyedszázada eljutottam a Kárpátaljának nevezett újra elrabolt közel négy vármegyénkbe, véglegesült szembesülésem, mit jelent számomra Trianon a nemzet csonkítás és magyarságtudat csonkítás. Nem létezett és most sem létezik olyan kirándulás vagy magyar ügy, mely e földre szólít, hogy Szolyván ne tisztelegnék egyedül vagy társakkal.

Miért fontos nekem Szolyva?

Számtalan ismerőst vagy ismeretlent szólítok meg csonkított területű és tudatú hazánkban a jelenlegi Magyarországon és felteszem a beszélgetés fonalát e gyönyörű tájékra kanyarítva, hogy hallott már Szolyva nevű településről. Sajnos az esetek döntő többségében nemleges, fejrázás a válasz. De a számbeli kisebbségi lét indokolt magyarságmegtartóbb erejében is, e témában sajnos csalatkoznom kellett, ha felvidéki ,délvidéki ,vagy székelyföldi tájakon tettem fel atyámfiainak e kérdést, mert legtöbbnyire itt is nemleges válaszokat kaptam.

Íme a bolsevizmus internacionalista közös pusztítása a közös emlékezetkiesés.

Szolyva számomra nem csak az ártatlanul elpusztított magyar honfitársaim tízezreinek emlékhelye, hanem éppen származásom okán egy másik fajta szörnyű szembesülés az eddig tudatosan eltagadott, eltitkolt még kikutatlan történelmi valósággal, hogy tudni illik, nemcsak a jogosan történelmi ítélőszék elé utalt és jogosan elítélt nácizmus volt a múlt század egyetlen emberiség ellenes bűnszövetkezete.

Volt egy másik a még pusztítóbb és tombolásának történelmileg hosszabb ideje miatt még “eredményesebb” emberiség elleni bűntett, ez pedig a bolsevizmus, szelídebb nevén a megvalósult szocializmus.

Sajnos ki kell mondanunk,hogy a bolsevizmus bizonyítható elméleti és gyakorlati kidolgozói meghatározó többsége hitüket és származásukat megtagadó elsöprő többségben meghatározó hitsorsosaim voltak. (kiem.: szerk.)

Ezen igazság kimondása nélkül tovább működik a hazánkban és sajnos Európában is jelen lévő kettős mérce e két emberiség elleni bűntett a nácizmus és a bolsevizmus igazságtalan és a történelemmel tudatosan szembe haladó kettős megítélése az utóbbi folyamatos lényegtelenítése.

Tudom, amikor Szolyvára a bolsevik megsemmisítő haláltáborokra gondolunk, az előbbi példából kiindulva korántsem ismertek széles körben a pusztítás méretei, talán az érintettség már több generációs oka miatt. Ezért nem volt igazságtétel és ezért nem ismerhetjük még az elkövetők túlnyomó többségének a neveit és még nem vehetjük teljes számba az áldozatok neveit sem sajnos. Pedig könyörtelen következetességgel kötelességünk az eddig tudatosan marasztalt igazságtétel az elkövetők megnevezésével, ha még lehet, törvény elé állításával, de legalább utólagos elítélésével.

Tudom, már tudjuk, hogy Szolyva is példája a még feltáratlan múltnak és példája annak, hogy náci munka és haláltáborokból szerencsésen élve maradtak hazatérve “ellenségként” pusztultak el Szolyván és a többi felállított bolsevista megsemmisítő haláltáborokban.

Nekem nem jön a számra a szememben a  bűnöket minimalizáló és szerecsen mosdató  “malenkij robot” és gulág kifejezés. Ezek tehát megsemmisítő haláltáborok voltak és náciknak volt kiktől tanulniuk az “eredményességeiket” messze meghaladó bolsevistáktól és ugyancsak ki kell mondanunk, az ezeket zsigeri gyűlölet alapján létrehozó és működtető zsidó hitüket és hagyományaikat megtagadó zsidóságtól.

Ki kell mondanunk a történelmi igazság kérlelhetetlenségére támaszkodva tehát, hogy nem csak az elkövetői, hanem egyidejűleg áldozataivá is váltak bűntelen mártírokként a bolsevista haláltáboroknak maguk a zsidó származású magyarok is, ezrével és tízezrével. Neveiket még többnyire nem ismerjük, sajnos a szomorú leltárt, mártíromságuk valóságos mértékét sem, ez tisztességes és bátor történészkutatóink közeljövőbeli feladata lesz.

Szolyva igazsága tehát számomra akkor, amikor sokadszorra koszorúzok és emlékükre fejet  hajtok az ártatlanul tíz és százezrek elpusztítása 70. évfordulóján és az emlékükre létrehozott emlékpark 20. évfordulóján – azt jelenti, hogy nincs és nem is lehet valós nemzeti jövőképünk múltunk kíméletlen és teljes megismerése és a nemzetünk számára megismertetése, vagyis a még csak remélt igazságtétel nélkül.

Áldja az Isten drága Magyar Nemzetünket!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Botrány: Hegedűs Lórántot kitiltották Ukrajnából

 

Reklámok

3 című bejegyzés “Már az ukrán határon “belefojtották” a szót a zsidó származását soha nem tagadó Reiner Péterbe” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Dübörög az eu (ukrajna) demokrácia! A saját földünkről kitiltanak bennünket a területrabló patkányok!

    Kedvelés

    1. Látom reiner úr kezd alakulni a véleménye, már felvállalja a zsidok kommunizmusban való kizárólagos felelősségét. De fajtájának nem tud hátat fordítani, hiszen egyből kijelenti, hogy hite hagyott zsidok a kommunisták. Hite hagyottak gyilkoltak, éheztettek, dolgoztattak halálra gyerekeket,öregeket, erejük teljében lévő embereket.
      Ezek a fránya hite hagyottak!
      Hmmm ……………
      Akkor nem tudom ezzel mit kezdjek:

      Útmutató a gojok megöléséhez A Király tanítása címen Izraelben most jelent meg egy könyv, amelynek két rabbi szerzője azt tárgyalja, hogy mikor, miért és milyen körülmények között lehet, sőt, kell megölni a gojokat.
      Ezek is hite hagyott zsidok?
      Mondja reiner úr miért nem vallja be mindenkinek őszintén, a zsido egy parazita nép, ől, gyilkol, rabol, terrorizál, csal, lop, hazudik.
      Már akkor is hazudik mikor kérdez, (de ezt már letárgyaltuk)
      És még azzal sincsen baj, ha MAGYARNAK érzi magát, de akkor VÁLLALJA FEL!!!, és ne hangoztassa, hogy zsido.
      Mert tudja a kettő nem megy együtt, vagy MAGYAR vagy zsido.
      Ezt el kéne már döntenie!

      Kedvelés

Hozzászólások lezárva.