Lépjünk ki a NATO-ból, mielőtt késő lesz!

Nato02„Nemzeti érdekünk a jó viszony Oroszországgal. Helyes politikával elérhetjük, hogy Moszkva hatályon kívül helyezze a magyar élelmiszerek behozatali tilalmát, és az eddiginél is több árunk juthasson be a termékeinkre hagyományosan igényt tartó orosz piacra. Helyes politikával azt is elérhetjük, hogy Magyarország baráti áron kapjon orosz földgázt, többek között az épülő Déli Áramlat vezetéken keresztül” – áll a Békekör nyilatkozatában, melyet döbbenten olvastam, hiszen ezzel a Békekör nem a nemzetközi jog egyik fontos alapelvét – az önrendelkezés jogát – hanem hazánk piaci érdekeit emeli a nyilatkozat lényegi elemévé.

Pedig mi magyarok nem azért ellenezzük a háborút, mert hasznot akarunk a békéből húzni, hanem a háború értelmetlensége és annak haszonélvezőinek – a bankárkasztnak – a hazug, gátlástalansága okán.

A szenvedés, ami a háborúval jár, éppen a monetáris diktatúra célja, mert így két legyet is üthet egy csapásra. Amíg tart a háború, addig el fogják adósítani Ukrajnát úgy, hogy az adósságcsapdából soha többé ki ne kerüljön. S amikor véget ér az általuk szított háború: akkor pedig békecsinálóként tetszeleghetnek majd a pénzpórázra vett politikusaik. Lépjünk ki a NATO-ból, mielőtt késő lesz! Tovább olvasása

Kriza Ákos a polgármesteri szék elhagyására készül?

Ezt kérdezték pénteki sajtótájékoztatójukon a Jobbik miskolci politikusai. Kovács Imre István, a párt Győri kapui képviselőjelöltje és Pakusza Zoltán önkormányzati képviselő szerint erre lehet következtetni abból, hogy a városvezetés ősszel már nem tervez a közmunkásokkal, helyette ismét más városból érkező céget juttattak megrendeléshez.

Kovács szerint a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft már megpályáztatta a városüzemeltetési, parkgondozási feladatokat, ami azt jelentheti, csökken a közmunkások létszáma ősztől. Eszerint vagy a kormány növekvő közmunkás foglalkoztatásról szóló kommunikációja valótlan, és ugyanúgy, mint az országgyűlési választások előtt, csak a választásokig emelik meg a közfoglalkoztatottak számát, vagy a városvezetés ismét drágább megoldást talált a közfeladat ellátására. Azokat a munkákat ugyanis, amiket eddig iskolázatlan közmunkások végeztek, ősszel kiadja egy dubicsányi székhelyű cégnek. Kriza Ákos a polgármesteri szék elhagyására készül? Tovább olvasása

És mi, magyarok, mi hova álljunk? (1.rész)

Talán a sors, talán a győztesek, vagyis a nem általunk írott történelem fura fintoraként az államszocializmus – tévesen rendszerváltásnak, legújabban rendszerváltozásnak titulált – félresiklott meghaladási kísérletének következtében a félmúlt itt maradt perc- és megmondó-emberei által levezényelt félelmetes tobzódásnak lehetünk szem- és fültanúi.gyurcsany-kisz

A szebb napokat is megélt posztkommunista elvtársi gárda mára kikopott, elkopott, de ahogyan azt az azóta klasszikussá vált bohóctréfában mondani szokták: „Van másik!”. A folyamat talán a szegfűmintás utódpárt soraiban a legszembetűnőbb, ahol a nagy öregek le- és eltűnésével olyan másod, illetve harmad vonalbeli nyikhajok kerültek a rivaldafénybe, akik még a szimpla párt-aparatcsik jelzős szerkezet kiérdemlésére is méltatlanok. Szegény Horn Gyufa valószínűleg forog a sírjában. No, de hát ez már legyen az ő gondjuk.
És mi, magyarok, mi hova álljunk? (1.rész) Tovább olvasása

Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! – Franciaországban tegnap elkezdődött az EU gyakorlati szétesése

EU zászlóA francia gazdasági miniszter EU-t bíráló nyilatkozata után az államelnök, Holland felszólította Valls miniszterelnököt új kormány alakítására, amire a miniszterelnök bejelentette a kormány lemondását[i].

Természetesen egy folyamat része a francia kormány tegnapi lemondása. Közvetlen előzménye az idei két választás, amelyen az antiglobalista Nemzeti Front lavinaszerűen tarolt. A helyhatósági választásokon „csak” második helyet értek el, az EP-képviselőválasztásokon viszont legnagyobb francia erőként került az EP-be.

A franciáknak elegük van a porosz megszorítási politikából, visszafordíthatatlan a bal- és jobboldali liberális-kapitalisták lesöprése. Ennek az akaratnak az érvényesülése kezdődött meg a francia politikai vezetésben.

A francia kormány lemondása és EU-hoz szolidáris új kormány megalakulását fogja eredményezni[ii], amely viszont a parlamenti kormánytöbbség elfogyását jelenti. Ennek egyenes következménye, hogy két kényszerlépés várható:

Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! – Franciaországban tegnap elkezdődött az EU gyakorlati szétesése Tovább olvasása